2011. november 30., szerda

Nevessünk is- Zoziszáj 9


Zozi ül az ölemben. Felfedezek rajta a homlokán a haja tövében egy új anyajegyet, mosolyogva megpuszilom. Kérdezi mit csinálok. Elmondom neki, megmutatom a másikat is, a nyakán a füle mögött levőt, elmesélem, hogy az már születésekor is ott volt :) Imádom, oda is kap egy puszit. Nézi-nézi az arcom, felfedez egy pöttyöt, ad rá egy puszit és mondja: Anyám jegye :)


Fürdetem. Játszik a kádban, majd megjegyzi:
-Még kisfiú vagyok. Nekem csak a fejemen van szőr, neked meg még a lábad is szőrös... :) (aznap este le is borotváltam gyorsan)


Ballagunk haza az oviból. Mesél:
-Jó volt ma az oviban. Ettünk, aztán kicsit kimentünk az udvarra játszani. (amióta hideg van nem szeret kimenni)
-Mit csináltál? Futkároztál? Csúszdáztál?
-Neeem. Ültem a padon és vártam az én anyámat. (tutijó lehetett tényleg...)


Szintén oviból hazafele... eszetlenkedett útközben, hol előttem, hol mögöttem. Többször kértem, hogy mellettem jöjjön. (általában szépen mellettem jön, vagy a kezemet vagy a babakocsit fogja) Mégsem... meg is lett az eredménye, egy óvatlan pillanatban el is esett... én meg épp nem oda figyeltem, véletlenül rágurítom a babakocsi egyik első kerekét a lábára, de olyan szerencsétlen módon, hogy a csizmája beszorult a kerekek közé. (páros kerék pont akkora távolsággal, amekkora a csizma lábfeje)  Az biztos, hogy nem fájhatott neki, de nagy mérgesen felkászálódott és rám ripakodott: -Nem figyelsz? Na belőlem kirobbant a nevetés, mert a látvány szörnyen komikus volt.  Zozi még szemrehányóbban: -Ne nevess! Ez cseppet sem volt vicces!

Hogy is volt?


Már megint olyan gyorsan peregnek a napok felettem, hogy legszívesebben listát írnék, mi is történik felénk...

Múlt csütörtökön Marcival voltunk tanácsadáson. A védőnéni 82 centinek és 11550 gr-nak mérte. Hát nem kicsi és nem pillesúlyú az biztos. Bár megállapította, hogy az előző méréshez képest csak pár dekát gyarapodott. Na igen, azóta elindult és állandó mozgásban van. Ráadásul az elmúlt hetek betegségei, étvágytalanságai nem segítettek a hízásban.  Ezután megkapta a védőoltásokat. Szegénykém kettőt is... Ennek ugye 6 napja, egyenlőre nincs semmi mellékhatása, remélem már nem is lesz. Bár a nagykönyv 3-9 napot ír... és remélem nem kiabáltam el...

Megejtettük a hajvágást is, főleg Marci miatt, mert hihetetlen dús és hosszú sörényt növesztett már. Zozi nagyon várta, és nagyon jól tűrte, de Marci végigordította az egészet. Mostanában Marci nem szeret semmi olyan dolgot amit a fejével csinálok, legyen az hajmosás, hajszárítás, orrtörlés, orrszívás (pláne) na jó esetleg a fogmosás az mehet. Zozi szörnyen büszke magára, persze jogosan, mert ő ezeknél soha sem sír :) Ha pedig megdicsérem, hogy milyen ügyes volt, akkor kijavít, hogy ő nem ügyes, hanem okos :) nagy dumagép :)

Zozikám újra belelendült az ovis hétköznapokba, nagyon készülnek a mikulásra. Nagyon édes verseket tanultak. Ügyesen mondja is. Nagyon érdekes, hogy bár minden hangot ki tud mondani, ha gyakoroljuk és figyel rá, de ha beszél akkor nem mindet használja, illetve mást mond helyette. Pl. K helyett T-t mond, G helyett D-t, meg van még egy kettő... Bár én tökéletesen megértem amit mond. Igyekszem kijavítgatni, sőt kotrom elő az agyamból azokat a gyakorlatokat amiket még Zsuzsival végeztünk, amikor logopédushoz jártunk.

Valamiért mostanában Zozi nem alszik túl jól... Este elég sokára alszik el, van amikor már azt hiszem alszik és kérdez valami sületlenséget :) Aztán éjszaka megkezdődik a program... Vagy jön és úgy bemászik az ágyunkba, hogy észre sem vesszük :) ez a legjobb, mert nyugodtan alszunk tovább :) Vagy a következő:  1-2 napja kitalálta, hogy fél a mi szobánkban a sötétben... az óra villogó szemétől... Van egy kivetítős óránk és a másodpercenként felvillanó óra és perc elválasztó pöttyöket hívja így... Volt olyan is, hogy hajnali 3-kor kitalálta, hogy ébresszük fel Nannát, mert játszani szeretne a pici kutyákkal. (ezek Zsuzsinak apró kinderfigurái)  Hát nem tudom mit szólt volna hozzá :)) Na ez volt a legrosszabb, mert kb egy órát győzködtem, hogy aludni kellene, mert éjszaka van.

Zsuzsi egész múlt héten, sőt még előtte is tanulmányi versenyeken volt délután. Olyan tárgyakból is, amik nem mennek annyira jól, de nem bánom, mert így legalább kipróbálja magát. Így legalább kénytelen volt tanulni is :D

Apácskánk dolgozik szokás szerint. Amikor hazaér és a kaputelefon jelez, hogy nyitja az ajtót mindkét pici egymással versengve rohannak a bejárathoz. Annyira imádni való Marci, ahogy szalad végig billegve a folyosón :) A szomszédok pedig pontosan tudják, hogy Apa mikor ér haza, mert Zozi kb olyan hangerővel üdvözli :)

Na sikerült megörökíteni Zozi versmondását. A végén anya kicsit kuncog... na jó... beleröhög ... Bár a minőség nem túl jó, mert csak a fényképező kamerájával készült, de a lényeg jól látszik :)
Leírom a verset, csak az érthetőség kedvéért :)

Télapótól nem félek,
alig-alig várom.
A jó kedves bácsinak,
örülök, ha látom.
Te tudod Télapó
rossz gyerek nem voltam,
óvónéniket szerettem,
mindig szót fogadtam.

2011. november 24., csütörtök

Nem mindig jó érzés...


...hogy vannak dátumok amik örökre beleégnek az emlékezetünkbe... Ez a nap számomra ilyen...

Írtam róla először itt
az első évfordulón itt
a másodikon itt
a harmadikon már csak egy mondat erejéig itt

Ez a negyedik év... valahogy nem megy, hogy kitöröljem és ne jusson eszembe... :(

2011. november 20., vasárnap

15 hónapos Marci


Egy két-lábon és négykézláb járó humorbomba :)

Igazi vidám, mindene vigyorgós rosszaság. Szándékosan keresi, hogy mit tud rosszalkodni, közben figyeli, hogy mit szólok hozzá :)

Annak idején Zozi is hasonlóan próbálgatta a határokat, így van ezzel most Marci is. Én pedig nem túl következetesen, hangulattól és a kialvatlanság mértékétől függően próbálom humorosra venni a dolgokat. Félreértések elkerülése végett: soha nem zavar, ha szétpakol, vagy a lábam alatt van.

Hogy miket csinál?
Pl:
-mosásnál a már szétválogatott koszos ruhákat a lakás minden pontjába széthordja,
-a mosógépet rendszerint átprogramozza, még szerencse, hogy csak a centrifuga gombja érdekes számára, így max víztől csöpögve veszem ki a ruhákat, ha véletlenül valamiért nyitva maradt a fürdőszoba ajtaja és Marci ezt észrevette :)
-Az már meg sem lep, hogy a konyha szekrényekből kipakolja az edényeket…
-vagy a mosogatógép lehajtott ajtaján ücsörög…
-vagy Zozi szekrényéből (sose a sajátjából) kirángatja a ruhákat…
-vagy a konyhában egy közepes méretű vödörben tárolt krumplit szanaszét gurítja…
-vagy az összes vöröshagymáról megpróbálja a héját leszedegetni…
-vagy kikapcsolja a számítógépet amikor épp valami „nagyon fontosat” írok vagy olvasok…
-vagy megkaparintja a tölteni csatlakoztatott telefonok zsinórját és addig rángatja míg az ki nem jön a konnektorból…
-vagy…vagy… vagy… órákig sorolhatnám :)

De imádom:) Nagyon bújós lett mostanában, sokszor nyújtja a kezét, hogy vegyem fel, dugja a kis arcát, hogy pusziljam meg, arcomra tapasztja a kis száját, nála ez a puszi :) aztán ha épp humorzsák kedvében van akkor „rátrombitál” az arcomra :)…és nevetünk…
Imádja, ha végigpuszilgatom minden porcikáját, hangosan kacag hozzá, tolja el a fejem, hogy a következő pillanatban már provokálhassa a következő csiklandozós puszikat :)

Persze van amikor nem humorzsák, hanem méregzsák… olyankor rendesen odacsap… de szerencsére már egyre gyakrabban jön utána a simogatás is bocsánatkérésül.

….ééééés, el ne feledjem, vééégre vette a bátorságot és elindult… rendesen, elengedett kézzel sétálgat. Ha siet, akkor rögtön mászni kezd, még nem jött rá, hogy két lábon gyorsabb :) Nem siette el, bár nem voltam miatta ideges, mert Zozi 16 hónaposan szánta rá magát.
...és ilyen Ő:
Ilyen, mikor alszik :) mindig imádom a nyugodt babapofiját :) Na persze Apa kezében a legédesebb a déli szieszta.
Az egyik nap amíg elkészítettem a reggelijüket és olyan jóóól elvoltak Zozival a mi szobánkban, a művészúr alkotott. A festővászon pedig nem volt más, mint a mi ágyunk lepedője... Tehát ez a kép fogadott:
Nálunk minden fájdalomra, bajra, rosszkedvre gyógyír tud lenni, ha a konyha ablakon kikukucskálhatnak. Általában külön-külön de most nagy volt az egyetértés, avagy két jó testvér egy széken is elfér. Illetve van még egy közös mesenézős és egy oviba indulós kedvenc:

2011. november 15., kedd

Na még valami?? :..-((


...kb csak erre tudtam/tudok gondolni szombat délután óta...

Ugyanis -egyáltalán nem meglepő módon- Marci is beteg lett... Nem, nem Zozi betegségét kapta el. Valami sokkal durvább csemegét szedett össze... Aftás torokgyulladást... (herpangina)

Az elejéről: tehát szombaton délután kicsit melegebb volt a feje, aznap pedig szinte semmit nem evett... belekukkantottam a szájába -már amennyire engedte- a bal alsó rágófog már fehéren csúcsosodott de még nem tört át. Na erre fogtam, kapott Nurofent, ettől kicsit jobban lett, de estére szinte egyik percről a másikra a 39-es határokat érte el a láza. Szokásos, hűtőfürdő ez Marcinál nem jött annyira be, mert szó szerint végig sivalkodta a kádban töltött időt... utána lázkúp... Az éjszaka borzalmas volt (bár azóta is az) kb negyedóránként ébredt sírva, szinte vigasztalhatatlanul. Éjjel lázkúp ismétlés, mert annyira forró volt a kis teste, és nem is akarok belegondolni sem mennyi lehetett a láza... Vasárnap reggel enyhe láz, rosszkedv, fogacska ugyanúgy... egész nap kézből kézbe adtuk, mikor ki érte... délután szegénykém már úgy sírt, hogy nem nyelte a nyálát sem, csak folyt világnak. Beugrott (átkozom magam, hogy csak akkor) hogy van a hűtőben Cataflam csepp. Kapott belőle, ez picikét enyhített a kínján, még egy halvány mosoly is jutott... Vasárnap éjszaka, nulla alvás, hétfőn reggel irány a doki... "a mégmidokink" már rendelt... Megmutattam Zozit, egészségesnek nyilvánította, majd közölte, hogy másnaptól ovi. Mondtam neki, hogy kérek igazolást a hétre, mert nem viszem. Semmi értelme, hogy a szerintem még nem teljesen egészséges (folyik az orra és köhög) gyereket azonnal megfertőzze valami másik baci... Na ezen egyezkedtünk néhány percet...

Mesélem mi van Marcival, mondom neki, szerintem fájhat a torka is, mert nem nyel le semmit... Nézi Marcit, meghallgatja, belenéz a fülébe, semmi baj, biztosan a foga. (na itt fel tudtam volna rúgni) Kérdezem tőle: a torkát megnézné doktorúr ? Jaaa, tényleg... van egy kis aftás torokgyulladása... Ezt is vírus okozza, gyógyszert nem kapott, adhatom neki a cataflam cseppeket és lázkúpot, ha lázas lenne. Kb 1 hét és rendbe jön...

Így most itthon van Zozi is, szerencsére ő már tényleg klasszisokkal jobban van, Marcikám drágám, pedig küzd. Éhes, de nem tud/nem mer enni. Fáj neki nagyon. Inni is csak akkor iszik, amikor épp hat a gyógyszer, olyankor jókedvű, játszik, mosolyog, de szinte pillanatok alatt átcsap éles fájdalmas sírásba...
Annyira jó lenne tudni, hogy meddig lesz ez így... hányféle bacival/vírussal kell megismerkedniük, hogy ellenállóbbak legyenek? A szívem szakad meg amikor látom a fájdalmukat és segíteni sem tudok, csak ölelem őket. Valakinek ötlete? Jó tanács?

2011. november 11., péntek

Mai ima


Nati barátnőmtől kaptam. Köszönöm...
Amikor Isten elvesz tőled valami olyat, amihez te nagyon ragaszkodsz, Ő nem büntet téged, hanem lehetőséget ad, hogy helyette sokkal jobbat kapj!
Összpontosíts a következő mondatra: "Isten akarata sosem vezet olyan helyre, ahol az Isteni Kegyelem nem vigyáz rád." Valami jó fog veled történni ma
Csak 22 szó:
"Uram, sétálj át a házamon és vidd el minden aggodalmamat és betegségemet, és kérlek vigyázd és gyógyítsd meg a családomat, a nevedben."

