2015. augusztus 30., vasárnap

A 2015/2016-os tanévet megnyitom...

Ma délelőtt volt Zozi tanévnyitó ünnepsége.
Így reggel szép ruhába öltöztünk,  majd útnak indultunk.  A suli központi épületének udvarán volt a gyülekező.  Jó napos, köves udvar.  Mindenkiről patakokban folyt a víz.  Ilyenkor cseppet sem bánom, hogy a templomban tartják az iskolai ünnepséget.

Furcsa érzés volt,  hogy tavaly még az első sorban ült Zozi.  Most ott az idei első osztály csöppségeinek a helye lett.  Zoziék pedig átkerültek a másodikosoknak fenntartott helyre.  Már nem ők a legkisebbek...
Idén már Marcit is vittük, (szokja a hely szellemét)  meglepően jól tűrte a megpróbáltatásokat... A lelkész jó sokáig beszélt,  ráadásul ahol ültünk visszhangzott is, így nem volt túl élvezhető az Istentisztelet...

A gyerekek műsora rövid de kedves volt.
Az igazgató bácsi pedig szokásos rövid, de magával ragadó sztoriját mesélte.  Annyira jó fej.  (már ha lehet ilyet mondani egy "igi-bá"-ra.)
Az egyik elsős tanító néni köszöntötte a leendő elsőségét.
Aztán himnusz és kész vége.

Zozi szerint nem is volt igazi évnyitó, mert nem hangzott el a bűvös mondat:

EZENNEL A 2015 /2016-OS TANÉVET MEGNYITOM .



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése