Haragszom...

... a dokibácsinkra...
tegnap még azt írtam, hogy kicsit jobban van már Marci. Hát ez a jól van és nagyon jó kedvű (tegnap egész nap kacagott) estére nagyon átfordult...
Zsuzsinál volt szülői, oda mentem 5-re, de szerencsére nagyon gyorsan vége lett. Amikor álltam be az autóval a garázs elé, akkor jött Apácskánktól egy sms miszerint Marci nagyon belázasodott. Így nem a garázsba, hanem a ház elé álltam, felrohantam és gyors lázmérés (39,4)  közben azon túráztattam az agyamat, hogy hova vigyem Marcit este 6-kor... Dokibácsink pénteken csak délután rendel addig nem akartam várni, gyerekügyelet a városunkban nincs... Beugrott, hogy még amikor Cegléden laktunk, volt egy tündéri doktornéni, akinek van esti magánrendelése fél 7-ig. Így aztán gyors egyeztetés Apával, ő gyerekfelügyel és vacsoráztat, én pedig felkaptam Marcit és szaladtam is. Nem akarom bevallani mennyivel mentem... de odaértünk fél 7 előtt, pedig még terelés is volt mindkét városban... Doktornéni kikérdezett, tetőtől talpig megvizsgálta Marcit. Hát... kezdődő hörghurut torok és mandulagyulladás... nem csoda, hogy rosszul volt a kis drágám... és NEM HISZEM EL, HOGY MÁSFÉL NAPPAL EZELŐTT ENNEK NEM VOLT SEMMI JELE!!!!m!! Szóval ellátva egy kis antibiotikummal és rengeteg jó tanáccsal, kicsit megnyugodva mentünk haza. Vajon miért van az, hogy akárhányszor ehhez a doktornénihez megyek (régen Zsuzsival voltunk párszor) amint belépek a rendelőbe már megnyugszom, mert tudom, jó kezekben van a gyerekem.... dokibácsinkkal pedig lassan betelik a pohár, mert sokszor elbagatellizálja a dolgokat... Nem vagyok egy gyógyszer- és antibiotikum-mániás, soha nem adok és veszek be felelőtlenül egy szemet sem, de ha szükség van rá, akkor egyértelmű, hogy azt adom... Nagyon-nagyon sajnálom, hogy a doktornéni már nem fogad el új betegeket, mert már nagyon idős...
Na jól kifüstölögtem magam, de le kellett írnom, mert úgy éreztem már szétpukkadok...
Szerencsére Marci éjszaka csak egyszer lázasodott be, de a kúp amit kaptunk szépen levitte neki, így a mai napot csak enyhe hőemelkedéssel kezdte... Az orrocskája még mindig nagyon tele, így a porszívózás még mindig megy pedig nagyon nem nyerő... De most is szépen nyugodtan alszik... és ma reggel már evett is pár falatot. Nagyon bízom benne, hogy most már tényleg jobban lesz.

Mai gyors

...helyzetjelentés...

Tegnap előtt meglátogattuk a dokibácsit, mert Marcinak a "náthájával" nem igen tudtam már mit kezdeni, plussz felvilágosítottak az oviban, hogy Zozinak igazolást kell vinni... Tehát mindkét manót megvizsgálta, megállapította, hogy neki semmi teendője nincs, Zozi már tök egészséges, mehet oviba. Marcinál pedig folytassam amit elkezdtem, (Cebion cseppek, Panadol szirup, Baby luuf balzsam, Sterimar és Nasivin orrspré, orrszívó...) szóval ő nem lát, nem hall semmit amire agresszívebb gyógyszert kellene adni. Talán-talán elmondhatom -és remélem nem kiabálom el- egy hangya-bokányit jobban van...

Zozi ma reggel ment újra oviba, nagyon várta már. Szokásos rituáléval indultunk, hóna alatt a kedvenc könyve, pólóján egy csepp anya-parfüm, beígért tejszelet amikor megyek érte. Sokkal rosszabbra számítottam a jó néhány kihagyott nap után, de mosolyogva ment be a csoportba. Még váltottunk néhány szót az óvónénivel, már csukta volna az ajtót, hogy -Szia anya... Na ezt is megértük :D kitaszigál a gyerekem, hogy menjek már...

Marci viszont megint nagyon kereste itthon Zozit, csak mászkált ide-oda nyűglődve. Szegénykém nagyon nehezen kap levegőt, de majdcsak jobb lesz már. Ráadásul, -tudom én kértem Ferilka ideért a fogtündér-, két alsó fogacska is kibújt végre, így már nyolcfogú a kisember :)  Na most ezért vagy a nátha miatt de nem nagyon akar Marci enni, illetve nagyon visszaszokott a pépes dolgokra és a tápszerre. Zozinál is hasonlóan volt, így remélem Marcinál sem tart ez 1-2 hétnél tovább. Bár van tartalék rendesen, nem kell félteni, hogy elfújja a szél, csak nyugodtabb vagyok, ha jó az étvágya.

Kis Drágám így aludt el most :) biztosan nagyon kényelmes...

Meg még egy kép, -kb két hetes- amikor Zozi megirigyelte apa szakállát, ő is nagy akart lenni :)

Kidőlt a banda...

...szinte távírati stílusban...

Megvagyunk. Most annak kellene következnie, hogy jól vagyunk, de sajnos ezt nem írhatom le... :( Ugyanis Zozikám hazahozott valószínűleg az oviból egy vírust... Szombat estére belázasodott, így a vasárnapot a gyermekügyeleten kezdtük... vasárnap még nagyon-nagyon szinte csillapíthatatlanul lázas volt, mindent kihányt, de talán már túl van a nehezén. (remélem nem kiabálom el...) Tegnap már evett, ma pedig egész nap kötekedik... (a vasárnap után még ennek is örülök)

...és mi a rosszabb egy beteg gyereknél? Kettő beteg gyerek... Marcit sem kímélte a dolog, Ő most van a legrosszabbul... csüng rajtam egész nap, le nem tehetem, az orra állandóan folyik, ha lefekszik akkor meg bedugul és nem kap levegőt.  Sem inni, sem enni nem akar... :( Totális ellenséggé váltam... porszívózom az orrát, orr-sprézek, törlöm, gyógyszert adok... Ő pedig csak sír és nem érti miért "bántom". Nem könnyű... Bár épp most alszanak mindketten.

...és hogy teljes legyen a kép, Apácskánk sincs jól. Így elmondhatom, hogy a pasik betegek... Zsuzsi még bírja ... kop-kop-kop... én pedig próbálok nem tudomást venni a harmadik napja nem múló fejfájásomról...  (és akkor még nem írtam, hogy mi a helyzet a családunk többi tagjával...) Help...

...ennél már csak jobb jöhet...

Hééétfőőőő

Na ezt még gyorsan elújságolom aztán eldugulok mára :)

Ma reggel egy csepp sírás sem volt (én sem bőgtem) :D  Bár vittünk két könyvecskét, plussz a pólón ma is ott volt az "anyaillata" és itthon elhangzott néhányszor hogy "nem megyek be a csoportba". És mégis, mikor odaértünk mosolyogva köszönt az óvónéniknek és a gyerekeknek, megölelt, elköszönt, vitte a könyvecskéit olvasni.

Délben szintén kisvonat, mosoly, ölelés. Most alszik :)  Bárcsak mindig így maradna. Nekem is könnyebb lenne...

Láblógatós szombat és pecázós barátos vasárnap

Ez volt a hétvégén. Szombaton semmi különös, készültünk a vasárnapra. Sütöttem délután kakaós csigát, Zozi ott kuktáskodott mellettem :)
Vasárnap reggel pedig Apácska hajnalban, mi pedig reggeli után indultunk útnak. Jöttek velünk a barátaink, sejtettük, hogy jó buli lesz :) az volt. itt voltunk Csakis ajánlani tudom, nagyon klassz hely, sokat járunk ide. Most miénk volt a sziget :) ami gyerekek szempontjából is nagyon jó, mert teljesen biztonságos, teljesen körülöleli egy jó vastag nádfal a szigetet. Vittünk pácolt husit, azt megsütöttük, így a pocak sem korgott. A fiúk horgásztak, fogtak jó nagy halakat, mi pedig gyerekekkel játszottunk, heverésztünk, beszélgettünk.
Képek: (kattra nőnek)

Péntek azaz a második ovis nap

A második ovis napon -pénteken reggel- már itthon egyezkedett Zozi, hogy ne menjünk be a csoportba. Mehetünk oviba, de a csoportba ő nem akar bemenni... Megígértem, hogy előtte csúszdázhat egy párat, de utána be kell menni, mert várják a gyerekek meg az óvónénik. Így is volt, pár kör a csúszdán, cipőcsere, pisilés ...és sírás... Kicsit vártam a folyosón elbújva, nem tartott pár percnél tovább...  Szerencsétlenségemre az udvaron ott voltak a közeli iskola tanítónénijei, iskolanépszerűsítő szórólapot osztogatni a szülőknek. Ahogy jöttem ki a könnyeimmel és a babakocsival küszködve (na mért ne pont akkor kellett a kerekeinek beszorulni az ajtóhoz...) az ajtón, na persze, hogy elkezdték mondani, hogy ez mennyire természetes, mennyire normális dolog, hogy sír, majd megszokja és sírjam ki magam én is nyugodtan... Szóval megint végigbőgtem az utat hazáig. Itthon a szomszéd nénibe botlottam bele... az sem volt jobb...

Próbáltam volna délben tartani az időt, hogy ne érjek oda 3/4 1 előtt sokkal, de nem nagyon sikerült... Ugyanis, Marci teljesen átállt a napi 1 hosszú alvásra, de délben már nagyon álmos. Pénteken is így volt, már fél 12-kor sétáltunk a lakótelepen... úgy gondoltam, legalább a levegőzés is megvan, de ha elfárad, akkor elalszik a babakocsiban és addig tud aludni amíg Zozit haza nem hozom. Nem is lenne ezzel így semmi gond, ha Marci olyankor amikor hazaérünk nem ébredne fel. Normális esetben alszik fél3-3-ig, így viszont alszik is meg nem is... mert visszaaltatni képtelenség, délután lehetetlenség elaltatni, este viszont már kel-fekszik az álmosságtól.  Na majd beáll ez az alvás dolog is, hogy mindkettőnek jó legyen.

Pénteken amikor mentem Zoziért, nagyon édes volt. Ugyanúgy vonatozva jöttek ki a mosdóból :) csak most nem az első, hanem az utolsó volt. egy röpke ölelést kaptam tőle, és ment az uzsonnáját begyűjteni :) Óvónéni szerint nagyon jó fiú volt, nagyon picit sírt reggel és sokat evett ebédre :) Zozi pedig boldogan mutatta, hogy kapott egy kis virágmatricát a pólójára, mert nagyon jól viselkedett :) Szóval maximálisan pozitív élményekkel tértünk haza :)

Hazaért a kis drágám

Na nem sokáig bírtam, fél 1-kor már ott toporogtam az ovi udvarán. Jól meg is kaptam a magamét, hogy nem szabad hamarabb bemenni, mert ha meglátnak valakit a gyerekek akkor nem esznek tovább, mindegyik azt lesi kiért jöttek. Persze igazuk volt. Jójóó, nem bírtam ki addig és mivel nyitva volt a kapu (zárni szokták) persze hogy bementem. Ki bírna a nyitott kapu előtt topogni?
Jöttek-mentek a dadusok, hordták ki a tányérokat, gyorsan informálódtam, hogy telt a nap. -Nem sokáig pityergett Zozi amikor eljöttem, amikor meg kimentek az udvarra már nagyon jó kedve volt, nem volt semmi baj. Szépen megvártam amíg a dadák szabad utat adnak és utána már a folyosón vártam. ...és jöttek a mosdóból, egymás vállát/derekát fogva, mint egy kis vonat :) A mozdonyvezető Zozikám volt :) Jó lett volna lefényképezni, bár a kép az én agyamba véglegesen beleégett. Mosolygott, nem rohant oda hozzám, hanem szépen elvonatozott a csoportba, fogta az uzsonnáját és jött. Öleltem, szorítottam. Ölelt és szorított. Felöltöztettem és jöttünk haza. Útközben mesélte, hogy sírt az egyik kisgyerek nagyon. (nem ő, tényleg sírt az egyik kisfiú egész nap) Az uzsonnára kapott paradicsomot hazáig megette :)  Itthon Marcit gyorsan ágyba dugtam, mert szegény már nagyon fáradt volt. Általában délben elalszik, most nem hagytam... :(  Zozikám az ölembe telepedett és mesélt. ...hogy kint voltak az udvaron, ...hogy nem ette meg az ebédre kapott főzeléket, de a levest mindet :) ...hogy szólt az óvónéninek, mert szomorú volt... aki az ölébe vette és megvigasztalta. Nem kérdeztem, jó, hogy magától mesélte el a dolgokat. Lefektettem, szorította a kezem... és nagyon gyorsan elaludt. Jól elfáradt.
Így most csend van, mindketten alszanak. Zsuzsit várom, hogy hazaérjen. Kíváncsi vagyok az ő élményeire, hogy érezte magát az első nap az új osztályában...

Az első nap...

...az oviban...

Mindent átbeszéltünk, mindent elrendeztünk az elmúlt két hét alatt. Nagyon jókat játszott Zozi a többi gyerekkel, nagyon nagy örömmel vittük be tegnap a "beköltözős cuccot" (oviszsákot és egyebeket) elrendezkedett a szekrényében, így a mai napra már csak az maradt, hogy besétáljon a csoportba. Nem viccelek, akkora gyomorgörccsel léptem át az óvoda küszöbét, hogy minden pillanatban azt hittem elájulok.

Zozi ugyanúgy cserfesen, mosolyogva ment a folyosóra, mint eddig, átvettük a benti cipőjét, gyorsan pisilt a kis wc-be (ez nagyon tetszik neki) megölelgettük egymást és elindult a csoportszoba felé. Megtorpant az ajtajában és azt mondta ő nem nyitja ki... inkább menjünk csúszdázni. Megbeszéltük (kb ötvenedszer) hogy most nem lehet, majd tízórai után kimennek játszani az udvarra. Na ebben a pillanatban görbült a szája. Gyorsan megpusziltam, megöleltem még egyszer és becsuktam az ajtót. Az óvónők nem engedik a hosszas búcsúzkodást, valahol persze igazuk van. De az én szívem ott szanaszét szakadt, hogy nem vigasztalhatom, nem ölelhetem amíg megnyugszik. Kicsit (na jó, nagyon) bőgtem az oviudvaron (meg hazáig, meg most is) Az ablakuk az utcára néz, nyitva volt, kicsit megálltam, hallgatóztam, de nem sírt már... látni nem láttam, mert nem akartam, hogy észrevegyen esetleg, de annak nagyon örülök, hogy aránylag hamar megnyugodott.

Remélem ő könnyebben viseli el ezt a délelőttöt, mint én. Tudtam, hogy nehéz lesz, tudtam, hogy nagyon nehezen hagyom ott, de ez ezerszer rosszabb, mint amire készültem. Na nem nyavalygok tovább, majd még leírom délután, hogy mi volt...

Csak lenne már 3/4 1...

Szia Zöldbácsi!

Fura a cím? Na ja, maga a történet is az lesz... :) Hogy érthetőbb legyen egy kis magyarázattal kell kezdenem...
Leszögezem, nem nagyon hiszek a természet feletti dolgokban, az a típusú ember vagyok aki inkább azt hiszi el amit lát, ami kézzelfogható. A nem nagyon arra vonatkozik, hogy csodálattal figyelem mégis az egész témát és néha úgy gondolom van benne valami...

Na tehát: Zozikám már nagyon-nagyon piciként, pár hónaposként érdekes dolgokat látott (?) érzett. Akkoriban még a legkisebb szoba volt a babaszoba. Ha ott volt, képes volt kiválasztani egy pontot -ez az ablak jobb felső sarka volt- és lilulásig üvölteni, ha nem vittük ki a szobából. De voltak olyan esetek is, amikor nézte az ágyának azt a részét ahol a pelenkázó volt és hangosan kacagni kezdett. Egyszerre volt ijesztő és mosolyogni való. Amikor kicsit nagyobb lett akkor is voltak illetve néha még ma is vannak olyan dolgok amiket megmond előre...

Pl: ha útközben a vasúti átjárónál várjuk, hogy elhaladjon a vonat megmondja milyen vonat lesz és merről jön... 1-2 kivétellel szinte mindig beletalál... Volt, hogy vártunk egy vendéget és Zozi csak úgy odavetette, hogy milyen színű ruhában jön a néni. Igen eltalálta. ...Vagy egyik nap ebéd közben megszólalt, hogy jön ma délután a Mami (Anyukám). Mondom neki, nem tudom, nem beszéltünk róla. Megebédelt, lefektettem aludni a két kicsit, pár perc múlva csörög a telefon Anyu volt az, hogy be tudnám-e festeni a haját... Szóval ezek fényében, igen hiszem, hogy a gyerekek látnak, sokkal-sokkal többet tudnak még, sokkal többre képesek, mint mi felnőttek.

Na és akkor ki is az a Zöldbácsi? Egy déli alvás után hallottam először róla... Szó szerint frászt kaptam... A következő volt a párbeszéd:
-Anya nemsokára el kell mennem.
-Hova Kicsim?
-A Zöldbácsival messzire. (na itt kezdett rázni a hideg)
Próbáltam kérdezgetni, ki is az a Zöldbácsi, hogy néz ki, de semmit nem mondott. Kérdezgettem álmodta-e (gondolom igen legalábbis remélem)
Néhányszor még előjött a téma, pár napig ismételgettük a fenti párbeszédet, aztán elfelejtődött. Viszont amikor "itt volt" a Zöldbácsi, megjavult néhány olyan dolog amit addig javíthatatlannak tituláltunk. Zoli autóján az ablakemelő vagy működött, vagy nem, inkább az utóbbi. A mikro belső világítása általában nem világított. Mostanában újra... Zsuzsi szobájában van egy régi tv nem volt már hangja jó ideje. Most van...
Ha nem félnék tőle ennyire még azt is mondhatnám, hogy a barátunk lett Zöldbácsi... (remélem ezzel, hogy leírtam nem haragítom magunkra...)

Polgárrá fogadási ünnepség

Hogy mi is ez? Egyszerűbb bemásolni, mint megfogalmazni... Tehát:

A Városi polgárrá fogadó ünnepség Nagykőrösön immár kilenc éves múltra tekint vissza. Mivel a városban szülőotthon és születési anyakönyvezés nincs, ezért a polgárrá fogadási ünnepség közösségi élményével, méltóságával, ünnepélyességével alapozható meg a városhoz való kötődés és erősíthető a felnövekvő nemzedék városhoz való kötődése, iránta való felelősségérzete, lokálpatriotizmusa.

Az ünnepség keretében a gyermek nevével és Nagykőrös Város címerével gravírozott ajándékkal kedveskednek a polgárrá fogadott gyermekek szüleinek, melyek évek múltán is felidézik a családok számára az egykori augusztus 20-i napi élményt, mikor gyermeke, fiatalok, s idősek együtt ünnepelték a legifjabb nagykőrösi polgárokat.

Ennyi volt a hivatalos hír... a többi pedig már én vagyok, nem olyan szépen, kacifántosan megfogalmazva :)

A polgárrá fogadás a térségben, sőt az országban is egyedülálló. Az ünnepség után 23 kisgyermek és szülei kaptak külön ajándékot. Egy nagy faragott bölcsőbe helyezik a babák nevét, és abból húznak ki annyit amennyi támogató tett valamilyen felajánlást. Ez általában ajándékutalvány. Sajnos, idén, Marci nevét nem sorsolták ki. Két éve Zoziét igen :) De szép is lett volna...

...és akkor a képek, vagyis inkább olyan képregényes stílusban :)

A főszereplő:

A -most kivételesen- mellékszereplő:

...aki a virágok közt érezte legjobban magát...

...a főszereplő kedvet kapott a kertészkedéshez, de ősei nem engedték...

Volt Apácskája kezében...

...anyácskája kezében...

... végül egy üveg tejecske álomba ringatta :)

...míg az ünnepelt szépeket álmodott, a színpadon elhelyezett bölcsőből kisorsolták a nyerteseket...

...apácska pedig sorban állt az ajándékért...

...az ünnepség végén pedig a kicsik tiszteletére galambokat engedtek szabadon...

...a bulit itthon folytattuk, mert főszereplőnk nem csak polgárrá fogadtatott, hanem épp   1 éves is lett :)

A pillanatot nem sikerült fényképezni, csak az utána következő döbbenetet, a gyertya lángja bizony meleg... :( (Zozinak az első szülinapján szintén az első mozdulata volt a lángot elkapni)

Délután még volt egy kis buli, itt voltak Mamiék meg a testvérem és családja, erről nem készült használható kép... de arról igen, hogy az ünnepelt estére annyira elfáradt, hogy nem is tudta megvárni ébren a tejecskéjét... apácska kezében elaludt :)