Ismét beteg... :-(


Ez egy tegnap reggeli bejegyzés, amikor még azt hittem csak pár órás lesz a kimaradás...

Naná, most lenne időm blogot írni, amikor a freeblog karbantart…

De nem hagyom ám magam, megírom, és csak bemásolom :)

Semmi különös nem történik velünk… már az sem számít újdonságnak, hogy ismét doki látogatóban voltunk… most Zozikámmal. Kedden hamarabb mentem érte, mert délre vártam az üvegest (van egy ablakunk, ami megrepedt és még a fagyok előtt jó lenne kicserélni) Szóval, ha ebéd előtt hozom el, akkor ¾ 12-kor kikísérik az óvoda kapujába a bejárósokkal együtt. Vártam-vártam, tervezgettem, hogy fog örülni neki, hogy hamarabb hazajöhet, erre az egyik dadus a karjában hozta ki, falfehér arcú, kisírt szemű kicsikémet… Állítólag már tízórai után fájlalni kezdte a hasát, sírdogált egész délelőtt…  (azt már csak zárójelben, hogy azóta is csak azon mérgelem magam, hogy nagyon jól tudják az óvónénik, itthon vagyok, ráadásul kb. 3 perc alatt oda tudok érni, miért nem szóltak, hogy rosszul van a gyerek?) A  karomban hoztam haza, itthon gyorsan ágyba dugtam, hátha csak a kialvatlanság miatt van rosszul. (Marci nagyon sokszor sírt éjszaka, amire most Zozi is felébredt és még mellettem sem tudott elaludni igazán) Reggel még semmi baj nem volt, jóízűen megreggelizett, vidáman nevetgélve ment be a csoportba…
Alvás közben viszont éreztem, hogy egyre forróbb a kis feje, amikor másfél óra múlva felébredt, csak ült az ölemben és sírt, hogy nagyon rosszul van. Lázmérés közben pedig hányni kezdett…  Na gyors telefon, (a "mégmidokink" rendelése már véget ért, de a szomszédos rendelőben a doktornő ellátja az ő betegeit) Anyu jött vigyázni Marcira aki még aludt, nem is akartam felébreszteni, meg nem is akartam betegek közé vinni…  Hát így utólag végiggondolva micsoda szerencse, hogy eszembe jutott a homokozó vödröt vinni magunkkal… a kb. 5 perces utat komplett végighányta a kis Drágám…  Ismét valami vírust kaphatott be… ráadásul most valamiért a hörgői is szűkebbek, kérdezte is a doktornő, nem köhög-e. Nem köhögött… akkor még… Délután sorozatos rosszul létek, estére brutál magas láz, hűtőfürdő, kúpok… Éjszaka megint láz, de reggelre kicsit jobban lett. Éhes, szomjas, hasa nem fáj, de köhög… és most újra megy fel a láza…
…én meg már itt ülök teljes kétségbe esve magamtól:…nem tudok rá vigyázni? …ennyit ér az anyatej védelme? …mit csinálok rosszul?

Nem jutok semmire az új orvos választással sem. Kisváros, kevés orvos, egyik sem túl jó… Illetve az egyik nagyon jó, de az a "mégmidokinkkal" szomszédos rendelőben rendel, és miután egymást szokták helyettesíteni, nem vesznek át beteget a másiktól… na bumm… Jött egy új dokinéni egy másik városból, dicsérik nagyon, ő volt a kiszemelt… azért csak volt, mert az ő rendelője is a "mégmidokinkhoz" fog költözni, és immár hárman fogják egymást helyettesítgetni. Hát ennyi… megállt a tudomány…

Mai kiegészítés: Zozinak egész délután ingázott a láza, estére megint nagyon magas volt... Fél 2-kor mertem elaludni, akkor éreztem először, hogy nem annyira tűzforró... Ma reggel pedig mintha semmi nem történt volna, jókedvű, éhes, szomjas, dumálós :) Ebédre pedig palacsintát rendelt :)

2011. november 3., csütörtök

Az élet komoly(talan) dolgai :-)


Amióta Zozi beteg volt, nem nagyon akar enni... Ma is csak turkálta az ételt, pedig a kedvére főztem... Kérte, hogy etessem... Kissé bosszúsan kérdeztem:

-Meddig kell még etetni? Majd mikor a lakodalmad lesz akkor is én etetlek?
-Igen! Mi az a lakodalom?
-Hát amikor feleségül veszel egy kislányt. Akit szeretsz.
-Akit szeretek? Kit?  A Vivit?
(Hoppá-hoppá... )
-Miért szereted? Aranyos?
-Hát mert olyan szééép.

:D Lehet, hogy újabban ezért szeret oviba járni?