6. hónap, fogacska és egyéb huncutságok

2009 február 11.

Betöltötte a kis drágám a hat hónapot. Szinte hihetetlen, hogy fél év eltelt, és abból a  nyeklő-csukló, tehetetlen kis gombócból, rúgkapáló, erős nagybaba lett. Persze tudom ez a különbség még fokozódik majd. De most még csak ámuldozunk rajta, amikor szoptatom -hogy kényelmes legyen-, felteszi a lábait a fotel karfájára, pedig fél éve még az alkaromon elfért. Vagy milyen hosszú amikor a hasamon fekszik elterülve, nemrég még benne bujkált. JBátran kijelenthetem: igazi nagyfiam van!! J  Hat hónaposan egy hetesen és egy naposan kibújt az első fogacskája, illetve a hegye már látszik… J Kis, tűhegyes, pengeéles fogacska. Tehát fogatlan nem lesz az már biztos. Legalábbis egy tuti lesz. J Itt volt nálunk tegnap, hm… Kicsoda is? A sógornőm sógornője J az nekem … szóval ő. Február végére várják a második babájukat. Összekészítettem neki sok-sok kis aprócska ruhát. Na az a ruhaválogatás is megérne egy egész kisregényt… J mikor minden egyes kisruhához emlék fűz. Olyan nehéz megválni tőlük. Még Zsuzsi is beszállt, hogy emlékszel anya? Ebben milyen édes volt, ebben meg… jaaj, ezt ne adjuk már oda….! Pedig csak én vagyok rák, a gyűjtögetés az én feladatom. Az itthoni történések ha lassan is, de alakulnak…Lassan a lakás is rendben lesz már. Bár még mindig van olyan bútorelem, ami nem érkezett meg, de most már bármikor hozhatják azt is. Egyenlőre köszönöm szépen nem szeretnék semmiféle felújításról, festésről vagy bármiről hallani, ami rumlival jár…(Jaj, pedig a fürdőszobát is meg kell valamikor csinálni…) Nem szeretném átrendezni szobákban a szekrényeket sem. Pedig ebben profi vagyok, gondolok egyet és már át is tologatom őket, aztán pár hónap múlva máshova. Végül egy vasárnap reggeli kép, A történet hozzá: Mindenki alszik, kivéve Zolikám és én. Nevetgélünk halkan az ágyban. Kukuccsolunk a takaró alatt, próbálom lefoglalni, mert ilyenkor nagy előszeretettel kiabál. Apácska aludjon kicsit még… szerintem…persze nem sikerül neki. „Birkózni” kezdenek. Na azt a gyönyörűséget, örömet a pici arcán, nem lehet szavakba önteni. De sajnos a kép sem adja vissza. Csattanó a végén, hogy a nagy hancúrozás után, mikor már mindenki kellően ébren volt, Zolikám oldalára fordult, becsukta a szemét, és aludt.