..hát a tegnapi pontosan olyan volt...
Leírom, bár nem közvetlenül a gyerekekről szól.
Leszögezem, nem vagyok egy kétbalkezes valaki, sőt azt hiszem nagyon is megállok a saját lábamon, de olykor mégis vannak nagyobb hullámok amik magam alá temetnek. Még engem is...
-hajnalban 3-kor Zozi ébresztett, hogy nagyon fáj a feje, és szomjas. Automatikusan a homlokára tapadt a kezem. Igen-igen lázas volt. Megint. Sajnos már várható volt, mert 2-3 napja szinte semmit nem evett...
-Gyors szirupozás, odavettem magam mellé, de elaludni csak olyan 5 körül tudtunk, ő is csak forgolódott, én pedig folyton azt néztem lentebb ment-e a láza...
-Reggel 8-tól rendel a gyerekorvos. Kb. fél 9-kor értünk oda, a rendelő tömve... Szerencsére sokan egy másik rendelésre vártak, de így is negyedikek voltunk. Utánunk jött egy anyuka két gyerekkel. Látásból ismerem és azon kevesek közé tartozik, akiket nagyon nehezen tudok elviselni... Egy igazi nemtörődöm, minden mindegy ember. Most is odajött a nagyobbik gyerek hozzánk... -nem igaz, hogy mindig minket választ ki ha találkozunk...- kezdte volna tapogatni Marcit, közben igen-igen folyt az orra (mondhatni majd a szájáig ért a cucc) persze nem engedtem, szóltam neki kedvesen, hogy ne bántsa, mert a baba is beteg. Erre a drága anyuka, hogy miért szólok én az ő gyerekére, ha úgyis beteg a kicsi akkor tök mindegy nem? Hát neeem!!! -Pont mi következtünk volna, amikor Marci elejtette a kezében tartott apró játékát ami naná, hogy a szék alá gurult. Miközben próbáltam kihalászni, nyílt ki az ajtó, természetesen a fent említett anyuka gyorsan belibbent...
-Amíg bent voltak, jött két hölgy, várakozás nélkül kopogtattak. Bent is voltak úgy 3/4 órát... Mint kiderült, ÁNTSZ ellenőrök voltak...
-Na végre mi következtünk... Gyors vizsgálat, pocaknyomkodás, toroknézés. Zozi egy hasmenős-hányós vírust szedhetett össze, valami enyhébb változatban, ezért az étvágytalanság és a hasfájás. Marcira is rápillantott, megállapította, hogy már gyógyul, torka-füle-tüdeje tiszta, csak az orra folyik, orrszívás-orrspré tovább.
-Gyógyszertár. Szerencsére egy épületben a rendelővel, így csak átsétáltunk, ha már itt voltunk kiváltottam Marci tápszerét is. Kiballagtunk a kocsihoz, cuccok be, gyerekek bekötve, mehetünk... NEM INDULT AZ AUTÓ...(valószínű, hogy akkumulátor baja van) na itt volt az a pont először amikor már a méregtől majd sírva fakadtam... Közben telefon Apácskánknak mert ő is keresett amíg bent voltunk... aztán hívtam Papit (ő Anyukám férje, aki történetesen autószerelő) hogy segítsen már rajtam, mert két fáradtságtól, nyűgös beteg gyerek ül mögöttem és az egyik torka szakadtából ordít... és nem tudok elindulni haza. Jött-segített. Na persze először nem talált oda, mert fogalma sem volt, hogy hol van a gyerekrendelő. (nem is tudhatta, mert kb. 1 éve költözött ide)
-Garázsig meg sem álltunk... végre itthon... na itt már saját terep, nem történnek ekkora katasztrófák... óóó dehogynem...
Persze közben dél lett, gyerekeket ágyba dugtam és neki láttam az ebéd készítésnek. Közben Zozi felébredt, nem aludt csak kb fél órát de nem álmos, nem volt hajlandó visszafeküdni...így szóval tart, ott ül az asztalnál és magyaráz. Leves már a gázon, pucolom a krumplit a másodikhoz, zajok a gáz felől... nanáá, hogy kifutott a leves... Fogom a ruhát, húznám arrébb, megcsúszott a kezemben, és a leves harmada a gázon-konyhaszekrényen-földön landolt... Ebben a pillanatban csörgött a telefon is...
-Na telefon elintézve, takarítom a leves maradványait (csak úgy nagyjából), közben Zozikám diktál: -a földön is van, meg a szekrényen, anyaa takarítsd már feeel. Anya ezt a krumplit miért nem pucoltad meg? Türelem-türelem... mondogattam magamban...
-Apácskánk is hazaért közben... így az ő kérdései, hogy mit csináltam, miért kapkodok már csak hab volt a tortán...
-Ebéd végül kettőre lett kész, ettünk, aztán jutalmul szinte egész délután a tűzhely környékét vakargattam...
-Természetesen Zozi egész délután nyűgös volt, nem is érezte jól magát, na meg ő a másfél két órás alvásokhoz szokott... De szerencsére nem lázasodott be csak este volt gyanúsan meleg, de a lázmérő nem mutatott rémisztően sokat.
Szóval este amikor lefeküdtem végre, nem találtam egyetlen pozitív dolgot a napban... De ilyen is van, végül is ez is én vagyok...
Leírom, bár nem közvetlenül a gyerekekről szól.
Leszögezem, nem vagyok egy kétbalkezes valaki, sőt azt hiszem nagyon is megállok a saját lábamon, de olykor mégis vannak nagyobb hullámok amik magam alá temetnek. Még engem is...
-hajnalban 3-kor Zozi ébresztett, hogy nagyon fáj a feje, és szomjas. Automatikusan a homlokára tapadt a kezem. Igen-igen lázas volt. Megint. Sajnos már várható volt, mert 2-3 napja szinte semmit nem evett...
-Gyors szirupozás, odavettem magam mellé, de elaludni csak olyan 5 körül tudtunk, ő is csak forgolódott, én pedig folyton azt néztem lentebb ment-e a láza...
-Reggel 8-tól rendel a gyerekorvos. Kb. fél 9-kor értünk oda, a rendelő tömve... Szerencsére sokan egy másik rendelésre vártak, de így is negyedikek voltunk. Utánunk jött egy anyuka két gyerekkel. Látásból ismerem és azon kevesek közé tartozik, akiket nagyon nehezen tudok elviselni... Egy igazi nemtörődöm, minden mindegy ember. Most is odajött a nagyobbik gyerek hozzánk... -nem igaz, hogy mindig minket választ ki ha találkozunk...- kezdte volna tapogatni Marcit, közben igen-igen folyt az orra (mondhatni majd a szájáig ért a cucc) persze nem engedtem, szóltam neki kedvesen, hogy ne bántsa, mert a baba is beteg. Erre a drága anyuka, hogy miért szólok én az ő gyerekére, ha úgyis beteg a kicsi akkor tök mindegy nem? Hát neeem!!! -Pont mi következtünk volna, amikor Marci elejtette a kezében tartott apró játékát ami naná, hogy a szék alá gurult. Miközben próbáltam kihalászni, nyílt ki az ajtó, természetesen a fent említett anyuka gyorsan belibbent...
-Amíg bent voltak, jött két hölgy, várakozás nélkül kopogtattak. Bent is voltak úgy 3/4 órát... Mint kiderült, ÁNTSZ ellenőrök voltak...
-Na végre mi következtünk... Gyors vizsgálat, pocaknyomkodás, toroknézés. Zozi egy hasmenős-hányós vírust szedhetett össze, valami enyhébb változatban, ezért az étvágytalanság és a hasfájás. Marcira is rápillantott, megállapította, hogy már gyógyul, torka-füle-tüdeje tiszta, csak az orra folyik, orrszívás-orrspré tovább.
-Gyógyszertár. Szerencsére egy épületben a rendelővel, így csak átsétáltunk, ha már itt voltunk kiváltottam Marci tápszerét is. Kiballagtunk a kocsihoz, cuccok be, gyerekek bekötve, mehetünk... NEM INDULT AZ AUTÓ...(valószínű, hogy akkumulátor baja van) na itt volt az a pont először amikor már a méregtől majd sírva fakadtam... Közben telefon Apácskánknak mert ő is keresett amíg bent voltunk... aztán hívtam Papit (ő Anyukám férje, aki történetesen autószerelő) hogy segítsen már rajtam, mert két fáradtságtól, nyűgös beteg gyerek ül mögöttem és az egyik torka szakadtából ordít... és nem tudok elindulni haza. Jött-segített. Na persze először nem talált oda, mert fogalma sem volt, hogy hol van a gyerekrendelő. (nem is tudhatta, mert kb. 1 éve költözött ide)
-Garázsig meg sem álltunk... végre itthon... na itt már saját terep, nem történnek ekkora katasztrófák... óóó dehogynem...
Persze közben dél lett, gyerekeket ágyba dugtam és neki láttam az ebéd készítésnek. Közben Zozi felébredt, nem aludt csak kb fél órát de nem álmos, nem volt hajlandó visszafeküdni...így szóval tart, ott ül az asztalnál és magyaráz. Leves már a gázon, pucolom a krumplit a másodikhoz, zajok a gáz felől... nanáá, hogy kifutott a leves... Fogom a ruhát, húznám arrébb, megcsúszott a kezemben, és a leves harmada a gázon-konyhaszekrényen-földön landolt... Ebben a pillanatban csörgött a telefon is...
-Na telefon elintézve, takarítom a leves maradványait (csak úgy nagyjából), közben Zozikám diktál: -a földön is van, meg a szekrényen, anyaa takarítsd már feeel. Anya ezt a krumplit miért nem pucoltad meg? Türelem-türelem... mondogattam magamban...
-Apácskánk is hazaért közben... így az ő kérdései, hogy mit csináltam, miért kapkodok már csak hab volt a tortán...
-Ebéd végül kettőre lett kész, ettünk, aztán jutalmul szinte egész délután a tűzhely környékét vakargattam...
-Természetesen Zozi egész délután nyűgös volt, nem is érezte jól magát, na meg ő a másfél két órás alvásokhoz szokott... De szerencsére nem lázasodott be csak este volt gyanúsan meleg, de a lázmérő nem mutatott rémisztően sokat.
Szóval este amikor lefeküdtem végre, nem találtam egyetlen pozitív dolgot a napban... De ilyen is van, végül is ez is én vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése