Hihetetlen...
...arra eszmélek, hogy már megint eltelt egy hét, egy hónap, egy év...
Na jó, most "csak" két hét telt el :-) A fiúk járnak az oviba, Zsuzsi suliba, mi pedig dolgozunk kifulladásig.
Az elmúlt két hét az értekezletek hete volt... Zsuzsinál nagyon fontosnak tartottam hogy ott legyek, mert ugye a nyakunkon a pályaválasztás... (nem, ő sem tudja mi szeretne lenni...)
Na sokat nem tudtam meg a suliban sem, mert 5 órakor kezdődött, én pedig már 6-kor lakáson belül voltam úgy, hogy nem én jöttem el leghamarabb, és még benti cipőt is vettem a kicsiknek hazafelé... Szóval semmi konkrétum, fontos dátumok ledarálva, majd talán december-január környékén lesz még egy szülői... Hááát...
Zozié viszont maratoni hosszúságú volt :-) ott aztán minden volt. Ő most nagycsoportos, reményeink szerint elsős lesz jövő ilyenkor, és el kellene dönteni melyik iskolát válasszuk a városunk 5 iskolája közül. Na jó, ezt mi már előre kitaláltuk/eldöntöttük, de mégis kíváncsi a szülő a felhozatalra, ki mit ígér/kér/ad. Nagyon korrektül képviselte is magát 4 iskola. Érdekes volt végighallgatni hogy akarják egymást felüllicitálni a bemutatkozó iskolák. Mert -nagyon jól fejezte ki magát az óvónénink- ígérnek fűt-fát a gyerekeknek, légváras játszódélután, meg csoda foglalkozások, aztán amikor szeptemberben jönnek a hétköznapok akkor a gyerek csak koppan hogy hoppá nincs légvár, meg lufis bohóc, nincs aszfaltrajzolás, hanem a kőkemény tanulás. Hát nem könnyű ez sem...
Nagyon szuper programjaik lesznek az idén. Jövő héten az egyik nap kirándulnak egyet a közeli erdőben. Na meg a kedvencem, sütnek majd almás sütit :-) vinni kellett pár szem almát mindenkinek, ők összegyúrják a teremben a sütit, tepsibe teszik és a dajkanéni megsüti a konyhán. Szuper nem?? Majd októberben mennek egy tehenészetbe, megnézni milyen munka is van ott. Friss tejjel és kiflivel várják a gyerekeket. Vettünk bérletet, mert lesz bábszínház idén is, meg majd lesz tavasszal nagy kirándulás (arra mennek a szülők is) Meg ehhez hasonlók.
A legkisebbünk beszoktatása sem egyszerű... hát talán most már elmondhatom, hogy már nem sírva hagyom ott... Szépen bemegy a csoportba, köszön és játszik. Még bújik ugyan az óvónénihez, de már nem kíséri egész nap, már játszik, már kezd felszabadulni... Olykor sír amikor felébred a délutáni alváskor... arra gondolok, hogy ha nem piheni ki magát, akkor itthon is bújósabb... olyankor ölbe veszem, aztán amikor teljesen felébred akkor semmi gond, de kell egy kis idő összebújva. Talán -és persze érthető módon- ott nincs erre idő, mert sietni kell a mosdóba, sietni kell az uzsonnával, ő pedig még ilyenkor nem tud pörögni... Neki pedig ezek a percek annyira kellenek még...
...és a szívem apró darabokban, mert nem tudok ebben neki segíteni, nem tudok ott lenni, hogy megöleljem...
Aztán lehet, hogy ez részemről kicsit túlspirázott dolog, de akkor is nagyon rossz érzés, hogy eddig ott voltam neki most pedig nem... Na persze itthon semmi jelét nem adja annak, hogy ő egy olyan elesett és elkeseredett emberke, mert tökéletesen normális gyerekként viselkedik :-) vagyishát rosszalkodik, játszik, rohangál, borsot tör az orrunk alá ugyanúgy mint eddig. Cseppet na jó... sokkal bújósabb lett, van amikor éjszaka veszekszik valakivel álmában.
Nagyon érdekes, hogy amikor az udvaron vannak, Marci mindig odamegy Zozi óvónénijéhez és egy kicsit felkéredzkedik (hogy a fenébe kell ezt helyesen írni) a kezébe. Egyébként pedig ha egyszerre van kint a két gyerek akkor együtt vannak, Zozi kézen fogva kísérgeti Marcit. Ha kell segít neki felmászni a mászókára, ha kell akkor bekíséri a mosdóba, és ezt olyan jó volt hallgatni :-)
Marciról külön tudtam beszélgetni az óvónénivel, mert az ő szülőije egy napra esett egy munkaértekezlettel ahonnan még a félholtak sem hiányozhatnak... De így talán személyesebb is volt az egész.
Aztán volt még nagyon sok minden, ami miatt voltak nehéz óráink, napjaink... Nemszeretem szeptember ez most...
... és még nincs vége a hónapnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése