Amikor augusztusban szóba került az óvoda témája Marci és köztem a következő párbeszéd hangzott el:
A:-Találkoztam ma Zsuzsa nénivel (dajka nénink) azt üzeni vár már nagyon az oviban.
M:-De én már nem járok óvodába!
A:-Dehogynem hát szeptembertől újra ovi van.
M:-De már megvolt az utolsó nap! ...és már ballagás is volt!
A:-Persze Zozinak. Ő iskolába megy, te pedig óvodába. Nanna másik iskolába, Apa Anya dolgozni.
M:-Márpedig én nem megyek óvodába.
Tehát ilyenek voltak az előzmények. Teljes tagadás... :-(
Vasárnap bármit kérdeztem mit milyen ruhát tegyek a zsákjába nem érdekelte elszaladt. Egyedül este csodálkozott a megtömött ovis-zsákra, illetve az azon levő jelére a zöld sünire. ...és miután nem igazán fértek el a ruhák benne, előkotortam Zozi régi zsákját és átvarázsoltam éjjel a sünit és a belevalót.
Hétfő reggel persze görbülő szájjal vette tudomásul, hogy nemhogy nem maradunk itthon, hanem mi az uticél... Na ezt még sikerült azzal hárítani, hogy előtte Zozit elfuvarozzuk az iskolába, és ebéd után megyünk érte. Némi sírás volt azért, de délután mosolyogva fogadta a dicséreteket milyen ügyes volt egész nap.
Ma a második napon az első kérdése az volt, hogy ugye nem megyünk oviba. Hát de... viszont ma nem sírás követte a hírt. Nagyon jól reggelizett, bohóckodva öltözött, viháncolva, Zozival kézenfogva mentek a garázsig. Zozit elfurikáztuk a suliba, kipakoltunk, elköszöntünk.
Megbeszéltük milyen jó lesz, ő fogja az ovi kapujának kódját beütni. Közben megláttunk egy "porszívós autót" bocsánat... köztisztasági járművet :-)
Csodáltuk egy ideig aztán irány az ovi. Minden jól ment. Mosolyogva kódot ütött, még a cipő cserénél sem volt gond. De aztán a szomszédos kiscsoportban egy nagyon sírt egy kislány... így persze elszállt a bátorság... ő is sírni kezdett... ömlöttek a könnyei... szorította a nyakam, alig tudtam átadni az óvónéninek.
A könnyei sósságát még akkor is éreztem amikor beszálltam az autóba... a szív megszakad napról napra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése