2014. március 26., szerda

Ovis nyílt nap Zozinál

Nagy volt az izgalom ma. Zozi csoportjában nyílt nap volt. Ezen belül is matematika foglalkozást nézhettünk meg. A sorszámok tanulása volt a mai feladat (illetve az elmúlt napokban azt tanulták) 
Csak ámultam és bámultam, mert már olyan okosak és ügyesek. Megnőttek na...

Játszottak parancsnokos játékot, ahol ki ki kellett számolni, hogy pl. a hetedik gyerek a sorban a parancsnok. Ő adhatott két feladatot amit megoldottak. 

Volt liftes játék. Egy képzeletbeli bevásárlóközpontban lifteztek egyik emeletről a másikra. Itt tudni kellett melyik emeletről melyik emeletre utaznak és közben hol haladnak át.

Dominós játék. Az én dominóm a pl. tizedik, mert 10 pötty van rajta. Ezt nagyon imádták :-)

Végül az asztalnál folytatták. Egy utca házaival voltak tennivalók. Itt a legmagasabb, legalacsonyabb, mellett, előtt, között stb volt a feladat. (Nem volt Zozinak nagy kihívás :-) )



Amikor vége lett Zozinál a nyílt napnak megkerestük Marciék csoportját is. Az udvaron voltak. Marci annyira elmerült a futóbiciklizésben, hogy kétszer is elgurult előttünk :-D Így gyorsan le is tudtam fényképezni :-)

Persze kihasználta a két kis kópé hogy ma itthon vagyok (na meg én is) jöttek velem haza :-) Így most éppen jóllakottan durmolnak. 
Most jóóó!!

2014. március 21., péntek

Igazi léleksimogatás...

Zozi szivet melengető meglepetés  rajzai :-)
Nem mondom, hogy minden gondom elszállt, de sokkal jobb.

...egy pocsék nap után...
...amikor semmi sem sikerül...
...amikor egy perc alatt elszáll a régóta várt egy hetes szabadság reménye is...
...amikor a kamasz hisztisebb mint egy csapat dackorszakos...
...stb...


2014. március 20., csütörtök

Ovis fotózás

Évente egy alkalommal jön az óvodába fényképész. Idén is csodaszép képek készültek. ...még mindig rácsodálkozom, hogy milyen gyönyörű gyermekeim vannak :-)

2014. március 16., vasárnap

Március 15.

Zoziéknál az oviban egész héten az ünnepre készültek. Kokárdát festettek, verseket énekeket tanultak. Pénteken pedig nemzeti színű virágokat készítettek amivel ki is díszítették a fő téren álló Kossuth szobor környékét. Mondogatta is Zozi, hogy szeretne elmenni ő is a városi ünnepségre. A szokásosnál nagyobb volt idén az ünnepség, mert a 2 éve felújított, átépített városközpontban elkészült az országzászló talapzata annak is most volt a szentelése, átadása. Így aztán Apával kettesben nekiindultak. Persze nem maradtak élmények nélkül. Voltak huszárok, volt szép műsor, koszorúzás.


2014. március 12., szerda

Khm... Maaaarciiiii!!!!

Hát nem nagyon találok szép szavakat Marci mai művére...
Szokásos esti szétszóródás 62 négyzetméteren... Apa még nincs itthon, Zsuzsi tanul a szobájában, Zozi játszik a gyerekszobában. Marci rajzolni szeretne, a konyha asztala tökéletes erre a célra. Kap lapot ceruzákat elmélyülve alkotni kezd. 
Épp végez a mosógép indulok teregetni. Amikor végzek megállapítom hogy milyen finom kávéillat jön valahonnan... pakolgatok tovább... újra megcsap az illat... 
Bakker a pulton maradt a frissen kibontott kávé... ugye neeem?? 
De de igen... kb 23 dkg őrölt kávéból próbál legfiatalabb csemetém várat építeni a konyha közepén... igen, maradt az asztalon is kb 2 dekányi...

Felvételi eredmény...

Mára ígérték, de tegnap este megtaláltam az iskola honlapján (ahová múlt kedden felvételizett és az első helyen van megjelölve) az ideiglenes felvételi rangsort. Bár tudjuk, hogy ez még nem végleges, mégis ad némi okot az örömre hogy Zsuzsi a 16. helyen szerepel. :-D

2014. március 8., szombat

Boldog-boldog...

Boldog névnapot kívánok szívem Zoltánjainak!!


Név jelentése:
Fejedelem, uralkodó

Név eredete:
Török-magyar eredetű, a sultan méltóságnévből, melynek egykori ejtése Szultán

Név elemzése:
A Zoltán név okos, gyors, elemző elmével ajándékoz meg, de nagy önértékelési problémákkal, önbizalomhiánnyal és félreértésekből adódó magánnyal is járhat. Természete idealista és érzékeny. Érzékenységének köszönhetően értékeli az élet apró, finom dolgait, és él benne a vágy, hogy az emberiséget szolgálja. Sokszor nem tudja kimondani, amit gondol, sokkal könnyebb számára írásban kifejezni, amit érez. Örömöt lel az irodalomban, a versekben, és ha úgy érzi nem értik, ideáiba menekül.

2014. március 4., kedd

Ma délelőtti program...

Zsuzsi szóbeli felvételije...
Most épp várjuk, hogy behívják.
Jó lenne ha sikerülne...

2014. március 2., vasárnap

Névnapi előzetes

Még van ugyan majdnem egy hét a névnapozásig, de tegnap megelőlegeztük Zozi ajándékát. 
Nem volt semmi ötletünk ajándékügyileg, így az illetékest kérdezgettem mit is szeretne, mi a szíve vágya. Hát nem sok okos ötletet kaptam... legalábbis akkor. Mert pár nap múlva egyszer csak kibökte a drágám, hogy milyen jó is lenne ha kaphatna egy rollert. Első körben azonnal hárítottam... ááá úgysem tudsz rollerezni, meg hát ott a bicikli, veszélyes is... ( egy barátnőm lánya az első fogát rollerbalesetben veszítette el) De aztán puhultam... mert olyan jóól lehet vele száguldozni, mert pont neki való... stb. Apa is rábólintott, így szombat délelőtt útnak is indultunk. Naná hogy meg is vettük :-)  Sőt amikor hazaértünk ki is kellett próbálni azonnal :-) 
Így szépen lesétáltunk a "profiparkolóba" (milyen jó hogy bezárt van egy szuper sima autómentes terület)  
Marcit is sikerült rávenni hogy ne motorozzon hanem a futóbiciklit próbálja ki. (Nem árt kicsit ügyesednie, nagyon jól fejleszti az egyensúly érzéket)

Zozi pedig, mint a szél úgy hasít... olyan magabiztosan, mintha mindig ezt csinálta volna. 
Marci is klasszul ráérzett a lényegre... mostmár csak nekünk kell beszerezni valami járgányt hogy utolérjük Őket... talán 1-1 rollert?? :-)