2015. június 21., vasárnap

Tanévzáró...

Mai napon volt Zozi tanévzárója. Kicsit zaklatottan indult a nap, mert mindenki aludni szeretett volna, meg játszani, meg lustizni, meg...meg... bármi mást csak nem évzáróra menni. Így ennek megfelelően kellően feszített tempóban és idegállapotban indultunk útnak.
A virágokat tegnap megrendeltem, így csak megálltunk és kaptuk is a kész bokrétákat.
Végül persze időben odaértünk, -sőt az elsők közt- a suli udvarára. (nem nagyon sikerült még elkésnünk soha sehonnan)
A gyerekek a tanítókkal sétáltak át a templomba. Mi előre mentünk, mert olyan helyre szerettünk volna ülni ahonnan látjuk Zozit. Sikerült :-)
Istentisztelet volt először, utána a harmadikosok műsora, majd az Igazgató bácsi mondott néhány statisztikai adatot. Ezt követően sorolta a kitűnő tanulókat.  Zozi neve nem hangzott el. Minden átfutott az agyamban, hogy atyaég miért nem lett kitűnő, meg hogy ez a gyerek tuti összeomlik... Aztán sorolni kezdték a nevelőtestületi dicséretben részesülteket. ...ééés igen, Zozi is kapott!!!!!  Na ott kigördült néhány könnycsepp... mázsás kövek kíséretében.
Persze nem dőlt volna össze a világ ha nem színötös, de valahol számítottunk rá. Sok munkája van benne, na meg sok tudás van mögötte. Pont ezért is vagyok rá olyan nagyon-nagyon büszke! 
Az Igazgatói kézfogás után ment vissza az osztály a tantermükbe. Ott kapták meg a bizonyítványt, a jutalomkönyveket, és a jutalom mozijegyet.
Egyesével voltak szólítva, mindenkit néhány kedves szóval bocsátott útjára Anita néni a nyári szünidő idejére. Sajnos el kellett köszönnünk a napközis tanító nénitől Márti nénitől, mert ő elsősöket fog tanítani.
A gyerekek egy búcsúverset mondtak el közösen.
Ezennel a 2014/2015-ös tanév hivatalosan is végetért. Jöhet a jól megérdemelt pihenés.

2015. június 8., hétfő

Gyermeknap... - befejező rész :-)

Már nem bánom, hogy végére érünk a gyereknapnak... ezt csak úgy magam miatt. Mert a gyerekek öröme a legfontosabb persze, de már olyan jó lenne csak úúúgy itthon lenni, nem csinálni semmit.
Oké..... nyavajgásnak vége :-)
A szombati napot választottuk ki arra, hogy valóra váltsuk a gyerekek kívánságát. A Játszóház látogatást.
A helyszínt már jól ismerték/ismertük. Ráadásul na ki az a szerencsés aki egy héten belül kétszer is ott lehet... (naná, hogy Zoziék voltak ott osztálykiránduláson)
Tulajdonképpen nem sok újdonságot tudok mondani az előző látogatáshoz képest, mert még a fényképeket is csak a ruha külömbözteti meg.
Szóval jó volt, hulla fáradtra ugráltuk magunkat. Annyira, hogy hazafelé még nem értünk az autópályára mindkét gyerek beájult :-) és csak otthon ébresztettük őket fel.

2015. június 7., vasárnap

Amikor anya alakít :-)

Zozi osztályának a Fb csoport bejegyzését olvastam, amiben részletesen megüzente a tanító néni az utolsó két hét programjait, tennivalóit. Köztük azt is, hogy utolsó csütörtökön minden kisgyerek vigyen virágot a ballagóknak iskolát díszíteni.
Gyors szervezés. Munkahelyem szomszédságában egy néni árul szép kerti csokrokat. Megbeszéltem vele, hogy csütörtökön hoz egy nyaláb virágot.
Így is volt, jött a néni, fizettem, aztán kezemben a virágokkal vágódott az eszembe, hogy bakker a ballagásig még van egy hét... csak jövő csütörtökre kell a virág...
Még szerencse, hogy nem jelentünk meg másnap virágostól a suliban...

2015. június 4., csütörtök

Gyermeknap-2. felvonás... vasárnap

Bár a program ötletét "loptam"... de nagyon ígéretes volt, nekünk pláne kihagyhatatlan :-)
Az egyik blogban  -amit nagyon kedvelek-   találtam rá a hírre, hogy vasárnap a tűzoltólaktanyák nyitva lesznek a gyerekek számára. Miután mindkét fiú nagy rajongója a lánglovagoknak, ráadásul nem is voltunk még a "tűzoltók garázsában"  feltétlen ott volt a helyünk. Miután a városunk tűzoltóflottája nem túl nagy, na meg a fiúk minden rendezvényen kipróbálják a kitelepült tűzoltóautókat, így a Ceglédi csapatot választottuk. Jól tettük. Mindent megnézhettünk és kipróbálhattunk kivéve nagy bánatunkra a magasba emelő kosaras autót. (annak a létráját csak Apa mászhatta végig...) Majd legközelebb mi is feljutunk talán.
Volt próbariasztás, sajnos egy éles is, így közvetlen közelről élhettük át az izgalmakat. A gyerekek kipróbálhattak egy régi kézzel pumpálható locsolótartályt, lufikra célozhattak a vízzel. Na ez tetszett a legjobban nekik, mindenki csupa víz lett, hol az egyik tűzoltót locsolták nyakon hol Apát :-) Illetve Zozinak nagyon bejött az a rúd ahol lecsúsznak a fiúk riasztáskor, Marcinak pedig a sisak :-)
Bár szomorkás hangulata volt, de tetszettek a nyugdíjazott réges régi tűzoltóautók is. A cseresznyefa az udvarban pedig... na azt jól megdézsmáltuk :-)

Egy közös ebéddel zártuk a bulit a "halacskás benzinkúton". Ez is jó kis nap volt.

2015. június 1., hétfő

Gyermeknap-1.felvonás, szombat

Idén több naposra sikeredett a gyereknap megünneplése.
Az alaphelyzet az volt, hogy nem kértek a fiúk ajándékot, vagyis nem játékot kértek, hanem játszóházat. Nem akartam ezen a hétvégén menni, mert gondolom millióan voltak, így a következő szombat lesz az a nap.
Pár éve a városunk sok programmal büszkélkedhet. Most pl a Tarkabarka gyermekfesztivál volt. Két napig az egész városközpont le volt zárva, komplett vidámpark költözött az autóforgalom helyére :-) Voltak persze a színpadon is programok, de most legkevésbé ez érdekelte a fiúkat. Ijjászkodtak, lovagnak öltöztek, ugrálóváraztak, horgásztak, tűzoltóst és mentőorvosost játszottak. ...és még sok mást...
Jó buli volt :-)
...és még ezután jött a vasárnap... :-)