Játék, védőnő egyebek

Azthiszem újra kinőtt a köldökzsinór... néhány napja maximum másfél méter a távolság, ami Zolikámmal köztünk lehet. Olyan semmi nem jó, semmi nem tetszik, nem akarok aludni, nem akarok enni, nem akarok játszani hangulatban van...  Az időjárásra fogom. Sötét van, felhős az ég, hol az eső esik, hol a hó :(  Nem süt a nap, ezért nekem sincs túl jó kedvem... :( 

Tegnap meglátogatott a védőnénink...(ééééreztem én, hogy hamarabb kellett volna sétálni menni!!!!!!!)   Hát mit mondjak, nem dobott rajtam hangulatilag ő sem...

 Kérdései: -Hozzátáplálok már? -Nem, mert mostanában nem fogad Zolika el semmit kanálból, erőltetni pedig nem fogom. Amit megkóstol azt jóízűen megeszi, de csak 1-2 kanál a maximum amit elfogyaszt, ez pedig nem hozzátáplálás... Nem akarom leszoktatni a szopiról, mert a világ legjobb dolga összebújni a kisbabámmal.

-Még mindig csak szoptatok?? Igen. Szerencsére van elegendő tejcsi.(az előző látogatásnál az volt a baj, hogy meglátta az ajándékba kapott bébiitalt pedig fel sem lett bontva) Itt ismét oda lyukadtunk ki, hogy valami mást is ennie kellene, mert már nem elég tápláló a tej ilyenkor, meg nem tartalmaz elég vitamint blablabla. (Megjegyzem, Zolika most 9 kg felett van valamivel.)

-Jól lát, hall? Tuti igen, mert ha épp a szobájában játszik rálátok a konyhából és onnan is szoktunk kukuccsolni.

-Szoktunk neki énekelni, mondókázni? Szinte az egész délután ezzel telik. (szegény gyerek nem tiltakozik ha énekelni kezdek) Velem "énekel", beszélgetünk.

-Miket csinál? Forog, ha van kedve. (Éppen nem volt... ) Biztosan ül, de még magától nem ül fel. Nem mászik még. Kúszik, de csak hátrafelé, négykézláb áll és "hintázik" , ha fogom a kezét kirúgja magát állásba és rugózik. Szerinte kicsit lusta, ez pedig a nagy súlya miatt van. Lehet, hogy lusta, de majd rájön a mozgás örömére. Ha van kedve így is hihetetlen távolságokat képes megtenni a maga módján...

Szóval nagyon örültem amikor becsuktam az ajtót mögötte. Tudtam én, hogy problémás anyuka leszek. mert nem szeretem betartani a tankönyvben leírtakat. De hiszem, hogy ha az ösztöneimre hallgatok akkor nem teszek rosszat a gyerekemnek.

Na és végül:

Köszönet Csillagbaba a játékra invitálásért :)

-Várandóság: föld felett lebegő állapot, életem legszebb időszaka

-Újszülött: maga csoda. Hihetetlen érzés volt amikor először magamhoz ölelhettem újszülött kisfiamat.

-Virág: szeretem a virágokat. Elvarázsol például egy napraforgó mező. Imádom

-Ajándék: minden ajándéknak örülök, ha szívből kapom.

-Hűség: Nagyon fontos számomra, hű vagyok és ezt el is várom cserébe.

-Boldogság: Sok idő után megtaláltam... megtalált :)

-Család: Jóóó nagy családom van. Néha az agyamra mennek és az agyukra megyek, de addig jó amíg vannak!!

-Szülők: Nagyon picike koromtól nem élnek együtt, de mindketten megtalálták a párjukat. Innen van a nagy család :)

-Barátnők: Számszerint igazi: 2.  Sajnos, amikor 2 éve ideköltöztünk C-ről az egyiket "elhagytam" de igyekszünk gyakran beszélni telefonon. A másik, az egyik munkatársam is egyben. De általában mindenkivel megtalálom a közös hangot.

-Háztartás: Nem vagyok rendmániás, de k(á)osz nincs. Bárki bejöhet... ;)

  

Nem írnék új szavakat. Még az előzőek is ott vannak :)

Honnan is?

Így akartam kezdeni ;)
Azoknak, akik eddig nem olvasták történetünket, de kíváncsiak ránk... (szeretettel köszöntöm Őket is)
Előzmények http://minimano.blog.nlcafe.hu/

Itt vagyunk

Megérkeztem.

Megérett már a helyzet, hogy átköltöztessem a naplónkat. Bár nem túl fantáziadúsan néz ki még egyenlőre a blog, de igyekszem kicsit otthonosabbá tenni minél hamarabb. Teljesen analfabéta vagyok mindenféle szerkesztgetésben (de tényleg szó szerint) ezért bármilyen segítséget megköszönök… J   

Blanka Anyuja-Timi invitált a következő játékra 10 szó: 

-hivatás: szeretem, néha hiányoznak az emberek de babázni sokkal jobb J

-gyerek: a legnagyobb ajándék

-házasság: nekem nem jött be, a „nemházasságban” sokkal boldogabb vagyok

-otthon: a célom, hogy a nyugalom szigete legyen… J

-hobbi: net

-TV: van

-utazás: de jó is lenne néha világgá menni csak úgy cél nélkül…

-pénz: … sokkal több kellene…

-halál: erre nem akarok írni semmit…

-hagyomány: fontosak, de újakat is teremtünk

Az én szavaim:

  

-pillangó

-család

-mosoly

-napsütés

-könyv

-magány

-barát

-sírás

-pihenés

-film

  

-aztamindenitmajdnemnehezebbvoltújszavakatkitalálni-  Személy szerint nem írom kitől várok válaszokat, -néhány embert kivéve- fogalmam sincs ki olvas és blogol is egyszerre. Tehát aki szeretne válaszoljon.

Azt mondják az okosok…

2009 február 17.

 …párosan szép az élet. Nagy igazság -gondolta a fogacska. Gyorsan mellébújt egy másik  Pénteken -febr.13-án- kétfogú lett az én kis miniManóm.

6. hónap, fogacska és egyéb huncutságok

2009 február 11.

Betöltötte a kis drágám a hat hónapot. Szinte hihetetlen, hogy fél év eltelt, és abból a  nyeklő-csukló, tehetetlen kis gombócból, rúgkapáló, erős nagybaba lett. Persze tudom ez a különbség még fokozódik majd. De most még csak ámuldozunk rajta, amikor szoptatom -hogy kényelmes legyen-, felteszi a lábait a fotel karfájára, pedig fél éve még az alkaromon elfért. Vagy milyen hosszú amikor a hasamon fekszik elterülve, nemrég még benne bujkált. JBátran kijelenthetem: igazi nagyfiam van!! J  Hat hónaposan egy hetesen és egy naposan kibújt az első fogacskája, illetve a hegye már látszik… J Kis, tűhegyes, pengeéles fogacska. Tehát fogatlan nem lesz az már biztos. Legalábbis egy tuti lesz. J Itt volt nálunk tegnap, hm… Kicsoda is? A sógornőm sógornője J az nekem … szóval ő. Február végére várják a második babájukat. Összekészítettem neki sok-sok kis aprócska ruhát. Na az a ruhaválogatás is megérne egy egész kisregényt… J mikor minden egyes kisruhához emlék fűz. Olyan nehéz megválni tőlük. Még Zsuzsi is beszállt, hogy emlékszel anya? Ebben milyen édes volt, ebben meg… jaaj, ezt ne adjuk már oda….! Pedig csak én vagyok rák, a gyűjtögetés az én feladatom. Az itthoni történések ha lassan is, de alakulnak…Lassan a lakás is rendben lesz már. Bár még mindig van olyan bútorelem, ami nem érkezett meg, de most már bármikor hozhatják azt is. Egyenlőre köszönöm szépen nem szeretnék semmiféle felújításról, festésről vagy bármiről hallani, ami rumlival jár…(Jaj, pedig a fürdőszobát is meg kell valamikor csinálni…) Nem szeretném átrendezni szobákban a szekrényeket sem. Pedig ebben profi vagyok, gondolok egyet és már át is tologatom őket, aztán pár hónap múlva máshova. Végül egy vasárnap reggeli kép, A történet hozzá: Mindenki alszik, kivéve Zolikám és én. Nevetgélünk halkan az ágyban. Kukuccsolunk a takaró alatt, próbálom lefoglalni, mert ilyenkor nagy előszeretettel kiabál. Apácska aludjon kicsit még… szerintem…persze nem sikerül neki. „Birkózni” kezdenek. Na azt a gyönyörűséget, örömet a pici arcán, nem lehet szavakba önteni. De sajnos a kép sem adja vissza. Csattanó a végén, hogy a nagy hancúrozás után, mikor már mindenki kellően ébren volt, Zolikám oldalára fordult, becsukta a szemét, és aludt.  

Nem vesztünk ám el…

2009 január 27.

Adok egy kis életjelet magunkról. Megvagyunk, sőt: jól vagyunk, csak épp iszonyatos a rumli nálunk. Ugyanis lakást rendezünk. Bútorcserével, festéssel és egyéb nyalánkságokkal. De már alakul a helyzet. A konyha készen van. A szobák igaz még atomcsapás alatt, de kitartás, majdcsak…

Közben Zolikám meglepett szépen csendben egy-két új dologgal. ÜL. Na jóó, nem magától, de ha leteszem, akkor ülve marad. És közben vigyorog, pláne, ha a tv távirányítóját megkaparintja. Ügyesen kapaszkodik saját lábába. Aztán egyszer csak eldől és addig-addig ügyeskedik amíg hasra nem fordul. Persze most, hogy ezt így felfedezte, nem akar feküdni. És tudom, hogy nem szabadna, de imád állni is. Épp csak elég annyira tartani, hogy el ne dőljön, és áll. Egyenes lábbal, nem rugózva, nem rogyadozva, csak áll és leskelődik. Tapsolni is tanul. Szépen kinyújtja az ujjait, amikor a Tapsi-tapsi mamának-ot énekeljük. A csattogásokra hangosan nevet annyira tetszik neki.  Azt már írtam, hogy az esti lefekvős szertartás része, hogy elköszönünk a falon levő Micimackótól és barátaitól. Épp ma délben, szopi után még üldögéltem Zolikával az ölemben. Ő adta a formáját, ficánkolt össze-vissza, egyszer csak megmerevedett és elkezdett sikkantgatni és nevetni a függönynek. Felfedezte, hogy ott is Micimackóék vannak. Annyira aranyos volt, szinte mondta, hogy figyeljek már oda. Persze van még egy csomó új dolog amiket tud, csak fel sem tűnik. Aztán csak kapkodom a fejem, hogy jéé már ezt is tudja, meg ezt is, meg ezt is …, de ügyes… Foga még mindig nincs, csak nyál, de az rengeteg. Mindenhová keni, mert a kezével folyamatosan a szájában matat. Nem szopja az ujját, csak nyomkodja az ínyét vele. Pedig biztosan készülődik, mert átaludt éjszakák nincsenek napok óta. Nyöszörög sokat álmában, de sokszor fel sem ébred, csak fájdalmasan nyafog. Súlyról és magasságról (hihi de jó, 68 centijével ő meg a magasság J ) szóval ezekről nem tudok beszámolni, mert mostanában nem voltunk mérleg közelében.  Bár ha megtalálom, beszúrok egy képet, még karácsony előtt készült, beletettük Zolikát egy óriási bevásárlótáskába és úgy mértük meg horgászmérleggel… J Tájékoztatásul közlöm, imádta, hintázott és nagyokat nevetett közben. 

Új év, új felfedezések…

2009 január 9.

Két nap leforgása alatt egy csomó új dolgot tanult meg a Lurkó. Például sikongatni. Megállás nélkül egész nap. Nem fájdalmában, hanem csak úúúgy mert van ám neki hangja is. Hatalmasakat kacagott hozzá.  Ez úgy nézett ki, hogy két sikítás egy kacagás. Igen mókás volt. Először engem is megnevettetett. Aztán csak mosolyogtam, de gondoltam majd megunja… Estére már cseppet sem találtam mulatságosnak… Annál édesebb, hogy megtalálta a lábát. Na jóó ebben kicsit segítettem neki, amikor tiszta pelust kapott, a kezébe adtam a lábát, hogy fogd te, hiszen a tiéd. Azóta is lelkesen fogdossa, ha épp pucér, akkor bekapja és szopogatja a lábujjait J  Felöltözve is próbálta, de a zokni, vagy a rugi nem annyira finom. A fülét is meglelte. Fogja és próbálja letépni a helyéről. Kár lenne kinyújtani, szép kis helyes füle van J Először belém nyilallt, hogy biztosan fáj neki, azért csinálja, de tegnap tanácsadáson rákérdeztem, megnézte a doki és nincs semmi látható baj vele. Valószínűbb, csupán tetszik neki, hogy ilyenje is van.ÉÉÉÉs nyújtja a kezét felém, ha szeretné, hogy felvegyem. Ezt már úgy vártam. Talán azért, mert egyfajta megerősítés, hogy kellek neki. Imádom, amikor felveszem és kapaszkodik belém. Szintén imádni való, amikor a pelenkázón fekszik, fölé hajolok, megfogja két oldalról az arcom és odahúzza az ő arcához.Tegnap a tanácsadóban megkapta az utolsó pneumo elleni oltást (de jó, végre 10 hónapig nem szúrják meg) olyan kis hős volt. Nem sírt egyátalán, csak amikor lefogták a lábát azért reklamált kicsit. Délután biztos fájt kicsit, mert sokkal nyűgösebb, bújósabb volt. De éjszaka csak egyszer ébredt fel, akkor is csak szopizott. Kicsit átalakult a napirendünk, most, hogy véget értek az ünnepek, a későn kelések. Általában 3 körül szopizik, 5-kor ébresztő Apának, 6-kor Zsuzsinak. Úgy 7 körül, amikor Zsuzsi elindul a suliba visszabújunk még szopi, kicsi alvás, és 9 körül indulhat a nap. Délig nincs megállás, pörög ezerrel. Általában dél körül, sétálunk egyet. Régebben szinte azonnal bealudt ha sétálni mentünk, mostanában sajnos nagyon nehezen. Bár ez lehet köszönhető annak, hogy kinőtte a babakocsi hordozóját. Illetve itthon jó még, de ha overallt adok rá, akkor nem lehet már beletuszkolni. Így marad a babakocsi alsó része, de ott meg szerintem nem szeret feküdni, mert meg sem mozdul, csak néz, de olyan segélykérően, hogy legszívesebben a kezemben hordoznám (ha bírnám) Az igazság az, hogy az overallt sem szereti, már ha meglátja sírni kezd…L Séta után megint szopi, délután pedig főzünk. Vagy a konyhában van velem a hordozójában, vagy a szobájában a játszó szőnyegen, vagy a mi szobánkban az ágyon, vagy ha nem találom sehol, akkor Zsuzsi kezében J  Este fürdés Apával vagy velem, szintén új dolog, hogy már nyúl a játékok után a kádban is. Eddig mi játszottunk a hajóval, busszal és tűzoltóautóval , ő pedig nézte J Pancsi után elköszönünk a szobája falán levő Micimackótól és barátaitól, utoljára a lámpán hintázó bohóctól és megyünk szopizni és aludni. 8- ½ 9 körül alszik. Az éjszakát szinte mindig végigalussza, tehát nem lehet okom panaszra. Csakhogy az adatok sem maradjanak el, 68cm és 8430gr.

Akkor hát talán kezdjük meg az újévet…

2009 január 5.

Elteltek az ünnepek. Úgy hiszem a legszebb karácsonyt tudhatom magam mögött. Négyesben, boldogan. Karácsony estéjén itthon voltunk. Napközben együtt főzőcskéztünk, nagyon finom lett a vacsora. Mindenki keze benne volt, talán ezért lett olyan jó. Halászlé és aszalt szilvával töltött pulykamell volt a menü. Eredetileg egészben sült süllő volt betervezve, de épp az nem akadt a horogra egész télen. (bocsi Apácska…J…) Szóval. Feldíszítettük a fát, természetesen azt is együtt. Nálunk csak az ajándékot hozza a Jézuska. Zsuzsi most nagyon édes, mert bár együtt vesszük az ajándékokat a családtagoknak, de az övét még a Jézuska hozza. Szerintem tudja, hogy mi a helyzet, csak még el akarja hinni a mesét. Fadíszítés után vacsoráztunk. Persze jó türelmetlenül. Aztán pedig jött az ajándékbontogatás. Nem sorolom fel ki mit kapott, de úgy hiszem mindenki nagyon örült. Zolikám, ahogy vártuk rácsodálkozott a díszekre, a fényekre. Nagyon tetszett neki a csillagszóró. Jól elfáradt, így el is aludt a karomban. Jövőre már azt kell nézni, nehogy magára borítsa a fát J Másnaptól, viszont megkezdődött a család végigjárása. Nem tudom ki, hogy oldja meg, ha több a családtag, mint az ünnep, mi vagy ettünk, vagy autóban ültünk. Fárasztó volt ez így nagyon, de mindenhova el kellett jutni. Vannak családtagok, akikkel szinte csak ilyenkor találkozunk a nagy összejöveteleken. A gyerekek persze jót játszanak, vagy épp rosszalkodnak. Mamák-papák kényeztetik őket minden jóval. Mi felnőttek pedig beszélgetünk. Ettől nem igazán szeretném megfosztani a gyerekeket. Nekem is szép emlékek jönnek elő, ha felidézem gyermekkorom karácsonyait.

Ünnep után újra ünnep: Apácska szülinapja J Az ajándékát hamarabb megkapta, mert nem bírtam (igen én) kivárni, hogy napja legyen. Előtte este pedig sütöttem neki tortát. Nagy fába vágtam a fejszémet, mert nem vagyok egy konyhatündér. Cukrász meg pláne nem. A kedvence a Sacher-torta, így azzal próbálkoztam. Hát tökéletes nem lett, de azért elfogyott. Aznap pedig kirándultunk egy hatalmasat. Nagybörzsönyig mentünk. Ott kicsit sétáltunk, de tényleg csak egy kicsit, mert kutyahideg volt. Hazafelé Szentendrén ebédeltünk, ott is egy csepp séta, aztán haza.  

A szilveszter mókásra sikeredett… Kora este vendégeskedtünk a barátainknál. Utána pedig otthon vártuk, hogy éjfél legyen. Természetesen szoptatás közben én is elaludtam, nem csak Manócskám. Zsuzsi a saját szobájában szundikált film nézés közben, Zolit pedig mellettem nyomta el az álom, valami filmet nézett ő is. Egyszer csak hatalmasat ugrott, hogy két perc múlva éjfél. Berohantam Zsuzsit ébreszteni, de alig tudtam felrázni. Koccintottunk, aztán mindenki feküdt vissza. Nem érdekelt senkit a tűzijáték, meg a petárdázás, nem fújtunk trombitát sem az erkélyen. Viszont szerintem gyerekkoromban voltam ilyen kipihent újév napján. Ja és Zsuzsi reggel bánatosan kérdezte, hogy miért nélküle koccintottunk…J Nagyon meglepődött, amikor mondtuk, hogy még pezsgőt is ivott.

Tehát az elmúlt év összegzése az én szemszögemből: nem volt könnyű év, sőt néha nagyon nehéz volt. Sok volt a bánat a bosszúság, de nagyon sok volt az öröm is. Sokat sírtunk, de nagyon sokat nevettünk. A lényeg, hogy nagyon boldogok vagyunk. Minden álmom teljesült, hogy kisbabám született. Hogy van egy nagyon klassz lányom, aki már a kiskamasz kategóriába sorolható, de így imádom, ahogy van. És nem utolsó sorban van egy olyan párom, akit csak álmodhat magának az ember.

Rohan az időőőőő……

2008 december 12.

Ajaj, szalad az idő… méghozzá szélsebesen. Ahogy telnek a napok annyi minden történik velünk. Mire ideérek, hogy leírjam már rég aktualitását vesztette vagy pedig szőke fejemmel elfelejtem mit is akartam.

Tehát számok: 4 hónap, 66 cm és 7900 gr. Nem nagyon akarják elhinni, de még mindig csak szopizik. Na jó a kóstolgatást nem számolom, mert azok csak olyan belenyalintások az új ízekbe. És nem írok újdonságot, imádom. Akkora beleéléssel szopizik, hogy azt leírni nem lehet. Néha rám néz közben, olyan tekintettel, amitől meg lehetne zabálni. Túl sok új dolgot nem csinál, inkább tökéletesítette a régebbieket. Már biztosan forgolódik jobbra-balra, néha hasra is. Hasról hátra még csak segítséggel megy, pedig állítólag ez a könnyebb. Ha hason van teljesen kinyomja magát a kezeivel. Nyúl a játékokért, rögtön a szájában köt ki minden. Imád „olvasni”. Valami eszméletlen gyönyörűség lehet az újságok lapjait összegyűrni, ezzel hosszú percekig eljátszik. Az elmúlt hónapban nagy mókamester lett, ha épp nem figyelek rá, akkor ő kezdeményezi a játékot. Hatalmasakat kacag, sikongat. Szereti, ha „dobálom”, vagy ha a lábszáramon hason fekve „repülőzünk”. Imád Apácskával bohóckodni. Este fürdés előtt különösen jó formában van, olyankor zeng a lakás a szebbnél szebb kacagásoktól. Olyankor már Zsuzsink is végez mindenféle házi feladattal, el lehet képzelni mekkora viháncolás van. Zsuzsival imádják egymást. Bármilyen fáradt is Zolikám, egy nevetés mindig jár neki. Cserébe Zsuzsi hozza-viszi, vetkőzteti-öltözteti, mesél neki, nevetteti. Édesek együtt. Nagyon örülök neki, hogy nem lett semmi féltékenység. Legalábbis eddig nem látok erre utaló dolgot.

Ja, és a múltkor kimaradt, még októberben megtartottuk a keresztelőt. Nagyon jó fiú volt, meg is dicsérték, mert egy hangja sem volt, végig csak nézelődött illetve aludt.  Az utána következő ebéden pedig mindenki fogta, kézről-kézre járt. De nem úgy tűnt, mintha bánná.

Mostanában karácsonyi bevásárlás címszóval sokat járunk különböző boltokban, bevásárlóközpontokban. Ő a babakocsiból vidáman nézelődik, érdekli minden, de sosem nyűgösködik. Csak cici legyen időben, az meg szerencsére mindig kéznél van J.  Így persze szopizott már parkolóban az autó hátsó ülésétől kezdve az étterem eldugott sarkáig bezárólag szinte mindenhol. Nagyon várom a karácsonyt, (régen vártam ennyire) Vajon Zolikám mennyit fog fel belőle? Bár szerintem, csak rácsodálkozik a fénylő díszekre, fényekre most még. Nem veszünk neki sok mindent. Egy zenélő, állathangokat utánozó játékot kap meg apró kézbe fogható dolgokat. De vannak nagyszülők, nagynénikék és nagybácsikák, kedves ismerősök, biztosan lesz játék bőven. Valahol hallottam vagy olvastam, már nem emlékszem, hogy mire a gyerek eléri az egy éves kort addigra 1 méter magasságban borítják a padlót a játékok. Szerintem nálunk nem kell ennyi időnek eltelni J

Egy éve…

2008 november 24.

Kicsit off lesz most ez a bejegyzés. Elnézést érte, de le kell írnom, nem akarom magamban tartani. Napok óta gondolkodom, hogyan is lehetne ezt úgy megfogalmazni ahogy érzem. Lehet, hogy képtelenség.

Kezdem ott, hogy tegnap egy éve… akkor tudtuk meg, hogy miniManó a pocakomban van. Tegnap egész nap ott motoszkált a fejemben a gondolat, és reggel öltözködéskor ismét megnéztem és rámosolyogtam a pozitív tesztre ami azóta is a fehérneműs fiókomban lapul. Olyan jó érzés volt újra átgondolni az eseményeket. Mennyire örültünk, hogy sikerült!!

Aztán itt a mai nap: ma egy éve volt a balesetünk. Erre nagyon rossz visszaemlékezni. De a feldolgozásához ez is kell. Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie, hogy ne álmodjak vele, hogy ne jusson eszembe. Tudom, hálát adhatnék, hogy bár maradandó testi és lelki sebekkel, de túléltük, és főleg, hogy miniManónk épen és egészségesen született. De akkor is: jó lenne már elfelejteni. Néhány napja még úgy gondoltam ma elmegyünk oda a baleset helyszínére és elmondunk egy imát, hogy itt lehetünk még ezen a világon. Ma úgy érzem, nem tudnám megtenni, mert vezetni azóta sem szeretek, de ma nem tudnék autóba ülni. Így marad ez a post: leírtam, bár nem valószínű, hogy változik bármi is. Csak leírtam…

Újdonságok…

 2008 november 11.

Megtörténtek miniManó első csínytevései J No persze nem olyan egetverő nagy rosszalkodások voltak ezek.

Tehát: Általában valamit mindig eszetlenkedünk annak érdekében, hogy Zolikám arcára mosolyt csaljunk. Már napok óta kacagott azon, amikor az autót utánoztam: brrrrr… Igazgatta a csöpp kis száját, de csak nem akart sikerülni neki. Egyik reggel szopi közben rám nézett, vigyorogni kezdett és természetesen tele szájjal, tökéletes brrrrrrr-t produkált. Nyaktól felfelé mindenhova jutott tej. Persze megdicsértem, azóta is lelkesen brrrr-zik, ha szerencsém van nem tejjel.

A másik: Már majdnem azt hittem nem vagyok agyilag annyira jól. Hiszen úgy emlékeztem, hogy feladtam rá a zoknicskát, ráadásul jó magas szárú térdzoknit, és még sincs rajta. Megint ráadtam. Rájött a kis csibész, hogy lehet az egyik lábával a másikról leügyeskedni. Szédületes tempóban teszi. Gondoltam kicselezem. Úgyis vettünk egy nagyon édes szarvasos mamuszkát, azzal együtt úgy sem tudja lerúgni. Dehogynem, együtt a kettőt. Villámgyorsan. Ma szinte egész nap ezt játszottuk, ő lerúgja, én ráadom. Persze amikor megkérdezem, hogy már megint hol a zokni, nevetni kezd. Azt hiszem, holnaptól visszatérünk a lábfejes rugikhoz.

Vannak új ügyeskedések  is, amiket nem túl régóta csinál: lábával jó nagy lendületet vesz, és az oldalára fordul. No még nem mindig sikerül azért, de lelkesen próbálgatja. Aztán, ha túl nagy a lendület és véget ér a párna (ez a nagy ágyon történhet csak meg), hason landol. Vigyázni kell, mert a kezecskéjét még nem tudja kivenni maga alól. Aztán: nagyon szépen támaszkodik az alkarján hason. Igen Ő, aki születése óta keservesen sírt, ha hasra fordítottam! Már majdnem kétségbe estem, hogy fog ez a gyerek mászni és lelkesen forgattam naponta hacsak pár másodpercre is hasra. Csak lestem tátott szájjal, amikor egyik reggel megtámasztotta magát, majd leskelődni kezdett. Ezt, azóta már annyira tökéletesre fejlesztette, hogy elé teszek egy kis könyvet tudományos arccal nézegeti. Jaj és el ne felejtsem, KACAG. Hangosan, gurulósan, igazi babás kacagással. A legszebb kacagás, amit hallottam. Na jó, ezt még ki kell érdemelni, nem mindennapos de egyre gyakoribb. Gőgicsél is, szinte mindenhez van hozzáfűzni valója. Éjszaka is, ha felébredt, beszélgetni kezd szerencsére, nem sírdogál.

Két hete voltunk az aktuális oltásokat beadatni, akkor mérték, 7200 gr és 63,5 cm. Gondolom azóta még több.

Kirándulás

2008 október 15.

Csodálatos idő volt az elmúlt napokban. Hétvégére terveztünk is egy kis kiruccanást, horgászni mentünk. Jó messzire. Van egy fantasztikus hely, kisebb és nagyobb tavakkal, parkkal, játszótérrel, étteremmel. Szóval minden van, ami egy családnak kellemes időtöltést nyújt. Tehát hajnalban volt az ébresztő, miniManó evett, összepakoltuk amit vinni akartunk, és útra keltünk. Jó párás-ködös volt még az idő amikor odaértünk, így csak Apácska és Zsuzsi szálltak ki az autóból, mi még Zolikámmal összebújva szundikáltunk kicsit. Később, -persze jól bebugyolálva- mi is kimerészkedtünk. Vittük a babakocsit, így Manókám kényelme is biztosítva volt. Amikor éhes lett ügyesen szopizott aztán aludt vagy nézegette a faleveleket. Sétálgattunk, bejártuk az egész területet. Zsuzsi kis unszolásra a játszótéren talált barátokkal ugrabugrált. Néha jött egy-egy szendvicsért, néha mi néztünk rá. Apácska pedig leste a kapásjelzőt. J A terv az volt, hogy addig maradunk, amíg a pici bírja, de ha így tettünk volna, akkor még lehet most is ott ülnénk… Semmi gond nem volt vele, tényleg csak evett, aludt egész nap. Jól elfáradtunk mire haza értünk. De nagyon jó volt végre kimozdulni.

Mindennapjaink

2008 szeptember 15.

MiniManónk elmúlt 6 hetes. Igen szépen gyarapodik, jelenleg 5460gr és 58 cm. Mosolyog, ha úgy tartja kedve, de ha beszélgetünk hozzá, akkor tuti a siker kivéve, ha éhes, mert akkor nincs kegyelem, akkor sírás van. Nem akarom elkiabálni, de talán némi rendszert vélek felfedezni a mindennapokban. Az éjszakai etetések sem olyan hosszúak már, és van, amikor este is egészen könnyen elalszik. Napközben nagyon szeret az erkélyen aludni. Délelőttönként bebugyolálom, beleteszem a hordozójába, és zutty ki a levegőre. Jó, mert zárt, szélvédett az erkély, és ha nem esik az eső (mint ma L) tökéletes hely egy kis szunyókálásra. Általában én is ott vagyok vele, vagy elolvasom a napi híreket, vagy az ajtó túloldalán vasalok. Azt szereti, ha ott vagyok valahol a közelében. Tehát együtt vagyunk a konyhában is, én főzök, neki addig fontos nézegetni valója van. …és igen, lehet egy kézzel porszívózni, kávét főzni, vagy épp sminkelni is J. De szépen elheverészik a nemrég beszerzett játszószőnyegén is, ha lát közben, illetve, ha valaki ott van és szórakoztatja. Még az erkélyen altatáshoz egy gondolat (kérem nem nagyon nevetni) észrevettem, hogy kegyetlenül fáj a lábamon a nagyujjam, mintha belerúgtam volna valamibe. Aztán rájöttem, amíg el nem alszik Zolika, én pont a lábujjammal ringatom a hordozóját olvasás közben. Csodajó kis izomláz volt… J  A napok repülnek. Szinte még most volt, hogy pozitív lett a teszt és már itt is van egy édes kis gőgicsélő, mosolygó kis csomag. Reggelente amikor Apácska elmegy dolgozni, Zsuzsi pedig iskolába, mi még lustálkodunk, beszélgetünk kicsit a következő szopiig. Ezek a percek roppant meghittek. Sok-sok ilyen kis epizód van, amire emlékezni szeretnék később is, mert annyira csodálatosak. Apácskával sokszor elmondtuk már, annyira hihetetlen, hogy ez a kisember a miénk. Sokszor csak nézzük a békésen alvó, vagy éppen játszó kisfiúnkat és nem találunk szavakat.

Két hónapos lett miniManó

2008 október 4.

Szélvész módjára telnek a napok… miniManó „már” két hónapos. Napról-napra fejlődik, egyre okosabb/ügyesebb. Legújabb mutatványaink: Ha a kezébe adom a (jelenleg) kedvenc holdacskás csörgőjét, rögtön rágcsálni kezdi. Egyedül ugyan még nem nyúl semmi után, de nem is várható tőle. Nem szeret hason feküdni, de ha úgy teszem le, akkor szépen tartja a fejét. Na ezt nem lehet sokáig művelni, mert szédületes kiabálásba kezd. Persze, mint minden alól itt is van kivétel: ha az én hasamon fekszik néhány percen belül, félájultan alszik JGondoltam, egyszer kipróbálom, hogy így mennyit aludna, de szokás szerint nem én győztem. Kb. egy óra múlva, nem éreztem egyik porcikámat sem, úgy elzsibbadtam. Természetesen abban a pillanatban, amikor a buksija az ágyat érte már ki is nyílt a szeme. Nagyon édes gyerek (persze én sem vagyok elfogult egy cseppet sem). Ha valami igazán a kedvére való hangosan kacag. Imádja, ha mondókákat mondok vagy énekelek neki, na azt végig nevetgéli. Jelenleg toplistás a Töröm-töröm a mákot… és az Így ketyeg az óra… ezeket el is mutogatjuk. Eddig sem sírt, de inkább csak eltűrte a fürdést, most már élvezi is. Így két hónap után rátaláltunk arra a testhelyzetre, amit szeret. A vetkőzéssel eddig sem volt gond, de azt az örömet, ami a szemében van olyankor, amikor meztelenül kalimpálhat kezével-lábával, azt nem lehet leírni. Annál inkább nem szereti az öltöztetést. Mindenféle trükköt kipróbáltam már, de mire ráadom a ruhákat, mindig eltörik a mécses.

Megkapta az első védőoltást a héten. Már előre rettegtem mi lesz, mennyire lesz nyűgös, lázas, stb. Sokkal rosszabbra számítottam, de doktor bácsink profin adta be neki, alig sírt egy kicsit. Szerencsére nem volt lázas. Nyűgös is csak aznap délután, de fájhatott neki mert még álmában is sírdogált. Kis vizes ruhás borogatás, meg egy kis vigasztaló cici és másnapra nyoma sem volt a rosszkedvnek és fájdalomnak. Szépen gyarapodik, 6230gr-nak és 61 cm-nek mérte a védőnő. Olyan igazi kis vasgyúró fiúcska, de nem mondanám kövérnek. Az étvágya kifogástalan, csak szopik még. Bár titokban kóstoltattunk vele alma kinyomott levét, ami annyira ízlett, hogy 3 mokkáskanállal is lecsúszott. A szőlő ugyanígy kicsöpögtetett leve, viszont annyira nem volt nyerő ezért nem is próbáltuk tovább. Na, ezeket a próbálkozásokat még nem valljuk be  sem a védőnőnek, sem a doktor bácsinak JDe gyanítom, hogy nincs olyan szülő, aki betartja, hogy féléves korig semmit sem kóstoltat. Meg hát élvezet látni, amikor nyalogatja a kis száját utána, mert annyira jól esett az új íz. Annyi csoda történik velünk napról-napra, de most így, hogy le szeretném írni, nem jut az eszembe csak a töredéke. Tényleg úgy van, hogy minden napra jut valami apró újdonság. No, nem baj, így legalább marad a következő bejegyzésre is.

MiniManó ma 1 hónapos és 2 napos :)

2008 szeptember 2.

Ajaj, százezer éve nem jártam erre. No jó, csak néhány hete… Helyzet az, hogy úszok mindennel. Nem tudom, ki hogy van/volt vele, de még nehezen alakul ki mikor mire jut idő. MiniManó rengeteget fejlődött, a 3 hetes tanácsadáson a mért súlya 4400 gr, hossza 56,5 cm. Csak szopizik, de azt non-stop szeretné. Ha rajta múlna egész nap rajtam csüngene. Múlt pénteken megkaptam (igen, igen én elsőnek) J az első tudatos mosolyt. Annyira édes volt. Épp tisztába tettem, és szokás szerint „leltároztunk” Ez egy-egy puszit jelent minden porcikájára. Az egyik puszi után egy „hö-hö” kíséretében mosolygott. Aztán csak néztük egymást vigyorogva. Azóta már szinte mindenkinek ezzel udvarol. Szerintem jó baba, szinte csak akkor sír, ha valami bánata van. Viszont nagyon keveset alszik, szerintem túl keveset. Nappal szinte csak fél, max 1 órát összesen, éjszaka szokásos 3 óránként csörög a pocijában a vekker. Elég nehezen is alszik el, (és sejtem, hogy nem csinálom túl jól) igényli, hogy ringassuk, babusgassuk alvás előtt. Ja és tuti, hogy valami kapcsoló van a kiságyban, mert ha fölé emelem abban a pillanatban ő lesz a legéberebb kisember, még ha előtte hortyogva aludt is. Reggelente, ha Apácska elment dolgozni, szopizni átviszem a nagyágyba, ott persze pillanatok alatt alszik. Szóval imádnivaló kisördög.

Megszületett

2008 augusztus 13.

Hát itt van végre, megérkezett. J   Július 31-én 16.55-kor (Apácska órája szerint 16.51-kor) megszületett miniManónk. Súlya 3840gr, hossza 54 cm.

Előző este 10 körül már jelezte, hogy találkozni szeretne velünk, de még annyira rendszertelenül, hogy nem vettük komolyan. Milyen jól tettük… csütörtök reggel aztán rögtön a szülőszobába küldött a doktor bácsink, csordogált a magzatvíz. Eltelt szinte az egész nap, jöttek a fájások, de csak nem akart kibújni ez a manó. Így aztán császármetszés lett a vége. A műtét után mondta az orvos jobb is, hogy így lett, mert a nyakán volt a köldökzsinór.

Tehát az apás szülésből, apás vajúdás lett csak. Amikor megszületett Zolikánk csak felmutatták egy pillanatra és vitték mosdatni. Oda Apácska követte, és fényképezte végig. Öltöztetés után egy percre odahozta a csecsemős nővérke, megpuszilgathattam a buksiját.

Hihetetlenül jó érzés volt, amikor a megfigyelési időszakban megkaptuk miniManót. Csak feküdt a mellemen és néztük egymást. Ott voltunk hárman összebújva.

Négy napot töltöttünk az újszülött osztályon, azóta itthon tanulgatjuk egymást. Az első nap elég bőgősre sikeredett. De aztán vagy belejöttünk, vagy megnyugodtunk, azóta már sokkal jobban boldogulunk. Szopizás is egyre jobban megy, szerencsére van is mit. Sőt, rosszabb időkre gondolva már van némi tejcsi vésztartaléknak a fagyasztóba eltéve. Így a majdnem két héttel ezelőtti érzésekre visszagondolva, már nem tűnik olyan fájdalmasnak az egész. Tényleg csodálatos a természet. Bár most is azt vallom, ez a csepp gyerek minden kínt és fájdalmat megér. Fantasztikus érzés babusgatni. Eddig nem akartam elhinni, de most már látom, érzem, hogy tényleg minden nap hoz valamit, aminek aztán lehet örülni. Egy mosolyt, egy elégedett szuszogást, vagy egy mosolyt fakasztó grimaszt.

Várunk…

2008 július 29.

Csak várunk, csak várunk… Már nagyon jó lenne, ha kibújna ez a kis miniManó. Jól érzi magát odabenn. Ezt a doktor bácsi naponta megerősíti. Csak mi vagyunk egyre türelmetlenebbek. Ja, és minden családtag, ismerős, barát, közeli s távoli rokon, munkatárs.

Pedig azt hiszem már-már extrém hülyeségeket (bocsánat a kifejezésért) teszünk annak érdekében, hogy könnyebben teljen az idő. Például szombaton este moziban voltunk. Ráadásul másik városban. Tudni kell, állandó félelmem, hogy valami nyilvános helyen folyik el a magzatvíz. Nem történt semmi, de fantasztikusan jól éreztük magunkat. Cseppet sem bánom, hogy elmentünk, mert egy jó darabig úgysem merem másra hagyni a picit. Vasárnap még mindig semmit sem éreztem, így hát mit csináljunk, délután horgászni mentünk. Nem messzire, csak 20 km távolságra, ha véletlen mégis szülnénk. Jó volt a levegőn pihengetni, sétálgatni. De úgy látszik miniManót nem igazán zavarta egyik gyerekcsalogató programunk sem, köszöni szépen, marad még. Legalábbis a hétfői vizsgálat szerint. Ma már (kedden) vinnem kell a pakkomat, lehet, hogy a kórházban kell maradnom. Ami jó is, meg nem is. Jó, mert rögtön kéznél van minden, ha végre valami történik. De közben meg nagyon nem jó, mert bár feltalálom magam mindenhol, de nagyon elárvultnak érzem magam a családom nélkül.

Tehát, úgy hiszem, már csak akkor jelentkezem legközelebb, ha hazaértünk miniManóval. Kitartás…

Már csak 3 nap… vagy ki tudja mennyi

2008 július 23.

Kezd izgalmassá válni a dolog… miniManó annyira jól befészkelte magát, hogy nem akarja elhagyni kis birodalmát. A tegnapi vizsgálaton legalábbis ezt mondta a doki bácsi. Sűrűsödnek most már a találkozásaink, ha addig nem történik semmi, akkor pénteken, szombaton, vasárnap is találkozunk. Ha ezek után még mindig semmi, akkor pedig hétfőtől vagy keddtől élvezhetem a vendégszeretetüket. Még nem szeretné megindítani a szülést, csak nagyon dagad a lábam és jobbnak látná ha ott pihengetnék.

Eddig azt sugalltam miniManónak, hogy maradjon még egy kicsit odabenn, most meg arra biztatom, hogy bújjon ki szépen magától. Így persze nem csoda, ha nem tud kiigazodni rajtam. De azért bízom benne, hogy tudja Ő, mikor kell megismerkednünk. Nem szeretnék napokat eltölteni a kórházban. Illetve úgy szeretném eltölteni azt a pár napot, hogy közben Őt dajkálom és szeretgetem.

Apácska is egyre nyugtalanabbul alszik, szinte minden moccanásomra megkérdezi mi a baj, menjünk-e. A család is egyre gyakrabban telefonál, hogy mi újság.

Tehát várunk…

Kép

 2008 július 15.

No akkor kipróbálom, tudok-e képet feltölteni… hátha sikerül is. Így majd tudom miniManót is  mutogatni  

Bejegyzés jelentése

Már csak 11 nap

2008 július 15.

Ma voltunk a harmadik NST vizsgálaton. Apácska vitt el, egyrészt mert kíváncsi Ő is, másrészt meg már nem engedi, hogy vezessek. Ez már a második hét, hogy a doktor bácsink nem a magánrendelőjébe hív vissza, hanem a kórházba. Megnézi miniManót ultrahangon, csinál NST-t, vizeletvizsgálatot, vérnyomást mér, a méhszájat ellenőrzi. Ismét kaptam egy hét haladékot J azt mondta, szerinte még jövő kedden találkozunk. Ezek szerint miniManó jól érzi magát bent, és esze ágában sincs kibújni. Hurrá, akkor már betöltöm a 39. hetet is.

Telt ház volt ma a szülészeti osztályon, így a szülőszobán végezték el a vizsgálatokat. J Legalább láttam milyen, tudtam kérdezni néhány dolgot az egyik szülésznőtől.

Zolit szinte egész nap hívogatták a munkatársai, hogy meg van-e már a baba. Okosan kikövetkeztették, hogy nem dolgozik akkor biztosan szülünk. Jót mosolyogtunk ezen. Nem telik el nap, hogy engem is ne keresne valaki az ismerősök közül, hogy mi újság. Gondolom, ahogy az idő telik ez csak fokozódni fog. A család is készenlétben áll, bárkit riaszthatok, ha menni kell és Apácska még épp dolgozik. Persze jó lenne, ha együtt mehetnénk, de mint tudjuk a gyerekek nem mindig fogadnak szót.

Itthon minden kész, csomagom összerakva, babaruhák a szekrényben kimosva, kivasalva.

Az érzéseim? Hm, még mindig nem változtak… várom, mert …várom és kész. De örülök, és megünneplek minden egyes napot amit a pocakomban tölt ez a kismanó.

37. hét

2008 július 1.

Hm… Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom-e úgy fogalmazni azokat a bennem dúló érzéseket, amik kavarognak most bennem.

A tegnapi napom nagyon érdekesen alakult. Reggel NST-re mentem, az elsőre. Minimanó először nem törődött semmivel, aludt, de később megérezte a vizsgálat fontosságát, produkálta magát rendesen. Tökéletes lett minden eredmény. Illetve amióta meleg van, elég csúnyán bedagad a lábam, ezért az itteni orvos (nem akihez járok, hanem akivel nem vagyunk túl jóban) nem túl szép szavakkal figyelmeztetett arra, hogy teljesen só nélkül kellene enni. Azonnal elzavart vizeletvizsgálatra a védőnőhöz. Szerencsére ott mindent rendben találtak, a súlyom sem nőtt, vérnyomásom is rendben.

A saját orvosomhoz délutánra volt időpont megbeszélve. Ő is nagyon meg volt az eredményekkel elégedve, zárt a méhszáj, babóca befordulva a megfelelő irányba. Szép nagy, fejlett, de nem extrém óriás bébi. A méretei és fekvése alapján, szerinte kb. másfél-, két hét múlva meg is születik. Igaz, bő három hét van még papírforma szerint, de ha most megszületne, akkor sem lenne már semmi gond. No ez volt az a pont, amikor valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába. Ennyi? Nemsokára vége lesz? Annyira fog hiányozni ez a kis mocorgó a pocakomból… Kicsit (nagyon) „nemnormálisnak” tartom magam. Tudom a karomban tarthatom majd, de annyira imádom, hogy itt van bennem. Megbeszélem vele, hogy maradjon még kicsit a pocakomban. Még nem végeztem a ruhácskái rendberakásával sem. Kimostam már ugyan mindent, de még vasalva semmi sincs.

Szóval valami ilyesmiket érzek. Nem félek a szüléstől, sem az utána következő napoktól, hiszen tudom, hogy a lehető legszebb dolog történik velünk. Lesz egy kis bébikénk. Már most annyira imádom… mi lesz, ha kézzel foghatóan itt lesz??

Babaszoba, 4D és egyebek…

2008 június 16.

Ma megnéztem a virtuális vonalzómat, ha miniManó tartja a papírformát, 40 nap múlva kezemben tarthatom. Várom már nagyon, de közben rémülettel tölt el, hogy mihez is fogok én kezdeni egy ennyire aprócska babával. Biztosan először mindenki így van ezzel, így bízom benne, hogy majdcsak belejövök én is…  Apukája szerint, majd hazahozzuk és nézegetjük J

 Készül a babaszoba is. Most nem magunkat akarom fényezni, de gyönyörűűűűű! A legjobb benne, hogy mi csináljuk, nem katalógusból meg egyebek. Igazi kispasis, de közben mégis babás. Lassacskán a kelengye is összeáll, meg az én csomagom is. Tehát tényleg végzünk mindennel, mire a fiatalúr megérkezik.

Múlt szerdán elmentünk újra 4D-re.  Khmm. Ez most valódi kidobott pénz volt… Picikém úgy fogta az arcocskáját, hogy semmit sem lehetett belőle látni. Próbálta a szonográfus mozgatni, én is fordultam mindkét oldalamra, de csak azt értük el, hogy mindkét keze és még az egyik lába is takarta, tehát semmit nem mutatott. Gondolom, elege van már az állandó kukucskálásból. Kicsit csalódottan jöttünk el, de hát ez van, majd láthatjuk még eleget. A becsült súlya 2546 g, a bpd-je 90mm. Itt is megdicsérték, hogy szép nagy baba. Minden szép szabályos. Hallgattunk egy kis szívhangot is. Jaaj ezt annyira jó hallgatni. Most már szinte minden gondolatom körülötte forog. Mi lesz, hogy lesz, épp mit csinál, hogy fekszik, tudni fogom-e, hogy indulni kell, meg ilyenek. Sokat mocorog, gondolom, helyezkedik. Van, amikor egyátalán nem tudom beazonosítani épp mi van fent, és mi lent, meg sokszor megkérem ne könyököljön annyira. De továbbra is jól viselem az egészet. Nem tudom miért, de sokan szinte sajnálkozva mondják, hogy jaj te szegény, hogy bírod. Viccesen azt szoktam válaszolni, hogy szeretnék most elefánt lenni, mert azok sokkal több ideig hordják a kicsinyeiket. Őszintén szólva, imádok terhes lenni. Igaz, hogy sokkal lassabban haladok mindennel, és a lábujjaim is néha elérhetetlen messzeségben vannak, de mindent összevetve, jó. Az érzés, hogy a pocakomban van egy kisember, aki azért születik, mert akartuk és szeretjük és az életünk értelme lesz, semmivel nem összehasonlítható.

Újra itthon

2008 május 14.

Úgy alakult, hogy újra itthon vagyok. Az elmúlt héten voltunk orvosnál és bár semmi nagyobb baj nincs, de jobb lenne már otthon pihengetni kijelentéssel kiírtak táppénzre.

Hát, hogy őszintén bevalljam, nem nagyon tiltakoztam, mert elég nehezen tudok végigülni egy napot az asztal mögött. Nem könnyű beismerni magamnak, hogy nem vagyok már 20 éves, és lehet nehezebben bírom a terhelést. Nagyon elfáradtam már nap végére és itthon szinte semmire nem voltam használható.

De nézzük a jobbik oldalát… Így legalább lesz idő a babaszoba berendezésére és a még hiányzó dolgok beszerzésére (jó sok van belőlük). Talán a lányokra is több idő jut ismét. Bár nem tudom ennek ők mennyire örülnek J.

Szóval a doktor bácsi megállapította, hogy miniManó jól érzi magát, széééép nagy baba lesz. Így ennyire elnyújtva mondta. Jövő héten megnézi bent a kórházban a nagy ultrahangon, mert az ő gépe már hetek óta nem tudja megmérni rendesen.  Ja, és éppen csücsül. Apukája szerint okos gyerek, bolond lenne fejjel lefelé lógni még 10 hétig. Azért én nem bánnám, ha majd a végén megfordulna… De ha Ő így akar maradni, akkor legyen. Azt szoktam mondani, valahogy majdcsak kibújik, még egy gyerek sem maradt bent.

Sokat mocorog, bár kevesebbet, mint eddig, de erősebben. Néha kellemetlen, amikor beszorul a bordáim alá, de egyátalán nem fáj. Csodálatos érzés, hogy növekszik bennem egy kisember, aki már teljesen tökéletes, csak még híznia kell cseppet. Azt hiszem néha fel tudom már ismerni épp melyik testrészét nyomja ki. Legalábbis a fejét meg a popsiját biztosan J.

Anyák napja

2008 május 14.

Tudom, már túl vagyunk az ünnepen, de mégis szeretnék róla néhány gondolatot írni.

A lányokkal mindig ünnepeltük, de most ez az idei mégis más. Másként élem meg, és Kedvesemnek sikerült felejthetetlenné tenni… Úgy kezdődött, hogy szombatra rendeltük meg a mamák virágait, mert a vasárnap már reggel útnak kellett indulni, hogy mindenhova eljussunk. Tehát szombat délelőtt „egy kis dolgom akadt, majd jövök” felkiáltással Apucink elszivárgott. Nemsokára egy malomkerék nagyságú fantasztikusan gyönyörű rózsacsokorral jött haza. Ezt kaptam Tőle. Hozott még egy szál szintén gyönyörű rózsát, ezt pedig a kisfiúnktól kaptam. J Nem lehet szavakat találni rá, mennyire megható és gyönyörű pillanat volt. Most is csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben, de nem tudom őket leírni, mert egyszerűen ezt az érzést nem lehet.

Vasárnap reggel még félálomban, az ágyban kaptam a köszöntést Zsuzsitól, a kisebbik lányomtól. Egy nagyon szép fogalmazást mondott el arról, hogy mit és miért szeret bennem. Majd megkaptam apró saját gyártású ajándékait. Édes volt nagyon, nem is bírtam ki könnyek nélkül.

Jó lesz visszagondolni még évek múlva is erre a napra, mert azt hiszem ennyi gyengédség, szeretet rengeteg boldogságot és erőt ad még akkor is, ha csak gondolunk rá.