Ami volt... Ami van... Ami lesz...

"cseppet"  megcsúsztam...
(Inkább szétcsúsztam... ha elhallgatok itt a blogon az sose jelent jót) de nem erről írok most.

Munka rengeteg, kimerültség, gondok-bajok, agyalni való még több, hangulat nulla. Így indultunk neki az ünnepeknek.  Hát nem túl szép kilátások. De végül is egész jól kialakult.  Nagyon jól!!

A program fix volt:

23-án este tettem le a lantot. ... És bár mindig megfogadom, hogy jövőre időben csomagolok,  késő éjszakáig ragasztottam, szalagoztam, cimkéztem. Apa pedig húst aprított, készült a másnapi főzéshez. 

24-én főztünk, díszítettünk,  ünnepeltünk Anyuéknál,  illetve itthon.

25-én naaagy családi banzáj nálunk,
26-án ugyanez a család másik felével Apuéknál.

Ajándék hegyek,  boldogság,  gyermekmosoly. Csak ez számít. 

Minden szabad percben játszottunk a gyerekekkel.  Marcival autópályáztunk,  Zozit bámultuk ahogy ügyeskedik az új peonzájával, illetve társasjátékoztunk az új Blanco-val. Ha épp nem volt kedvük velünk játszani olvastunk, beszélgettünk. Rövid,  de értékes időt töltöttünk együtt.  Jó volt.  Nagyon jó. 

27-én meghívtam Apácskát ebédelni Kecskemétre egy étterembe. Ugyanis ma lett 40 éves,  de ma mindenki dolgozott. 

Tehát a hosszú hétvége,  az ünnepek egy szempillantás alatt tova tűntek...  Lehet várni a következőt.

...Ami van....
Mi nagyok dolgozunk...  Az apróbbak Maminál...  Jó lenne itthon lenni,  de ez most kizárt...

...Ami lesz...
31-én is dolgozunk... Zoli 4-ig, én is kb.akkor kerülök elő... Délig leszünk nyitva,  utána leltár, éves zárás,  statisztika, és...

...És elköszönök a munkahelyemtől... 
Maradok a szakmámban, csak egy pár lépcsőfokot ugrok.  Adódott egy lehetőség,  amit vétek lett volna kihagyni. Hívtak,  rám gondoltak...  Hát elfogadtam.  Nagyon más lesz,  nagyon idegen.  Nagyon izgulok helyt tudok-e állni,  úgy ahogy elvárom magamtól és ahogy elvárják tőlem.  Majd kiderül... 
Az biztos,  hogy nehéz elköszönni... 

Most nézem ahogy a kollázsokat készítettem, alig készültek képek...