Mindennapjaink

2008 szeptember 15.

MiniManónk elmúlt 6 hetes. Igen szépen gyarapodik, jelenleg 5460gr és 58 cm. Mosolyog, ha úgy tartja kedve, de ha beszélgetünk hozzá, akkor tuti a siker kivéve, ha éhes, mert akkor nincs kegyelem, akkor sírás van. Nem akarom elkiabálni, de talán némi rendszert vélek felfedezni a mindennapokban. Az éjszakai etetések sem olyan hosszúak már, és van, amikor este is egészen könnyen elalszik. Napközben nagyon szeret az erkélyen aludni. Délelőttönként bebugyolálom, beleteszem a hordozójába, és zutty ki a levegőre. Jó, mert zárt, szélvédett az erkély, és ha nem esik az eső (mint ma L) tökéletes hely egy kis szunyókálásra. Általában én is ott vagyok vele, vagy elolvasom a napi híreket, vagy az ajtó túloldalán vasalok. Azt szereti, ha ott vagyok valahol a közelében. Tehát együtt vagyunk a konyhában is, én főzök, neki addig fontos nézegetni valója van. …és igen, lehet egy kézzel porszívózni, kávét főzni, vagy épp sminkelni is J. De szépen elheverészik a nemrég beszerzett játszószőnyegén is, ha lát közben, illetve, ha valaki ott van és szórakoztatja. Még az erkélyen altatáshoz egy gondolat (kérem nem nagyon nevetni) észrevettem, hogy kegyetlenül fáj a lábamon a nagyujjam, mintha belerúgtam volna valamibe. Aztán rájöttem, amíg el nem alszik Zolika, én pont a lábujjammal ringatom a hordozóját olvasás közben. Csodajó kis izomláz volt… J  A napok repülnek. Szinte még most volt, hogy pozitív lett a teszt és már itt is van egy édes kis gőgicsélő, mosolygó kis csomag. Reggelente amikor Apácska elmegy dolgozni, Zsuzsi pedig iskolába, mi még lustálkodunk, beszélgetünk kicsit a következő szopiig. Ezek a percek roppant meghittek. Sok-sok ilyen kis epizód van, amire emlékezni szeretnék később is, mert annyira csodálatosak. Apácskával sokszor elmondtuk már, annyira hihetetlen, hogy ez a kisember a miénk. Sokszor csak nézzük a békésen alvó, vagy éppen játszó kisfiúnkat és nem találunk szavakat.