2013. június 28., péntek

Ma kaptam :-)

Ma amikor hazaértem ez várt a szobánkban az ágyam mellett.

Nem kicsit örültem.

2013. június 16., vasárnap

Apák napja

Próbáltam utánaolvasni, hogy honnan is ered és mióta ünneplik az Apák napját. Gondoltam be is szúrok egy kis "történelmet" ide a blogba, de az túl személytelen lett volna.
Azt vallom a kevesebb, néha több. így most is csak ilyen egyszerűen:

ISTEN  ÉLTESSE AZ APUKÁKAT, LEENDŐ APUKÁKAT, NAGYPAPÁKAT!


Idén Zozival egy verset tanultunk meg, ezzel leptük meg Apát.


2013. június 5., szerda

Ovis kirándulás

Bár még szinte most értünk haza, de gyorsan blogra vetem... mert ez is kimarad... 

Tehát, ma kirándulni voltunk Zozi csoportjával Abonyban a vadasparkban. Hát az idő nem volt túl barátságos, mert hol csepergett, hol pedig elállt az eső, de nem volt olyan vészes :)
Reggel az ovi udvarán vártuk a buszt. Érkezés után tízóraizás következett, majd végig sétáltunk az állatkerten, minden állatot jól "kibeszélve" (megsúgom, a vizilónak nagyon rondák voltak a fogai, biztosan nem szokta mosni :-) ) 
Amikor már minden állatot jól körbenéztünk a gyerkőcök még játszótereztek egy jó nagyot, majd délben hazaindultunk.
Érdekes volt látni mennyit fejlődtek a gyerekek egy év alatt. Akkor még szinte minden gyerek mellett volt egy szülő is, most hatan voltunk anyukák. Már nem volt Zozi sem úgy "rámragadva" mint tavaly, sokszor úgy kerestem a szememmel, hogy hol is van... meg van-e még :-)  Nagyon felszabadultak, vidámak voltak. Szuper kis csapat.








2013. június 4., kedd

Májusunk...

Hát jól nem adtam hírt magunkról, de ennek most több oka van, minthogy mesélni kezdjem. 

Így inkább képeket hoztam, merthogy jó pillanataink is voltak...


Április legvégén amikor olyan csuda jó idő volt, fagyizós-sétálós délutánt tartottunk és még egy körhintázás is belefért. 
Május első napjaiban horgászni voltunk. Bár hal nem került a hálóba, de nagyon sok képet sikerült készíteni a gyerkőcökről. Találtam köztük néhány jobbat is... 
Marcit még mindig nehéz fényképezni, mert hozzám hasonlóan nem szereti, illetve állandó mozgásban van, így mire lekapnám már csak a háta van megörökítve... vagy én vagyok lassú???


Zoziról viszont annál több kép van, mert ő szívesen megáll egy-két pillanatra :-) Olykor persze pofákat is vág, mert azt hiszi milyen mókás... viszont tökéletesen igaz, hogy bármilyen arcot is vágnak a gyerekek a képeken, nekik jól áll.

Végre Zsuzsi is felülemelkedett a morcosságán, így róla is készült néhány jól sikerült... Úgy hiszem most vagy egy évig nem szabad kérnem tőle hasonlót...

Aztán eljött a május vége és az ovis évzáróval egybekötött anyák napi műsor is. Édesek voltak, mint mindig. Zozi külön kérte, hogy az óvónénivel is készüljön kép, kérése teljesítve, sőt túlteljesítve, még a kedvenc dadusunkat is sikerült rábeszélni egy csoportképre.


Június első szombatján Zsuzsival pestre kellett mennünk, így kerestünk valami gyerekbarát programot is, kimentünk a Hajógyári szigetre. Szerencsére az idő csodás volt, a gyerekek pedig nagyon élvezték a játékokat. Zozi az első pillanatban birtokba vette a csúszdákat, Marci inkább motorozott futkározott. Azt hiszem máskor is odalátogatunk :-)