2008 július 29.
Csak várunk, csak várunk… Már nagyon jó lenne, ha kibújna ez a kis miniManó. Jól érzi magát odabenn. Ezt a doktor bácsi naponta megerősíti. Csak mi vagyunk egyre türelmetlenebbek. Ja, és minden családtag, ismerős, barát, közeli s távoli rokon, munkatárs.
Pedig azt hiszem már-már extrém hülyeségeket (bocsánat a kifejezésért) teszünk annak érdekében, hogy könnyebben teljen az idő. Például szombaton este moziban voltunk. Ráadásul másik városban. Tudni kell, állandó félelmem, hogy valami nyilvános helyen folyik el a magzatvíz. Nem történt semmi, de fantasztikusan jól éreztük magunkat. Cseppet sem bánom, hogy elmentünk, mert egy jó darabig úgysem merem másra hagyni a picit. Vasárnap még mindig semmit sem éreztem, így hát mit csináljunk, délután horgászni mentünk. Nem messzire, csak 20 km távolságra, ha véletlen mégis szülnénk. Jó volt a levegőn pihengetni, sétálgatni. De úgy látszik miniManót nem igazán zavarta egyik gyerekcsalogató programunk sem, köszöni szépen, marad még. Legalábbis a hétfői vizsgálat szerint. Ma már (kedden) vinnem kell a pakkomat, lehet, hogy a kórházban kell maradnom. Ami jó is, meg nem is. Jó, mert rögtön kéznél van minden, ha végre valami történik. De közben meg nagyon nem jó, mert bár feltalálom magam mindenhol, de nagyon elárvultnak érzem magam a családom nélkül.
Tehát, úgy hiszem, már csak akkor jelentkezem legközelebb, ha hazaértünk miniManóval. Kitartás…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése