Életjel... vagy valami hasonló

 Hááát... (tudom, nincs hát...)   Jobb címet nem tudok adni... tényleg jól eltűntem. Több, mint egy év telt el azóta, hogy írtam. Mi változott? Semmi... éljük a hétköznapokat, hol nehezebben, hol könnyebben sodródva az árral. 

Zozi rágja a fülem, hogy írhatnám újra a blogot... Nem ígérek semmit....

Akkor vegyük csak sorjában, ki épp mit csinál. 

Zozi: Nagyon a helyén van szerintem. Igazi nagy kamasz. Visszabeszélő, okoskodó, kicsit szemtelen :) de mindezekkel együtt nagyon szerethető, nagyon okos, nagyon önálló. A suliban is úgy érzem jó helyen van, szerintem szeret gimis lenni. Van két jó barátja, akikkel szinte mindent együtt csinálnak. Ők a három muskétás. Imádom őket, mert nagyon jó fejek. Egyre inkább kezdi megtalálni önmagát. Nagyon érdekli minden ami a médiával kapcsolatos. Benne van a gimi MédiaTeam csoportjában, ők tudósítanak mindenféle sulis programról. Zozi is általában videót készít, amit ügyesen meg is vág. Ezek a gimnázium Gimiblogján, FB oldalán, Youtube csatornáján ...stb jelennek meg. Az osztálynak is ő a videósa, minden eseményről ő készít összefoglalót. Közben persze tanul. ...illetve nem tanul... fogalmam sincs honnan tudja az anyagot, de tudja. Nem éltanuló, de a jobbak közt van. Nekem ez elég. Persze nyaggatom, hogy tanulni kellene, de vagy hallgat rám, vagy nem... vagy nem... :)  Hatalmasat nőtt, magasabb már nálam, pedig a 168 cm-mel nem vagyok apró. Borzasztó gebe... nincs ideje enni... Mondjuk nem tökéletesen megoldott az ebéd sem... menza már nincs, 3 körül végeznek szinte minden nap, így mire hazaér és eszik, elég későn van ahhoz, hogy vacsorakor ne legyen éhes. Igyekszem úgy csomagolni a szendvicseket, hogy kicsit fedezze a napi betevőt, de rövidek a szünetek és épp átérnek a másik terembe így vagy elfogynak, vagy nem, de inkább nem. Nyáron a szülinapjára jogosítványt kért kismotorra. Őszre minden meg is lett, kresz, vezetés, robogó. Ügyesen vezet -amikor látom-. Remélem, akkor is ha nincs szem előtt. Bár most pihen a motor az időjárás miatt, de közeledik a tavasz és újra azzal roboghat a suliba. Nagyon klasszul mutat rajta, olyan kis vagány.

Marci: Neki nem könnyű ez az év. Próbál bekerülni a gimibe ő is. Így gyakorlatilag hajtás van. Nincs egyszerű dolga, mert Á néni (osztályfőnöke) tavaly megmondta, hogy akiről megtudja, hogy gimibe készül az ne számítson jó jegyre... bár ezt a szülőknek később cáfolta, hogy csak vicc volt... Mindenesetre elég sok hármast kiosztott..., így ennek megfelelően nem a legjobb félévi bizonyítványt vittük a felvételi elbeszélgetésre. Az írásbeli egész tűrhető lett, a szóbeli elbeszélgetésen nagyon ügyesen válaszolgatott Marci. Tegnap volt az angol szóbeli.3-kor kezdődött, kicsit hamarabb értünk oda, hogy ne kelljen kapkodni. Marci felment a vizsgázó terembe, én pedig épp csak letettem a kabátomat a várakozóban, már jött vissza, hogy kész van. Fülig érő szájjal, hogy nagyon megdicsérték. Úgyhogy még három hét várakozás, akkor kerül fel a gimi honlapjára az ideiglenes névsor. Nagyon jó lenne. Jó kis osztálynak való gyűlt össze az előkészítő foglalkozásokon. Na meg egyre kevesebb kedve van már a jelenlegi osztályába járni... sok kudarc és csalódás éri. Ő is kamaszodik nagyon, vissza-vissza szólogat, durcás, sértődős lett. De a szíve továbbra is aranyból van. A csokiján kívül bármit odaad :) Nagyon magas ő is. Most mérték a suliban, pont akkora, mint én vagyok. Én csak úgy mérem, hogyha szemben áll, már egy vonalban van a szemünk. Kicsit szétszórt, rendetlen néha, de ha összekaparja magát, nagyon a helyén van. Nem alakult ki még semmi igazi, hogy mivel is szeret foglalkozni. Most annyira fárasztó napokat él meg, hogy csak bambul a tv előtt. Zeneiskolába jár még ő is. Épp jövő héten lesz egy városi hangszerszóló verseny amire készül(get). Nagyon nem kell, mert jól megy neki. Illetve a héten lesz egy tanszaki hangverseny ahol együtt játszanak Zozival. Lehet utoljára. Már nincs Zozinak kedve járni. Kicsit olyan elveszett valami érzés, mert ha nem is olyan nagy színvonalú ez a zeneiskola, de jó volt őket ott tudni. Ad egy kis tartást ez is. na meg nem utolsó sorban amikor a városi adventi hangversenyen zenéltek olyan nagyon nagy érzés volt. 

Mi nagyok pedig dolgozunk sokat... nagyon sokat. Bent a cégnél valahogy mindig kevesebben vagyunk, a munka pedig szaporodik. Apácska is elég elfoglalt, szerencsések vagyunk, hogy a fiúk gyakoratilag önjárók. A hétvégék is ugyanazok, továbbra is nálunk ebédel olyankor Papi, aki szerencsére a maga 84 évével egész jó egészségnek örvend. Nem veszi tudomásul a korát, így még mindig kimegy a fiához a műhelybe minden nap és autókat szerel. Most lesz márciusban két éve, hogy Anyu nincs velünk, ugyanúgy hiányzik. Beszélünk a fiúkkal róla sokat. Most épp olyan öblítőt kellett vennem, amit ő használt, hogy Mami illatúak legyenek a ruhák. Nem könnyű nélküle, vagyishát baromi nehéz... de telnek a napok. Néha néha kiruccanunk ide-oda, hátha most ha már jobb lesz az idő, többet tudunk kirándulgatni, vagy csak úgy tekerni egyet. 

Viszlát 2021... (nem szerettelek)

 Már egy ideje érlelődik, hogy hírt adjak magunkról. Erikától kedvet is kaptam, összegeztem az elmúlt évet. Nem sikerült túl vidámra, de nem is volt egy csodajó időszak. Hát lássuk csak...

Január:

• Szerintem semmi nem történt. Vagy teljesen kimosták az agyam. De még fénykép sem készült igazán. Na jó, persze megünnepeltük Marci névnapját hónap elején és az enyémet hónap végén.

Február:

• A sulis bizikkel meg voltam elégedve, szépen teljesítettek a fiúk. Bárcsak most is így lenne, de a moza sajnos nem ezt mutatja. Februárban voltunk megnézni a jeges Balatont. Gyönyörű volt. Az idő is, mert bár hideg volt, de sütött a nap és tiszta volt a levegő.

Március:

• …hát ugye ez az a hónap amikor minden életkedvem odalett… Anyut is elveszítettem. Igazán még Apu elvesztését sem hevertem ki (soha nem fogom) de azt, hogy Anyu sincs többé… mai napig felfoghatatlan. Még napi szinten fel akarom hívni, megkérdezni valamiről, vagy csak hallani ahogy beleszól a telefonba (Szia Ágikám) már senki nem mondja… Az életünk teljesen átalakult, Papi (a nevelőapám) azóta a „miénk” 83 évesen maradt egyedül úgy, hogy bár tökéletes testi és szellemi frissességnek örvend, de mindent Anyu intézett, így nagyon elveszett a világban. Hétvégente nálunk ebédel, mosok takarítok rá, intézem az ügyeit.

Április:

• A fiúk karanténban voltak még, tették a dolgukat, tanultak. Mi 10 éves házasok lettünk. Megjelent a betegség a munkahelyemen, letarolta a főnökömet, nagyon csúnyán… kórházban is volt, de szerencsére felépült. A hónap utolsó napjaiban nekem is lettek tüneteim, így gyorsan teszteltettem, az első teszt negatív, a második pozitív lett.

Május:

• Áthúzódott a betegség, Zolinak 4 nappal később jelentkeztek a tünetei, így mindketten egyszerre küzdöttünk. Nagyon… voltak napok amikor egész nap az erkélyen ültem, mert csak ott kaptam levegőt. Brutálisan köhögtem és fulladtam.  De szerencsére túl lettünk rajta, mondjuk kellett hozzá 3 hét, meg még néhány mire a legkisebb erőfeszítésre nem kezdtem fulladni.  A fiúk szerencsére tünet mentesek voltak.

Június:

• Elérkezett a várva várt vakáció. A fiúk nagyon szép eredménnyel zárták a tanévet. Igazán büszke voltam rájuk. Június végén ünnepeltük a szülinapomat. 50 éves lettem. Zoli meglepetéssel készült, egy hétvégén elutaztunk egy számomra ismeretlen helyre, előre nem tudhattam semmit 😊 Az érkezéskor derült ki minden, Hévízre mentünk. Mindent előre leszervezett, virágot a szobánkba, a vacsorához a meglepetés tortát. Igazán megható volt.

Július:

• Az idei nyaralás főhadiszállását visszatettük Balatonfüredre. Abba az apartmanba, ahová régen is jártunk. Nagyon szép napokat töltöttünk ott, bár rövid volt az egy hét, de tervbe volt még egy mininyaralás. Júliusban voltunk még Budapesten egy videós találkozón a fiúkkal, ami nagyon nagy sikert aratott. Számunkra is meglepő volt, hogy nagyon vigyáztak rájuk, így amíg ők a teremben vetélkedtek, szelfiztek, aláírásokat gyűjtöttek, mi ketten lesétáltunk a Kopaszi-gáthoz. Számomra is hihetetlen, hogy ott mertük őket hagyni… A hónap végén Zozi 13 éves lett. Olyan nagyfiú már. Kezdett mutálni, erőteljesen serdül, és még ennél jobban is kamaszodik… néha a szemtelensége nem ismer határokat, néha nagy arc, néha makacs és duzzogó, mindenen felkapja a vizet és olyankor úgy szól vissza, hogy viszketni kezd az ember tenyere, aztán a következő percben odabújik az ölembe és szánom-bánom arccal kér bocsánatot. Még kezelhető, de remélem sokkal rosszabb nem lesz.

Augusztus:

• A hónap elején Sárvárt vettük célba, ez volt a következő mininyaralás. Nagyon jó volt.  Szuper volt a szállás, a strand, az idő, meg minden. Sokat sétáltunk, Arborétumot néztünk, Szombathelyre is bekukkantottunk (Papi kedvéért, mert ott volt katona) Szóval valami csoda az a környék. Amikor hazaértünk én dolgozni mentem, a fiúk pedig horgászni. De nem akárhogy, ott maradtak éjszakára is. Ilyen még nem volt, de nagyon élvezték.  Szokás szerint Marcit köszöntöttük 20-án. 11 éves nagyfiú Ő is. Bár vonásaiban kisfiús bája még megvan, de egyre inkább előbújik a kispasi. Nagyon jó testvérek lettek. Szinte mindent együtt csinálnak. Bár Marci nagyon sértődős, de remélem levetkőzi. Bújós baba tud lenni, nagyon igényli, hogy csak vele foglalkozzunk külön is. Még mindig az autók szerelmese, hihetetlen számomra amilyen információkat jegyez meg róluk. Szeret olvasni, de sajnos egyre többször van a telefon a kezében. Szülinapi meglepiként elmentünk gokartozni. Még sohasem voltunk. Nagyon ügyesen vezettek, Zozi óvatosabban, de Marcinál látszott, hogy szeretne sokkal gyorsabban menni. De nagyon fegyelmezetten vezették a tanulóköröket.

Szeptember:

• Újra iskola. Hát vegyesek az érzelmek. Nem várta szerintem senki. Marcinak nagy váltás az ötödik. Kéttannyelvű csoportba választották, aminek örülök is meg nem is. Igen, mert tényleg nagyon jól megy  neki az angol. Nem, mert a meglevő tárgyak mellett a történelmet is angolul tanulják és bejött hozzá a célnyelvi civilizáció és a lektori óra. A történelmet egyik régi angol tanár tanítja, pár hónapos pici baba mellöl jött vissza. Abszolút szétesett állapotban volt az első szülőin (szó szerint kereste a szavakat) A másik félelmem pedig, mivel Marcit is szeretnénk kisgimisnek hetediktől, nem tudom lesz-e akkora ez a két év angol nyelven megszerzett tudás, hogy utána megállja a helyét a gimiben. (elég kacifántos… érthető?) Osztályfőnöknek maradt Á néni, aminek szintén nem örült senki… amennyire szuper volt harmadikban, negyedik év végére teljesen elhanyagolva éreztük magunkat mi szülők. Nulla kommunikáció volt felénk. Szerinte amit elmond a gyerekeknek az az ő feladatuk, hogy tovább adják. Hát ez nem működik. Jó példa, hogy az első héten még nem volt végleges az órarend, egyik infó óra előbbre lett hozva egy nappal. Csütörtökről szerdára. Ezt állítólag kedden az egyik szünetben megüzente az egyik kislánnyal. No most a kislány bement a terembe és az ő kis halk hangján ugyan elmondta, de senki nem figyelt rá. Természetesen Marci sem, így nem volt sem füzet, sem könyv nála. Az infó tanárt ismerjük milyen szigorú, neki vesszőparipája a felszerelés, így amikor másnap délelőtt ez kiderült, szerencsére még az óra előtt rohantam az infó cuccal a suli elé, és az egyik épp érkező tanárral beküldtem a csomagot (mert ugye mi szülők nem léphetünk az iskola területére)  Megjegyzem nem én voltam egyedül… Á néni magyart tanít egyébként, csalóóóódááás… Kb főiskolai szinten kell tudni nyelvtanból a magánhangzó és mássalhangzó törvényeket, irodalomból pedig konkrétan vers-, meseelemzéseket kell csinálni. Hát… no… biztosan jó ez valamilyen szinten, de nem túl korrekt pénteken bejelenteni, hogy hétfőn dolgozat. Szó szerint az egész hétvége tanulással megy el. …és nem azért, mert nem tanul hét közben Marci… Sajnálom, tiszta szívemből, mert a hétvége sem a pihenésről szól. Emellett kaptunk egy nagyon jó matek tanárt, szigorú, de jól tanít. A természettudomány tanár egyben a rajz, technika is, hát… nem tudom, követel sokat, de eddig korrekt. Visszasírjuk a régi időket amikor még a régi Igazgató volt, nagyon szerettük, és szerettek a gyerekek suliba járni. Most kicsit mostohák… nincs tanár, nincs kapacitás a gyerekekre. 1… azaz EGY tanulószoba van az egész felsős évfolyamra. Mi konkrétan számon lettünk kérve, hogy Marci miért kért tanulószobát, amikor otthon van délután a nagytestvére… hát… biztos majd hagyom rohangálni, délutáni testnevelésre vissza a suliba, meg heti két alkalommal a zeneiskolába a város másik végéről gyalog… Szóval a tanulmányi eredmény sajnos nem lesz olyan, mint eddig… Nem tudok belőle többet kihozni… teljesen tanácstalan vagyok.  Zozi a megszokott közegbe ment vissza, sajnos nem a megszokott lendülettel és teljesíteni akarással. Bejátszik biztosan a kamaszkor is. Nem tudok otthon lenni vele, hogy azt nézzem tanul-e vagy játszik a gépen… (játszik a gépen) Biztosan nem, segített az sem, hogy már háromszor voltak karanténban, és a téli szünetet is hamarabb kezdték 5 nappal. Hát nem tudom, beszélünk róla sokszor, remélem valamit használ is… ha más nem amikor megkapja a félévit hátha észbe kap. Ha nem akkor szigorítani kell. Ez persze senkinek nem lesz jó, de ha ez lesz célravezető akkor így kell… ugye milyen könnyű volt amíg kicsik voltak? A másik szeptemberi nagy dilemma, oltassunk vagy ne? Mi nem vettünk fel oltást, folyamatosan figyeljük az ellenanyag szintet, jelenleg az enyém még a felső érték kilencszerese. Így még nem kérem, köszönöm. Nem vagyok ellene, és ha úgy alakul természetesen kérni fogjuk. Zozinál is csináltattunk ellenanyag tesztet, ő is átesett a betegségen, fogalmunk sincs mikor. Így arra a döntésre jutottunk, hogy még nem kapja meg. Bizonyos mértékig szabad kezet kapott, megkérdeztük a véleményét, ő határozottan elzárkózik. Az osztály több, mint fele oltatlan. Januártól elfogadják a védettségi kártyát a suliban is, így már nem lesz karanténban ő sem, csak ha megbetegszik. (ne tegye)  huhh de hosszú volt a szeptember…

Október:

• Tavaly lett volna esedékes Marcinak az első áldozás, de akkor semmi ilyet nem tartottak, így ezt pótolták be ősszel. Minden vasárnap templomba járással telt a fiúknak (szerencsére elintézték ketten) csak arra kellett figyelni, hogy ne felejtsünk el vasárnaponként is korán kelni. Kicsit zártkörű volt a templomi ünnepség, mert nem hívhattunk vendégeket, így csak magunk voltunk. Foglaltunk helyet az egyik étteremben és családilag megebédeltünk utána. Őszi szünetben egyik nap elmentünk Visegrádra, mert olyan rossz volt, hogy ki sem mozdultunk már sehova mostanában. Kellett egy kis őszi erdőnézés, kirándulás. Nagyon jó volt, várat néztünk, sétáltunk a Duna partján, ebédeltünk egy jót és boboztak a fiúk. Nagyon jó kis nap volt.

November:

• A szokásos tökfaragás, temetőjárás. Kicsit megfűszerezve azzal, hogy Zoli családja is szerette volna tiszteletét tenni Anyunál és Apunál. Így mi is voltunk náluk és ők is nálunk. Novemberi izgalmas napok…. A hónap végén Papi beteg lett… azt gondoltuk először, hogy csak megfázott, de kiderült, hogy nagyobb a baj. A fia és annak felesége is covidosak lettek, miután találkoztak borítékolható volt, hogy ő is az. Hivatalos teszt nem készült, csak olyan gyógyszertári (mert papi nem volt hajlandó és nem engedte az orvost értesíteni) de nem mehettünk hozzá, mert megtiltotta, hogy bemenjen hozzá bárki is a családból. Így naponta többször hívtam telefonon. Szerencsére jól átvészelte, nem volt láza, csak némileg köhögött, íz-szagérzékelése nem volt… De nagyon rossz volt így… Úgy vittem ételt, egyebeket, hogy maszk meg gumikesztyű, de nem jött ki addig a szobából (nem mintha számított volna, de ő így volt nyugodt) Most ugye a kérdés, hogy így mikor vegye fel a harmadik oltást…?

December:

• Nálunk a december egy rohanás… első perctől az utolsóig. A fiúkat az éltette, hogy nemsokára téli szünet, egy kicsit engem is, mert csak lazább az élet így. Minden évben a zeneiskola szereplésével megrendezik az Adventi hangversenyt, idén is így volt ez, mindkét fiú kapott szerepet, Zozi zenekarit, Marci kórusban. Nagyon készültek, gyakoroltak szívvel-lélekkel. Aztán lefújták az egészet, először csak az volt, hogy videóközvetítéses lesz, aztán csak a zenekar szereplését közvetítik, aztán azt is lefújták. Úgy sajnálom, olyan szép lett volna, hogy végre mindketten a színpadon vannak… Na meg persze volt nagy mikulásvárás, aztán a karácsony várás. komoly listát írtak, hogy mit szeretnének a fa alatt találni. Voltak dolgok amit már a Jézuska sem bír el, de örömmel bontogatták az ajándékokat. A karácsony sem a szokásos volt… Marci fogalmazta meg a legjobban… hiába, a gyermeki őszinteség… Két éve, még mentünk Mamihoz, Papához, ott találkoztunk mindenkivel a családból, együtt volt az összes unokatestvér, jókat játszottunk. Tavaly már csak a Maminál voltunk, de csak külön, nem volt senki a családból… Idén már senkivel nem tudunk találkozni. „jót” bőgtünk rajta… Igen, sajnos így van. Az én családom teljesen széthullott. Mama (Apu felesége) már nem tart semmi ünnepet, megyünk meglátogatjuk, ennyi, nincs senki ott általában. Keresztlányomról, unokatesókról csak annyit tudunk amennyit közölnek a FB-on. Testvéreimmel szinte nulla a kapcsolat, Öcsémmel még csak-csak összefutunk, beszélünk főleg Papi miatt is, de Bátyám teljesen remete lett… Zoli családja ugye messze van, ritkák a találkozások, eddig se voltak túl sűrűk, most sincs másképp. Év végére azért volt egy nagyon jó dolog is. Zoli munkáját végre elismerték, kapott egy kitüntetést. Bár a nagy party elmaradt és csak szűk ünnepség keretében adták át a díjakat, de így is nagyon büszke vagyok rá.

 

Úgy az egész évre ha visszagondolok, nehéz volt. Fájdalmas és gyászos. Persze voltak szép és gondtalan napok, csak azok most még eltörpülnek. Hogy mit hoz a következő? Lehet jobb is, ha nem tudjuk… csak reménykedem benne, hogy jobbat… csak már ne vegyen el senkit és semmit… Dolgozunk azon, hogy jobb legyen.

Köszönöm azoknak akik még a ritkábbnál is ritkább jelentkezések ellenére is idekattintanak.

Boldog új esztendőt kívánok Nektek és kedves családotoknak.

Idei első...

 Ami azóta történt…

 Karácsony: kicsit szomorkás, de mégiscsak karácsony. A gyerekek jó előre listát írtak a Jézuskának szokás szerint. Amit tudott hozott is, amit meg nem, …hát azt kapni nem lehet. Azt hiszem mindenki megkapta amire vágyott.

Szokatlan és szomorú volt, hogy „darabokban” ünnepeltünk. Karácsonykor délben mentünk Anyuékhoz. Zoli családja első ünnepben volt nálunk. Második nap Bátyám jött el ebédre, délután pedig Mamához mentünk.

 Apácska szülinap: négyesben. Kapott egy joghurttortát, meg némi ajándékot. A fiúk is külön ajándékkal lepték meg.

 Szilveszter: hát, miután hajnalos ügyeletes voltam, így én kb este 7-kor kidőltem. Mondtam is, hogy csak egy órát hagyjanak aludni, mert

felborulok. Nálunk az év vége, igazából az egész december bolondokháza. Brutál fáradt voltam. Nem ébresztettek, de pont egy óra alvás után bírtam aránylag jól.

Éjfélkor koccintottunk, bámultuk a tűzijátékozást.  A fiúk persze nagyon elemükben voltak, alig lehetett őket ágyba dugni fél kettőkor.

 Suli kezdés: Hát nem volt nagyon lelkes egyik fiú sem. De hát ez van, mi dolgozunk, Ők tanulnak. Lelkesen és kevésbé lelkesen várták a félévet.

 A bizi:  Meg vagyok elégedve velük. Nagyon is. Irtó büszke vagyok rájuk. Marcira, mert olyan ügyesen önállóan dolgozik, hogy csak pislogok.

Zozira pedig, mert a hatalmas váltás ellenére sem kergült meg (nagyon), teszi amit kell, tanul, felmondja, dolgozik.

Marci kitűnő lett 1 dicsérettel (hittanból). Hát magyarból igazán nem járt volna ötös szerintem, mert az utolsó két témazáró nem lett túl jó… De gondolom Á néni tudja, hogyvan ott tudás, csak néha elbújik. Még mindig nagy probléma Marcinál a feladatlap, mert leblokkol, ha tudja, hogy jegyre megy… Ha tudjuk előre viszi magával a citromfű cukorkát,ami oldja kicsit a feszültséget. (Á néni tanácsára, hát van amikor bejön a „nyugicukor”)

Van két új tanító, fiatalok, utolsó évesek. Ennek megfelelően nem veszik őket komolyan… sok a konfliktus néhány gyerekkel… Sajnálom azokat, akik viszont tanulni szeretnének.

 Zozinak 3 dicséret, 4 négyes (fizika, kémia, töri, angol) ez utóbbival nem nagyon értettem egyet, mert az átlaga szerint megvolt az az ötös, de hát most is azt mondom,

mint Marcinál, hogy a tanár csak tudja, hol van a tudás. A történelem… hát nem voltam boldog tőle… nincs tankönyvük… egy jegyzetszerű könyvet állítottak össze

az iskola történelem tanárai, abból tanulnak. De ez csak olyan jegyzetszerű, a többit hozzá kell tenni. Ez az amit meg kell tanulni, hogy mit tesz hozzá… Tanuljuk…

Fizika, kémia, nincs mit mondanom… én sem tudtam/értettem soha…

A dicséretek: biológia, imádja, nincs is gond vele. Informatika, ezzel sincs gond, bár azt gondoltam, hogy eddig az általános iskolában nem sokat tanultak

(de tényleg nagyon keveset) most mégis jól megy. Biztos sokat számít a médiablogos szakkör is. Ja és hittan, hát nem kell sokat tenni érte 🙂

A nagyoknak még mindig digitális oktatás van, így a gimi továbbra is két osztállyal üzemel. Zozi élvezi, szerinte maradhatna is így. Hááát…

 A zeneiskolás bizik kitűnőek lettek még így is, hogy volt másfél hónap amikor nem engedtem őket csak online zenéltek.

 Na tehát ennyi volt a történet… ugye, hogy nem maradtatok le semmiről?

Persze biztos voltak olyan epizódok amiket jó lett volna megörökíteni, de így elmaradt.

Hiába ígérem én, hogy igyekszem…

Cserébe kaptok képeket 🙃

 

Hosszú-hosszú bejegyzés

Már hetek… hónapok óta érik a gondolat, hogy írok. Majd írok… és mégsem…

Annyi minden történt, annyi mesélni valóm lenne, - lett volna. Most a telefonomban görgettem végig az elmúlt év képeit és csak úgy tódultak fel az emlékek. 

Tehát csak címszavakban, hogy mit is csináltunk a kieső időben: 

- Az utolsó értelmes bejegyzésem után megtörtént a Gyermeknap keretében meghirdetett Kiváló Diák rendezvény, ahol az az 5 éve várt esemény is végre megtörtént. Zozi kezet foghatott a Polgármesterrel.

- A nyári szünetet, - mint már pár éve mindig - az iskola és az egyház közös szervezésével a gyülekezeti táborban kezdték mindketten. Ezután következett a zeneiskola által szervezett Tehetséggondozó napok. 

- Júliusban ismét Olaszországot vettük célba. Nem csalódtunk, az idő csodaszép volt, a hely, a tenger, mint mindig gyönyörű. 

- Ünnepeltünk egy Zozi szülinapot is.

- Aztán megnéztük a Balatont is. Csudajó volt. Bár kalandosra sikeredett. Az én autóm nem akart hazajönni… ott maradt még két hetet egy szerelőnél… Zoli az egyik nap hazavonatozott a másik autóért, mert kivitelezhetetlen lett volna, hogy tömeg közlekedve cuccoljunk haza.

- Így aztán 1 nappal meghosszabbítottuk a vakációt és nem haza indultunk, hanem Pécsre az állatkertbe. Ennek jó kis története van: Marci nagyon szereti Pamkutyáékat. Szinte minden videójukat kívülről fúj. Különösen kedvence, hogy Pamkutyáék segítettek a pécsi állatkert oroszlánfókájának párt találni és megszervezték a hazahozatalt. Régi vágya volt, hogy találkozhasson Bonifáccal és Donkával a fókákkal. Hát így az egyik szülinapi ajándéka ez lett, meglátogattuk őket. Boldogsága nem leírható.

- Közben, hogy ne unatkozzunk annyira, arra gondoltunk, hogy az üressé vált félszobát kifestjük. De ha már kifestjük, cseréljük ki az ajtót is, mert nagyon csúnyácska… de kellene még egy-két kisbútor is… Így aztán, szépen teljes felújításon esett át a legkisebb  szobácska. Igazi kuckó lett belőle Zozinak, aki boldogan költözött be. 

- Ünnepeltünk egy Marci szülinapot is. 

- Majd ripsz-ropsz kezdődött a suli.

- Nagy változásokkal. Marcinak új tanító nénije lett Ági néni személyében. Ő annyira új, és ismeretlen volt, hogy még csak nem is a városunkban lakik, tehát még utána sem tudtunk érdeklődni. De kár volt félni. Szerelem volt az első találkozás és ez azóta is tart. Egy igazi tyúkanyót kaptunk, aki valóban kicsit anyukákat pótol az iskolában eltöltött időben. Ráadásul vérbeli profi a tanításban is. Szereti Marcit, odafigyel rá, folyamatos kontaktban vagyunk, szól még akkor is, ha szomorúbbnak látta. Bárcsak ilyen lett volna az előző tanító néni is. 

- Zozinak keményen kezdődött az év, és az egész félév gyakorlatilag az volt. Úgy kezdtük a hatodik osztályt, hogy nem tudta igazán eldönteni, maradjon-e tovább is általános iskolás, vagy hetediktől gimis legyen. Pont ezért úgy gondoltuk, hogy az összes gimis rendezvényre elmentünk. Voltak nyílt napok, volt egy Pincétől a padlásig nap, ahol belekóstolhattak a gimis életbe és valóban a pincébe is levitték őket.  Jelentkezett a gimis előkészítő órákra is, ami a felvételiig tartott hetente plussz 4 óra délutánonként, de ahova rendszeresen el is járt. Aztán megvolt a felvételi, az írásbeli, a szóbeli, az elbeszélgetés. Majd március elején feltették a gimi honlapjára az ideiglenes felvételi listát. A 7. a rangsorban. Azt hiszem ez elég jó eredmény. Bár hivatalos levél még nem érkezett, de jó eséllyel bejutott. Már úgy érzi ő is, hogy igen gimis szeretne lenni. Szándékosan nem mondtam és nem mondok neki semmit, nem akarom erővel beletolni egy olyan választásba, ami nem az övé. Lenne nagyon sok előnye, de iszonyatosan erős gimnázium, válogatott tanárokkal a hatosztályosoknak. Féltem is nagyon, de nem akarom visszatartani ha szárnyalni szeretne. Közben eszméletlenül büszke vagyok rá, mert nagyon jó eszű gyerek, ezt ő mind a saját erejéből érte el. A tudása meg is lesz hozzá, már csak az kell, hogy a rettegett kamaszkor ne vegye el a szorgalmát. 

- Ősszel mindig erőt nézünk. Most az én egyik álmom lett teljesítve, Lillafüredre mentünk. gyönyörű. rengeteget sétáltunk, libegőztünk. Nagy élmény volt.

- Az őszi szünetben Makóra mentünk, Szeged érintésével. Jó kis hétvége volt. Megnéztük a magas-ösvényt, ami annyira szuper, és gyönyörű ott a környék.  A Hagymatikumot sem hagytuk ki. Hát oda vissza kell menni, mert nagyon klassz hely. Ja és voltunk a szünetben Pesten is a Minipoliszban. Bár a fiúk határeset, majdnem kinőtték már, de találtak maguknak érdekes dolgokat. Ezt a munkahelyemtől kaptuk ajándékba. Azért kár lett volna kihagyni. 

- Voltak még zeneiskolás koncertek is, ahol mindkét fiú sikeresen szerepelt.

- November végén Zozi egy térségi szavalóversenyen vett részt. Onnan elhozta az első díjat. Húúú nagyon örültünk. Most lett volna a Városi verseny is, de sajnos ez elmaradt… 

- Decemberben a város mindig megrendezi az Adventi hangversenyt és a Cipősdoboz-hangversenyt. Mindkettőn a zeneiskolások lépnek fel. Idén is szerepelt Zozi mindkettőn a citera zenekarral. Nagy sikerük volt. 

- Decemberben Zolival kettesben elmentünk az Ákos nagykoncertre. Néha muszáj kettesben is lelépnünk. Másnap le is tudtuk a karácsonyi bevásárlást. 

- Még a szünet előtt volt Marciéknak a karácsony műsor. A Ludas Matyit adták elő. Marcié volt az egyik főszerep, ő volt Döbrögi.  Annyira, de annyira jól játszott. De komolyan, olyan átéléssel, hogy csak pislogtunk. (hát igen, ez is Ági néni műve, hogy így kinyílt)

- Aztán volt egy meghitt karácsony, egy Apa szülinap. 

- … és most gondolkodtam, hogy mit is csináltunk januártól márciusig, mert nem sok kép van… Hááát no… szeptembertől hétvégenként visszaültem az iskolapadba én is, (mert már baromira elfelejtettem, hogy nem is szeretek tanulni és milyen rosszul viselem a számonkérésekkel járó stresszt) Szóval így, hogy az OKJ-s oktatás az utolsókat rúgja szerettem volna még egy szakmát, ezért gyorsan jelentkeztem egy képzésre. Így aztán januártól márciusig nagy erővel a vizsgákra készültem, mert az egyik modulnak az öt vizsgája erre az időszakra esett. Hát nem volt életem csúcsnapja a szóbeli napja, mert úgy kb 30 éve érettségiztem és ez hasonlóan szigorúan zajlott tételhúzásokkal és hasonló izgalmas dolgokkal. Összességében azért sikerült egy jó bizonyítványt bezsebelni, de ma sem tudom hová tettem az eszem amikor erre jelentkeztem. A második forduló még hátra van, így én is lelkesen készülök a digitális oktatással a következő vizsgákra, ami eredetileg májusban lennének, de nagyon bízom benne, hogy elhalasztják, mert ezt így én nem tudom megtanulni. Nekem kell az a személyes tanítás.

- Március elején ismét kettesben szöktünk, mi nagyok. Egerszalókon voltunk a mesebeli Shiraz hotelben. Hát az valami csúúúcs, ajánlom mindenkinek. 

- ééés elérkeztünk napjainkhoz…  Hogy viseljük? én nehezen… dolgozom, félek, féltem a szüleimet, a gyerekeimet, magunkat. Zoli jelenleg még otthonról dolgozik, illetve elég keveset kell mennie területre, így a gyerekek felügyelete megoldott. Le a kalappal előtte is, mert nem kevés teher hárul rá. A gyerekek szerencsére teszik a dolgukat, tanulnak. Zozi Classroomozik, skype-ol, kapnak leckét mozában, emailben, viberen. Marci emailben, messengeren, mozában. Van aki naponta küldi, van aki hetente. Nem mondom, hogy mindig képben vagyok, hogy kinek, mikor mi a beadandója, emailben kinek mikor mit kell beküldeni. Közben törölgetek könnyeket a kiborulások miatt, hogy sok, és nem tudja, nem érti, nem magyarázzák el… Vannak derűs pillanatok, amikor Marci hittanleckéjét kiosztom Zozinak (és meg is csinálta). Vannak napok, amikor gyorsan mindennel kész vannak, és vannak olyan napok, amikor nagy nógatások után este 8-kor még leckét írunk. De az biztos, hogy minden elismerésem az övék, mert hihetetlen ügyesen és gyorsan átálltak erre a digitális oktatásra. Nem hisztiznek, nem nyígnak, hogy nem akarják (mondjuk sok választás nincs) Elfogadták, hogy március elején még korlátozva volt a net előtt töltött idő, most pedig mi toljuk őket a gép elé. Elfogadják az otthoni tornát, elviselik, hogy a zeneórák viberen zajlanak. …és sok-sok minden mást is… szóval le a kalappal előttük, hálás vagyok, hogy ilyen simulékonyak és teszik amit kell. Minden este 8-kor én értük/nekik is tapsolok.