2009. május 28., csütörtök

Hazaért... de hogyan??


Addig sem volt túl pihentető, amíg járkáltam Zolihoz a kórházba és szinte csak aludni jártunk haza, de most aztán úgy érzem elhavazódtam teljesen. Pedig szavam nem lehet, Zoli egy roppant türelmes, jó beteg. Szinte úgy kell kihúzni belőle mit hozzak neki. Csak épp legszívesebben ott ülnék az ágy szélén, lesve minden rezdülését.
Tehát a hazaút: ugye ott tartottunk, hogy betegszállítósokat kerestem, mert féltem/féltettem Apácskát a hazaúttól. Pénteken reggel az összes magán betegszállító céget felhívtam, de eszméletlen összegeket mondtak a telefonba. 35 és 60 ezer között. Mindegy az egyiket azért kiválasztottam, hogy ha hazaengedik, akkor hívom őket. Nem volt rá szükség... -mert mit tesz a bélelt boríték- azonnal, szó nélkül megrendelte az orvos az ingyenes hazaszállítást. Még hétfőn reggel mentem, segítettem összepakolni, elrendezgetni a megmaradt feladatokat, majd 11 körül Zolikával hazaindultunk. Papír szerint, dél és két óra között jöttek volna Zoliért. Délben telefonált, hogy indulnak haza. A nagy boldogság csak addig tartott, amíg nem jöttek sorban az smsek, hogy még mindig Pesten vannak, még mindig beteget vesznek fel. Közben eltelt már 3 óra. 4 óra körül aztán felhívott Zoli, hogy elintézte a gépkocsivezetővel, hogy Cegléden megállnak és onnan én hozom inkább tovább, mert ők még másfelé mentek. Tehát a végeredmény, az indulás és a hazaérkezés közt azazÖT óra telt el. Hiába fekve, mert semmi biztonsági öv, semmi vákumágy, kézzel-lábbal kapaszkodnia kellett, hogy a kanyarokban ne essen le a hordágyról... ami természetesen a rövidebbik fajta volt, így persze a feje és a lába lelógott... Amikor elváltunk a kórházban én egy jókedvű, sétáló emberkét hagytam, és mire hazaértünk... nem találok rá szavakat, hogy mennyire megviselt volt. Tele fájdalommal. Azokkal a fájdalmakkal, amik már nem is voltak csak műtét előtt...  A kötés egyik része átázott, kicsit olyan véres levedzős valamivel. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történt, őszintén remélem, hogy "csak" a sok órás rázkódást érzi, és nem szakadt szét valami ott benn...  ...és kimondhatatlanul bánt a saját gyávaságom, hogy nem mertem én hazahozni... vagy inkább fizetni érte, hogy emberhez méltóan kerüljön haza. Hétfőn varratszedés, arra viszont tuti, hogy inkább én viszem...  Tehát ennyi. düh és elkeseredés...
Még azért egy kép, Az apropója pedig, hogy Zolikám eddig soha, senkivel nem aludt el csak velem. Kedden, csodajó hangulatában nagyon elfáradt, de mivel mondogatom neki, hogy most vigyázni kell Apára, nem szabad ugrálni, odakucorodott :) ...és elaludt...

2009. május 22., péntek

Gyors jelentés


A neheze megvolt/vagy most jön? A műtét sikerült, Zoli rendben ébredt, nem volt rosszul, éhes volt és rögtön fel akart kelni :)  -persze nem volt még magánál teljesen-  Most még vannak fájdalmai, de ez most még természetes. Már ma megkezdődik a torna.  Az orvos szerint ha nem lesz semmi láz, vagy valami más gubanc hétfőn haza lehet hozni. Újabb feladat, mert szerinte autóval szállítható, de nem merek vállalkozni rá... (...és nem engedem a családból senkinek)  egy 4 napos műtött gerincnek nem hiszem, hogy használ egy esetleges hirtelen fékezés és másfél 2 óra zötykölődés. Így ma végigtelefonálok pár betegszállító céget, kinek van megfelelő auója felszerelése és mennyiért szállít...  Nagyon kellemesen érintett, hogy mindenki -a liftes bácsi, a nővérek, az orvosok- tényleg mindenki hihetetlenül kedves. 
Zolikám fantasztikusan viseli az egész nyúzást-húzást, tegnap mintha tudta volna, hogy nem szabad hangoskodni, szépen csendben volt amíg Apukája aludt. Az utakat végig!!- szinte háztól házig végigaludta eddig. Pedig az a budai-pesti dugók nélkül is majdnem 2 óra.  Éjszaka összebújva alszunk, most nem viszem át a szobájába. Majd ha visszaáll a rend akkor újrakezdjük... Kis hódítóm a kórházban már mindenkit az ujjai köré csavart, tegnap egy teljesen idegen főorvos állt meg neki a folyosón, megcirógatta a pofiját, meg beszélgetett hozzá :))  Nagyon jó, hogy Zoli egy kétágyas szobában van, és szerencsére egyedül, így senkit nem zavar, hogy ott vagyunk. Nagyon nagy tisztaság van, így Zolikát bátran leteszem a földre, és játszik meg bejárja a kórtermet. Ha éhes akkor meg is tudom szoptatni bármikor.
Mégegyszer Mindenkinek ezer köszönet a drukkokért, nem tudjátok el sem képzelni mennyi erőt tud adni. :)

2009. május 16., szombat

Megvan...


.... a műtét időpontja... jövő hét csütörtök... (május 21.)  
Pénteken végre készen lett az a bizonyos vizsgálat is. Szerencsére negatív lett, semmi baci nem tenyészett ki. Ma telefonáltak a kórházból, hogy szerdán délelőtt várják Zolit, és csütörtökön meg is lesz a műtét.
Közben millió dolog történt, de majd összeszedem magam, ...és a gondolataimat... mert azok most világgá mentek...  Szóval majd jövök...

2009. május 10., vasárnap

Csavarogtunk


Adós vagyok egy beszámolóval...
Csodálatos hétvégét töltöttünk el a Balatonnál.  Igyekeztünk aktívan eltölteni ezt a kis időt, de úgy hiszem jó tartalmasra is sikeredett. Sokfelé jártunk, sokmindent megnéztünk, de bármerre mentünk nagyon kedves volt mindenki velünk. Zolikám fantasztikusan viselte az egész csavargósdit. Pedig tartottam kicsit tőle, mennyire zavarja meg, hogy minden másként, máshol, máshogyan van, mint amit megszokott. De igazán nem lehet okom panaszra, mert egyszer sem sirdogált, nem volt nyűgös. Zsuzsi pedig imádta az egészet, elemében volt végig. Az üdülőben voltak kis barátai. Esténként szinte látni sem láttuk, úgy kellett becserkészni, hogy jöhetne már aludni :) 
Akkor hát:
Amikor odaértünk ebéddel vártak minket. Kipakoltunk és elmentünk sétálni egyet a partra. Ez a kép a sétányon készült, ami hihetetlenül gyönyörű színekben pompázott. (Picuranyu ezt a képet Neked küldöm :) )
Pénteken délelőtt Veszprémben voltunk az állatkertben. Sok-sok évvel ezelőtt voltam már, de akkor sem és most sem éreztem jól magam ott. Valahogy olyan búsak, szomorúak az állatok. Pedig tényleg gyönyörűen korszerűsítve lett az egész állatkert.  Ebéd Csopakon, utána Balatonfüred. Imádom. Ott mindig hatalmas élet van. Óriásit sétáltunk. A sétány elejétől a kikötőn át a Helkáig. Nagyon jó volt az idő, sütött a nap, bár a szél eléggé fújt.
Szombaton ennyire nem volt szerencsénk az idővel.  Keszthely volt betervezve, a Babamúzeum, a Festetits kastély, meg még amit találunk. Mire odaértünk már elég borult volt az ég és hideg is szél is fújt. A kastélyba mentünk először. Oda sajnos babakocsival nem lehet bemenni, így Zolikám az én kezemben, hol Zoliéban utazott. A parkban is sétáltunk egy nagyot.
Mire bejártuk a parkot zuhogott az eső, így a többi látnivalót meghagytuk máskorra :( Elindultunk vissza. Badacsonyt elhagyva százágra sütni kezdett a nap, így gondoltuk megnézzük Tihanyt. Annyira nem is az Apátság érdekelt minket, hanem a Belső-tó környéke. nagyon nagy szerencsénk volt, mert épp egy rendezvényre pottyantunk be. Akkor tartották a Kecskeköröm-fesztivált. Na volt ott minden: kovács mester, nyilazás, kutya szépségverseny, főzőverseny, kirakodó vásár. ...és persze hihetetlenül gyönyörű táj.
Vacsora után, az üdülő kertjében sétálgattunk általában. Ha még nem jártuk le térdig a lábunkat, akkor ott is megtehettük. Gyönyörűen parkosítva van az egész, eldugott kis padokkal, játszótérrel.
Zolikám kipróbálta a hintát. Nagyon tetszett, voltak hatalmas kacagások :)
Nagyon tetszett a rugós autó is :)
...Apácskával csúzdáztak...
...velem egy kötélre lógatott gerendán billegett...
Bújócskáztunk a bokrok között... :)
Hol volt közben Zsuzsi? Hát csocsózott... először kis barátokkal...
...persze Apát is rá lehetett venni egy-két meccsre :) Közben Zolikám szétnézett az asztalok alatt  :))
Mindent összevetve, ez az a hely, ahová visszavágyik az ember. Az ahogy fogadtak, amilyen kiszolgálás volt, az fantasztikus. Nagyon-nagyon bababarát az üdülő, minden volt, Kiságy, kád, etetőszék... sorolhatnám. Nagyon jó lenne visszamenni hosszabb időre.
Itthon aztán belecsöppentünk a hétköznapok darálójába. Egész héten csak mostam-mostam, éééés valahogy nem akar elfogyni sohasem.
Zoli vizsgálatait is végzik. Sajnos az egyik lelete nem lett jó...  így csúszik a műtét is, addig amíg nem produkál negatív leletet... Pedig már jó lenne túl lenni rajta.
Még egy jó hír ami a héten történt:
Ismét egy emléklap: Zsuzsink 1. helyezést ért el az iskolai szépírási versenyen :) Nagyon-nagyon büszke vagyok RÁ :))