Anyu...

 Soha nem akartam leírni ezt a mondatot...

Anyu itthagyott bennünket... kedd hajnalban. Váratlanul. 

Most nincsenek szavak... gondolatok sem. Teljes összeomlás.

Homeschool... az első hét után...

 Őszintén? nem lepett meg… vagyishát nem csak számítottam rá, de vártam is. Zolikáék sulijában ugyebár eddig is csak két osztály működött, de szinte naponta jöttek újabb megbetegedések a tanári karból. Először nem is volt annyira ijesztő, mert nem tanították azok a tanárok akik betegek lettek. De először jött a hír, hogy a tesitanár, két nap múlva az osztályfőnökük, aztán a fizika, biológia tanárok. Meg még ugye ki tudja ki, akik esetleg tünetmentes hordozók. Tehát igen, én örültem, hogy otthon némiképp védőburok alatt vannak. Marci sulijából nem volt annyi beteg, vagy ki tudja, ott azért jobban elhallgatják a kicsik elől, ne pánikoljanak. A munkahelyemen a takarítónő a polgármesteri hivatalban is takarít, ott konkrétan annyi beteg van, hogy komplett irodákat kellett bezárni.

Na tehát még nem hirdették ki a zárásokat, feljött otthon a téma, mit szólnának egy jóóó hosszú tavaszi szünethez, tanulással megfűszerezve. Zozi lelkes volt, de legnagyobb meglepetésemre Marci nem. Sőt, tiltakozott, hogy ő bizony suliba akar menni. Tavasszal neki nagyon bejött az otthontanulás. Most úgy látszik jobban szeret suliba járni. De végülis nem volt nagyon más választása, mert ahogy csütörtökön bejelentették a dolgokat, pénteken „hazaköltöztünk” a suliból. Zozinak csak a tesi cucca volt bent, Marci egy hatalmas pakkal jött ki a suliból délután. …még jó, hogy reggel szinte a kapuban parkoltam…

…és milyen más a két suli…  Zoziéknál, csütörtök délután az osztályfőnök elküldte az órarendet, megjelölve, hogy melyik órák lesznek élő órák. Marciék hétfőn úgy ültek le a gép elé, hogy fogalmuk sem volt, hogy lesz-e óra, kivel és mi… Végülis órarend szerint haladnak, de még ma is volt némi meglepetés, hogy számítottunk egy élő órára aztán mégsem élő volt, csak feladatot küldött a tanár… Az osztályfőnök Á néni viszont most kicsit beszigorított, nem kommunikál szülőkkel, hanem a gyerekeknek kiadja a feladatokat, tanítja őket élőben, szuper színvonalon, de mégis hiányzik az, hogy tudjunk mi is a dolgokról. Marciból kiindulva, konkrétan a hírek töredéke jut el hozzánk, mert meghallgatja ő, de amit kell megcsinálja, de nem adja az infókat tovább.

Mindketten a Classroomon tanulnak, ott vannak kiosztva a feladatok, ott közlik a meet-hez a linket, órarend szerint belépnek és tanulnak.

Hétfőn délelőtt dolgoztam, így ketten voltak otthon. Zoli ugyan „otthon” van. Azért „”, mert közben telefonon tárgyal, beszél, intéz, elszalad, jön-megy.  Valamilyen szinten felügyelet alatt vannak, de mégis önállóan kell boldogulniuk. Szóval hétfőn nem kis izgalommal dolgoztam, hogy sikerült-e belépni, kapcsolódtak-e, meg ilyenek.

A technika kissé megtréfált minket… Zozinak volt egy laptopja, nem egy mai darab, amikor elsőben kezdték az informatikát akkor vettük neki. Azóta agyon gyötörte. Nyárra összegyűjtött némi pénzt, mi kipótoltuk és lett neki csilivili új, szuper gyors laptopja. A régit megörökölte Marci, megtanulni kezelni, játszani jó azis, Ő még nem tanul infót csak ötödiktől.

Hát no… Természetesen Marci laptopja nem bírja a tempót, lefagyogat, lassú…. kölcsön kapta Zoli céges gépét. Hétfő szuper jól eltelt. Kedden délutános voltam, reggel épp teát főztem a konyhában, jött Marci, és odasúgta, hogy nem tud belépni Apa gépén… Hoppá… jelszóval védett és kismanóm gondolom jó párszor melléüthetett… letiltotta a gépet… Bakker, könnyek, nemszép szavak…  SOS az én tabletemet kaptuk elő, amire gyorsan telepíteni kellett ezt meg azt, hogy működjön a tanulás… de végülis kb 2 perces késéssel sikerült csatlakozni az osztályhoz. Szóval az izgalom megvolt. A hét hátralevő részében nagyjából eseménymentesen teltek a napok, tanulnak, megírják a leckét, visszaküldik. Mi pedig próbálunk úgy dolgozni, hogy legyen mindig valaki otthon, vagyis hát, minnél kevesebbet legyenek egyedül. Ma is délutános vagyok, mert Zolinak irodás napja volt, így én délre jöttem, ő pedig kettőkor hazaért. A fiúk ügyesen meg is ebédeltek addigra. Minden délután leküldjük őket levegőzni, sétálnak, fociznak vagy bicikliznek a lakótelepen, de legalább levegőhöz jutnak. Hétvégente próbálunk megint valami levegős programot szervezni, ami lehet, hogy egy séta az erdőben, ha jó az idő akkor kerékpárral megyünk, ha rosszabb, akkor autóval, de ki a szabadba.

Jó esetben még két ilyen hetet kell kibírni… vagy ki tudja mennyire hosszabbítják meg. Majd belejövünk megint. Túl leszünk rajta, remélhetőleg egészségesen.