2016. február 26., péntek

A harmadik nevelési tanácsadós találka

Most jutok ide, pedig már kereken egy hete történt a harmadik egyben (remélem) utolsó nevelési tanácsadós látogatásunk.

Nagy szervezkedés előzte meg az egészet.  Ugyanis fél 4-re volt időpontunk.  Az előző egy, másfél órás vizsgálatokból kiindulva esélytelen lett volna, hogy negyed 5 körül odaérjek Zoziért a suliba.
Így Apa korábban jött haza, ment Zoziért. Én pedig egy órával hamarabb leléptem,  vittem Marcit.

Kb.10 perccel értünk hamarabb a nev.tanba, már nyílt is az ajtó,  kiviharzott Emi néni és kezembe nyomott egy előre megírt papírt.  Majd a részletes vizsgálati eredményt küldik...
Épp csak nem mondta, hogy menjünk már... 
Nem mintha nem értenék egyet a döntésükkel, de jó lett volna néhány jó tanács,  vagy némi magyarázat. 

Sok mindent nem értettem én ezzel az egész hercehurcával kapcsolatban, de azt főleg nem, hogy miért kellett nekem az első két alkalommal ott lennem,  amikor hozzám sem szóltak,  és most mi a csudának kellett vinnem Marcit is, hiszen csak bementünk,  köszöntünk,  távoztunk.
A lényeg,  hogy az eredmény az, amit szerettünk volna: fent nevezett nem iskolaérett, további 1 év óvodai gondozás javasolt. 
Amen...

2016. február 17., szerda

Sulis hírek

Már a szülői értekezleten is szó esett róla,  de ma be is írták Zoziék a tájékoztató füzetbe, hogy pontosan mikor is lesznek a tanulmányi versenyek.
Március első hetében az "Arany" héten tartják.
Amire jelentkezett :
-Matematika, 
-Nyelvtan-helyesírás,
-Hittan,
-Szépírás, (?????)*
-Szavalóverseny.
Azért csak ezekre,  mert max. 5-re lehetett.  :-)

Ami kimaradt:
-Hangos olvasás,
-Rajz, 
-Környezet.

*Kicsit meglepődtem a szépíráson,  de Zozi azt mondta, hogy tud ő gyönyörűen is írni :-D

Hááát hajrá. 
Nem akartam letörni a lelkesedését,  én kicsit soknak találom. De szerinte pont jó.
Hát legyen.
Szurkolok :-)

2016. február 10., szerda

Nevessünk is- Zozi-Marci száj...

Nos, senki nem mondhat semmit, egy rakás olvasni valót kaptatok az elmúlt napokban. Még befejezésül egy kis gyerekszáj, mert úgy imádom azt az okos fejüket :-)

Marci :
Esti fürdés,  szépen önállóan.  Csak "emlékeztetem" őket melyik porcikájuk maradt ki. Épp arról van szó, hogy miért is fontos tisztán tartani a férfiasságuk jelképét.  Marci: igeen,  mert begyullad és visszanő a bőr. Akkor meg menni kell a fütyészetre.

Segélyhívó telefonszámokról beszélgetünk. (amíg Zozi citerázik mi a folyosón várjuk, ahol ki vannak függesztve)
Marci mindig felsorolja, központi segélyhívó 112,  rendőrség 107, tűzoltóság 105, mentőség 104. Kijavítom, hogy mentők. De miért, amikor a többi   ..... SÉG?

Zozi (tegnap este)
-Anya, azért bevallhatod, kicsit jót tettünk veled is, mert nem kellett dolgoznod. 
(hááát,  egyrészt kihagytam volna, hogy ilyen rosszul voltak,  másrészt be kell pótolnom az elmaradást)

Iskolaérettségi vizsgálat

Amikor tavaly eldöntöttük, hogy Marci maradjon még egy évet oviban,  sejtettem, hogy nem lesz könnyű menet.  De hogy ennyire... 

Ősszel kellett az óvodában kitölteni/aláírni egy nyomtatványt, hogy tudomásul veszem,  iskolaérettségi vizsgálat dönti el, menjen-e Marci iskolába. 
És csend...
Kb két hete csörgött a telefonom egyik délelőtt,  a nevelési tanácsadóból egy hölgy hívott. Adott egy időpontot két nappal későbbre,  délben (!) vigyem Marcit pszichológiai vizsgálatra. Egyrészt köpni-nyelni nem tudtam,  próbáltam későbbre kérni időpontot,  mert nem olyan a munkahelyem, hogy felállok és megyek...  Apa szintén kb 1 hetes előre lefixált időben dolgozik.  Nem lehet,  nem kaptam.  Meg kell oldani... 
Végül persze sikerült,  de ki szeret az első hónapban hasonló szívességet kérni egy új munkahelyen...

A vizsgálat kb 3/4 órás volt,  nem lehettem jelen... nem kérdeztek tőlem semmit.  Konkrétan csak vittem, hoztam Marcit.  (minek is volt olyan fontos, hogy szülő vigye?) 
Aztán kezembe nyomtak még egy időpontot.  A pedagógiai vizsgálatét.  Kedden reggel 8-kor ugyanitt. 

Maradt tavalyról két nap szabim, kiírattam. Aztán közbejött a fiúk betegsége.  Törtem is a fejem,  hogy mit csináljak,  lemondjam-e, kétszer kezembe is vettem a telefonom. De aztán arra jutottam,  hogy Marci már nincs olyan nagyon rosszul,  na meg most nem is az a cél,  hogy tökéletesen teljesítsen. Elmentünk.

Most egy hölgy vizsgálta,  feladatoztak, rajzoltak.  Már meg sem lepődtem, hogy kint kellett várakoznom.  (belejövök lassan)  Nagyon sokára, kb 1 óra és 20 perc múlva jött Marci, hogy menjek be én is. Néhány kérdés volt a születésének körülményeiről, meddig kapott anyatejet, meddig mászott...  Stb.
...és, hogy mi a véleményem, szerintem menjen-e iskolába.  Elmondtam. 
Röviden összegezte az ő véleményét,  szerinte sem iskolaérett Marci.  Okos, de vannak fejlesztendő területek. Pl. finommotorika.  Valamint ha nehéznek lát egy feladatot, inkább bele sem kezd.
Mondott még pár dolgot,  amit csináltak,  volt amit tudom, hogy tud Marci,  de itt mégsem csinálta jól.  Gyanítom, hogy unta a végén.  Nem véletlenül sokaltam a benn töltött időt.  Na meg nem áradozott, hogy milyen aranyos néni volt... Már pedig ha Marcinak nem szimpatikus valaki...

...ééés kaptunk még egy időpontot....  (02.19. 15:30)

Óóó meddig tart egy ilyen vizsgálat???  Hány kör mééég? 

Szülői értekezletről

Hétfőn délután volt Zozi iskolájában a szülői értekezlet.
Tulajdonképpen semmi olyan nem hangzott el amit ne tudtam volna...
Statisztika:
- Az osztályban 11 gyermek bizonyítványa lett kitűnő, azaz mindenből kiválóan teljesített. (27-en vannak)
- Az osztályban 17 gyermek kapott egy vagy több tárgyból dicséretet.
-Iskolaszinten 17 tantestületi dicséretet osztottak ki (félévkor???)
-Iskolaszinten 4,69 a magatartás, 4,58 a szorgalom átlag.

Március elején lesznek tanulmányi versenyek.  Szinte minden tantárgyból.  Jelentkezés önkéntes.  (hááát kíváncsi vagyok mire megy el Zozi)

Jó hosszú lesz a tavaszi szünet,  mert az iskola ad nekik pár plusz napot, így másfél hétig itthon lehetnek.  (ebből előreláthatólag 1 hetet itthon leszek én is)

Már tudjuk a tanévzáró időpontját  :-) június 19. 10 óra.

Szó volt még a kirándulásról, de döntés nem született.  Vagy Csongrád western-tanya, vagy Budapest állatkert és cirkusz. Tavaly Marci az óvodával Csongrádon volt, imádták.  Nekem ez sokkal jobban tetszene.  No majd eldöntik. 

Még mi szülők kicsit maradtunk, mert megbeszéltük a tanítónénik év végi búcsú ajándékát.  Harmadik-negyedik osztályban már másik tanító nénijük lesz. Voltak jó és kevésbé jó ötletek,  végül 1-1 fotókönyv mellett döntött a többség.

Ötlet szinten felmerült, hogy rendezhetnénk egy családi napot a közeli erdőben.  Amolyan összedobós bulit, mindenki vinne valamit.  Jó lenne.  A gyerekek biztos élveznék.

Hát ennyi.  Hasznos másfél óra volt.

2016. február 9., kedd

Marci és a szemüveg

Pénteken délelőtt telefonáltak az optikából, hogy kész a szemüveg.  Munka után felkaptam Marcit Anyunál és spuriztunk, hogy odaérjünk.  Sikerült. 
Annyira aranyos vele, olyan jól áll szerintem. 
Szombaton csavarogtunk még,  így vasárnap reggelre volt betervezve, hogy leragasztjuk a bal szemét.  Aztán ahogy beteg lett, tanakodtunk mi is legyen...  Van elég baja... De meggyőztük magunkat,  hogy mégis ragasszuk le.

Marci kb negyed óra múlva szólt, hogy elég volt, mikor vesszük le... Mondtam neki, hogy nyáron...  Na itt kicsit meglepődött.  De belenyugodott.
Mindig szépen elmagyaráztam, hogy azért kell,  mert a másik szemét meg kell tanítani látni. Érti miről van szó.  Így csak 4-5 alkalommal panaszkodott, hogy kényelmetlen és szúr, viszket stb...
Azt is inkább olyankor amikor rosszul volt. 
De sem tegnap,  sem ma nem említette.  Gondolom csak megszokja... 

Majd még az lesz nagy próba,  amikor cserélni kell a tapaszt.  El sem tudom képzelni hogy veszem majd le... Az a vékony kis bőre hogy bírja majd...

Szóval Marci ismét egy kis hős. Le a kalappal,  rosszabbra számítottam.
Persze most itthon biztosan könnyebb,  mert mi lesz az oviban...  Majd kiderül. 

Íme az én okos kis hősöm :

Farsangról

Már január elején kihirdették a farsangok időpontját.  Az ovis január utolsó péntek, iskolás február első péntek.  Ennek nagyon örültem. 
Ugyanis: A tavalyi farsangon Zozi nem tudott részt venni,  mert akkor volt beteg.  A jelmeze készen várta, hogy újra farsang legyen és elővegyük.  Dr Rédei Zoltán akart lenni. Amikor felpróbáltuk, hogy jó-e még,  Marci is lecsapott rá, hogy ő is doktorúr lesz.
Óóó ennek még jobban örültem, egy jelmez, két farsang,  tökéletes.  Most nem volt semmi ötletem úgy sem. 
Ahan...  miért is lenne ekkorra szerencsém...  Marci farsangját áttették ugyanarra a napra, mint Zozié. Így mégis alkottam még egy orvosi köpenyt, lett két orvosi táska,  fecskendő, névtábla. 
Lett két doktorbácsink. Sajnos közös kép nem készült, mert az utolsó este pakolás közben vettem észre,  hogy az egyik köpenyen van egy folt,  azt gyorsan kimostam még. Reggel pedig úgy húzták a fiúk az időt, hogy örültem annak hogy aránylag időben indultunk.
Marci úgy ment be a csoportba, hogy előre beöltözött.  Nekik egész nap buli volt.  Gyorsan lőttem róla a folyosón pár képet.  Nagyon lelkes volt.  Vitt sütit is -linzerkarikát-, bár nem saját gyártmány volt,  de nagyon jót készítenek az egyik pékségben. Nagyon jót bulizott. Mindig van valami program is ilyenkor.  Idén készítettek egy színes csákót, zene volt, táncolás,  süti,  szörp. Szóval bulizás :-) 
Zoziék bulija délután volt.  Ebéd után az egész osztály átsétált a nagy iskolába, ott az egyik teremben átöltöztek jelmezbe és a tornateremben már indult is a banzáj. Valaki tett fel képeket a fb csoportba, így láttam én is milyen volt.
Hááát látszik, hogy nem volt senki aki segítsen öltözni nekik...  Zozi csak felkapta a köpenyt, fogta a táskát ... és kész.  Bár nem hirdettek nyertest,  de így olyan semmi volt... 5 és 6 között lehetett menni értük.  Amikor odaértünk (Marcival) akkor kezdődött a tombola sorsolás.  Tartott kb 3/4 órát... Rengeteg apró tárgyat sorsoltak ki. Akkora már szinte minden gyerekért jött valaki... annyira zsúfolt volt a tornaterem, levegő sem volt. Próbáltunk úgy helyezkedni, hogy Zozi lássa hol vagyunk.  Ez jól is jött,  mert szegénykém nem nyert semmit,  ezért a fődíj sorsolása után eltört kicsit a mécses. 
Gyorsan megvígasztalódott,  és végül is nagyon jól érezte magát. A lényeg pedig pont ez. 
Dr Rédei Marcell
Sulis buli 
Reménykedve várják,hogy Zozi számait kisorsolják...
Ez a fb kép, nem vitte túlzásba a beöltözést... 

