2016. augusztus 16., kedd

Nyaralás 3- Hegyestű

"A Hegyestű egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén, Monoszló és Zánka között, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Tengerszint feletti magassága 337 m vagy 338 m. A korábbi bazaltbányászat miatt elveszítette eredeti kúp formáját, azonban a nyersanyag-kitermelésnek köszönhető, hogy feltárult a hegy belső szerkezete, s láthatóvá vált az egykori vulkáni kürtőben megrekedt, s kihűlése során oszlopokká szilárdult bazalt. A Hegyestű egy vulkán kürtőjének maradványa, melyet az erózió formált. Az egykori kürtőben a földfelszín felé törő, bazaltos összetételű magma megrekedt, s hűlése során öt- és hatszögletű, 20–40 cm átmérőjű bazaltoszlopokká szilárdult meg, melyek orgonasípszerűen, szorosan egymás mellett állva a hegycsúcs irányában összehajlanak. A hegyen megtalálhatók a Balaton-felvidékre jellemző karsztbokorerdők a jellegzetes cserszömörcével, míg a Balatonra néző oldalon cseres-kocsánytalan tölgyesek, szőlősorok és pincék láthatók.

1930-ban kezdték el a bazalt kitermelését a Hegyestűn. A Balaton-felvidéki bazaltbányászat elleni erőteljes tiltakozás eredményeképpen az 1960-as évek közepén a Természetvédelmi Tanács meghatározta az itteni bányák jövőjét. A Hegyestűvel kapcsolatban hozott határozat szerint az akkori bányafalat már nem bonthatták tovább, csak a fal mentén az alapzatig fejthették a hegyet. Ennek megfelelően a bánya1970-ig működött, majd felhagyták. A bányászat eredményeként a hegy mintegy felét letermelték. Miután az egykori bánya természetvédelmi kezelésbe került, 1996–97-ben rendbe tették az elhanyagolt területet. Az egyik bányaépületben 1998-ban állandó kiállítás nyílt, melyen az egykori kőbányászatot, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeit, a Balaton-felvidék földtörténetét, kőzeteit és a Hegyestű kialakulását mutatják be."

Szóval itt voltunk az egyik nap, amikor nem lehetett strandra menni.
A fiúk mostanában nagy vulkán rajongók,  így teljesen be voltak sózva, hogy egy igazi vulkánt fogunk megnézni.
Először kicsit körbejártuk lent a főúton, majd utána mentünk fel a parkolóba.
Nagyon esőre állt az idő,  de szerettük volna megmászni a hegyet. Épp sikerült néhány fényképet készíteni a bazaltorgonáknál, de már arra nem volt lehetőség,  hogy a fenti kilátást megnézhessük..  Ömleni kezdett az eső...
Gyorsan bemenekültünk a kiállítóterembe, így ott néztünk csak szét.
Az is nagyon jó volt,  de jövőre megnézzük mi ezt a vulkánt felülnézetből is :-)

2 megjegyzés:

  1. Mi még nem voltunk a gyerekekkel Hegyestűn, de mindig megcsodáljuk az útról.
    Jövőre mehetnénk együtt, ha már úgyis egyszerre szeretünk nyaralni :) Akkor legalább találkoznánk is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)
      Jó lenne :-) Szerinted mit művelne az 5 fiú?

      Törlés