Hétfőn délután tartották Zoziék az Anyák napi ünnepséget.
Gyakorlatilag ez volt az utolsó olyan igazi igazi megható bőgős műsor.
Ötödiktől már nem szeretnek szerepelni, már dedósnak tartják a verseket, cikinek a pityergő anyukákat. Legalábbis Zsuzsannáéknál ez volt.
Na de Kati néni és Ica néni nagyon kitett magukért. Nagyon ott volt ez a műsor.
Már hetekkel előtte készültek és most kivételesen nem derült ki, hogy mivel. Annyit tudtam, hogy van saját kis produkciója az összes gyereknek. Volt egy fal, ami tele volt ragasztva az anyukákról készített portréval. De csak a végén kaptuk meg, addig csak találgattuk melyik rajz ki lehet. Mondjuk én jól tippeltem.
Megvoltak a szokásos versek, énekek. Közben egy-egy zeneiskolás játszott egy darabot. Zozi most a gitárját vitte, egy nagyon klassz keringőt pengetett el.
Aztán mikor már minden gyerek mondott verset és azt gondoltuk, hogy vége van, Kati néni kiállt középre és a ezekkel szavakkal konferálta fel a következő műsorszámot :
-Ezek voltak a nagy költők és írók. Most pedig hallgassuk meg mit tudnak kis írók és költők.
Ezután minden kisgyerek elővett egy saját maga írt fogalmazást és felolvasta. A téma persze az volt, kinek milyen az anyukája.
Zozi egy kis verset is írt a fogalmazásába szőve.
Nagyon érdekes volt hallgatni milyennek látnak minket. Nagyon megható volt. Na jó biztosan mindenki csak a jót írta, de olyan hihetetlen szeretet áradt a gyerekekből, hogy az leírhatatlan.
Tudom, hogy sokszor van ilyen gondolatom, de tényleg most kellene megállítani az időt.
Fantasztikus délután volt.