2016. február 8., hétfő

Itthon vagyunk...

Nem is tudom hol kezdjem...

Már említettem, hogy sok az elmaradásom.

Tehát fogok írni:
-Marciról és a szemüvegről.
-Farsangról.
-Iskolaérettségi vizsgálatról.
-Szülői értekezletről

Most viszont:

-itthon vagyunk a kicsikkel hármasban. Betegek...

Szombaton kezdte Marci,  lázzal, torokfájással. Vasárnap hányt is sokat...  Tulajdonképpen épp csak egy-egy korty víz maradt meg a pocakjában.
Vasárnap estére már Zozi is kedvetlen volt.  Biztonság kedvéért adtam neki egy nurofent, így jól is aludt,  de reggel hányni kezdett ő is.  Neki nincs ugyan láza,  de harmatgyenge.  El is aludt rögtön ahogy hazaértünk az orvostól.

Kivételesen a "midokinkhoz" mentünk,  mert betegállományba csak ő vehet.  Meglepően normális volt.  Bár azt külön kérni kellett, hogy Marci tüdejét hallgassa meg, mert köhög is.  (állítólag tiszta)
Kaptak a fiúk antibiotikumot, és remélem sikerült is eltalálnia, hogy mi a bajuk. Szerinte bakteriális fertőzés. 
Így most 3 nap itthon. 

2016. február 3., szerda

Most kicsit nehezen...

...jönnek a szavak...

Pedig van pár dolog amiről írni szerettem volna. 
Most a legfrissebb:
Marcival voltunk szemésznél. 
Egy ideje ha valamit néz, meg-megdörzsöli a szemét.  Gondoltuk jobb megnézetni.

Első körben ahhoz az optikushoz vittük ahová mi járunk. Ott már kiderült, hogy valami nem jó,  de ott gyerekeknek nem adnak szemüveget, hanem havi két alkalommal rendel egy szemész orvos is. Így második nekifutásra őt kerestük fel tegnap.
Hát egy "cseppet"  sokkolt az eredmény.

A jobb szemének 40%-át nem használja Marci,  nem csak rövidlátó, hanem tórikus is a szeme.
Azért, hogy munkára fogjuk a rosszabbik szemét, a másik takarást kap előreláthatólag fél évig. 
Ráadásul a szigorúbb fajtát.  Két hétig teljes takarás,  0-24-ig. Csak a csere idejére lehet szabadon a szeme, nincs lazítás, hogy kicsit levesszük aztán visszatesszük. A két hét után 6nap takarás 1nap szünet.  A 2-3 hónapban 5nap takarás 2nap szünet.  Aztán kontroll, hogy javult-e.
A jó hír, hogy a másik (bal szeme) tökéletes. 

Úgyhiszem nagyon nehéz napok, hónapok állnak előttünk. De majd leküzdjük.