Mikulásos, rohanós, karácsonyvárós... és egyebek :)

Tehát: jól meg vagyok csúszva időben, de nem baj :) nálunk is járt ám a mikulás. Idén, hogy ne kelljen felzörögni a népet a bejárati ajtóba tettük a csizmát. ...és amikor már a gyerekek lefeküdtek, először én osontam oda belelopni az ajándékokat, utána pedig Apácska.  ...és micsoda jó dolog felnőttnek lenni :)) mi még este megnéztük, hogy nekünk hozott-e virgácson kívül valamit a Mikulás :) Megkaptam a kedvenc parfümömet. Zoli pedig régvágyott sofőrkesztyűt kapott és éves előfizetést az egyik horgászmagazinra. Zsuzsi természetesen korán ébredt, mint utólag bevallotta, Ő éjszaka kiment kukucskálni, de nem látott semmit a sötétben. :D Ő egy Leonardo da Vinci foglalkoztató könyvet kapott + a szokásos édességcsomagot. Zolikám amikor reggel odavittük, csak lesett, hogy most aztán mi is van, hogy kerülnek a csizmába szaloncukrok, amikor annak köztudott a pocakban van a helye. De végül úgy döntött, hogy győzhet a kíváncsiság és inkább megnézi mi is az a sok színes valami a csizmák környékén. Ő egy autót kapott ami zenél meg dudál. Ennek is sikere volt :) Egy csomó ideig még az ágyba visszabújva parádéztunk, már csak azért is, mert a folyosó köve brutál hideg... na meg úgy mégis kényelmesebb. Hancúroztunk egy kicsit, majd megittuk a reggeli ágybanivós kávét aztán a többi a megszokott ritmusban. Nem mertünk bevállalni semmiféle mikulásos ünnepséget, de idén még sok értelmét nem is láttam volna, mert sokáig a kis örökmozgó úgysem tud egy helyben megmaradni.  Hétvégén jött mindenki a családból és a csomagok csak gyűltek-gyűltek. De majd csak elfogy minden, pláne, ha besegítünk mi is :)

Anyu csütörtökön hazajött a kórházból. Így utólag már meg merte mondani a doki, hogy agyérgörcse volt, szerencsére lightosabbik kiadás, mert nem járt bénulással. Gyengécske még mindig kicsit, de már lényegesen jobban van. A feje fájdogál még elég sokat, de majd talán múlik.

Mi pedig rohanunk állandóan. Zoli dolgozik és készül a vizsgáira, én pedig több-kevesebb sikerrel próbálok kellően nyugodt hátteret nyújtani ehhez.

Zsuzsival semmi extra nincs, mostanában -csak el ne kiabáljam- tanul rendesen. Ha minden osztályzata be van íratva (és ezt melegen ajánlom neki) akkor szép féléves bizonyítványra számítunk. Nagyon várja a karácsonyt, készülnek az apró meglepik is, mert szigorúan tilos bemenni a szobájába, ha nincs itthon. ...én azért beszöktem, de kizárólag olyan jelleggel, hogy feldíszítsem az ablakát. Mondjuk ennek nagyon örült is.

Zolikámnak semmi új mutatványa nincs, de gondolom hamarosan valami újdonsággal rukkol elő.

Tehát tulajdonképpen nem történik semmi, mégis eltelnek a napok nagyon gyorsan.

Ez meg itt egy elbújós :)

Van egy videó is :)) Táncol is, dumál is, labdázik is... Annyira édes rajta, csak épp nem tudom feltölteni... GRRRRRRR  (Ti hogy csináljátok??)

16 hónaposan

Valami csuda érdekeset akartam írni, esküszöm pár perce még az eszemben volt...

Manókám itt alszik mögöttem, legalább szemmel, (füllel, mert hátul nincs szemem) tudom tartani :) Egyszerűen mostanában képtelenség géphez ülni Tőle, mert azonnal belekotnyeleskedik. Nagyon jól eljátszik egyedül is a szobájában, illetve bárhol, de ha meglátja, hogy bekapcsolom a szgépet pillanatok alatt ott terem és már üti is a billentyűket. Pár napja -hete- is csak néhány billentyű lenyomásával elforgatta a monitor képét 90 fokkal... Nem is tudtuk, hogy lehet ilyet csinálni. Tette ezt úgy, hogy Apácskája ott állt mellette, és mire megfogta a kezét, hogy nem szabad, már kész volt a mű. Először a nevetéstől alig tudtunk megszólalni, aztán tanakodni kezdtünk, hogy mit kellene csinálni, mert elég fárasztó dolog lenne a fejünket oldalra biccentve tartani órákig... Végül telefonos segítséggel megoldódott a probléma.

Napról napra meglep a kis Drágám valami olyan dologgal, amire azt hiszem, hogy még nem tudja. Az már rég nem újdonság, hogy mindent megért amit mondok neki, vagy kérek Tőle. Viszont már bonyolultabb dolgokat is összefüggésbe hoz. Pl: nagy kedvenc mostanában az óra. Mindegy milyen, csak óra legyen. Van neki egy olyan egyszerű kis "reklámórája" természetesen működik, szoktuk hallgatni, hogy ketyeg. Egyik reggel játszott vele, ide-oda tette, végül egy ajándéktasakban aludni vitte a szobájába az ágy alá :) Késő délután épp a kezemben volt, meglátta a faliórát. Fel szoktam emelni, imádja nézegetni. De most dolgom is volt, nem tudtunk elmélyülten órázni , így kérdeztem Tőle, hogy a te órád hol van? Mutat a szobája felé, és mutatja a kis kezét az arcához téve, hogy tente. Bement, kihozta. tényleg ott volt, emlékezett rá, hogy reggel hol hagyta. Ha valamit keresek és nem találok van amikor Ő tudja, hogy hol van. ...és ez olyan jóóó...

Beszéd szintjén főleg a halandzsa megy még, de néhány szót teljesen tudatosan a helyén használ. Mostanában természetesen a tak-tak a nyerő, de gyakori az oppá (hoppá), Apa, Mama, ciiikiii (csikiz), hamm, vava (vauvau), cici. Biztosan van még néhány ami most nem jut az eszembe. De egész nap beszélgetünk. A mondókákat imádja, ami nagyon tetszik, hogy gyakran kezdeményezi, hogy melyiket szeretné "mondani" teljesen felismerhetően mondja a saját kis nyelvén. Ott vannak a hangsúlyok, ott van a ritmus ahol kell lennie. Ami mutogatós, azt mutatja is. A főbb kedvencek a Csip csip csóka, Hinta palinta, Töröm töröm a mákot, Tapsi tapsi Mamának, és az Így ketyeg az óra. Van egy altató is ami nagy kedvenccé vált egy ideje, Radnóti Éjszaka című verse a Kaláka előadásában.

Történtek nem túl jó dolgok is. Anyu már két hete beteg lett, először valami vírust sikerült begyüjtenie, de egy hete már csak arra panaszkodott, hogy nagyon fáj a feje, szédül. Annyira, hogy vasárnap még az ügyeletre is be kellett vinni. De onnan hazaküldték, hogy nem találnak semmit, pihenjen. ( akkor már két napja csak pihent, mert felkelni is alig tudott a szédüléstől) Hétfőn délelőtt vittem át az ebédet, annyira rosszul volt, hogy kihívtam a háziorvost aki azonnal beutalta a kórházba. Nem sokkal 1 óra után értünk oda, de mivel Zolika is velem volt, nem engedte, hogy megvárjuk. Így mi hazajöttünk. Zoli szerencsére hamarabb el tudott jönni, így amikor hazaért gyorsan kocsiba ültem és mentem hozzá. Még mindig a sürgősségi betegellátó folyosóján ült és várta, hogy legyen ágy... Ez fél 6-kor volt... 7-re sikerült elhelyezni.

:(

Nem, nem nem!! Nem akarok gondolni rá, nem akarom, hogy az egész napom ezzel legyen átitatva... Pedig megint azzal álmodtam. Mikor adatik meg végre, hogy nem úszva az izzadságban, rémülten ébredek fel és nem pereg újra meg újra előttem végig AZ a nap... Ma két éve volt a balesetünk...

Virágos napom van ma

Apácska kérésére: múlt hét szombaton elmentünk megvenni Apácska álomfúrógépét. Tényleg hiper-szuper, még a panelt is fúrja :) Így történt, hogy végre -sok-sok (de legalább 3 ) hónap várakozás után- felkerült a falra A KÉP . Igen, igen csupa nagybetűvel.  Imádom, mert olyan vidám lett tőle a szoba :) Nna meg egyébként is a napraforgó a mindenem...

Tehát A KÉP: (Zozi épp aludt, így vaku nélkül ennyire voltam képes)

Másik virágos hírem, hogy gyönyörűen kinyíltak a konyhám ablakában a ciklámenek. Olyan jó :) Ráadásul vannak még lepke-orchideáim is, amik gyönyörű új hajtásokat hoztak, így remélhetőleg nemsokára virágba borulnak.

Íme a ciklámenek:

 Amiről pedig nem készültek képek: Szombaton délután Kecskeméten csavarogtunk. Csak olyan minden cél nélküli leskelődős, sétálgatós csavargás volt. Először a M. Center-ben néztük meg a kisvonatot és a törpéket. Vettünk Zozinak csizmát. (végre kaptunk olyat amit a jó magas lábfejére is gond nélkül fel lehet húzni) Apa egyetemen volt a héten, és mesélte, hogy a főteret gyönyörűen ünnepi díszbe öltöztették. Jó lett volna látni, de sajnos nem tudtuk megvárni. Már a közvilágítást bekapcsolták, de az ünnepi díszfényt azt nem. Lehet, hogy csak hétköznap világít? Hideg is volt, szitált a köd is. Viszont nagyon jót sétáltunk a levegőn.

Vasárnap Mamának a névnapját ünnepeltük. Ebéd volt, jól összejött a család. Kicsik, nagyok, mindenki. Természetesen Zozit nyúzták volna, ha Ő hagyta volna magát. De nem, neki most csak én létezem, aztán jövök megint én és megint én, aztán jöhet Apa vagy Zsuzsi. Ez persze baromi jó a lelkemnek :) Nna tegnap este már mondta, hogy nyanya... lesz ebből még anya is :)

Időőőő... ne hagyj itt, rohanjunk együtt!!!

Szédületes gyorsasággal telik az idő. És én azon kapom magam, hogy megint annyi írni/közleni/dicsekednivalóm van, hogy ha estig írogatnék sem biztos, hogy a végére érnék...

Tehát akkor szépen sorban: Amikor a múltkori bejegyzést megírtam azzal fejeztem be, hogy nem tudtunk elmenni kirándulni. Erre amikor aznap este Apácska hazajött a következőket mondta: készíts utitervet hétvégén, ha jó lesz az idő kirándulunk  :) jupijééé, minden álmom így váljon valóra... Bár pénteken nagyon borús esőreálló idő volt, így nem indultunk el. Vagy 9-ig ágyban maradtunk azután együtt főzőcskéztünk helyette. Csodajó nap volt az is. Szombaton viszont sem köd, sem felhő nem volt. Gyorsan szendvicsgyártás, indulás!!!! ....és mentünk... Miután még soha nem voltam Szilvásváradon a Fátyol-vízesésnél, nagyon vágytam oda. Útközben Egerig meg sem álltunk. Ott megéhezett a banda, ettünk, ittunk egy kávét és hajtás tovább.  Amikor a kanyargós részhez értünk Zozi nyöszörögni kezdett. Nem értettem, aludt, kicsit ivott, pelus is tiszta. Nem kötötte le semmi játék, egyre jobban panaszkodott. Szegénykém utibeteg lett... felkavarodott a kis gyomra. Szerencsére néhány percen belül odaértünk, leparkoltunk, és ahogy kiszálltunk az autóból, pillanatok alatt rendbejött. Úgy terveztük, hogy felfelé kisvasúton megyünk, vissza pedig sétálunk. Így is lett, a vonat indulásig megnéztük a bazársort, Zozi szopizott kicsit, sétáltunk. A napocska is kisütött, finom melegen így mi a nyitott kisvonatot választottuk. Nagyon jól tettük :) hihetetlenül szép látványban volt részünk. A végállomáson amikor leszálltunk valami lélekzetelállítóan gyönyörű volt a táj. Sokáig csak ott kódorogtunk, aztán visszafelé vettük az irányt. Természetesen sétálva. Az út egy -nem túl apró- részét Zozi saját lábán tette meg, hol Apába hol Zsuzsiba, hol belém csimpaszkodva. Aztán elfáradt a drágám nagyon és kézben, háton, nyakban, ölben utazott. Majd úgy félúton el is aludt. Na innentől Apával felváltva cipeltük... (nem akartunk babakocsit felvinni, mert nem tudtuk, hogy az útviszonyok megengedik-e, hogy toljuk) Hát nem mondanék igazat, ha azzal dicsekednék, hogy nem volt másnap izomlázam. Ebéd következett. Természetesen pisztráng. Még eddig nem adatott meg, hogy megkóstoljam, de ez annyira, de annyira fiiiiinom volt... (egyébként is imádjuk a halat mindannyian) Na ennek az epizódnak nagy részét is átaludta a kis kincsem :) -lehet, hogy a hegyekbe kellene költöznünk???- Majd a bazárok tulajdonosait gazdagítottuk kicsit, na de tényleg csak szerényen, aztán indulás haza.

Mindenszentekkor a szokásos temetőlátogatás. Reggel korán keltünk, így már 8 körül indulni tudtunk. Először az én nagyszüleimhez mentünk, mert Ők itt helyben nyugszanak. Zolinak a rokonai a szülőfalujában vannak eltemetve, így azt összekötöttük családlátogatással is. Érdekes volt, kicsit félelmetes, hogy Zozi mindkét temetőben nagyon türelmetlenné, nyűgössé vált. Van aki hisz benne, van aki nem, -én igen-, hogy a kicsi gyermekek látják még a szellemeket, a lelkeket. Talán ez okozhatta, hogy csak kapun belül volt extrém mértékben sírós és rosszkedvű. Sem előtte sem utána nem.

A következő napokban végre ELINDULT az én drágám ☺ Már annyira vártam. Édes volt, mindkét kezében egy-egy krumplit szorongatva fel s alá sétálgatott a konyhában. :)) Sajnos ezt nem tudtam sem lefényképezni, sem kamerával felvenni, mert rögtön leült és odamászott, ha meglátta a gépet a kezemben. Minden nap egy kicsit jobban megy kitartóbban, hosszabb távokat, de ha siet valahova akkor rögtön mászni kezd. Egyik reggel lekászálódott az ágyról, mászott ki a szobából. Utána szóltam: Zozi, miért mászol? Tudsz Te sétálni is!! Erre nem hiszitek: rámvigyorgott, felállt és kiment... :)

Múlt csütörtökön voltunk a 15. hós státuszvizsgálaton,  megkapta az oltásokat is. Hát nem nőtt nagyot... 9640 gr és 74,5 cm.  Teljesen arányos baba, nem dagi, de nem is soványka. Itthon kicsit magasabbnak mértem, de gondolom nem lett most annyira kinyújtva a lába. Végülis nem ez számít, hanem, hogy teljesen egészséges.  Dokibácsink csak nézegette, dícsérgette, hogy milyen szép és formás gyerek. (lehet, hogy minden gyereket így megdícsér, de a lelkemnek akkor is nagyon jó volt)

...és a legújabb csínytevés... : ha nem a két szememmel látom nem hiszem el. A tv távirányító nagy kedvenc mint minden gyereknek, ő se legyen kivétel. Persze nincs megengedve, hogy játszon vele, de nem is szoktuk kicsavarni a kezéből. Kis komisz újabban mindig eldugja és ha kérdem, hogy hol van, akkor széttárt karral vigyorog, hogy niccc . Ilyenkor általában megtalálom vagy az ágy alatt, vagy a hangfal mögé bedobva. Most épp láttam, hogy eldugja. Szerencsére, mert szerintem egy életen át titok övezte volna a rejtekhelyet. A házimozi legnagyobb hangfalán van egy lyuk. Oda bele...  Pedig tudja, hogy az tabu, arra még rápillantani is csak titokban lehet...

Végül Zsuzsanna hercegnő: A tavalyi szavalóversenyen elmondott verssel inítja az iskola egy másik iskolában  megrendezett versenyen. Úgyhogy 26-án szurkolásokat kérünk jó sokat. Megkapta a negyedéves értékelést is. Ez még mindig csak írásbeli és ráadásul nem is teljeskörű, mert a fonosabb dolgok, mint matematika, magyar, környezet nem kerültek értékelésre. Szóval minden jó, jól teljesít. Kivéve a magatartás... azt hittem megáll bennem az ütő... órán néha figyelmeztetésre szorul...(magyarán, gondolom be nem áll a szája szokás szerint)  Illetve a szorgalomnál, hogy néha hiányos a felszerelése... Nem akarom magamat mosni, de nem szoktam ellenőrizni csak szúrópróba szerűen, nem szoktam hiányosságot tapasztalni. Minden más tényleg jó, így első dühömben gyorsan leteremtettem, hogy miért is nem tudja lealább órán befogni a lepcses száját, aztán pedig megdícsértem a többiért :)

Ja és megvolt hétfőn a második cisztaműtétem, hétfőn varratszedés. (ha nem hagyom el addigra az összeset. háromból kettő már hiányzik) Ez egy egész bejegyzést megérdemelne, ha rólam szólna a blog, mert egyszerűen minősíthetetlen és roppant elszomorító volt az egész. De vége és remélem soha többet arra az osztályra a lábamat nem kell betennem... (csupán egyetlen hely van ahova szívesen mennék-visszamennék)

Na meg természetesen száz meg száz dolog történik velünk. Reggel még eszemben van, hogy mit ne felejtsek leírni, de ilyenkor egyszerűen elszáll az agyamból... Majd legközelebb jegyzetelek :)

Csak úgy...

...puszilgatni való porcikák... :)




...és a kedvenc alvósok...

Hahó itt vagyok :)

Tudom, tudom, tudom... eltelt egy hónap majdnem. Most írhatnék mindenféle mentséget, hogy miért nem írtam, ami részben igaz is lenne...  időm az biztos, hogy nagyon kevés van amit a gép előtt ülve tölthetek büntetlenül (erről majd részletesen) de prózai egyszerűséggel nem volt kedvem írni. Neem, nincs semmi bajom, nem vagyok sem depis, mégcsak rosszkedvű sem, csak éppen hiába ültem le azzal a céllal, hogy most aztán... nem jöttek a szavak. Gondolatok persze voltak, csak teljes blokkolás, nem akaródzott kikerekedni belőle semmi értelmes. Illetve egyszer kb 10 mondat után Zozi kikapcsolta a gépet. Naná, hogy nem volt elmentve semmi :) És akkor el is érkeztem a részletezéshez: Zolikám annyira féltékeny a számítógépre, hogy akárhányszor elmegy mellette, rácsap vagy ha be van kapcsolva pillanatok alatt kikapcsolja. Az igaz ugyan, hogy általában reggeltől estig be van kapcsolva, de igyekszem szinte csak azt az időt előtte tölteni, amíg az apróságom alszik. Ha ébren van akkor maximálisan az övé vagyok ám :) Apropó alvás: mostanában katasztófális, borzasztó, nem találok rá szavakat, hogy mennyit kínlódunk. Hátha ezt is elkiabálom és ma éjszakától úgy alszik, mint a tej. A fordítottja legalábbis bejött. Amint dícsértem mindenkinek, hogy milyen ügyesen alszik, na vagy két éjszakát még igaz volt, aztán minden borult. Sejtem, hogy a pokoli éjszakáknak a fogtündér az oka, mert egyszerre kibújt bal oldalon az alsó és felső rágó.  Tehát a jelenlegi fogak száma 8 egész és 2 áttörve. Szóval küzdés volt rendesen. Általában minden órában kétszer (!) volt riadó. Nem volt órákig sirdogálás, csak olyan álmában nyafogás, néha kis sírás ami persze rögtön elmúlt egy kis ringatásra :) Volt olyan, hogy sírt, kivettem az ágyából erre olyan kérdőn nézett rám, hogy most mi a fenét akarok én, minek vettem ki. Ha magam mellett altattam éjszaka az sem volt jó, mert nem tudott úgy forogni, fészkelődni ahogy a saját ágyában. Így maradt a séta. Majdnem minden hajnalban átvittem viszont magunk közé amikor Apácska dolgozni ment. Illetve ez így nem igaz, mert kicsit korábban, hogy visszaaludjon amikorra ébreszt a telefon. Számomra nagyon fontos, hogy megcsináljam a kávét, összekészítsem Apa ebédjét, elindítsam, integessünk egymásnak. Ezek olyan kis rituálék, amikről nem tudok lemondani. Lehet kényelmesebb lenne, ha ágyban maradnék, lehet, hogy vissza is tudnék szundítani kicsit, de a lelkemnek így jó.

Hát járás ügyben nem sok fejlődés volt az egy hónap alatt. Már kezdem azt hinni, hogy Zozi egész életében négykézláb mászva fog közlekedni... A bizonyos első lépést ugyanis másnapra teljesen elfelejtette. Biztos ezt is elkiabáltam... Szerintem tudna menni, ha akarna, de kis lusta. Tökéletesen megáll, leguggol, ha valamit fel akar venni, sétál, ha fogom a kezét, tolja a bébitaxit. Egyszer ment úgy 3-4 lépésnyit aztán azóta sem. ...és pakol...pakol...pakol... ezerrel... Mindent és mindenhol. Nem győzöm utána összeszedegetni. Volt olyan ámokfutása az egyik nap, hogy nem tudtam olyan gyorsan visszatenni a dolgokat a helyükre, mint ahogy Ő kirámolta :)  Remélem megunja hamarosan. Az az igazság, hogy nem akarok mindenhová gyerekzárat tenni, mert egyrészt kb. egy hét múlva azt is kinyitná, másrészt pedig valahogy csak meg kell tanulnia, hogy mi az amit szabad és mi az amit nem. Vannak a konyhában olyan szekrények, ahonnan kiveheti a műanyag edényeket, de a többihez nem nyúlhat. Általában megelégszik vele, persze ha nem látom, akkor kiszedegeti a többit is :) Megvannak a rendszeresen kipakolandó szekrényei : a konyhában az összetekert szemeteszsákokat szokta szétgurítani, a szobájában a saját ruháit dobálja szét úgy naponta 5-ször, a fürdőben a mosdó alatti fiókból a fülpisziket a kádba szórja, a fésűket pedig csak úgy szanaszét. A mi szobánkban a dvd-k naponta átrendeződnek, a fehérneműs fiókom (csak az enyém) szétdobálódik, illetve minden olyan készülék amin nyomógomb van ki-bekapcsolódik. Zsuzsi szobája napközben csukva van, így legalább ott nem rámol. Ja és ha véletlenül beszabadul a mosdóba, akkor a wcpapir gurigán természetesen egy centi papir sem marad. Tehát nem eseménytelenek a napok nálunk. De mindezt nem panaszként írtam, mert közben jókat mulatok az egészen. Nem is lehetne haragudni, hiszen olyan diadalittasan tud nézni, hogy szinte mondja, nézd milyen ügyes voltam :)

Zsuzsi se maradjon ki a sorból. Bár most vele nem tudok annyira dicsekedni. Talán kezd kicsit kamaszodni, talán kezd kicsit önállósodni, már nem olyan fontos a felnőttek véleménye. Próbálom a helyes irányba terelgetni, próbálom a lázadásait, hülyeségeit nem gyanakvással fogadni, de be kell vallani, elég nehezen boldogulunk. A tanulás valami borzasztó veszekedések árán megy. Hasonlót olvastam Vicgernél. Reggel 6-kor ébresztem ahhoz, hogy (megreggelizve, mosakodva, rendberakva) 7-kor el tudjon indulni, illetve úgy kell kilökdösni szinte az ajtón, hogy menj már elkésel. Régebben erre elég volt fél óra. Ettől a tanévtől már nem is eszik bent a menzán, mert bár roppant kényelmes volt, hogy csak estére kell főzni, de kis gyagyák egymást uszítják, hogy de kövér vagy, de nagy a segged... Zsuzsi persze nem ette meg bent az ebédet. (pedig annyira kis formás, nincs rajta egy csepp felesleg sem, sőt...) Így szépen hazajár és itthon ebédel. (jól megszívtam mert így kétszer is főzhetek)  Ebéd után jöhet(ne) a tanulás. Na kb. fél 3-kor nekikezd és sokszor estig nem csinálna semmit, ha hagynám. Csak ülne a könyv fölött és álmodozna... Így persze ha kész van legalább az írásbelivel, a többit együtt nyúzzuk.

Apa továbbra is csak este fél 7-kor ér haza, szinte csak vacsizunk fürdünk és fekszünk. Most két héten keresztül szinte állandóan szakmai vizsgákra készült, illetve kiküldetésben volt, nem sokat láttam. Amikor az egyetemre jár vannak napok, hogy este 8-ig vannak és olyankor fél 9 is van, hogy hazaér... :( Na nem mondom, hogy könnyen viselem az egész napos egyedüllétet. De tudtuk, hogy nem lesz könnyű, és ez csak tényleg néhány nap. Most talán a hétvégék is nyugisak lesznek, igyekszünk tartalmasan egymással tölteni. Amit nagyon sajnálok, hogy nem jutottunk el a Fátyol-vízeséshez -vagy valami hasonló szép helyre- kirándulni. De hátha kegyes lesz hozzánk az időjárás és ad még egy melegebb hétvégét, ha pedig nem akkor majd tavasszal... talán...

Képek is készültek, de még lusta voltam a gépre menteni őket, így a képes beszámoló elnapolva.

Még egy örömhír :) A héten megszületett az egyik kolléganőm kisfia. Őt vették fel helyettem amikor Zozival itthon maradtam :) (a mi munkahelyünk igazi gyerekpotyogtatós hely, két év alatt 3 baba született és itt hárman vagyunk dolgozók) Tehát Koppányt Istenke éltesse sokáig. Kicsit ugyan hamarabb érkezett, de majd megnő idekinn :)

hihi másfél napig írtam :) de legalább a végére értem ma :)

Az elmúlt héten...

Történések voltak, vannak lesznek is, de alig tudom csokorba gyüjteni. Illetve azthiszem, most jó nagy csokor lesz belőle, mert rendesen összeszaporodott... Nekikezdek, aztán majdcsak befejezem valamikor :)

Egy hete szombaton kirándulni mentünk. Veresegyházán voltunk megnézni  és megetetni a macikat :) Miután Apukám méhészkedik, így vittünk nekik igazi finom krémes napraforgómézet. Fantasztikusak voltak, ahogy az odakészített fakanálról nyalogatták, cuppogták le a finom falatokat :) Azthittem Zozi majd fél tőlük, mert igen hatalmasak, de egyátalán! Sőt Ő is fogta a fakanál végét hatalmasakat kacagott rajtuk :) Végig vau-vauzott... Neki most a kutyusok a kedvencei, így minden állat vau-vau. Pedig már néha tudja, hogy a cica-miuuuuuu, a lovacska (na ezt nem tudom leírni ) a nyelvével csattog. Ennyi az állathangtudomány egyenlőre. Miután végigjártuk a macikat, farkasokat, őzeket, megpihentünk kicsit, majd sorra vettük a jókora játszóteret, hintákat, csúszdákat, mászókákat.  

Kedden bekukkantottam Csillagbabához egy pár percre :) Nagyon jó volt Csillagom, örülök, hogy láttalak! Mondjuk nem is tudtam utána mi vár rám... A szájsebészetre kellett mennem, mert van két ciszta az ínyemben és azt kell kivarázsolni onnan. Már az is nagyon zokon esett, hogy az előre megbeszélt fél 10-es időpont helyett csak 11 óra után kerültem be a rendelőbe, akkor megkaptam a jó adagnyi érzéstelenítőt, és negyed 1-ig a folyosón zsibbadtam. Hát persze, hogy újabb szuri lett a vége... De ez még csak a kezdet volt, mert arra végképp nem számítottam, hogy vésővel és kalapáccsal verik szét a számat... meg mindenféle válogatott kínzásokat eszközölnek. A végeredmény: szegényebb lettem egy cisztával ( a másikat majd máskor tudják kivenni így lesz mégegy futam) gazdagabb viszont két öltéssel, amit kedden vesznek ki... Eddig nem féltem egyátalán, de most, hogy tudom mi vár rám nem annyira örülök a második találkozásnak...

A szombat nagy meglepetéseket hozott. Zozi megtette élete első lépését. Csak egyetlen egyet, de majdcsak ráérez hogyan kell ezt gyakorolni. Egyre többször látom, hogy hosszabb ideig kapaszkodás nélkül áll, leguggol ha valamit fel szeretne a földről venni. Ha sétálunk már sokszor elég, ha csak az egyik kezem fogja. Ketten voltunk csak, mert Zsuzsi iskolai rendezvényen volt, Apa meg cégesen. Minden nap lemegyünk sétálgatni, levegőzni, ha máshova nem is, de itt a lakótelepen körözünk vagy itt a házunk mögötti füves területen keresünk érdekes ccci virágot, füvet, kavicsokat, megnézzük milyen brrrrrrr motorok, autók közlekednek. Találkozunk a kedvenc vau-vau kutyusunkat sétáltató nagylánnyal, Zozi puszit dobál az idős néniknek :) akik persze olvadoznak :) illetve begyüjtjük a bókokat amikor a tologatható-kormányozható bicajjal hasítja a levegőt természetesen berregve mint aki motorozik :) Tehát a most szombat délutáni portyázás alkalmával hosszasan sétálgattunk a fűben, azthittem majd botladozik benne, de egyátalán nem érdekelte, hogy épp fűcsomóra lép vagy gödörbe. Csomószor elengedtem a kezét és úgy álldogált nézelődött :) próbáltam hívogatni, de csak beledölt a kezembe. Jó kis torna ilyenkor elkapni és feldobni a levegőbe, de Ő imád repülni én meg imádom ahogy kacag olyankor :) Aztán amikor felmentünk tovább folytatódott a bohóckodás, annyi különbséggel, hogy egyet lépett előre és úgy dőlt csak utána :)  Sajnos megörökíteni nem sikerült, mert a fényképezőgép nem volt itthon.

... mégpedig azért nem volt itthon, mert Apácska céges horgászversenyen volt. (ilyenkor ámulok-bámulok milyen jó dolgokat szerveznek nekik) Nagyon készült rá. De nem hiábaelhozta az első díjat:) Egész nap jöttek mentek az sms-ek, hogy épp hol tart, mi nagyon szurkoltunk neki itthonról.

Vasárnap lazulós nap volt, Papi szülinapja. Olyan jó volt, hogy nem kellett főzni, csak leülni és enni. Jól végig ettük a menüt, jót beszélgettünk, terelgettük a gyerekeket (bátyám fia-lánya, öcsém újonnan fogadott fia, én kettőm) Zolika mindig ott akart lenni ahol a "nagyok" mindenben benne volt, de szerencsére nem rázták le, hanem mindenki élvezte, hogy ott mászkál utánuk. Estefelé pedig besétáltunk a főtérre, ahol ismét rendezvény volt, ennek a záróakkordja Varga Feri-Balássy Betti műsora. Jó volt nagyon, csak kissé rövidre sikeredett a műsor. Legalábbis én elhallgattam volna őket még egy ideig. Zolika is élvezte, mint minden zenés dolgot. Táncol mindenhogy, ülve, állva, kézben fogva amikor zenét hall :) Zsuzsiról nem is beszélve, barátnőjével erősítették a színpad előtt ugrálók táborát.

Ma délben...

...átölelte a nyakamat két kis puha párnás kezecske és az arcomra kaptam egy forró, nyálas de igazi cuppanós puszikát :) Tőle az elsőt!

Minden bánatomat elfeledtem :))

Hírek röviden...

Nagyon el vagyok maradva a blogok olvasásával is, de még jobban a sajátunk írásával. Pedig történtek dolgok rendesen.

Megpróbálom összeszedni...

Zolikám szerencsére nagyon gyorsan meggyógyult, így még egy augusztus végi Balatonozás is belefért a naagy-naaagy szabadságba.  De csak sorban :) 

Tehát először is, volt egy Augusztus 20-a. Ezen az ünnepen van városunkban -azt mondják az országban egyedülálló módon- az előző év szülötteinek a Polgárrá fogadása. Mivel nekünk az idei volt az esedékes, így meghívottak voltunk mi is :) Maga az ünnepség a város főterén volt 20-án délelőtt. A program: zenés műsor, fogadalomtétel, Polgármesterünk köszöntő beszéde és ajándékok átadása. Az ajándékcsomagban a támogatók reklámajándékai mellett egy plüssállat,  vásárlási utalvány, és egy személyre szóló képkeret volt, belegravírozva a baba neve és születési dátuma, és a város címere. Számomra igazán megható, mert így tényleg személyre szabott ajándékokat kapnak a babácskák. Az ajándékosztás után külön köszöntötték az ikreket is. Ezután kisorsoltak 18 babát, Ők külön vásárlási utalványt kaptak. Eddig is úgy gondoltam, de mostmár aztán végképp hiszem, hogy Zolikám a szerencse fia, mert a kb. 500 baba közül tizenhatodiknak az Ő neve hangzott el. :)))) 

Az augusztus hátralévő napjai pedig azzal telt, hogy Zsuzsi sulikezdéséhez megvegyük, becsomagoljuk, előkészítsük a könyveket és egyéb dolgokat.

Kétszer egy napot a Balatonnál is eltöltöttünk, ami természetesen csodálatos volt, Zolika már annyira lelkes volt amikor meglátta a vizet, hogy alig lehetett visszatartani. Nagy barátságot kötött a parti homokkal :) a feje búbjától a lába kisujjáig saras volt mindenhol :)  Meg is kóstolta, de az arcát nézve nem nagyon ízlett neki :) Mi meg -gonosz szülők- a nevetéstől alig tudtuk letörölni, lemosni róla.

Sajnos az augusztus végével eljött annak az időnek a vége is amit mindannyian annyira szerettünk, hogy együtt vagyunk egy rakáson... Apa is visszament dolgozni (így is már az utolsó 3 hét a szabijából lett ellopva) Ennek persze egyrészről örülök, mert azt jelenti, hogy már annyira jól van, hogy dolgozni tud... csak épp megint nagyon keveset vagyunk együtt... Még ami nagy hír, hogy Apácskát felvették az Egyetemre, így jövő héttől Ő is iskolás lesz. (persze munka mellett) én nagyon, de nagyon büszke vagyok rá!!

Zsuzsinak is megkezdődött az iskola. Egyenlőre nagyon nagy a lendület és a lelkesedés, remélem kitart egy kis ideig még. (úgy 10 hónapra kellene kitartson) Az első héten még nem sokat tanultak, de gondolom mától belecsapnak a sűrűjébe.

Egyébként semmi más újdonságról nem tudok beszámolni, mert amit Eddig tudott Zozi azt tökéletesre fejlesztette. Közlekedni -hogy Öcsém szavaival éljek- összkerékmeghajtással közlekedik. :) vagyis még mindig nem indult el. Ha valami van a kezében akkor szépen megáll, leül, de ha csalogatom 1-2 babalépésnyire, akkor is mászva jön oda. Újabb nagy elfoglaltság a konyhaszekrényből a kirámolás... egyenlőre csak a műanyag edények tetszettek meg neki, illetve az alsó polcra hajtogatott törlőruhákat kell naponta hajtogatni... Az összes gépet profi módon kapcsolgatja, mindent átprogramoz, nagy kedvenc maradt a számítógép munka közbeni kikapcsolása. Mindenben bennevan, folyamatosan a nyomában vagyok. De még így is történnek dolgok, amik nem túl helyesek. Gondolom a balatoni homokozás emlékére szedi ki marokszámra a virágcserépből a földet...  :) de persze haragudni nem lehet rá, mert nagyon édes amikor olyan igazi bűnbánó arccal néz, ha megkérdezem, hogy mit csináltál... :) ...tehát innen az elmaradás a blogdolgokkal.  Rengeteg fénykép is készült, Ígérem igyekszem hamar beszerkeszteni...

Kis betegem...

Csütörtökön voltunk az 1 éves státuszvizsgálaton.  A mi doktorbácsink szabadságon van, de egy tündéri doktornéni helyettesítette. Nagyon alaposan megvizsgálta Zolikát, mindent rendben talált. A súlya: 9400 gr és 73,5 cm hosszú. tehát az elmúlt két hónapban nem sokat (100 gr-ot) gyarapodott. Bár ezt nem is csodálom, mert állandó mozgásban van.Nagyon-nagyon ott kell lenni mellette, mert pillanatok alatt képes hajmeresztő dolgokat produkálni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lakást nem nagyon szeretném átrendezni, inkább ha lehet így kellene megtanulnia, hogy mi az amit szabad és mi az ami számára tiltott dolog. Az ilyen "apróságok", hogy a dvd-ket minimum naponta kétszer lepakolja, mi pedig vissza, már meg sem lep. A szekrények, fiókok nyitogatása és csukogatása is remek móka számára. Persze félek, hogy az ujjacskáját odacsukja, de valahogy majdcsak ezt is megtanulja... A legkedvesebb a fehérneműs fiókom :) csak úgy röpködnek a bugyik, harisnyák melltartók a szobában :) na de a fiók nem marad üres, kerül a helyükre dvd :DD  Csak tudnám ha ezek ennyire jó dolgok, akkor mit keres a saját szobájában az a töménytelen mennyiségű játék??
picurAnyu kérésére: Az alvás: jó ideje próbálkozunk az alábbiakkal: amióta megszületett Zolika, az esti rituálé mindig ugyanaz. Időben változhat, de sorrendben nem. A záróakkord mindig a szopizás az ágyunkban. Eddig ugye velünk aludt, de egy ideje annyira sokat mocorgott, hogy úgy gondoltam lehet, hogy zavarjuk. Így szépen amikor elalszik, átviszem a szobájába a saját ágyába. Ha felébred, kap cicit (ekkor már nem hozom ki) és szépen vissza a helyére. Persze voltak/vannak/lesznek jobb és rosszabb éjszakák, ha már nem bírom a fárdtságtól, akkor visszaviszem hozzánk. A lényeg az, hogy soha, de soha nem hagyom sírni. Aztán az egyik nap felébredtem hajnalban, hogy hopp világosodik és hol a gyerek? Aludt szépen nyugodtan. ...és ez így megy mostmár jópár napja. Persze tudom nem lesz ez mindig így, de azthiszem kezd végre ráérezni, hogy aludni igenis jó dolog :)  Persze én még ugyanúgy ébredek, meglesem, hogy alszik, ...és nagyon, de nagyon hiányzik a szuszogása, de tudom ennek így kell lennie...
Kicsit visszakanyarodva a dokis témára : :( tegnap délben melegebbnek éreztem a kis testét Zolikámnak. Megmértem gyorsan a lázát, volt egy kis láza. Nem túl magas, de mégis csak láz. Nem is evett úgy ahogy szokott, a kedvenc hami sem kellett. Kapott lázcsillapítót, ez le is vitte teljesen a lázát. Aztán amikor felébredt a délutáni alvásból, megint hirtelen meleg lett... na gyorsan doki. Szerencsére semmi nagy baj nincs, vírusos torokgyulladása van. Valószínű, hogy a csütörtöki tanácsadáson szedte össze... gyógyszert nem kapott, a lázát kell csillapítani. Így persze velem aludt az éjjel. Nem volt semmi, aludt nyugodta, gondolom az esti kúp is altatta kicsit. viszont reggel/hajnalban már hőemelkedéssel ébredt. Adtam Panadol baby-t, most láztalan, és alszik... Az azért biztató, hogy szívesen és sokat szopizik, ez talán gyorsan meggyógyítja ...jó lenne, ha gyorsan rendbe jönne... Istenem egy kicsi láz, és teljesen oda vagyok miatta... Kis Drágámat egész nap a kezemben fognám és le sem tenném legszívesebben... (Ő meg persze nem érti minek is fogdossa valaki mindig a buksiját)

Vegyesvágott

Kivételesen nem a télire eltett savanyúság :) (haha de vicces volt)

Millió a lemaradásom, de próbálom időrendbe leírni a történéseket...

Tehát a július 1-i tervekhez képest 3 (!) hetet késett a felújítás kezdete. Ott kezdődött, hogy a megrendelt csempék, járólapok szállítása 2 hetet csúszott. természetesen a mesterek nem vártak ránk, hanem belekezdtek más munkába. Így az egyik csütörtökön szétverték a fürdőt, de csak a következő hétfőn tudott jönni a burkoló, másnap a vizes, így sokáig tartott az egész. Addig fürödni is Anyuhoz jártunk. ...és pont akkor volt a legmelegebb... Nagyon-nagyon sok ideget le kellett nyelni, mert senki nem úgy akart dolgozni, ahogy azt mi szerettük volna. Ezek roppant apró dolgok voltak (pl. miért akarjuk diagonálban lerakni a járólapot, miért nem jó térhálóban, mert úgy egyszerűbb? aztán, miért akarunk külön kádtöltőcsapot, miért nem jó, ha a mosdó csapja fordítható oda? ) Már a végén csak annyit mondtunk, hogy azért mert mi így szeretnénk... Na mindegy, sokba került, sokáig tartott, szép lett, tényleg gyönyörű, de mi látjuk azért azokat a hibákat, amiket ki lehetett volna küszöbölni. (Nem feltűnőek, de mi tudjuk, hogy hol vannak) DE VÉGE. Pont Zolikám szülinapján reggel végzett a burkoló, így azt mondtam aznap estére nem érdekel, hogy hogyan, de lesz szülinapi tortázás. Nehogymár a Fiam első szülinapja ne legyen megünnepelve!! Igaz, hogy a konyhai bútorok még Zsuzsi szobájában voltak, és csak délután végeztünk a festéssel, de estére legalább az étkezőasztalt a helyére rakva ünnepeltünk. Anyuék jöttek el. Jó nagy a család, így nem is lehetett volna egyszerre hívni mindenkit, mert az egész lakásban sem fértünk volna el. Na meg ugye Aput és Anyut sajnos nem lehet egyszerre meghívni :( Tudnak viselkedni, tuti nem lenne gond, de nem érezné jól magát egyikük sem. (pedig már 35 éve elváltak)

Na visszakanyarodva a bulizáshoz: Miután konyhám darabokban, így a tortát rendeltük. Mindenképp csokitortát akartam, mert azt remekül szét lehet kenni. Szerettem volna olyan fényképet, amikor Zolikám könyékig csokikrémes. De miután az én fiam egy egyéniség, ez nem jött össze... első ismerkedése a tortával annyi volt, hogy a gyertya lángját megpróbálta elkapni. Naná, hogy megégette... nem tudtuk rávenni utána, hogy akár a torta közelébe is menjen.

A legjobban sikerült kép tehát:

Utána játszás végkimerülésig az új játékokkal. Annyi mindent kapott, hogy felsorolni is nehéz.

Másnaptól pakolás és festés, és pakolás és takarítás, és pakolás és pakolás, és pakolás........ Közben eltelt egy hét...

Szombaton folytatódott a bulizás. Na itt már rafináltak voltunk, mert Zsuzsi köszöntését is lerendeztük :) A vendégek: Józsiék, Manyi Mama, Apuék. Azt hittem, majd elfelejtődik a gyertyás-tortás rossz emlék, de nem. Nem tudtuk rávenni Zolikát, hogy hozzáérjen a krémhez. Ez is csokis torta volt, de ez macifejes. Manyi Mama hozta. Volt aznap is millió ajándék, De nehogy vasárnap unatkozzunk, jött a két bátyám családostul, így voltunk ismét jó sokan. Valahogy most úgy érzem, hogy nem szeretnék bulit tartani a közeljövőben.

Hétfőn "romeltakarítottunk".  Ma pedig:

Ismét ünneplünk :) Zsuzsimat :) Ennek örömére végre sikerült becserkészni a gyermekfodrászt, és ma reggel 8-kor Zsuzai "megkopaszodott" na nem teljesen, hanem csak olyan rendes csajos haja lett a korábbi fenekét verdeső hajzuhatag helyett.  Ez is már hetek óta téma volt, mert Ő le szerette volna rövidre vágatni, de én csak hosszú hajjal tudom elképzelni. Szó volt a kleopátrástól kezdve a felnyírtig mindenről, de kompromisszumos megoldás született, ami szerintem nagyon szuper lett :)

Ilyen a csajos Zsuzsi :)

...és még nincs vége a napnak... Apa ma horgászik :) Hoz talán haza halat is aztmondta :))

Frissítés 13:10 :  (Tudtam, hogy kimaradnak dolgok)

Zolikám szülinapi ajándékai amiket mi kaptunk: 

1:   (jaj, csak el ne kiabáljam!) Kb 1 hete az éjszakákat a szobájában tölti. 1 max. 2 ébredéssel :))))))))

2:  megvan a hetedik fog, illetve a nyolcadikat is látni vélem :))

A mai nap, jó nap az ünneplésre

Drága Kislányom! Legyen nagyon boldog a mai napod (is) ! Nagyon szeretlek!

 Zsuzsi a nevét, valószínűleg a kórházban kapta amikor megszületett.  Aztán amikor az én kislányom lett, azt szerettem volna, ha nem egy napon ünnepli a név- és szülinapját. Ezért mi ilyenkor augusztusban köszöntjük.

Drága kicsi Kincsem, édes Kisfiam...

...el sem hiszed, mekkora boldogság vagy Te nekünk! Ma 1 éve, hogy megszülettél, így lett teljessé a mi életünk is. Rengeteg az öröm amit adsz nap, mint nap. Elég ha csak elmosolyodsz azzal a varázslatos mosolyoddal és már mindenkit az ujjaid köré csavartál. Bár ha engem hívsz akkor még csak ritkán vagyok any, ha fekszünk az ágyban akkor hamarabb támadsz meg ci-ci-ci-ci kiáltással, de azt, hogy Apa olyan sóhajtással mondod, hogy abba a szív beleremeg. Édesek a szeretet-megnyilvánulásaid: belémkapaszkodva bújsz a nyakamhoz és olyankor aj-aj-aj. Ilyenkor még néha harapás a vége, de szerencsée egyre ritkábban. Szinte hihetetlen, hogy a mozgásban mennyit fejlődtél. Abból a tehetetlen kis gombócból egy örökmozgó nagy gombóc lett. :) Bár még önállóan nem indultál útnak, de szerintem hajszál választ el ettől. Nincs még rá szükséged, mert olyan tempóban mászol, hogy így is nehéz utolérni :) istenem mi lesz, ha rájössz, hogy két lábon még gyorsabb lehetsz? :) 

Ma éjszaka sokszor megnéztelek, megsímogattam kicsi buksidat. Számomra még mindig hihetetlen hogy vagy nekem. Az, hogy mekkora csoda volt élni akarásod és mekkora csoda volt érkezésed, azt rajtam kívül senki nem értheti. Ugyanígy, amit érzek, azt sem lehet szavakba önteni, mert ezt a szavak ezt az érzést nem tudják úgy visszaadni ahogy kellene. Tehát csak így egyszerűen: Nagyon szeretlek Drága Kisfiam!

Nagyon-nagyon boldog első születésnapot kívánok Neked Drága Kincsecském!

  Az első fénykép Rólad, ilyen voltál a születésed utáni pillanatokban.

 ...és ilyen vagy mostanában. Apa csokiját titokban megkóstolva... :)

...szinte hihetetlen hogy telik az idő...

Csak úgy röpülnek a napok egymás után ...

Zolikám 11 hónapos lesz a napokban. Hihetetlen! ...na meg az is, amiket művel... Kezdem ott, hogy mostmár bárhol feláll, nincs akadály. Nem kell ám szinte semmi kapaszkodó, csak annyi, hogy megtámaszkodhasson. Egyet-kettőt lépeget (persze kapaszkodva), de inkább most még a gyorsabb mászást részesíti előnyben. Viszont mászva rohan! Ez vicces így leírva, de pillanatok alatt odaér bárhova :)   "Szerencsére"  mama megtanította hogy kell átmászni a magasabb küszöbökön, így az eddig csábító, de elérhetetlen imádott erkély is megközelíthetővé vált számára. Gyakorlatilag nincs semmi ott ami miatt félteni kellene, Nem szorul be, nem tud kiesni, nem esik rá semmi, De nem szeretem, és nem engedem hogy egyedül kint legyen.  Mostanában különben is jobb, ha folyamatosan a szemem előtt ténykedik, mert ha már csendben van akkor az tuti rosszat jelent. Egyik reggel olyan szépen eljátszott az ágyában, gondoltam nyugodtan megiszom a kávémat, ott aztán tényleg semmit nem csinálhat. ...de... kiszedte az összes popsitörlőt a dobozából... az ágy minden pontján volt...  Tegnap reggel pedig majdnem magára borította Zsuzsi szobájában levő cd tartó tornyot... Óriási szerencse, hogy amikor dőlni kezdett, Zsuzsi felkapta Zolikát. Tehát a napok semmit nem vátoztak még mindig a legtöbbet elhangzó mondat: -Zolika nem szabad-   "Dumál" egész nap szinte, tökéletesen mondja, hogy APA, a többi: baba, babuuu, tete, imádja, ha tüsszent valaki, és mondjuk, hogy hapci, egészségedre. Ő is mondja: "eg"  Ha elesik  és mondom, hogy hoppá, akkor válaszol: "ottá"  Imádni való, ahogy nyílik számára a világ. Mindent megnéz, mindenre rácsodálkozik. Már nem barátkozik mindenkivel, aki nem szimpatikus számára annak látványosan hátatfordít :) Szeret tapsolni, néha már integet, de inkább csak utólag. Szereti  az építőkockát, látja, hogy mi felépítjük, ő elborítja, de mostmár kettőt egymásra is rak.

Az elmúlt két hétben szinte megállás nélkül boltból-boltba rohangáltunk. Úgy volt, hogy 1.-én jön a vizes és a burkoló, nekikezdenek a fürdőszobát szétverni majd újra építeni, de nem érkezett meg a csempe... így csúszik, -remélhetőleg- csak 1 hetet. Legalább addig rend van... Ha pedig kész a fürdő, jöhet a folyosó és a konyha járólapozása és festése. A folyosón levő beépített szekrények viszont készen vannak. csodaszép lett. :) Jól megküzdöttünk vele, de megérte. Jól jött, hogy Zsuzsi mamázott egy pár napot, mert a szobájában szemmagasságig ért a lom... hihetetlen mit elnyel az a pár szekrény.  Bár így is morgott cseppet, hogy már megint az Ő birodalmát használjuk raktárnak :) de vígasztalásképp patika-rendet raktam neki. (ez mára már természetesen a múlté)

Miért van az...

.... hogy ha egy kisgyermek már a helyét valamilyen módon változtatni tudja akkor már minden eszközt kezelni tud a maga módján?? Zolikám profi módon kapcsolgatja ki-be a házimozit, a digi dekóderét, a számítógépet (tuti olyankor, mikor valami fontos dologban vagyunk nyakig benne)  Rémisztő sebességgel rántja ki-le a telefont, a kamerát, a fényképezőt a zsinorjánál fogva amikor töltőn van. Tegnap reggel egy ujjal és kb. két mozdulattal  szedte le az egyik hangfal borítását. Persze tudja, hogy nem szabad, ezt minden alkalommal el is mondjuk neki amikor sejteni véljük a következő kiszemelt áldozatot. Amikor elhangzik a bűvös -Zolikámnemszabad,nebántsd veszélyes- megáll egy pillanat törtrészéig, hátranéz és elkezdi rázni a fejét, szinte mondja, hogy tudom, nem szabad. Mi meg fuldoklunk a visszafojtott nevetéstől, mert annyira édes ilyenkor.  Nagyon résen kell vele lenni, mert már nem jelent gátló tényezőt egy küszöb, vagy odadobott takaró sem, mindenen átmászi. Mit átmászik? Átgázol!! :)))) Profi módon áll fel, mostmár semmi félelemérzés nincs benne akkor sem ha le kell ülni. Bár még olykor koppan a buksi (fog is még tudom egy párszor) A játékos polcot naponta le tudom törölgetni lepakolás nélkül, azt megteszi helyettem :) visszapakolás még sajnos nem megy :) Az apróbb játékoknak van 2-3 kisebb doboz. Na azok addig vannak benne kb. amíg be nem ér Manókám a szobába. :))  Hihetetlen sokat ügyesedett és erősödött. Múlt csütörtökön voltunk a hivatalos méréseket megejteni, 9800gr és 71 cm. Pár dekát hízott csak az elmúlt hónapban. mondjuk ez nem lep meg, mert szinte 0-24-ig mozgásban van. Viszont nem is nőtt semmit.  Fogak száma 5 és fél. ...és nagyon harap. Rászokott, hogy mint egy kisoroszlán (horoszkópilag az is) nekiindul, közben persze megy a hangutánzás is :) Még szelíd oroszlánkölyöknek hangzik, de alakul :) Szóval közelít tátott szájjal és oroszlán(ka) ordítással és harap. Nagyot. El sem enged. Miután nem lehet tudni, hogy ez most éppen a szeretetnyilvánítás ölelős-nyálas puszija lesz-e vagy harapás, meg kell várni a fájdalmas végeredményt. Múltkor sikerült neki az orromon azt a pontot eltalálni, ahol az orrcsont végetér, a porc kezdődik.. Szégyen-nemszégyen csorgott a könnyem. ...és hiába mondom el százszor-ezerszer, hogy ez nagyon fáj... vissza mégsem haraphatok... így jött nagy kínnal, hogy ráfújok az arcára, ugyanis azt nagyon nem szereti. Persze mondom neki, hogy nem szabad harapni... Esetleg valakinek bevált ötlete?? Mindenre vevő vagyok, mielőtt még apró darabokban fogom a következő bejegyzést megírni :) 

Vagyok...!!

Számomra roppant bosszantó volt már akkor is, amikor Zolikám a pocakomban volt, hogy mindenkit csak az érdekelt, hányok-e (bocsi) mennyit híztam... stb sorolhatnám... Amikor megszületett: mennyivel született, szopik-e, pisil-kakil-alszik-e rendesen.... Szintén sorolhatnám... Valahol az anyaság megjelenésével elveszett az én . Senkit nem érdekel van-e valamiről véleményem -pedig sok mindenről van- Megszüntek a régi jó dumapartyk, az éjszakába nyúló beszélgetések, bandázások. (bár ez köszönhető annak is, hogy amióta elköltöztünk azóta nincs kivel) Minap kisfiammal betévedtünk a munkahelyemre (elég gyakran tesszük nem újdonság)... mindenki köszönt: Szia Zozi!!!! Szia Zolika!!! Ha nem szégyeltem volna ott akkor toporzékolni kezdek... de csak annyit mondtam: ...azthiszem én is itt vagyok... Félreértés ne essék, nagyon jó a viszony a munkatársaim és közöttem, és féltékeny sem vagyok saját gyermekem sikerére, csak akkor és ott (és nagyon sokszor máskor is) arra vágytam, hogy valaki megkérdezze, pláne őszintén érdekelje, hogy én hogy vagyok... Nem azért mintha másként lennék mint máskor, csak jól esett volna. Lassan ott tartok, hogy leszokom a beszélgetésről... Ma már, ha nem közeli ismerőssel találkozom, nehezen indul meg a beszélgetés. Régebben ez sosem jelentett problémát. Mára már inkább csendes megfigyelőlént szemlélem, hallgatom mások beszélgetéseit. ...és ha jól belegondolok ez szörnyű. Szintén nem félreérteni, imádok itthon lenni és babázni, úgyhiszem nem vagyok depis sem. Nem okoz gondot ha -szerintem borzalmas hangomon- énekelni kell gyermekdalokat, vagy egész nap a Babám gagyogását kell hallgatni és válaszolgatni rá... Nagyon szeretek anya lenni, imádom ezt a részét, csak a másikat nem, hogy megszüntem embernek is lenni mások szemében. pedig talán nem zárja ki a kettő egymást... Szerintem...

Hazaért... de hogyan??

Addig sem volt túl pihentető, amíg járkáltam Zolihoz a kórházba és szinte csak aludni jártunk haza, de most aztán úgy érzem elhavazódtam teljesen. Pedig szavam nem lehet, Zoli egy roppant türelmes, jó beteg. Szinte úgy kell kihúzni belőle mit hozzak neki. Csak épp legszívesebben ott ülnék az ágy szélén, lesve minden rezdülését.

Tehát a hazaút: ugye ott tartottunk, hogy betegszállítósokat kerestem, mert féltem/féltettem Apácskát a hazaúttól. Pénteken reggel az összes magán betegszállító céget felhívtam, de eszméletlen összegeket mondtak a telefonba. 35 és 60 ezer között. Mindegy az egyiket azért kiválasztottam, hogy ha hazaengedik, akkor hívom őket. Nem volt rá szükség... -mert mit tesz a bélelt boríték- azonnal, szó nélkül megrendelte az orvos az ingyenes hazaszállítást. Még hétfőn reggel mentem, segítettem összepakolni, elrendezgetni a megmaradt feladatokat, majd 11 körül Zolikával hazaindultunk. Papír szerint, dél és két óra között jöttek volna Zoliért. Délben telefonált, hogy indulnak haza. A nagy boldogság csak addig tartott, amíg nem jöttek sorban az smsek, hogy még mindig Pesten vannak, még mindig beteget vesznek fel. Közben eltelt már 3 óra. 4 óra körül aztán felhívott Zoli, hogy elintézte a gépkocsivezetővel, hogy Cegléden megállnak és onnan én hozom inkább tovább, mert ők még másfelé mentek. Tehát a végeredmény, az indulás és a hazaérkezés közt 5 azazÖT óra telt el. Hiába fekve, mert semmi biztonsági öv, semmi vákumágy, kézzel-lábbal kapaszkodnia kellett, hogy a kanyarokban ne essen le a hordágyról... ami természetesen a rövidebbik fajta volt, így persze a feje és a lába lelógott... Amikor elváltunk a kórházban én egy jókedvű, sétáló emberkét hagytam, és mire hazaértünk... nem találok rá szavakat, hogy mennyire megviselt volt. Tele fájdalommal. Azokkal a fájdalmakkal, amik már nem is voltak csak műtét előtt...  A kötés egyik része átázott, kicsit olyan véres levedzős valamivel. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történt, őszintén remélem, hogy "csak" a sok órás rázkódást érzi, és nem szakadt szét valami ott benn...  ...és kimondhatatlanul bánt a saját gyávaságom, hogy nem mertem én hazahozni... vagy inkább fizetni érte, hogy emberhez méltóan kerüljön haza. Hétfőn varratszedés, arra viszont tuti, hogy inkább én viszem...  Tehát ennyi. düh és elkeseredés...

Még azért egy kép, Az apropója pedig, hogy Zolikám eddig soha, senkivel nem aludt el csak velem. Kedden, csodajó hangulatában nagyon elfáradt, de mivel mondogatom neki, hogy most vigyázni kell Apára, nem szabad ugrálni, odakucorodott :) ...és elaludt...

Gyors jelentés

A neheze megvolt/vagy most jön? A műtét sikerült, Zoli rendben ébredt, nem volt rosszul, éhes volt és rögtön fel akart kelni :)  -persze nem volt még magánál teljesen-  Most még vannak fájdalmai, de ez most még természetes. Már ma megkezdődik a torna.  Az orvos szerint ha nem lesz semmi láz, vagy valami más gubanc hétfőn haza lehet hozni. Újabb feladat, mert szerinte autóval szállítható, de nem merek vállalkozni rá... (...és nem engedem a családból senkinek)  egy 4 napos műtött gerincnek nem hiszem, hogy használ egy esetleges hirtelen fékezés és másfél 2 óra zötykölődés. Így ma végigtelefonálok pár betegszállító céget, kinek van megfelelő auója felszerelése és mennyiért szállít...  Nagyon kellemesen érintett, hogy mindenki -a liftes bácsi, a nővérek, az orvosok- tényleg mindenki hihetetlenül kedves. 

Zolikám fantasztikusan viseli az egész nyúzást-húzást, tegnap mintha tudta volna, hogy nem szabad hangoskodni, szépen csendben volt amíg Apukája aludt. Az utakat végig!!- szinte háztól házig végigaludta eddig. Pedig az a budai-pesti dugók nélkül is majdnem 2 óra.  Éjszaka összebújva alszunk, most nem viszem át a szobájába. Majd ha visszaáll a rend akkor újrakezdjük... Kis hódítóm a kórházban már mindenkit az ujjai köré csavart, tegnap egy teljesen idegen főorvos állt meg neki a folyosón, megcirógatta a pofiját, meg beszélgetett hozzá :))  Nagyon jó, hogy Zoli egy kétágyas szobában van, és szerencsére egyedül, így senkit nem zavar, hogy ott vagyunk. Nagyon nagy tisztaság van, így Zolikát bátran leteszem a földre, és játszik meg bejárja a kórtermet. Ha éhes akkor meg is tudom szoptatni bármikor.

Mégegyszer Mindenkinek ezer köszönet a drukkokért, nem tudjátok el sem képzelni mennyi erőt tud adni. :)

Megvan...

.... a műtét időpontja... jövő hét csütörtök... (május 21.)  

Pénteken végre készen lett az a bizonyos vizsgálat is. Szerencsére negatív lett, semmi baci nem tenyészett ki. Ma telefonáltak a kórházból, hogy szerdán délelőtt várják Zolit, és csütörtökön meg is lesz a műtét.

Közben millió dolog történt, de majd összeszedem magam, ...és a gondolataimat... mert azok most világgá mentek...  Szóval majd jövök...

Csavarogtunk

Adós vagyok egy beszámolóval...

Csodálatos hétvégét töltöttünk el a Balatonnál.  Igyekeztünk aktívan eltölteni ezt a kis időt, de úgy hiszem jó tartalmasra is sikeredett. Sokfelé jártunk, sokmindent megnéztünk, de bármerre mentünk nagyon kedves volt mindenki velünk. Zolikám fantasztikusan viselte az egész csavargósdit. Pedig tartottam kicsit tőle, mennyire zavarja meg, hogy minden másként, máshol, máshogyan van, mint amit megszokott. De igazán nem lehet okom panaszra, mert egyszer sem sirdogált, nem volt nyűgös. Zsuzsi pedig imádta az egészet, elemében volt végig. Az üdülőben voltak kis barátai. Esténként szinte látni sem láttuk, úgy kellett becserkészni, hogy jöhetne már aludni :) 

Akkor hát:

Amikor odaértünk ebéddel vártak minket. Kipakoltunk és elmentünk sétálni egyet a partra. Ez a kép a sétányon készült, ami hihetetlenül gyönyörű színekben pompázott. (Picuranyu ezt a képet Neked küldöm :) )

Pénteken délelőtt Veszprémben voltunk az állatkertben. Sok-sok évvel ezelőtt voltam már, de akkor sem és most sem éreztem jól magam ott. Valahogy olyan búsak, szomorúak az állatok. Pedig tényleg gyönyörűen korszerűsítve lett az egész állatkert.  Ebéd Csopakon, utána Balatonfüred. Imádom. Ott mindig hatalmas élet van. Óriásit sétáltunk. A sétány elejétől a kikötőn át a Helkáig. Nagyon jó volt az idő, sütött a nap, bár a szél eléggé fújt.

Szombaton ennyire nem volt szerencsénk az idővel.  Keszthely volt betervezve, a Babamúzeum, a Festetits kastély, meg még amit találunk. Mire odaértünk már elég borult volt az ég és hideg is szél is fújt. A kastélyba mentünk először. Oda sajnos babakocsival nem lehet bemenni, így Zolikám az én kezemben, hol Zoliéban utazott. A parkban is sétáltunk egy nagyot.

Mire bejártuk a parkot zuhogott az eső, így a többi látnivalót meghagytuk máskorra :( Elindultunk vissza. Badacsonyt elhagyva százágra sütni kezdett a nap, így gondoltuk megnézzük Tihanyt. Annyira nem is az Apátság érdekelt minket, hanem a Belső-tó környéke. nagyon nagy szerencsénk volt, mert épp egy rendezvényre pottyantunk be. Akkor tartották a Kecskeköröm-fesztivált. Na volt ott minden: kovács mester, nyilazás, kutya szépségverseny, főzőverseny, kirakodó vásár. ...és persze hihetetlenül gyönyörű táj.

Vacsora után, az üdülő kertjében sétálgattunk általában. Ha még nem jártuk le térdig a lábunkat, akkor ott is megtehettük. Gyönyörűen parkosítva van az egész, eldugott kis padokkal, játszótérrel.

Zolikám kipróbálta a hintát. Nagyon tetszett, voltak hatalmas kacagások :)

Nagyon tetszett a rugós autó is :)

...Apácskával csúzdáztak...

...velem egy kötélre lógatott gerendán billegett...

Bújócskáztunk a bokrok között... :)

Hol volt közben Zsuzsi? Hát csocsózott... először kis barátokkal...

...persze Apát is rá lehetett venni egy-két meccsre :) Közben Zolikám szétnézett az asztalok alatt  :))

Mindent összevetve, ez az a hely, ahová visszavágyik az ember. Az ahogy fogadtak, amilyen kiszolgálás volt, az fantasztikus. Nagyon-nagyon bababarát az üdülő, minden volt, Kiságy, kád, etetőszék... sorolhatnám. Nagyon jó lenne visszamenni hosszabb időre.

Itthon aztán belecsöppentünk a hétköznapok darálójába. Egész héten csak mostam-mostam, éééés valahogy nem akar elfogyni sohasem.

Zoli vizsgálatait is végzik. Sajnos az egyik lelete nem lett jó...  így csúszik a műtét is, addig amíg nem produkál negatív leletet... Pedig már jó lenne túl lenni rajta.

Még egy jó hír ami a héten történt:

Ismét egy emléklap: Zsuzsink 1. helyezést ért el az iskolai szépírási versenyen :) Nagyon-nagyon büszke vagyok RÁ :))

Jó rég voltam már itt...

... rengeteg dolog összegyűlt megint.

Akkor hát... A legfontosabbal kezdem, Manókám mászik :) de mint a villám úgy ám :) édes kis birodalmi lépegető, csak úgy csattog a kis tenyere a földön :) Természetesen mindig a lábam alatt van, vagy a hátam mögött, így minden idegszálammal azt kell figyelni, hogy épp hol van és mit csinál. Természetesen felfedezte a tiltott dolgokat is, mint például a cd/dvd állvány (van belőle 3) Virágtartó (ettől nagyon félek, mert elég nagy méretű virágok vannak rajta, de azthiszem ki lesznek lakoltatva az erkélyre nyárra) Így aztán mint egy gép azt ismételgetem, -Zolikám nem szabad, -Ezt ne csináld, nem szabad. Olyankor rámnéz és persze ugyanúgy csinálja tovább.  Még egy kicsit a mászásról, tegnap reggel -már felöltöztetve- letettem a szobájában a földre, jöttem-mentem, Zsuzsi is felébredt, Zolikám hatalmas örömujjongás közepette megrohamozta a szobáját. Annyira édes volt, ahogy örült Zsuzsinak :)

Végre vettünk etetőszéket is. Jó nehéz választás volt, meg jó sokba is került, de legalább olyan, mint amit megálmodtunk. Jól elvan benne, eljátszik a tálcájára tett dolgokkal. Bár a legnagyobb szórakozás mindent ledobálni és utána rácsodálkozni, hogy került fel ismét a tálcára :)

Ha már etetőszék... etetés... próbálkozunk mindenfélével :) Három befutó van eddig, a sütőtök csirkével, ez a kedvencek kedvence, második a levesből kiszedett répa+krumpli ha van hozzákeverve egy kis tejcsi (természetesen anyáé) illetve kaptunk a Hipptől kóstolókat, ebből a vaníliás jóéjszakát tejbedara. Na ez nagyon ízlett. Ezen felbuzdulva főztem neki a fagyóból elővett tejcsiből tejbegrízt. Az is ízlett nagyon. Múlt pénteken pedig, sóskát kapott. Ez azért nagy szó, mert én már a látványtól és az illatától is rosszul voltam (bocs aki szereti).  Szóval, fogtam a kezemben a kész főzit, és mondtam Zolikámnak, hogy teljes mértékben meg fogom érteni, ha nem kéri. De kérte. Mitöbb még tátotta is a száját. No, most vagy annyira éhes volt, vagy ízlett neki. Gyorsan elújságoltam sms-ben Zolinak meg Anyunak, hogy mostmár tuti nem hasonlít semmiben sem rám a fiam, mert még a sóskát is megeszi... A válaszok pedig így hangzottak. Anyu: -Ebben a korban még te is megetted, csak miután önállóan enni kezdtél onnan kezdve nem. (hm biztató...)  Zoli: -Örülök, hogy eszik a kölök és hidd el rád is hasonlít. (különben meg csak az mondja, hogy hasonlít rám aki bókolni akar) Szóval eszeget végre a Drágám. A legfontosabb persze, hogy legyen kéznél a cici, persze ellenőrzi naponta többször is, nehogy elvesszen valahol. Számomra nagyon fontos, hogy minnél tovább szopizzon, ezért nagyon örülök neki, hogy bármilyen más étellel is kínálom meg Manókámat, utána mindig cicit kér. Azthiszem ez olyan lelki kötődéses dolog ez nálunk. Imádom szoptatni, mert olyan átéléssel teszi, hogy már látványnak is gyönyörű. Imádom, hogy olyankor annyira közel vagyunk egymáshoz, megszűnik a külvilág, szívom be az illatát, nézem a buksiján az apró izzadságcseppeket, mert ez kérem szépen nagy munka ám... :) ... és nem utolsósorban imádom, ahogy szopi után elégedetten rámnéz, vagy egy tejcseppel a szája sarkában ellazultan, mosolyogva elalszik.

Készültem pár képet feltenni, ezeket is pótolom. (tudjátok, kattra nőnek)

 Mama (Apa Anyuja) ölében csodálta a nagy vizet:

Így mentünk csavarogni amikor jóidő volt, nem is állta meg szó nélkül senki, hogy milyen szép. (én meg híztam vagy két kilót bizti)

Húsvétkor a frizurának is tökéletesnek kell lenni :)

Itt meg mi négyen szintén húsvétkor. A kép időzítővel készült, a fényképező az ágy előtt volt a vasalóasztalon :))