Szerintem nincs okom panaszra :-)

Ma hozta haza Zozi a félévi értesítőt. 

Nagy izgalomban volt már reggel,  mert:
-Mi van ha lesz benne négyes... 
-Hát a világ nem dől össze - mondtam neki. 
-De... Egy kicsit összedől... - válaszolta kicsit szomorúan,  és nagyon szorongva. 

Azthiszem a világ  egyben marad :-)

Baleset...

Mostmár leírom...  Már csak némi remegés van a gyomromban...

Csütörtökön egy kusza,  nehéz nap vége felé csörgött a telefonom.  Zozi napközis tanító nénije volt.  Zozinak vérzik a feje,  baleset érte az iskola udvarán.
Nulla idő alatt adtam át a fontosabb teendőket, és kb 5 perc múlva értem a sulihoz. ... És valóban...  Nem vicc volt. Zozi feje vérzett.  Egy kisfiúval ütköztek össze,  olyan szerencsétlenül, hogy Zozi szemöldöke alatt egy kb 6cm-es sérülés volt,  ami kb másfél cm-en fel is szakadt.

Nos,  tudni kell,  hogy eü téren városunk a béka hátsója alatt van...  Nincs sürgősségi rendelés...  Délután nincs sebészet.  Így az első utunk a gyermekorvosi rendelőbe vezetett. 
Szerencsére a Doktor néni soron kívül behívott. 
Miután csak felületi a sérülés nem látta indokoltnak, hogy a szomszéd város kórházba menjünk. Ellátta Zozit, aki kapott egy vékony tapaszt ami összehúzza a sebet. Szerencsére  nem volt mély a seb,  csak nagyon vérzékeny helyen... 

Biztos ami biztos kaptunk beutalót koponyaröntgenre és szemészetre.  Az utóbbit sikerült is elintézni, bár ott elég sokat kellett várunk.  Mire sorra kerültünk a ragasztót eláztatta a szivárgó vér,  így újra kellett kötözni.  Szemészetileg minden rendben volt, még így is ducira dagadt szemmel is végig tudta olvasni a táblát.  A szemgolyó pedig megúszta,  nem kapott ütést. 
A röntgenen nem volt már rendelés,  így -miután nem volt sem ájulás, sem rosszullét-  ezzel megvártuk a reggelt.  Ott is mindent rendben találtak. 

Pénteken pihent Zozi itthon, illetve Maminál.  Most pedig elég színes egyéniség lett. Lila,  bordó, kék,  sárgás-zöldes a szeme környéke.  De már legalább nem dagadt. 

Ma már ment suliba,  azzal a feltétellel,  hogy nem ugrál,  nem szalad,  nem tornázik legalább a héten. 

Ez is meg van

Marci nagyon nehezen tanult meg beszélni.  Bár mindent megértett és megértetett, de sokára szólalt meg és voltak hangok amiket nem mondott helyesen.  (persze mára már kész dumagép és szédületes szókincse van)
De az a fránya R csak nem akart megpördülni.  Néha, sikerült ugyan,  de amikor gyakoroltuk sohasem.
Marcit viszont nagyon letörte a sikertelenség,  így nem gyötörtem. Pláne,  hogy beszélgettem azzal a logopédussal (ismerem is, külön kérésemre Marcira is ránézett) aki vizsgálta a nagycsoportosokat.  Szerinte nincs nagy baj,  valószínűleg pár hónap és rendeződik. Ezért nem terhelné ha nem muszáj külön foglalkozásokkal.

Na tehát,  ezek szerint igaza lett,  ugyanis ma délutántól egészen jól pörög az az RRRRR :-)
Egész lefekvésig olyan szavakat kellett kitalálni amiben megtalálható.... És csak mondta, mondta, mondta.

Olyan lelkes,  olyan boldog és olyan büszke :-)
 
Egész nagyfiús lett ahogy beszél, jól állt neki az L is :-) de persze így a jó.

Imádom! ... És olyan büszke vagyok rá.

Szánkós...

Az új munkahelynek köszönhetően hamarabb hazaérünk. Még így is, hogy megyek Zoziért a suliba, Marciért Anyuhoz,  így kb fél 5 körül itthon vagyunk.  Még nem sikerült átállni rá, ezért tegnap már 6 után nem sokkal túl voltunk a vacsorán is... 

Hát mi lenne ha szánkóznánk egyet?  Lehet, hogy pillanatok alatt elolvad és jaj nem is szánkóztak a gyerekek idén.  (akkor még nem olvastam azt az előrejelzést,  ami kb. 10 cm havat jósol) 

Nos, mire kigondoltam és kimondtam az összes gyerek felöltözve az ajtóban állt.
 
Nem mentünk messzire,  csak épp a ház környékére, nem is sokáig,  mert sötét is volt,  na meg hideg is. De arra jó volt, hogy pirosra színezze a puha pofikat :-)

Szilveszteri-Újévi

Szilveszterkor itthon voltunk, illetve a parkolóban  tűzijátékoztunk és pezsgőztünk este 10-kor a munkatársammal és családjával. Nem mertük későbbre hagyni,  mert félő volt, hogy bealszik valamelyikünk. 
Szép volt.  Marci sem sírta végig, mint tavaly.  Sőt!!!  Tetszett neki. 
Éjfél előtt fél órával kidőlt a legkissebb.  Így Zozi koccintott velünk a kicsik közül csak. Még néztük egy darabig a tűzijátékokat,  és 1 óra körül aludni mentünk.

1-én Apuéknál ebédeltünk a jól megszokott lencselevest. Aztán itthon csak punnyadtunk.
Nem mostam,  nem varrtam,  nem öntöttem ki a felmosóvizet, sőt a szemetet sem vittem ki.  Gyakorlatilag semmi különöset nem csináltunk,  így remélem minden tiltott dolog kimaradt  :-)

A képek közé tettem egy olyan uncsitesós képet, ahol a fiúk bátyám kislányával Anitával vannak. Megdöbbentő a hasonlóság. 

Az utolsó képet csak Marci tincse kedvéért :-)  

Ami volt... Ami van... Ami lesz...

"cseppet"  megcsúsztam...
(Inkább szétcsúsztam... ha elhallgatok itt a blogon az sose jelent jót) de nem erről írok most.

Munka rengeteg, kimerültség, gondok-bajok, agyalni való még több, hangulat nulla. Így indultunk neki az ünnepeknek.  Hát nem túl szép kilátások. De végül is egész jól kialakult.  Nagyon jól!!

A program fix volt:

23-án este tettem le a lantot. ... És bár mindig megfogadom, hogy jövőre időben csomagolok,  késő éjszakáig ragasztottam, szalagoztam, cimkéztem. Apa pedig húst aprított, készült a másnapi főzéshez. 

24-én főztünk, díszítettünk,  ünnepeltünk Anyuéknál,  illetve itthon.

25-én naaagy családi banzáj nálunk,
26-án ugyanez a család másik felével Apuéknál.

Ajándék hegyek,  boldogság,  gyermekmosoly. Csak ez számít. 

Minden szabad percben játszottunk a gyerekekkel.  Marcival autópályáztunk,  Zozit bámultuk ahogy ügyeskedik az új peonzájával, illetve társasjátékoztunk az új Blanco-val. Ha épp nem volt kedvük velünk játszani olvastunk, beszélgettünk. Rövid,  de értékes időt töltöttünk együtt.  Jó volt.  Nagyon jó. 

27-én meghívtam Apácskát ebédelni Kecskemétre egy étterembe. Ugyanis ma lett 40 éves,  de ma mindenki dolgozott. 

Tehát a hosszú hétvége,  az ünnepek egy szempillantás alatt tova tűntek...  Lehet várni a következőt.

...Ami van....
Mi nagyok dolgozunk...  Az apróbbak Maminál...  Jó lenne itthon lenni,  de ez most kizárt...

...Ami lesz...
31-én is dolgozunk... Zoli 4-ig, én is kb.akkor kerülök elő... Délig leszünk nyitva,  utána leltár, éves zárás,  statisztika, és...

...És elköszönök a munkahelyemtől... 
Maradok a szakmámban, csak egy pár lépcsőfokot ugrok.  Adódott egy lehetőség,  amit vétek lett volna kihagyni. Hívtak,  rám gondoltak...  Hát elfogadtam.  Nagyon más lesz,  nagyon idegen.  Nagyon izgulok helyt tudok-e állni,  úgy ahogy elvárom magamtól és ahogy elvárják tőlem.  Majd kiderül... 
Az biztos,  hogy nehéz elköszönni... 

Most nézem ahogy a kollázsokat készítettem, alig készültek képek...

Ezt már nem tudom....

.... szavakba önteni.... 

Micsoda csoda ez a gyerek :-)  (most épp Zoziról van szó megint) 

Hétfőn reggelenként van a tanítás előtt a templomban egy kis hét kezdő áhítat. Ennek keretében Zoziék osztálya adventi műsort adott. Ebben a műsorban Zozi előadta azt a bizonyos verset, amivel november végén különdíjat hozott el az országos versmondó versenyről.

Nos... hétfőn délután csörgött a telefonom. Anita néni volt, Zozi tanító nénije, hogy elmondhatná-e Zozi a verset vasárnap az Istentiszteleten.... Hááát persze...!!! :-)
Így ma reggel testileg-lelkileg ünneplőbe öltöztünk, és mindannyian templomba mentünk. Zozi szavalni, mi pedig hallgatni ŐT.  (bár mondta már ennél szebben is... de az érzés... leírhatatlan :-) 

(azt meg csak úúúgy megsúgom, mert Zozi sem tud róla, a Művelődési központ szervezésében a városi karácsonyi műsoron két alkalommal kellene előadnia citerán a Mennyből az angyal-t... Azért csak kellene, mert ütközik az időpont a sulis ünnepséggel... így majd máskor...)  Mondom én, hogy csoda ez a gyerek :-)

Mikulás itt is, ott is...

Mi másról is szólt volna az egész hét, mint a Mikulásról, illetve annak várásáról...

Marciéknak már kedden megérkezett az óvodába. Volt mindenféle ünneplés, zenebohóc, mikulásbuli. Állítólag, még verset is mondott Marci neki :-)  Nem volt nagyon közlékeny, amikor azt kérdeztem, mit mondott neki a Mikulás... 

-Hááát, semmit, csak, hogy mondjam el a verset... 

-Khm... azt nem, hogy ne szomorkodj reggelente?

- ....Hááát lehet, hogy azt is mondta...      :-) 

Kaptak színezőt, meg kis csomagot a nagy-szakállútól. Boldogság volt ám, hogy Ő kapta a családban először a csomagot. 

Még a hétfői citera órán mondta Gábor bácsi, hogy csütörtökön várja szeretettel a fiúkat, lesz némi mikulásozás a hangversenyteremben.  Naná, hogy 3-5-ig.... amikor 3/4 5-ig dolgozom...  Nos, a lényeg, hogy Apácska szabaddá tette a délutánját, felmarkolta a fiúkat és buliztak egyet. No itt kicsit kettéválik a mesélés, mert Apa azt mondta, égetni valóan rosszak voltak, a fiúk pedig, hogy milyen jót buliztak, haza sem akartak jönni. Végül is a kettő együtt is megy nekik :-)  Na a lényeg a feladat volt, Zozi egy másik citerázó fiúval együtt zenéltek. Apácska természetesen felvette :-) Ahogy néztem a videót, szinte hihetetlen, hogy nem gyakoroltak előtte együtt, sőt nem is találkoztak még csak akkor, ott. A másik csodálatos dolog számomra, hallgatni, ahogy Zozi zenél. Lehet, hogy az elfogódottság is, de nekem annyira ügyes. (mondjuk Gábor bácsi is sokat dicsérte) Tehát, ahhoz képest, hogy szeptemberben fogott a kezébe először pengetőt.... szerintem szuper :-) 

No és  pénteken megérkezett a "városi" Mikulás is. Minden évben a városháza erkélyéről ereszkedik le kötélen, és a krampuszokkal bohóckodnak kicsit a megjelent gyerekeknek. Ilyenkor minden óvoda viszi a gyerekeket, sőt az alsósok is ott vannak. Ovis csoportonként kapnak ilyenkor egy nagy piros zsákban csomagokat, minden kisgyermeknek névre szólót. Ez egy városi rendezvény a kicsiknek, de szerintem kedves.

Pénteken délután zenesuli után megnéztük, hogy Mamáéknál is hagyott-e ajándékot a piros ruhás. (naná, hogy igen) 

Szombaton mi Apával kimenősök voltunk, némi beszerző körút volt betervezve, így a gyerekek Maminál voltak. Na ott is járt a Mikulás.

Még szombaton késő este nagy csizmapucolásba kezdtek a fiúk, mert még mi is vártuk... Sőt, Zozi rajzolt egy képet is csalogatónak. ...és ha netán megéhezett volna Mikulásunk, készítettek a fiúk neki tejet és kekszet. Egy zsebkendőt is kapott a tálca mellé, nehogy elcseppenjen az orra... :-D (na ezen jót mosolyogtam) 

Így aztán nem volt hiába a sok-sok csalogatás, mert vasárnap reggelre megteltek a kirakott csizmák, sőt bele sem fért a sok ajándék. De biztos sietett a Mikulás, mert egy csomó szaloncukrot és apró csokit szétszórt a csizmák mellett :-) 

Hát ez volt a mi mikulásváró hetünk :-) 

Bónuszként íme a videó, ami a zenesuliban készült: 

Pici ember, nagy siker :-)

Őrületesen büszke vagyok rá!!!

Kérünk...

...némi szurkolást holnapra...

Zozival a Református Általános Iskolák országos szavalóversenyére megyünk.