2011. június 22., szerda

Ez+az+amaz...


Úgy gondoltam blogra vetek néhány gondolatot még mielőtt feledésbe merülnek...

Már nem új a dolog (kb.1- 1,5 hónapos) , de meg kell említenem milyen ügyes a nagyobbik fiacskám. Eddig nem mertem biztosan kijelenteni, de most már ezer százalékosan szobatiszta lett Zozi napközben. A déli alvásnál is az :) bár ott még alatta van egy pelenkázó lapocska, ha véletlenül mégis baleset történne.  Mehetünk bárhova, legyen az játszótér, séta, vásárlás, dokibácsi, hivatalos intézni való, szépen kibírja. Illetve ha mégis olyan hosszúra nyúlik a dolog, szépen szól és elsétálunk (!!) nem rohanunk a legközelebbi mosdóba, vagy útközben keresünk egy nagyon szomjas fát. Éjszaka még rajta van a pelus, de egyre gyakrabban veszem le reggel szárazan, még pár hetet várok aztán mehet ott is a főpróba.

Ma egy hete, hogy vége a sulinak, Zsuzsinál is kitört a vakáció. Az elmúlt egy hetet rohangálósra vettük, mert volt bőven intézkedni való. Tulajdonképpen ma került pont a végére. Ugyanis úgy döntöttünk, hogy másik iskolában kezdi meg az új tanévet. (na nem kis-gimis lesz) Eddig sem voltam annyira oda az osztályukért, nagyon szedett-vedett volt az összetétel,  de most még jó néhányan buknak is hozzájuk, így tökéletesen lerontva az eddig is borzalmas színvonalat. Tulajdonképpen Zsuzsi kezdeményezte az egészet, összeült a kupaktanács, kikértem néhány -nálam sokkal jobban hozzáértő- ember véleményét és másnapra megvolt a döntés. Bementem az új suliba, megbeszéltem, Zsuzsi szintfelmérőt írt, így szeptembertől nyitva az út, várják szeretettel. Sokkal erősebb iskola, várható, hogy kicsit rontani fog, de személy szerint bízom benne, hogy húzzák magukkal a nála jobbak. Megbeszéltük százszor ezerszer, hogy itt komolyan kell venni a tanulást, nem lehet lazáskodni. Egyenlőre megígérte, aztán majd gondoskodom róla, hogy be is tartsa...

Zozinak is megvolt az első szülői értekezlet az oviban. Vegyes érzelmekkel és könnyes szemekkel értem haza. Menthetetlenül nagyfiú már az én kisbabám ezt el kell fogadnom bármennyire is szeretném megállítani az idő kerekét. És... Piros autó lesz a jele. Sikerült bevonzani :)

Marciról most írtam, így semmi extra amit megoszthatnék.

Várjuk már a jövő hetet, hétfőn indulunk a Balatonhoz, aztán hétvégén már jövünk is haza. Egy rövidke nyaralás lesz, idén ennyi fér a keretbe, de legalább kimozdulunk, és együtt leszünk. Remélem az időjárás egy kicsit barátibb lesz, mint tavaly... Próbálom azt sugallni a nagy víznek, hogy fűtse magát nagyon-nagyon, mert már nagyon jó lenne megmártózni benne (ez ugye tavaly kimaradt) Nagyon kíváncsi vagyok a fiúk mit szólnak hozzá. Nézegettünk Zozival képeket, de nem nagyon emlékszik vissza rá. Most biztosan nagy élmény lesz neki. Marci pedig úgyis vízibolha, nem hiszem, hogy megijedne :)
Tehát, ha nem vagyok elérhető, nem vesztem el :)

2011. június 20., hétfő

Tíz-tíz...


... na nem tiszta víz...
Hanem Marci hónapjainak száma... Hihetetlenül gyorsan telik az idő... Az említett "apró-gyerek" pedig természetesen egyre szebb, okosabb, kópébb. Kezdi megtalálni a dolgok humorosabbik oldalát, ha viccesnek talál valamit amit épp csinál akkor kacag saját magán. Pl. napok óta próbálgatjuk a brummogást, hogy megy az autó címen. Van amikor sikerül, de van olyan, hogy épp  nyálkifújás sikeredik belőle. Na ezen percekig tud nevetni.
Lusta... borzasztóan... vagy pedig tetszik neki, hogy anyja-apja cipeli a seggét. Fekszik-ül-áll(kis segítséggel)-némi kúszás, nulla mászás... Pedig jó lenne, ha belelendülne... Ha helyszínt kíván változtatni akkor kiabál egészen addig, amíg oda nem kerül ahová gondolta... természetesen mi unjuk meg hamarabb. Tehát az eleve kilőve, hogy hagyjuk küzdeni dolgokért. Próbálkozik kicsit elérni, de ha nem sikerül akkor jöhet a sírás... Na más nem, akkor majd elindul és a mászást megtanulja később.
A pocakját továbbra is imádja, tulajdonképpen bármit megeszik. Nagyon kevés étel az amire az első falat után elfordítja a fejét.
Megtanult integetni, na nem tökéletes még, de a kézmozdulat hasonlít és azért gondolom, hogy integetés, mert akkor csinálja, ha valaki jön, vagy megy.
Néhány hete megejtettük az első hajvágást. Muszáj volt, mert bár kihullottak az újszülött kori sötétbarna hosszú tincsek, és nőtt helyette szöszke haj, de a feje búbján megmaradt a régi hajból -szó szerint- néhány szál. Mókásan festett amikor fújt a szél és ott lobogott a haja... :) tegnap pedig kísérleti jelleggel kölcsönkértünk egy hajnyírót, és ledúrtuk  a többit is. Nem teljesen kopaszra, hanem olyan édes kis sünire :) Így most már igazi kis pasis lett a pofija. Bátyuskáját is kopasztottuk, neki is édes kis buksija lett :) Ilyenek :)

A második képen Marci áll a kiságyban :) eredetileg azt szerettem volna lefényképezni, hogy áll és egyik kezével kapaszkodik, másikkal pedig a vizes üvegét fogja, de nem voltam elég gyors...

2011. június 19., vasárnap

Apák napjára



APÁNAK
Nemrég volt az anyák napja,
Apák napja is jó volna.
Szia APA! – így köszöntlek,
Mint az anyut, úgy szeretlek!
Tőled néhány dolgot kérek,
És sok mindent megígérek:

A sörödet meg nem iszom,
Az újságodat el nem dugom,
Ha meccset nézel, nem nyaggatlak,
Ha olvasol, nem faggatlak,
A számláidra nem rajzolok,
Ha filmet nézel, nem ordítok.
De csak akkor, ha ígéred,
Teljesíted kérésemet.

Ne felejts el hazavinni,
Főzzél nekem vacsorát,
Vigyázzál a kistesómra,
Szeresd nagyon az anyát!
Legyél otthon sokkal többet,
Hogy játszani is tudj velem,
Mert ha te játszol velem,
Azt én nagyon szeretem!
Ígérjük meg, úgy is legyen,
Sokat leszünk együtt ketten,
És most már csak ennyit mondok,
Jó is leszek, hogyha tudok!

2011. június 13., hétfő

Hetes játék


Beától érkezett a játék. Örömmel fogadtam, köszönöm Bea :) A játék lényege, hogy írjak magamról hét olyan jellemző dolgot, amit még nem tudhattok. Nos, megpróbálom... :)
1., Sorozatfüggő vagyok... (na nem ám olyan brazil, nyálas akármik) Első és mindenek fölött álló a Barátok közt. Ha ki kell hagynom valamiért -általában olyankor altatom Zozit- akkor megnézem az RTLmoston :) De nagy kedvencem a Hősök, a 24, mostanában a Katonafeleségek (na jó ez tényleg nyálas szappanopera) és hogy ki ne hagyjam a Szex és NewYork.
2., Imádom a virágokat. Mindegy, hogy szálas, vagy cserepes, mind elvarázsol. (bár a napraforgónál még nem találtam kedvesebbet)  Sajnos a mostani lakásunk nem olyan virágtengeres, mint az előző volt, mert árnyékol 4 nyárfa az erkély előtt, így sorra sárgulni kezdenek, de legalább jöhet bármikor az utánpótlás.
3., Időnként rám tör a lustaság... olyankor szinte erőszakosan kell magamat noszogatnom, hogy induljak máááár... (gondolom olyankor már a véső kimerültség stádiumában vagyok)
4., Pocsék a név- és arcmemóriám... illetve tudok neveket és tudok arcokat, de képtelen vagyok összepárosítani őket... Ha pedig valami nagyon ritka névvel találkozom... képtelen vagyok megjegyezni... reménytelen...
5., Viszont nagy barátságban vagyok a számokkal. Napokig képes vagyok milliós nagyságrendű számokat tárolni, ha fontos. Ha már nincs rá szükség akkor törlöm is :) Nagy előny volt, amikor még dolgoztam. Kíváncsi vagyok így lesz-e, ha újra munkába állok.
6., Az önbizalmam sokszor a béka s...ge alatt van... Máskor pedig szárnyalok... Háát igen nagyon jellemző ez a rákokra :)
7., Elég mimóza-lélek vagyok... Nem vagyok haragtartó, de vannak emberek akiknek képtelen vagyok megbocsátani... Nagyon meg tudok bántódni... de általában magamban keresem a hibát... Ha valaki olyan ember bánt meg aki közel áll hozzám, akkor addig-addig forgatom magamban a dolgot, amíg fel nem mentem valami olyan indokkal, hogy biztosan én voltam a baj kiváltója... ez sokszor napokig is eltart...
Passzolnám tovább a játékot a következő blogbarátoknak, mert szeretném jobban megismerni Őket.
Persze bárki kedvet kap viheti!!

2011. június 6., hétfő

Két hétvége...


Igen, nem voltam túl aktív az írásban mostanában... Pedig két olyan igazi eseménydús hétvégén vagyunk túl.
Az első a gyereknapos. Aznap Pestre mentünk Zsuzsi anyujához, bár nem sikerült vele találkozni, de nem veszett kárba a hosszú út. Kimentünk a Városligetbe a gyermeknapi rendezvényekre, azon belül főleg a Babarétre. Ezt megelőzte, hogy kaptam egy hívogató hírlevelet az egyik rendezőtől, és mivel pont aznapra beszéltük meg a találkozást így könnyű volt a választás. Nem bántuk meg. Hihetetlen jól éreztük magunkat. Kipróbáltunk minden kipróbálhatót: Zozi a kicsiknek való akadálypályát, Apácska és Marci a babahordozást, illetve ebben benne voltam én is, mert kendővel én is magamra kötöttem/köttettem. Zsuzsi gólyalábazni próbált, bár kevés sikerrel. Aztán egy zápor bekergetett egy hatalmas sátorba mindenkit (aki befért) itt különböző fejtörőket és feladatokat próbált ki Nanna. Elállt az eső, így újra sétálni kezdtünk, megnéztük mi történik a színpadon, illetve végigcsodáltuk az árusokat. Megkóstoltunk egy-két igen finom -de méregdrága- édességet, ami mindenféle egészséges "dologból" volt összeállítva, tej, cukor, és lisztmentesen. Zozi és én megállapítottuk, hogy tudnánk ilyen finomságokat csemegézni minden nap...  Sajnos ezután annyira rosszra fordult az idő, hogy inkább elindultunk megkeresni az autót... jó messze -a Felvonulási téren, annak is a legelején- sikerült leparkolni, mert szinte minden környező utca le volt zárva. Pedig szerintem estig el tudtuk volna tölteni az időt, annyira jól érezte magát mindenki.
A buborékos képeket pedig nem szabad kihagyni. Gyermeknapi szerzemény egy buborékfújó pisztoly, ami elvarázsolja az egész családot :)
A mostani hétvégét pedig majd két héttel ezelőtti beszélgetés előzte meg. Zolival nosztalgiáztunk a diákkori élményeinkről, emlékeinkről. Így került  szóba a Pesten töltött középiskolai négy évem, illetve főként a kollégium, a bulik, a szobatársak. Innen a barátság Natival, az egyik szobatársammal, Vele megmaradt a barátság. Bár sok-sok-sok-sok kilométer választ el minket, de akárhányszor találkozunk, vagy beszélünk telefonon olyan érzésem van, mintha tegnap beszéltünk/találkoztunk volna. Zoli látta  a vágyódásomat, felvetette, hogy mi lenne ha meglátogatnánk Natit. Azt nem tudom leírni mennyire örültem, így gyors emailváltás történt és másnapra már megbeszéltük ki mikor ér rá. Így szombaton felkerekedtünk, és egy napra megszálltuk Natiék házát. Friss még az élmény, nehéz a megfelelő szavakat megtalálni, mert legszívesebben ezer oldalon keresztül írnám le milyen jó volt. Jó volt újra találkozni, látni a boldogságát, csodálatos három nagy fiát (amin annyira ledöbbentem, hogy úúúúristen már szó szerint felnőttek) Nem lehet szavakkal kifejezni leírni a kedves fogadtatást. A pillanat amit soha-de soha nem fogok, nem akarok elfelejteni, amikor ültünk a szuper ebéd után az asztal körül, és beszélgettünk.  Azt a sztorizgatást, amikor a fiúk viccelődve "húzták"egymást. Azt a meghittséget. Csak ültem és legszívesebben megállítottam volna az időt. Nem tudok most többet írni róla, mert nem látok a könnyeimtől... Köszönöm Nati!!!