Valami történt... De mi???

Bár remélem már csak múltidő, de leírom,  hogy látjátok??

KB 2 hete Zozi reggelente sír az iskolában.  (nem minden reggel,  de elég gyakran)

Már induláskor érezhetően feszült,  pedig nagyon igyekszem hangos szó nélkül készülődni.  (ez meglehetősen nehéz,  mert úgy húzzák az időt ahogy csak lehet) 

Minden reggel ugyanaz a sorrend.  Zozit elfuvarozom a suliba.  Ott felballagunk az emeletre,  kipakol,  búcsúzik, mi Marcival tovább indulunk.
No ez a tovább indulás lett kicsit nehezebb...  Ugyanis már jó néhányszor mire Marcit beültettem az autóba, Zozi sírva kiabált az iskola ajtajából... Indok mindig van: vagy a könyvét nem találta, vagy a tornacuccát, vagy valami hasonlót. 
Persze minden a helyén volt soha semmi sem maradt otthon. 
Kicsit pánikolni kezdtem,  mert elsőben már szeptember végétől egyedül ment be az iskolába. Volt néha kivétel persze...

Pár alkalom után leültem vele beszélgetni.  Bántja-e valaki,  vagy valami?   Tanító néni összeszidta- e valamiért? Kedves-e vele az új napközis tanító néni?

Igazából minden rendben van...  Van ugyan egy fiú az osztályokban aki sokkal nagyobb,  erősebb,  sportoló is, de nagyon agresszív...  Egy kicsit ő macerálja,  nem bántja igazán,  inkább csak piszkálja. De közben meg barátok...

Egy kicsit elbeszélgettem a fiúval. Szépen,  kettesben,  inkább vigyázzon Zozira, mert ő sokkal kisebb,  gyengébb, mint ő. Azóta ő lett a testőre :-) 

Na de a sírdogálás maradt...  Továbbra is talány,  hogy mi a baj.  Tanító néni szerint napközben semmi gond nincs,  ügyes,  jelentkezik,  vidám. Na meg szeret is járni,  imád tanulni...

Amire még gondolok,  hogy egyik reggel egy biztonsági őr volt a folyosón,  közölte,  hogy októbertől csak az iskola kapujáig jöhetnek a szülők...  A folyosóra sem tehetjük be a lábunk...
Zozi pedig szereti megmutatni a rajzait amiket kitesznek a folyosón lévő faliújságra. Ráadásul ő bármire rávehető csak előre meg kell beszélni,  itt viszont tényként közölték mit kell tennie. 

Hát nem tudom...
Most két napja nem volt sírás...  Bár a feszültség érezhetően nő benne amíg odaérünk. 
Nagyon rossz így ott hagyni...  Jó lenne segíteni neki...

Valami ötletetek mit lehetne tenni???

Hogy tudnak...

...ilyen édesen aludni???

Ma még itthon vagyok.  (ugyan holnap is, de az már dokis nap lesz) Tevékenyen telt a délelőttöm, mert a gyerekek "szétszórása" után a beépített szekrényben pakoltam.  Szép is lett. (elvégre nincs nekem semmi bajom,  csak nem látok...)
Most pedig várom,  hogy Marci felébredjen,  aztán megyünk Zoziért. 

Ma sem bírtam ki... hazahoztam Marcit az oviból ebéd után :-) Ilyenkor olyan nosztalgikus érzés, olyan jó itthon lenni, olyan jó várni mikor lehet már értük menni. 

Rendületlenül

Haragudtam. 

Már napok óta a két fiú olyan, mint két kis eszement,  szófogadatlanok, fittyet hánynak minden kérésemre. Többek közt arra is, hogy némi rendet szeretnék a szobájukban.
Szóval haragudtam.  Beígértem, hogy kidobálok mindent ami a lábam alá kerül. 

Szombat délután kisütött a nap. A fiúk naná,  hogy biciklizni szerettek volna. ....én meg rendet... Valamit valamiért. 

Fogtam egy kávét és kényelmesen leültem meginni.  Jött Zozi, bújva,  puszilgatva.  (nagyon el tudja adni magát) 
Kérdezem: -Na, rend van már?
Zozi: -Már rendül.
:-)

A második hét után

Zozi:
- Voltam a héten az iskolában szülőin.  Hát egy élmény volt...  Eleve késtem (pedig vesszőparipám a pontosság) mert fél 5-kor kezdődött,  mi pedig pont addig vagyunk nyitva...  Ilyenkor felmerül bennem, hogy más hogy a csudába csinálja? Vagy nem dolgozik senki 4 után??  Szóval felírtam sok-sok adatot,  időpontot,  szünetek napját, programokat, különórákat, szakköröket ééés még ki tudja mit. Beadtam az osztálypénzt,  a színházbérlet árát.  Szavaztam az szm szülőkre.  Majdnem 7 volt mire hazaértem.

Zozinak hétfőn és pénteken van a zeneiskolában a citera órája.  Eredetileg gitárra jelentkeztünk,  de ez a tanár tanít citerát is, így ezt a hangszert is felvette és ezzel kezdenek.  Na tehát hétfőn volt az első óra,  már pengettek :-) élvezte nagyon.  A szolfézst szerencsére az iskolában tartják,  így nem kell külön hordani. 

Van csütörtökönként pingpong órájuk,  na ez megint nagy kedvenc lesz szerintem.  Legalábbis nagyon tetszett neki. 

Szintén nagy sikerélmény volt,  hogy az úszás órán -bár segédeszközzel- de átúszta a medencét. 

Kevesebb örömöt okozott viszont,  hogy elhagyott egy úszószemüveget,  és egy sapkát a héten... 

Szerzett viszont sok piros pontot,  bezsebelt sok dicséretet :-)

Marci:
A múlt hét mosolygós reggeli elválásaihoz képest zokogva kezdtük a hetet... Szerencsére csak egy napig tartott a szomorúság. 

Kedd reggel találkoztunk a logopédus nénivel, aki miután összerakta a képet, hogy Marci hozzám tartozik,  csak dicsérte.  Hogy milyen bátor,  ügyes,  szuper a szókincse.  Az r hang nincs meg,  de nyugi majd meglesz az is.  Ha jövő ilyenkor mégsem akkor menjünk hozzá.  Ismerem,  ügyfelünk ő is, sok tanácsot kaptam tőle amikor még régebben beszélgettünk Marciról.  Így nagyon örültem ezeknek a híreknek.

Náluk még nem volt szülői, nem tudok részleteket.  Az óvónéni szerint ügyes,  játszik,  eszik, alszik.  Nyugodt, szófogadó kisgyerek. 

Csütörtökre lett egy árpa a szememen,  így itthon vagyok...  Marcit ma haza is hoztam ebéd után.  Húúú azt az örömöt,  azt a boldogságot a kis arcán :-) 

Zsuzsi :

Hááát...  Még nincs meg minden tankönyv,  nincs végleges órarend.  Lesznek könyvek amiket meg kell vásárolni pluszban...  Felajánlottam, hogy a könyvtárból hozza ki, de épp "sok volt a cucca és nem akarta cipelni " ááááá kamasz....  Ja, és a bérletét is elhagyta (szerencsére meglett)  no comment...

Bár még nincs vége a hétnek,  mert Zozival megyünk a zeneiskolába,  de aránylag jól telt a hét. Persze voltak bosszantó pillanatok,  általában reggelente, amikor nem akartak a fiúk haladni a reggelizéssel... De még mit is akarok csak a második hét.  Jó lesz ez :-)

Na vééégre ...

Tadammm...

Végre, ma 17.53 perckor Zozi 7 éves, 1 hónapos, 5 napos korában kipottyantotta az első tejfogát. 

Már mögötte az utánpótlás,  így nem fogatlan a mosolya.  :-)

Az első tanítási napon

Tegnap este 8.00-kor jóéjszakát kívántam.  Még gyorsan megbeszéltük mi legyen a reggeli, aztán szunya.
...A gyerekeknek... én már napok óta nem alszom... 

Reggel kicsit előbbre hoztam kivételesen az ébresztőt,  mert Zozival korán a suliba akartunk érni.  Az első padban szeretett volna ülni.  Na ez annyira sikeres lett, hogy mi értünk az iskolába elsőnek :-)

Idén az osztályuk átkerült egy másik épületbe.  Nagyobb a tanterem sokkal,  viszont nem olyan barátságos, mint az előző volt.  No majd belakják.  Szóval felköltöztünk az osztályba, ezt most szó szerint lehet érteni,  mert annyi cucc volt.  Kicsit vártunk még,  megnéztük mi merre van,  aztán gyors búcsú következett. 

A következő állomás az óvoda volt.  Kicsit az ájulás kerülhetett az izgalomtól... Marci viszont pörgött,  csacsogott, így igyekeztem palástolni...
Felmarkoltuk a maradék holmit az autóból,  és hajrá... 
Az udvaron Marci meglátta Irénke nénit, az új óvónénit. Odaszaladt hozzá és megölelte.  Majd a folyosón megkereste a szekrényét ahova be is pakoltunk.  Váltócipő, varázscukor*  (neem,  nem felejtette el)
Aztán spuri a csoportba.  Ott várta az új óvónéni,  Erika néni. Őt nem ismertük, mert másik oviban volt eddig.  Nevén szólította Marcit :-) Ő pedig elköszönt és mehettünk dolgunkra.  Semmi sírás,  sehol egy görbült szájacska. Óóó maradjon így!!!!

Ennyi... Elkezdődött a tanév.  Minek ezen ennyit stresszelni...  Tudja mindenki a dolgát,  és csinálja is :-)

*varázscukor:  Még a tavalyi sírós időből származik,  amikor már mindent kipróbáltam... Ez egy apró töltetlen cukor, a pennyben szoktam venni.  Kineveztem varázscukornak, mert ez elmúlasztja a rosszkedvet. De csak egy szemet szabad enni belőle,  mert csak akkor használ. Biztos ami tuti,  tettem a táskám erre a célra használatos rekeszébe egy maréknyit. Ééés nem felejtette el.  Kereste.  Úgy, de úgy örült Marci neki.  :-)

Tanévkezdés előtt...

Gondolom nem csak nálunk telt az elmúlt hét a tanév előkészületeivel.   Sok minden volt a fejemben mit, kinek,  hová, miért, hogyan.  A gondolatokat tett követte,  a hiányzó dolgokat megvásároltuk.

Zozi aránylag könnyű eset volt, mert első osztály végén Anita néni felmérte az igényeket,  ki szeretne összeállított tanszer csomagot. Naná hogy mi igen.  A világ legnagyobb találmánya.  Így cseppet kárörvendve (fúúúj)  néztem a polctól-polcig rohangáló tanácstalan szülőket,  amikor az utolsó símításokhoz való eszközökért ugrottam be a szupermarketba. 
Sajnos iskolatáska új kellett Zozinak,  mert a tavalyi csak első ránézésre volt tartós... Pedig márkás drága darab volt... 
Most egy másikat próbálunk,  erre 3 év garanciát adtak.  De ez már több hete a szekrényben várta, hogy elővegyük.  Tolltartót és belevalókat szintén még nyár elején beszereztük. A tankönyveket pedig hét elején lehetett elhozni. Így tulajdonképpen csak a könyvek és füzetek csomagolása maradt.  Ez volt a szombati program. 

Zsuzsi cuccait hasonlóképpen apránként vettem meg.  Neki most igen tekintélyes összeget szórtunk szét ruhaneműkre. 
Nála a könyvosztás kedden az első napon lesz. 

Marcinak nem kellett sok minden. Benti cipő,  tornacipő,  néhány póló. Még farmer kell, de jövő héten ráér.

Neki viszont minden ovis holmijában át kellett írni a jelét,  mert májusban úgy döntöttünk,  középsős marad még.  Akkor nagyon sok fejtörést okozott,  mert bár a kora szerint (aug 20-i) jövőre suliba kellene mennie,  de ő annyira érzékeny,  annyira játékos baba még...  Kell ez a plusz egy év, hogy iskolaérett legyen majd. Nem akartam, hogy nagycsoportot járja kétszer,  mert ha a többi gyerek suliba készül,  ő pedig nem mehet, az véleményem szerint nagyobb törés.  Az óvónéni nem szívesen engedte el, mert okos,  jó eszű gyerek... Futottunk akkor néhány kört ezügyben, több hozzáértő ember véleményét meghallgattuk. Marci így viszont Zozi régi óvónénijéhez kerül majd,  aminek kimondottan örülök. Pillangó csoportos lesz a kis drágám.  Irénke nénivel is beszélgettünk akkor tavasszal,  várja szeretettel Marcit.  Remélem jól döntöttünk.
A kérdés persze az (amitől nem kicsit félek) hogy Marcit hogy érinti majd ez az egész csoportcsere. Sokszor elővettük a témát nyáron. Az első reakció felemás volt,  mert miért kell neki a kicsikhez mennie,  de mondtuk, hogy már ők is középsősök lesznek.  Így már örült neki, nagyon várja.  Hát...  Kedden élesben kiderül. Majd írok úgyis róla. 
Szóval a jele maradhat süni, csak zöld helyett piros lesz.  A csoportok más-más színt használnak. 
No de szombaton ezzel is végeztünk.  Persze köszönhető ez Apának,  mert a főzést egy az egyben bevállalta, így én csak a gyerekek cuccaival foglalkozhattam.

Most pillanatnyilag úgy állunk,  hogy mindenkinek minden startra kész.  Évnyitón túl vagyunk.  Elkészülni,  vigyázz,  rajt... Kedden.

A 2015/2016-os tanévet megnyitom...

Ma délelőtt volt Zozi tanévnyitó ünnepsége.
Így reggel szép ruhába öltöztünk,  majd útnak indultunk.  A suli központi épületének udvarán volt a gyülekező.  Jó napos, köves udvar.  Mindenkiről patakokban folyt a víz.  Ilyenkor cseppet sem bánom, hogy a templomban tartják az iskolai ünnepséget.

Furcsa érzés volt,  hogy tavaly még az első sorban ült Zozi.  Most ott az idei első osztály csöppségeinek a helye lett.  Zoziék pedig átkerültek a másodikosoknak fenntartott helyre.  Már nem ők a legkisebbek...
Idén már Marcit is vittük, (szokja a hely szellemét)  meglepően jól tűrte a megpróbáltatásokat... A lelkész jó sokáig beszélt,  ráadásul ahol ültünk visszhangzott is, így nem volt túl élvezhető az Istentisztelet...

A gyerekek műsora rövid de kedves volt.
Az igazgató bácsi pedig szokásos rövid, de magával ragadó sztoriját mesélte.  Annyira jó fej.  (már ha lehet ilyet mondani egy "igi-bá"-ra.)
Az egyik elsős tanító néni köszöntötte a leendő elsőségét.
Aztán himnusz és kész vége.

Zozi szerint nem is volt igazi évnyitó, mert nem hangzott el a bűvös mondat:

EZENNEL A 2015 /2016-OS TANÉVET MEGNYITOM .

A Hosszú hétvége...

Jaj, majdnem elfelejtettem erről írni...  A hosszú hétvége...

Már évek óta ilyenkor tartjuk a két fiú szülinapját és Zsuzsi névnapját. Ilyenkor tuti biztos, hogy mindenki ráér a családban. Most is így volt.

Csütörtökön mi megköszöntöttük Marcit. Megkapta az ajándékot.  Imádom, hogy mindennek úgy tud örülni.  Most először várta úgy igazán a szülinapját. Ugyanígy lelkesedett amikor sms jött amivel köszöntötték. Mindegyiket nézegette, és együtt válaszoltunk rá.

Még hét közben vettünk a gyerekek szobájába csillárt az helyett amit júniusban a fiúk lefociztak. Apa ügyesen most fel is szerelte. Na meg takarítottunk egész nap... 

Pénteken főztünk.  Este pedig jött Mama, Papa és a testvérem a kislányával Anitával. Vacsoráztunk, beszélgettünk, jól eltelt az este. 

A szombat izgalmasan kezdődött...  Nem állítottam be ébresztést, mert legkésőbb 6- fél 7 körül ébredni szoktunk.  Hááát mikor alszik be mindenki??  Amikor kinyitottam a szemem,  félkómában, (szemüveg nélkül) félvakon bámultam a mennyezetre vetített órára... Már 6.21 van??  Zoli felvilágosított, hogy az 8.21...  Ennek fényében kissé feszülten (na jó teljesen idegbajosan) készült az ebéd.  Erre Anyuékat, Zoli Anyukáját,  testvérét és családját vártuk. 
Ekkorra volt rendelve a torta is a fiúknak.  Az új őrületet követve,  Minyonos torta volt tűzijátékkal.  Bár nem volt olyan mint amit megálmodtam, de nagy sikert aratott így is. 

A vasárnapi programot már előre elterveztem: Zozi a bizonyítványa mellé kapott egy mozijegy kupont.  Ezt használtuk most fel. Kinéztem egy jó kis filmet, az Irány a bárkát,  de a fiúk leszavaztak... Minyon lett helyette...  Mindegy, ez is jó volt.  Bár Marci kérdezgette néha,  hogy mikor lesz vége...

Mindent összevetve,  fárasztó,  de jó hétvége volt.

Testvéri összetartás, -avagy- Véletlen volt...

Délutáni semmittevés közben (épp a szülinapi vendéglátás taktikai dolgait egyeztetjük Zolival) hallom, hogy Zozi és Marci verekednek. Mostanában nagyon jól eljátszanak együtt, de néha azért van némi csetepaté...

Odahívom a két kiskakast magamhoz... Általában nem szoktam közbeavatkozni csak ha már muszáj.

Bűnbánó arccal, lehajtott fejjel állnak meg a szobában. Kérdezem mi is volt a vita (verekedés) oka.
Zozi: -Hát játszottam a kamionnal és Marci is akart volna vele. 
Én: -És ezért kellett verekedni?
Zozi: -Nem verekezdtünk, csak Marci megütött... De csak véletlen volt.
Én: -Hmm???
Zozi: -De tényleg!! Láttam a szemén!! ... 

(Apa kuncogni kezdett a hátam mögött,  így én sem bírtam ki...)