Itthon

Úgy is kezdhetném, hogy itt van az ősz, itt vannak az első betegségek... 

Marci lett beteg. Már pár napja náthás, de nem vészesen, szépen kifújta az orrát és kész. Kedd hajnalban viszont volt egy kruppos rohama... ááááá pokoli érzés amikor fuldoklik.... Szerencsére azért kezelhető volt, mert a kinyitott ablak hűvösénél szépen megnyugodott és el is aludt újra. Még szerencse, mert a kúpnak amit ilyenkor adni kell lejárt a szav.ideje 1 hónapja... Másnap reggel a doktornéninél kezdtünk volna, ha épp nem szabadságon tartózkodna... Helyettese a mi nem kedvelt doktorbácsink.... délután rendelt csak. Így Zozit oviba vittem, Marcit Anyuhoz én pedig mentem dolgozni, mert ha én nem megyek akkor nem tudunk kinyitni sem...(ez egy nagyon nemszeretem dolog a munkahelyemen, mert még hulla állapotomban is be kell menni, hogy átadjak) Tehát ebédidőben felkerekedtem, Marcit elvittem a dokihoz, majd Őt visszateleportáltam Anyuhoz én pedig befejeztem a napi dolgokat, illetve átadtam a helyettes kolléganőnek. 

Na szóval zárójelben és lerövidítve ennyi a története, hogy három napig itthon vagyunk kettesben. Persze ezt mindketten roppant módon élvezzük :-) Marci naponta kb ötvenszer jön és átölel :-) én pedig imádom, hogy nyakamba szakadt egy kis szabadság és le tudok újra lassulni. Bár a lassulásban az is sokat segít, hogy én is összeszedtem Marcitól ezt a náthaféle dolgot... gyakorlatilag elég kutyául vagyok én is...

Valahogy az elmúlt két napban nem éreztem késztetést még arra sem, hogy bekapcsoljam a számítógépet :-) (most is csak azért, hogy bejelentsem az árammérő állást)  

Pakolásztam, szekrényeket rendezgettem, selejteztem... szóval csupa olyan dolog került sorra ami másnak láthatatlan. Főzőcskézek, úgy nyugiban nem rohanva, pont úgy, mint rég...  Közben persze azért Marcit is gyógyítgatom :-) Neki persze már az is gyógyír, hogy reggelente közli az óvónénijével, hogy nem kell neki oviba menni majd csak hétfőn :-) Zozit délben hazahozzuk, itthon együtt alszanak délután pedig foglalkoztatózunk, tanulunk, várjuk apát. 

Ja még azt meg szerettem volna örökíteni, nehogy feledésbe merüljön, hogy hihetetlen, Marci mennyit fejlődött az oviban. Gondoltam, hogy megindul a beszélőkéje, de nem hittem, hogy ennyire. Mesél-mesél-mesél :-) Mi történik épp vele az folyamatosan közvetíti, illetve régebbi emlékeket is felidéz. Az én agyam pedig állandóan kattog, mert még elég nehéz összerakni mit is szeretne mondani, hát még kitalálni :-) A másik az önállósága. Gyakorlatilag én nem tudtam rávenni, hogy egyedül vetkőzzön vagy öltözzön, állt és megvárta amíg lehúzom róla a ruhát vagy épp ráadom. Most pedig gyakorlatilag kizavar a mosdóból, mert ő egyedül intézi a dolgát. Imádom. 

Elmúlt két hétben...

Hihetetlen...

...arra eszmélek, hogy már megint eltelt egy hét, egy hónap, egy év... 

Na jó, most "csak" két hét telt el :-) A fiúk járnak az oviba, Zsuzsi suliba, mi pedig dolgozunk kifulladásig. 

Az elmúlt két hét az értekezletek hete volt... Zsuzsinál nagyon fontosnak tartottam hogy ott legyek, mert ugye a nyakunkon a pályaválasztás... (nem, ő sem tudja mi szeretne lenni...)

Na sokat nem tudtam meg a suliban sem, mert 5 órakor kezdődött, én pedig már 6-kor lakáson belül voltam úgy, hogy nem én jöttem el leghamarabb, és még benti cipőt is vettem a kicsiknek hazafelé... Szóval semmi konkrétum, fontos dátumok ledarálva, majd talán december-január környékén lesz még egy szülői... Hááát...

Zozié viszont maratoni hosszúságú volt :-) ott aztán minden volt. Ő most nagycsoportos, reményeink szerint elsős lesz jövő ilyenkor, és el kellene dönteni melyik iskolát válasszuk a városunk 5 iskolája közül. Na jó, ezt mi már előre kitaláltuk/eldöntöttük, de mégis kíváncsi a szülő a felhozatalra, ki mit ígér/kér/ad. Nagyon korrektül képviselte is magát 4 iskola. Érdekes volt végighallgatni hogy akarják egymást felüllicitálni a bemutatkozó iskolák. Mert -nagyon jól fejezte ki magát az óvónénink- ígérnek fűt-fát a gyerekeknek, légváras játszódélután, meg csoda foglalkozások, aztán amikor szeptemberben jönnek a hétköznapok akkor a gyerek csak koppan hogy hoppá nincs légvár, meg lufis bohóc, nincs aszfaltrajzolás, hanem a kőkemény tanulás. Hát nem könnyű ez sem... 

Nagyon szuper programjaik lesznek az idén. Jövő héten az egyik nap kirándulnak egyet a közeli erdőben. Na meg a kedvencem, sütnek majd almás sütit :-) vinni kellett pár szem almát mindenkinek, ők összegyúrják a teremben a sütit, tepsibe teszik és a dajkanéni megsüti a konyhán. Szuper nem?? Majd októberben mennek egy tehenészetbe, megnézni milyen munka is van ott. Friss tejjel és kiflivel várják a gyerekeket. Vettünk bérletet, mert lesz bábszínház idén is, meg majd lesz tavasszal nagy kirándulás (arra mennek a szülők is) Meg ehhez hasonlók. 

A legkisebbünk beszoktatása sem egyszerű... hát talán most már elmondhatom, hogy már nem sírva hagyom ott... Szépen bemegy a csoportba, köszön és játszik. Még bújik ugyan az óvónénihez, de már nem kíséri egész nap, már játszik, már kezd felszabadulni...  Olykor sír amikor felébred a délutáni alváskor... arra gondolok, hogy ha nem piheni ki magát, akkor itthon is bújósabb... olyankor ölbe veszem, aztán amikor teljesen felébred akkor semmi gond, de kell egy kis idő összebújva. Talán -és persze érthető módon- ott nincs erre idő, mert sietni kell a mosdóba, sietni kell az uzsonnával, ő pedig még ilyenkor nem tud pörögni... Neki pedig ezek a percek annyira kellenek még...

...és a szívem apró darabokban, mert nem tudok ebben neki segíteni, nem tudok ott lenni, hogy megöleljem... 

Aztán lehet, hogy ez részemről kicsit túlspirázott dolog, de akkor is nagyon rossz érzés, hogy eddig ott voltam neki most pedig nem... Na persze itthon semmi jelét nem adja annak, hogy ő egy olyan elesett és elkeseredett emberke, mert tökéletesen normális gyerekként viselkedik :-) vagyishát rosszalkodik, játszik, rohangál, borsot tör az orrunk alá ugyanúgy mint eddig. Cseppet na jó... sokkal bújósabb lett, van amikor éjszaka veszekszik valakivel álmában. 

Nagyon érdekes, hogy amikor az udvaron vannak, Marci mindig odamegy Zozi óvónénijéhez és egy kicsit felkéredzkedik (hogy a fenébe kell ezt helyesen írni) a kezébe.  Egyébként pedig ha egyszerre van kint a két gyerek akkor együtt vannak, Zozi kézen fogva kísérgeti Marcit. Ha kell segít neki felmászni a mászókára, ha kell akkor bekíséri a mosdóba, és ezt olyan jó volt hallgatni :-) 

Marciról külön tudtam beszélgetni az óvónénivel, mert az ő szülőije egy napra esett egy munkaértekezlettel ahonnan még a félholtak sem hiányozhatnak... De így talán személyesebb is volt az egész. 

Aztán volt még nagyon sok minden, ami miatt voltak nehéz óráink, napjaink... Nemszeretem szeptember ez most...

 ... és még nincs vége a hónapnak...

Mert ma a 6.

By Marci

Na ez amit nem lehet kihagyni :-)
Majd pár év múlva ha kéri törlöm...

Augusztusi elmaradások pótlása...4.

Augusztus 20 után minden visszazökkent a "normális" kerékvágásba, Apácska is és én is dolgozni kezdtünk, a gyerekek pedig Maminál töltötték az utolsó napokat. Ráadásul ugye rövid hétvége is volt, mert szombati az munkanap volt. Vasárnapra szervezett a munkahelyem egy családi napot, így a nap nagy részét ott töltöttük. Volt minden gyerekbarát dolog, trambulin, légvár, lufis-bohóc, arcfestés, meg hasonlók. Zozit le sem lehetett szedni a légvárról szinte, de Marcit nem érdekelte. 

Kora délutánig voltunk ott, utána pedig még egy utolsó nagy bevásárlás az oviba, suliba. Már majdnem mindent beszereztünk, de még így is egy nagy rakás szatyorral tértünk haza. 

Az elmúlt hétvégét pedig horgászósra szerveztük. Apa reggel korán elindult, mi pedig dél körül mentünk utána. Volt néhány halacska is, de inkább a finom levegőn szaladgálás volt a kicsiknek a lényeg. 

Ééééésss ezennel meg is kezdtük a szeptembert...

a tanévet...

az óvodát...

az iskolát...

Augusztusi elmaradások pótlása...3.

Azt hiszem ott hagytam abba, hogy milyen jó is volt a nyaralás. Kicsit feltöltődve értünk haza szombat délután. 

Úgy terveztük, hogy vasárnap este már meg is kezdjük az évi nagy bulizást, hiszen ilyenkor összeérnek az ünnepek. Zozi kezdi a szülinapjával Zsuzsi folytatja a névnapjával, Marci pedig a szülinapjával zárja az ünnepség-sorozatot. Egyszerűbbnek tűnik így összevonva megtartani... Szóval, a terv az volt, hogy vasárnap este jönnek Édesapámék hétfőn pedig Zoli családja és Anyuék. De hát ember tervez... a vírusok pedig győznek... Vasárnap reggel már apácskánk nem érezte jól magát, délutánra pedig teljesen kidőlt... (de annyira, hogy ki kellett hívni az orvosi ügyeletet...)  Nagyon úgy tűnt, elkapta a fiúktól a betegséget. Így a vasárnap este lemondva (a vacsora természetesen már félkész állapotban volt, a süti pedig teljesen készen...) A hétfői pedig részben keddre átcsúsztatva... (a tortát ugyanis Zozi keresztanyuja sütötte ezért ők eljöttek) 

Így azért bár sokkal szerényebben, de megtartottuk az ünneplést. 

Augusztusi elmaradások pótlása...2.

A nyaralás:

Soha életemben nem volt még ilyen, hogy két teljes hetet tölthessek a Balatonnál. Jól tettük, hogy így terveztük. A szállásunk ugyanott volt, mint tavaly Balatonfüreden. Ez is tökéletes választásnak bizonyult, most sem csalódtunk. Bár jó előre, még télen lefoglaltuk, hogy biztosan legyen hely :-)

Az időjárás is nagy barátunk volt, a legmelegebb napok épp akkor voltak. Na jó, 1-2 hűvösebb nap becsúszott, de ez pont kellett ahhoz, hogy felfrissüljön minden. Kedvencünk a csopaki strand, oda jártunk át fürödni szinte minden nap az első héten. Úgy terveztük, hogy jóóól kiáztatjuk magunkat és csak a második hétre terveztünk kirándulásokat. Hát ez egészen másképp alakult.

Egyik hajnalban Zozi tűzforrón ébredt és a torkát fájlalta. Alig vártam, hogy reggel legyen, elrohantunk orvoshoz, mert ez sajnos több volt, mint kis hőemelkedés... mandulagyulladása volt, amit nem igazán értettünk, mert bár evett fagyit, de okosan lassan nyalogatva, nem ivott hideget stb... Kereken egy egész napig volt 40 fokot súroló láza, hol kicsit felette, hol kicsit alatta. Semmi lázcsillapító nem hatott, a hűtőfürdő is csak addig amíg a vízben feküdt. Csak aludt, vagy sírt vagy hányt a láztól...  Aztán amikor eltelt 24 óra, ahogy jött a láz, úgy ment is, csak borzasztó torokfájás maradt. Másnapra persze Marci is belázasodott, így volt egy lábadozónk és egy nagyon lázas gyerekünk... Újra doki keresés. Neki is hasonlóan zajlott a dolog, egy teljes nap láz utána torokfájás...

Mire mindketten valamennyire jobban lettek, eltelt a második hét is majdnem. Két napunk maradt arra amit beterveztünk egy hétre. Így ugyan kicsit sűrítve, de elmentünk hajókázni ahol Zozi igazán az elemében volt, imádta :-) még a hajó kormányát is kipróbálhatta :-)

Marci viszont most nagyon félt, szinte az egész utat rám tapadva töltötte. (még jó, hogy csak 1 órás utat választottunk) Nem tudtuk, hogy rosszul van, vagy csak a ringatózás nem tetszik neki.

Viszont a városi kis vonat annyira tetszett a fiúknak, hogy ott két menetet is mentünk. A másodiknál Zozi elaludt apának dőlve :-)

Augusztusban tartja a város a borheteket, így a parti sétány tele van kirakodóval. Köztük volt egy "tulipános ház" is, ami Zozi kedvence lett, főleg mert az eladó nénivel nagyon jókat tudott beszélgetni és nagyon finom szörpöket árult. Ki nem hagyhattuk amikor arra jártunk. Sőt amikor haza indultunk még külön oda el kellett menni, hogy elköszönjenek egymástól :-)

Persze minden nap megetettük a kacsákat és hattyúkat is, mert szegények biztosan nagyon éhesek voltak... :-)  Már profi módon apróra felkockázott szikkadt kenyérrel érkeztük, hogy ne ott kelljen tépkedni.

Ahogy Zozi elnevezte még két éve a "földi csobogó" sem maradhatott ki a napi sétából. Jó időben kicsit pancsolhattak is benne. Csak módjával, mert -bár idén merült fel bennem először- vajon mennyire tiszta az a víz????

Tehát úgy gondolom jó kis nyaralás volt még így a betegségekkel megspékelve is... Pihentünk, együtt voltunk és ez nagy kincs manapság.

Valaki súghatna, hogy a tutijó és éles képekből nagyon jó felbontással készített videó miért lesz feltöltés után életlen...

Augusztusi elmaradások pótlása...1.

A július végét nem csak Zozi szülinapjával hanem nagy-nagy hőséggel zártuk, így az erélyen ismét medence-party volt. Nappal a kicsiknek, az éjszaka leple alatt nekünk nagyoknak :-) (persze csak róluk készült fénykép :-D )

Zozi szülinapját úgy ünnepeltük, -miután dolgoztam aznap is-  az előző nap sütöttük meg közösen a tortáját. Meggyes-joghurtos volt a rendelés így azt készítettünk. Hogy Marci is fújhasson a gyertyát a maradék krémet kis pohárkába tettem megdermedni és neki is szúrtam bele egy szál gyertyát. Nagy volt a boldogság.  

Zozi már előre megkapta az ajándékát -a kerékpárt- de valami kis apróság kellett a kis kezébe a nagy napon is, így a legó gyűjteménye gyarapodott egy bányászautóval és egy társasjátékkal ami rögtön a kedvencévé is vált. 

Persze volt nagy közös szülinap is Marcival, amolyan nagy bulinak tervezve aztán másképp alakult, de csak szépen sorban-sorban... :-) 

Az első nap után

Tegnap amikor telefonáltam az oviba már minden rendben volt Marcival. Nem sírt, készülődtek épp a tízóraizáshoz. Így valamennyire meg is tudtam nyugtatni magam :-) De délután már "nem bírtam" magammal, 3 órakor elindultam a fiúkért az oviba :-) Ez azt jelenti, ha a lehető leglassabban is megyek 3 perc alatt odaérek... Na az ébredésen már túl voltak, épp a mosdóban tettek-vettek. Zozi jött, ölelt, puszilt, csimpaszkodott. Öleltem, szorítottam...

Megkerestük Marci óvónénijét, aki ezekkel a szavakkal összefoglalta a napot: -Hát anya, szerintem túl aggódtad te ezt az óvoda-dolgot, nem kell pánikolni :-)  Szépen megnyugodott reggel Marci, játszott, amikor az udvaron találkoztak Zozival akkor szinte fékezhetetlenül rohangáltak :-) Bár nem nagyon evett, de ivott sok folyadékot. (hát nem éppen a kedvence volt ebédre, így nem is csodálom lencseleves és mákos tészta) Ebéd után szépen elaludt, nem volt semmi gond.  

Épp csak befejezte a mondandóját jöttek ki a kicsik a mosdóból, Marcival az élen. Amint meglátott sírva rohant hozzám. Öleltük egymást. Jaj nem tudom mi járhat a kis buksijában ilyenkor. Persze a tőle megszokott viselkedést is megkaptam később. Ugyanis ő ilyenkor szerintem haragszik és büntet. (nem tart persze sokáig, de pont elég ebből pár perc is) Nem foghatom a kezét, nem simizhetem meg a buksiját, puszit pedig főleg nem adhatok... Így aztán a hazafelé vezető út úgy nézett ki, hogy elöl ment a két fiú egymás kezét fogva én pedig kullogtam utánuk...  

Itthon Zoziból ömlött a szó, mesélte hogy az udvaron megkereste (!) Marcit, csak vele játszott. Imádom érte :-) előre mondogatta, hogy majd ő vigyáz Marcira :-) 

A második nap? Hát ahogy várható volt, nehezebben ment, mint a tegnapi... már tudta, hogy eljövök és ott hagyom. (bár ezt mondogattam jó előre, csak szerintem nem hitte el eddig...) Már a reggeli öltözéskor eltört a mécses Marcinál, hogy ő nem akar menni az óvónénihez... Ezt úgy hullámokban elismételte néha amikor eszébe jutott. Amikor Apa hazaért (elrohant ma is dolgozni aztán hazajött, hogy ott legyen velünk) mesélte, hogy van az ovi sarkán egy rendőr bácsi aki átkíséri a gyerekeket az úton. Na addig szinte repültek a fiúk. De Marcinál az ovi kapuban ismét görbült a szája... Bizony-bizony ma is sírva hagytam ott... Visszaolvastam hogy volt ez Zozinál, hát nagyon-nagyon hasonlóan... Így azért van rá remény, hogy majd Marci is elfogadja az ovit...

Zozikám nagyon szépen okosan, mosolyogva ment a csoportjába. Szokás szerint fel kellett olvasnom a mai menüt... hát nem hiszem, hogy ma egyik gyerek is jól lakik... sárgarépa-főzelék lesz... nem szeretik. Na majd valami nekik valót kitalálok vacsorára  :-) 

Szóval most fél 2... még 2 hosszú óra...

2+1= 2 ovis és 1 iskolás...

Ma reggel fejest ugrottunk a tanévkezdésbe...  hüpp-hüpp...

Az iskolással nem is volt semmi gond, Ő tette a dolgát, felkelt, reggelizett, elindult.

Még tegnap a kicsiknek mindent összekészítettünk, így ma reggel már csak a ruhákba kellett beleugrani és evésre bírni a népet... Apával úgy beszéltük meg, hogy kicsit besegít (lelkileg főleg). Így aztán négyesben ballagtunk át az oviba. A fiúk pörögtek, átöltöztek, nevetgéltek, bohóckodtak. Aztán Zozinál volt egy kis szájgörbülés, mert azt hitte másik csoportba kell mennie, de szerencsére gyorsan megvigasztalódott. Szépen bement a csoportba és odabújt a dajkanénihez. Hát igen, ő már nagycsoportos, igazi nagyfiú. 

Marcikám pedig végig azt állította, hogy az ő jele nem a zöld süni, hanem a piros autó :-) Bekukkantott a csoport ajtaján és közölte, hogy ő oda nem megy be. Ölelés, millió puszi és krokodil könnyek... Délután, uzsonna után találkozunk... A csoportban sírás, folyosón szétmorzsolt könnycseppek... Induláskor még kicsit hallgatóztunk az ablaknál, de már csak az óvónéni hangját hallottuk, hogy játékokat mutogatnak valószínűleg Marcinak. Kicsit később telefonálhatok majd, hogy mi a helyzet, sír-e még a kis drágám... 

Hát nem kicsit várom a délután fél 4-et... így egyedül itthon nagyon árva vagyok...

Addig is, már jó előre elterveztem mi mindent fogok csinálni a héten, ugyanis kaptam szabit. Minden napra kitaláltam valami léleksimogató dolgot is, nem csak itthon "romeltakarítok" (bár az is be van tervezve) Megyek kozmetikushoz, fodrászhoz, szeretném behozni a sok-sok mesélni valót itt a blogon... (hajjaj, csak győzzétek majd olvasni :-) ) Szeretnék elmenni babalátogatóba egy kedves ismerős majdnem egy hónapos kislányához, van egy kis hivatalos intézni való is, na meg jó lenne feltölteni a megunt játékokat kinőtt ruhákat a vaterára. Úgy hiszem kevés is lesz ez a hét... de majd meglátjuk mi minden fér bele...