2008 február 17.
Hát kérem szépen növögetünk, növögetünk. MiniManó is és én is J . Illetve nekem csak a pocim, mert egyébként szerintem nem nagyon nőttem meg. Egyébként meg minden rendben van, telik az idő és én egyre türelmetlenebbül várom a pillanatot, amikor először érzem a mocorgást. Közben megoldódni látszik a genetika ügye is. Persze hogy semmi ne menjen simán és zökkenőmentesen, itt is adódtak nehéz, átgondolkodott napok, éjszakák. Az előző bejegyzéseimben utaltam már rá, hogy mi az, ami ajánlott (az orvosok szerint kötelező) és mi az, ami teljesen felesleges. Hát mi elvégeztettünk minden olyan vizsgálatot, ami szabadon válaszható volt. Szerencsére nagyon szépek és biztatóak az eredmények. Egyedül az AFP-vel gyűlt meg a bajunk. Ugyanis a doktorbácsi, a 13 hetes ultrahangon nagyon nagynak mérte miniManót, és másfél héttel hamarabb vették le az AFP szűréshez a vért. Amikor megérkezett az eredmény rá is írták, hogy ismétlés javasolt, mert alacsony lett az egyik érték, de arra meg már késő volt, mert már a 17. hetet is betöltöttem. Persze nagyon megijedtem, pedig épp előtte való nap voltunk 4D-s ultrahangon, ahol mindent rendben találtak. Úgy találtuk helyesnek, hogy felkeressük a régi nőgyógyászomat és kikérjük a véleményét, hogy ő mit tanácsol. Másnap meg is látogattuk és megerősítette a gyanúnkat, hogy a korai vérvétel miatt lehet alacsony az a bizonyos érték. Megbeszéltük a továbbiakat is, hogy bár másik városban lakunk, de szívesebben járnánk hozzá ezután a vizsgálatokra. Sőt (bár nem az első ember az egészségügyben akit megkérdeztünk és így vélekedik), nem találja felelőtlenségnek, ha nem megyek el a kromoszóma vizsgálatra. A 4D maga fantasztikus élmény, bár nekünk minden ultrahang az. De azért megállapítottuk, hogy igazán amit látni kell, azt a rendes régi ultrahang jobban mutatja. Nagyon szépen elmagyarázta a szonográfus, hogy épp mit látunk, illetve megmérte Manókánk minden porcikáját. Kihangosította a szívhangot, amit most hallottunk először. Lélegzetelállító volt. …és bár megbeszéltük, hogy nem szeretnénk előre tudni, ki lakik odabent, akkor ott nem tudtuk megállni és megkérdeztük. Illetve én kérdeztem meg. Nagyon egyértelműen megmutatta, és nagyon nagy az öröm, mert már tudjuk, hogy miniManót Zolikának fogjuk hívni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése