Az első nap után

Tegnap amikor telefonáltam az oviba már minden rendben volt Marcival. Nem sírt, készülődtek épp a tízóraizáshoz. Így valamennyire meg is tudtam nyugtatni magam :-) De délután már "nem bírtam" magammal, 3 órakor elindultam a fiúkért az oviba :-) Ez azt jelenti, ha a lehető leglassabban is megyek 3 perc alatt odaérek... Na az ébredésen már túl voltak, épp a mosdóban tettek-vettek. Zozi jött, ölelt, puszilt, csimpaszkodott. Öleltem, szorítottam...

Megkerestük Marci óvónénijét, aki ezekkel a szavakkal összefoglalta a napot: -Hát anya, szerintem túl aggódtad te ezt az óvoda-dolgot, nem kell pánikolni :-)  Szépen megnyugodott reggel Marci, játszott, amikor az udvaron találkoztak Zozival akkor szinte fékezhetetlenül rohangáltak :-) Bár nem nagyon evett, de ivott sok folyadékot. (hát nem éppen a kedvence volt ebédre, így nem is csodálom lencseleves és mákos tészta) Ebéd után szépen elaludt, nem volt semmi gond.  

Épp csak befejezte a mondandóját jöttek ki a kicsik a mosdóból, Marcival az élen. Amint meglátott sírva rohant hozzám. Öleltük egymást. Jaj nem tudom mi járhat a kis buksijában ilyenkor. Persze a tőle megszokott viselkedést is megkaptam később. Ugyanis ő ilyenkor szerintem haragszik és büntet. (nem tart persze sokáig, de pont elég ebből pár perc is) Nem foghatom a kezét, nem simizhetem meg a buksiját, puszit pedig főleg nem adhatok... Így aztán a hazafelé vezető út úgy nézett ki, hogy elöl ment a két fiú egymás kezét fogva én pedig kullogtam utánuk...  

Itthon Zoziból ömlött a szó, mesélte hogy az udvaron megkereste (!) Marcit, csak vele játszott. Imádom érte :-) előre mondogatta, hogy majd ő vigyáz Marcira :-) 

A második nap? Hát ahogy várható volt, nehezebben ment, mint a tegnapi... már tudta, hogy eljövök és ott hagyom. (bár ezt mondogattam jó előre, csak szerintem nem hitte el eddig...) Már a reggeli öltözéskor eltört a mécses Marcinál, hogy ő nem akar menni az óvónénihez... Ezt úgy hullámokban elismételte néha amikor eszébe jutott. Amikor Apa hazaért (elrohant ma is dolgozni aztán hazajött, hogy ott legyen velünk) mesélte, hogy van az ovi sarkán egy rendőr bácsi aki átkíséri a gyerekeket az úton. Na addig szinte repültek a fiúk. De Marcinál az ovi kapuban ismét görbült a szája... Bizony-bizony ma is sírva hagytam ott... Visszaolvastam hogy volt ez Zozinál, hát nagyon-nagyon hasonlóan... Így azért van rá remény, hogy majd Marci is elfogadja az ovit...

Zozikám nagyon szépen okosan, mosolyogva ment a csoportjába. Szokás szerint fel kellett olvasnom a mai menüt... hát nem hiszem, hogy ma egyik gyerek is jól lakik... sárgarépa-főzelék lesz... nem szeretik. Na majd valami nekik valót kitalálok vacsorára  :-) 

Szóval most fél 2... még 2 hosszú óra...