Van olyan amikor semmi nem sikerül...

..hát a tegnapi pontosan olyan volt...

Leírom, bár nem közvetlenül a gyerekekről szól.

Leszögezem, nem vagyok egy kétbalkezes valaki, sőt azt hiszem nagyon is megállok a saját lábamon, de olykor mégis vannak nagyobb hullámok amik magam alá temetnek. Még engem is...

-hajnalban 3-kor Zozi ébresztett, hogy nagyon fáj a feje, és szomjas. Automatikusan a homlokára tapadt a kezem. Igen-igen lázas volt. Megint. Sajnos már várható volt, mert 2-3 napja szinte semmit nem evett...

-Gyors szirupozás, odavettem magam mellé, de elaludni csak olyan 5 körül tudtunk, ő is csak forgolódott, én pedig folyton azt néztem lentebb ment-e a láza...

-Reggel 8-tól rendel a gyerekorvos. Kb. fél 9-kor értünk oda, a rendelő tömve... Szerencsére sokan egy másik rendelésre vártak, de így is negyedikek voltunk. Utánunk jött egy anyuka két gyerekkel. Látásból ismerem és azon kevesek közé tartozik, akiket nagyon nehezen tudok elviselni... Egy igazi nemtörődöm, minden mindegy ember. Most is odajött a nagyobbik gyerek hozzánk... -nem igaz, hogy mindig minket választ ki ha találkozunk...- kezdte volna tapogatni Marcit, közben igen-igen folyt az orra (mondhatni majd a szájáig ért a cucc) persze nem engedtem, szóltam neki kedvesen, hogy ne bántsa, mert a baba is beteg. Erre a drága anyuka, hogy miért szólok én az ő gyerekére, ha úgyis beteg a kicsi akkor tök mindegy nem? Hát neeem!!! -Pont mi következtünk volna, amikor Marci elejtette a kezében tartott apró játékát ami naná, hogy a szék alá gurult. Miközben próbáltam kihalászni, nyílt ki az ajtó, természetesen a fent említett anyuka gyorsan belibbent...

-Amíg bent voltak, jött két hölgy, várakozás nélkül kopogtattak. Bent is voltak úgy 3/4 órát... Mint kiderült, ÁNTSZ ellenőrök voltak...

-Na végre mi következtünk... Gyors vizsgálat, pocaknyomkodás, toroknézés. Zozi egy hasmenős-hányós vírust szedhetett össze, valami enyhébb változatban, ezért az étvágytalanság és a hasfájás. Marcira is rápillantott, megállapította, hogy már gyógyul, torka-füle-tüdeje tiszta, csak az orra folyik, orrszívás-orrspré tovább.

-Gyógyszertár. Szerencsére egy épületben a rendelővel, így csak átsétáltunk, ha már itt voltunk kiváltottam Marci tápszerét is. Kiballagtunk a kocsihoz, cuccok be, gyerekek bekötve, mehetünk... NEM INDULT AZ AUTÓ...(valószínű, hogy akkumulátor baja van) na itt volt az a pont először amikor már a méregtől majd sírva fakadtam... Közben telefon Apácskánknak mert ő is keresett amíg bent voltunk... aztán hívtam Papit (ő Anyukám férje, aki történetesen autószerelő) hogy segítsen már rajtam, mert két fáradtságtól, nyűgös beteg gyerek ül mögöttem és az egyik torka szakadtából ordít... és nem tudok elindulni haza. Jött-segített. Na persze először nem talált oda, mert fogalma sem volt, hogy hol van a gyerekrendelő. (nem is tudhatta, mert kb. 1 éve költözött ide)

-Garázsig meg sem álltunk... végre itthon... na itt már saját terep, nem történnek ekkora katasztrófák... óóó dehogynem...

Persze közben dél lett, gyerekeket ágyba dugtam és neki láttam az ebéd készítésnek. Közben Zozi felébredt, nem aludt csak kb fél órát de nem álmos, nem volt hajlandó visszafeküdni...így szóval tart, ott ül az asztalnál és magyaráz. Leves már a gázon, pucolom a krumplit a másodikhoz, zajok a gáz felől... nanáá, hogy kifutott a leves... Fogom a ruhát, húznám arrébb, megcsúszott a kezemben, és a leves harmada a gázon-konyhaszekrényen-földön landolt... Ebben a pillanatban csörgött a telefon is...

-Na telefon elintézve, takarítom a leves maradványait (csak úgy nagyjából), közben Zozikám diktál: -a földön is van, meg a szekrényen, anyaa takarítsd már feeel. Anya ezt a krumplit miért nem pucoltad meg? Türelem-türelem... mondogattam magamban...

-Apácskánk is hazaért közben... így az ő kérdései, hogy mit csináltam, miért kapkodok már csak hab volt a tortán...

-Ebéd végül kettőre lett kész, ettünk, aztán jutalmul szinte egész délután a tűzhely környékét vakargattam...

-Természetesen Zozi egész délután nyűgös volt, nem is érezte jól magát, na meg ő a másfél két órás alvásokhoz szokott... De szerencsére nem lázasodott be csak este volt gyanúsan meleg, de a lázmérő nem mutatott rémisztően sokat.

Szóval este amikor lefeküdtem végre, nem találtam egyetlen pozitív dolgot a napban...  De ilyen is van, végül is ez is én vagyok...

Marci zenél :)

Igaz kicsit sötét volt amikor készült, de imádom :)

Nevessünk is- Zoziszáj 7

Nagyon nagy elégedettséggel tölt el Zozi tudásvágya. Mostanság a közlekedési táblákra van rákattanva. Séta közben folyamatosan kérdezi ez milyen tábla, az milyen tábla. Sokat megismer, ha tudom, hogy tudja visszakérdezek, és megnevezi. Ezt most itthon egy összebújós rajzolás közben is elővettük. Én rajzoltam, Ő mondta... -Stop tábla, behajtani tilos, parkoló, megállni tilos, várakozni tilos, kötelező haladási irány... stb... az egyik rajz után annyira nevetni kezdett, hogy a könnye is potyogott, és alig tudta kimondani: -...cseresznyés tábla...
ami így nézett ki: (kattra megnő, de sajnos nem lehet jobban fényképezni)


Na jó, tudom nem vagyok rajzművész, és ráadásul erre a táblára elég nehéz rajzolni... Később megkérdeztem Apát is... szerinte is cseresznye...
:-o
A helyes megfejtés: Kerékpárút... lett volna...

4.

"Amire vártam hosszú éveken, találkoztál velem.

Kezem fehér kezedben reszketett, ó mit mondjak neked...

Künn a nyári alkony bíbora ragyog, és én veled vagyok.

E percet százszor hiába lestem én és most enyém, enyém!"

Haragszom...

... a dokibácsinkra...
tegnap még azt írtam, hogy kicsit jobban van már Marci. Hát ez a jól van és nagyon jó kedvű (tegnap egész nap kacagott) estére nagyon átfordult...
Zsuzsinál volt szülői, oda mentem 5-re, de szerencsére nagyon gyorsan vége lett. Amikor álltam be az autóval a garázs elé, akkor jött Apácskánktól egy sms miszerint Marci nagyon belázasodott. Így nem a garázsba, hanem a ház elé álltam, felrohantam és gyors lázmérés (39,4)  közben azon túráztattam az agyamat, hogy hova vigyem Marcit este 6-kor... Dokibácsink pénteken csak délután rendel addig nem akartam várni, gyerekügyelet a városunkban nincs... Beugrott, hogy még amikor Cegléden laktunk, volt egy tündéri doktornéni, akinek van esti magánrendelése fél 7-ig. Így aztán gyors egyeztetés Apával, ő gyerekfelügyel és vacsoráztat, én pedig felkaptam Marcit és szaladtam is. Nem akarom bevallani mennyivel mentem... de odaértünk fél 7 előtt, pedig még terelés is volt mindkét városban... Doktornéni kikérdezett, tetőtől talpig megvizsgálta Marcit. Hát... kezdődő hörghurut torok és mandulagyulladás... nem csoda, hogy rosszul volt a kis drágám... és NEM HISZEM EL, HOGY MÁSFÉL NAPPAL EZELŐTT ENNEK NEM VOLT SEMMI JELE!!!!m!! Szóval ellátva egy kis antibiotikummal és rengeteg jó tanáccsal, kicsit megnyugodva mentünk haza. Vajon miért van az, hogy akárhányszor ehhez a doktornénihez megyek (régen Zsuzsival voltunk párszor) amint belépek a rendelőbe már megnyugszom, mert tudom, jó kezekben van a gyerekem.... dokibácsinkkal pedig lassan betelik a pohár, mert sokszor elbagatellizálja a dolgokat... Nem vagyok egy gyógyszer- és antibiotikum-mániás, soha nem adok és veszek be felelőtlenül egy szemet sem, de ha szükség van rá, akkor egyértelmű, hogy azt adom... Nagyon-nagyon sajnálom, hogy a doktornéni már nem fogad el új betegeket, mert már nagyon idős...
Na jól kifüstölögtem magam, de le kellett írnom, mert úgy éreztem már szétpukkadok...
Szerencsére Marci éjszaka csak egyszer lázasodott be, de a kúp amit kaptunk szépen levitte neki, így a mai napot csak enyhe hőemelkedéssel kezdte... Az orrocskája még mindig nagyon tele, így a porszívózás még mindig megy pedig nagyon nem nyerő... De most is szépen nyugodtan alszik... és ma reggel már evett is pár falatot. Nagyon bízom benne, hogy most már tényleg jobban lesz.

Mai gyors

...helyzetjelentés...

Tegnap előtt meglátogattuk a dokibácsit, mert Marcinak a "náthájával" nem igen tudtam már mit kezdeni, plussz felvilágosítottak az oviban, hogy Zozinak igazolást kell vinni... Tehát mindkét manót megvizsgálta, megállapította, hogy neki semmi teendője nincs, Zozi már tök egészséges, mehet oviba. Marcinál pedig folytassam amit elkezdtem, (Cebion cseppek, Panadol szirup, Baby luuf balzsam, Sterimar és Nasivin orrspré, orrszívó...) szóval ő nem lát, nem hall semmit amire agresszívebb gyógyszert kellene adni. Talán-talán elmondhatom -és remélem nem kiabálom el- egy hangya-bokányit jobban van...

Zozi ma reggel ment újra oviba, nagyon várta már. Szokásos rituáléval indultunk, hóna alatt a kedvenc könyve, pólóján egy csepp anya-parfüm, beígért tejszelet amikor megyek érte. Sokkal rosszabbra számítottam a jó néhány kihagyott nap után, de mosolyogva ment be a csoportba. Még váltottunk néhány szót az óvónénivel, már csukta volna az ajtót, hogy -Szia anya... Na ezt is megértük :D kitaszigál a gyerekem, hogy menjek már...

Marci viszont megint nagyon kereste itthon Zozit, csak mászkált ide-oda nyűglődve. Szegénykém nagyon nehezen kap levegőt, de majdcsak jobb lesz már. Ráadásul, -tudom én kértem Ferilka ideért a fogtündér-, két alsó fogacska is kibújt végre, így már nyolcfogú a kisember :)  Na most ezért vagy a nátha miatt de nem nagyon akar Marci enni, illetve nagyon visszaszokott a pépes dolgokra és a tápszerre. Zozinál is hasonlóan volt, így remélem Marcinál sem tart ez 1-2 hétnél tovább. Bár van tartalék rendesen, nem kell félteni, hogy elfújja a szél, csak nyugodtabb vagyok, ha jó az étvágya.

Kis Drágám így aludt el most :) biztosan nagyon kényelmes...

Meg még egy kép, -kb két hetes- amikor Zozi megirigyelte apa szakállát, ő is nagy akart lenni :)

Kidőlt a banda...

...szinte távírati stílusban...

Megvagyunk. Most annak kellene következnie, hogy jól vagyunk, de sajnos ezt nem írhatom le... :( Ugyanis Zozikám hazahozott valószínűleg az oviból egy vírust... Szombat estére belázasodott, így a vasárnapot a gyermekügyeleten kezdtük... vasárnap még nagyon-nagyon szinte csillapíthatatlanul lázas volt, mindent kihányt, de talán már túl van a nehezén. (remélem nem kiabálom el...) Tegnap már evett, ma pedig egész nap kötekedik... (a vasárnap után még ennek is örülök)

...és mi a rosszabb egy beteg gyereknél? Kettő beteg gyerek... Marcit sem kímélte a dolog, Ő most van a legrosszabbul... csüng rajtam egész nap, le nem tehetem, az orra állandóan folyik, ha lefekszik akkor meg bedugul és nem kap levegőt.  Sem inni, sem enni nem akar... :( Totális ellenséggé váltam... porszívózom az orrát, orr-sprézek, törlöm, gyógyszert adok... Ő pedig csak sír és nem érti miért "bántom". Nem könnyű... Bár épp most alszanak mindketten.

...és hogy teljes legyen a kép, Apácskánk sincs jól. Így elmondhatom, hogy a pasik betegek... Zsuzsi még bírja ... kop-kop-kop... én pedig próbálok nem tudomást venni a harmadik napja nem múló fejfájásomról...  (és akkor még nem írtam, hogy mi a helyzet a családunk többi tagjával...) Help...

...ennél már csak jobb jöhet...

Hééétfőőőő

Na ezt még gyorsan elújságolom aztán eldugulok mára :)

Ma reggel egy csepp sírás sem volt (én sem bőgtem) :D  Bár vittünk két könyvecskét, plussz a pólón ma is ott volt az "anyaillata" és itthon elhangzott néhányszor hogy "nem megyek be a csoportba". És mégis, mikor odaértünk mosolyogva köszönt az óvónéniknek és a gyerekeknek, megölelt, elköszönt, vitte a könyvecskéit olvasni.

Délben szintén kisvonat, mosoly, ölelés. Most alszik :)  Bárcsak mindig így maradna. Nekem is könnyebb lenne...

Láblógatós szombat és pecázós barátos vasárnap

Ez volt a hétvégén. Szombaton semmi különös, készültünk a vasárnapra. Sütöttem délután kakaós csigát, Zozi ott kuktáskodott mellettem :)
Vasárnap reggel pedig Apácska hajnalban, mi pedig reggeli után indultunk útnak. Jöttek velünk a barátaink, sejtettük, hogy jó buli lesz :) az volt. itt voltunk Csakis ajánlani tudom, nagyon klassz hely, sokat járunk ide. Most miénk volt a sziget :) ami gyerekek szempontjából is nagyon jó, mert teljesen biztonságos, teljesen körülöleli egy jó vastag nádfal a szigetet. Vittünk pácolt husit, azt megsütöttük, így a pocak sem korgott. A fiúk horgásztak, fogtak jó nagy halakat, mi pedig gyerekekkel játszottunk, heverésztünk, beszélgettünk.
Képek: (kattra nőnek)

Péntek azaz a második ovis nap

A második ovis napon -pénteken reggel- már itthon egyezkedett Zozi, hogy ne menjünk be a csoportba. Mehetünk oviba, de a csoportba ő nem akar bemenni... Megígértem, hogy előtte csúszdázhat egy párat, de utána be kell menni, mert várják a gyerekek meg az óvónénik. Így is volt, pár kör a csúszdán, cipőcsere, pisilés ...és sírás... Kicsit vártam a folyosón elbújva, nem tartott pár percnél tovább...  Szerencsétlenségemre az udvaron ott voltak a közeli iskola tanítónénijei, iskolanépszerűsítő szórólapot osztogatni a szülőknek. Ahogy jöttem ki a könnyeimmel és a babakocsival küszködve (na mért ne pont akkor kellett a kerekeinek beszorulni az ajtóhoz...) az ajtón, na persze, hogy elkezdték mondani, hogy ez mennyire természetes, mennyire normális dolog, hogy sír, majd megszokja és sírjam ki magam én is nyugodtan... Szóval megint végigbőgtem az utat hazáig. Itthon a szomszéd nénibe botlottam bele... az sem volt jobb...

Próbáltam volna délben tartani az időt, hogy ne érjek oda 3/4 1 előtt sokkal, de nem nagyon sikerült... Ugyanis, Marci teljesen átállt a napi 1 hosszú alvásra, de délben már nagyon álmos. Pénteken is így volt, már fél 12-kor sétáltunk a lakótelepen... úgy gondoltam, legalább a levegőzés is megvan, de ha elfárad, akkor elalszik a babakocsiban és addig tud aludni amíg Zozit haza nem hozom. Nem is lenne ezzel így semmi gond, ha Marci olyankor amikor hazaérünk nem ébredne fel. Normális esetben alszik fél3-3-ig, így viszont alszik is meg nem is... mert visszaaltatni képtelenség, délután lehetetlenség elaltatni, este viszont már kel-fekszik az álmosságtól.  Na majd beáll ez az alvás dolog is, hogy mindkettőnek jó legyen.

Pénteken amikor mentem Zoziért, nagyon édes volt. Ugyanúgy vonatozva jöttek ki a mosdóból :) csak most nem az első, hanem az utolsó volt. egy röpke ölelést kaptam tőle, és ment az uzsonnáját begyűjteni :) Óvónéni szerint nagyon jó fiú volt, nagyon picit sírt reggel és sokat evett ebédre :) Zozi pedig boldogan mutatta, hogy kapott egy kis virágmatricát a pólójára, mert nagyon jól viselkedett :) Szóval maximálisan pozitív élményekkel tértünk haza :)

Hazaért a kis drágám

Na nem sokáig bírtam, fél 1-kor már ott toporogtam az ovi udvarán. Jól meg is kaptam a magamét, hogy nem szabad hamarabb bemenni, mert ha meglátnak valakit a gyerekek akkor nem esznek tovább, mindegyik azt lesi kiért jöttek. Persze igazuk volt. Jójóó, nem bírtam ki addig és mivel nyitva volt a kapu (zárni szokták) persze hogy bementem. Ki bírna a nyitott kapu előtt topogni?
Jöttek-mentek a dadusok, hordták ki a tányérokat, gyorsan informálódtam, hogy telt a nap. -Nem sokáig pityergett Zozi amikor eljöttem, amikor meg kimentek az udvarra már nagyon jó kedve volt, nem volt semmi baj. Szépen megvártam amíg a dadák szabad utat adnak és utána már a folyosón vártam. ...és jöttek a mosdóból, egymás vállát/derekát fogva, mint egy kis vonat :) A mozdonyvezető Zozikám volt :) Jó lett volna lefényképezni, bár a kép az én agyamba véglegesen beleégett. Mosolygott, nem rohant oda hozzám, hanem szépen elvonatozott a csoportba, fogta az uzsonnáját és jött. Öleltem, szorítottam. Ölelt és szorított. Felöltöztettem és jöttünk haza. Útközben mesélte, hogy sírt az egyik kisgyerek nagyon. (nem ő, tényleg sírt az egyik kisfiú egész nap) Az uzsonnára kapott paradicsomot hazáig megette :)  Itthon Marcit gyorsan ágyba dugtam, mert szegény már nagyon fáradt volt. Általában délben elalszik, most nem hagytam... :(  Zozikám az ölembe telepedett és mesélt. ...hogy kint voltak az udvaron, ...hogy nem ette meg az ebédre kapott főzeléket, de a levest mindet :) ...hogy szólt az óvónéninek, mert szomorú volt... aki az ölébe vette és megvigasztalta. Nem kérdeztem, jó, hogy magától mesélte el a dolgokat. Lefektettem, szorította a kezem... és nagyon gyorsan elaludt. Jól elfáradt.
Így most csend van, mindketten alszanak. Zsuzsit várom, hogy hazaérjen. Kíváncsi vagyok az ő élményeire, hogy érezte magát az első nap az új osztályában...

Az első nap...

...az oviban...

Mindent átbeszéltünk, mindent elrendeztünk az elmúlt két hét alatt. Nagyon jókat játszott Zozi a többi gyerekkel, nagyon nagy örömmel vittük be tegnap a "beköltözős cuccot" (oviszsákot és egyebeket) elrendezkedett a szekrényében, így a mai napra már csak az maradt, hogy besétáljon a csoportba. Nem viccelek, akkora gyomorgörccsel léptem át az óvoda küszöbét, hogy minden pillanatban azt hittem elájulok.

Zozi ugyanúgy cserfesen, mosolyogva ment a folyosóra, mint eddig, átvettük a benti cipőjét, gyorsan pisilt a kis wc-be (ez nagyon tetszik neki) megölelgettük egymást és elindult a csoportszoba felé. Megtorpant az ajtajában és azt mondta ő nem nyitja ki... inkább menjünk csúszdázni. Megbeszéltük (kb ötvenedszer) hogy most nem lehet, majd tízórai után kimennek játszani az udvarra. Na ebben a pillanatban görbült a szája. Gyorsan megpusziltam, megöleltem még egyszer és becsuktam az ajtót. Az óvónők nem engedik a hosszas búcsúzkodást, valahol persze igazuk van. De az én szívem ott szanaszét szakadt, hogy nem vigasztalhatom, nem ölelhetem amíg megnyugszik. Kicsit (na jó, nagyon) bőgtem az oviudvaron (meg hazáig, meg most is) Az ablakuk az utcára néz, nyitva volt, kicsit megálltam, hallgatóztam, de nem sírt már... látni nem láttam, mert nem akartam, hogy észrevegyen esetleg, de annak nagyon örülök, hogy aránylag hamar megnyugodott.

Remélem ő könnyebben viseli el ezt a délelőttöt, mint én. Tudtam, hogy nehéz lesz, tudtam, hogy nagyon nehezen hagyom ott, de ez ezerszer rosszabb, mint amire készültem. Na nem nyavalygok tovább, majd még leírom délután, hogy mi volt...

Csak lenne már 3/4 1...