A mai nap, jó nap az ünneplésre

Drága Kislányom! Legyen nagyon boldog a mai napod (is) ! Nagyon szeretlek!

 Zsuzsi a nevét, valószínűleg a kórházban kapta amikor megszületett.  Aztán amikor az én kislányom lett, azt szerettem volna, ha nem egy napon ünnepli a név- és szülinapját. Ezért mi ilyenkor augusztusban köszöntjük.

Drága kicsi Kincsem, édes Kisfiam...

...el sem hiszed, mekkora boldogság vagy Te nekünk! Ma 1 éve, hogy megszülettél, így lett teljessé a mi életünk is. Rengeteg az öröm amit adsz nap, mint nap. Elég ha csak elmosolyodsz azzal a varázslatos mosolyoddal és már mindenkit az ujjaid köré csavartál. Bár ha engem hívsz akkor még csak ritkán vagyok any, ha fekszünk az ágyban akkor hamarabb támadsz meg ci-ci-ci-ci kiáltással, de azt, hogy Apa olyan sóhajtással mondod, hogy abba a szív beleremeg. Édesek a szeretet-megnyilvánulásaid: belémkapaszkodva bújsz a nyakamhoz és olyankor aj-aj-aj. Ilyenkor még néha harapás a vége, de szerencsée egyre ritkábban. Szinte hihetetlen, hogy a mozgásban mennyit fejlődtél. Abból a tehetetlen kis gombócból egy örökmozgó nagy gombóc lett. :) Bár még önállóan nem indultál útnak, de szerintem hajszál választ el ettől. Nincs még rá szükséged, mert olyan tempóban mászol, hogy így is nehéz utolérni :) istenem mi lesz, ha rájössz, hogy két lábon még gyorsabb lehetsz? :) 

Ma éjszaka sokszor megnéztelek, megsímogattam kicsi buksidat. Számomra még mindig hihetetlen hogy vagy nekem. Az, hogy mekkora csoda volt élni akarásod és mekkora csoda volt érkezésed, azt rajtam kívül senki nem értheti. Ugyanígy, amit érzek, azt sem lehet szavakba önteni, mert ezt a szavak ezt az érzést nem tudják úgy visszaadni ahogy kellene. Tehát csak így egyszerűen: Nagyon szeretlek Drága Kisfiam!

Nagyon-nagyon boldog első születésnapot kívánok Neked Drága Kincsecském!

  Az első fénykép Rólad, ilyen voltál a születésed utáni pillanatokban.

 ...és ilyen vagy mostanában. Apa csokiját titokban megkóstolva... :)

...szinte hihetetlen hogy telik az idő...

Csak úgy röpülnek a napok egymás után ...

Zolikám 11 hónapos lesz a napokban. Hihetetlen! ...na meg az is, amiket művel... Kezdem ott, hogy mostmár bárhol feláll, nincs akadály. Nem kell ám szinte semmi kapaszkodó, csak annyi, hogy megtámaszkodhasson. Egyet-kettőt lépeget (persze kapaszkodva), de inkább most még a gyorsabb mászást részesíti előnyben. Viszont mászva rohan! Ez vicces így leírva, de pillanatok alatt odaér bárhova :)   "Szerencsére"  mama megtanította hogy kell átmászni a magasabb küszöbökön, így az eddig csábító, de elérhetetlen imádott erkély is megközelíthetővé vált számára. Gyakorlatilag nincs semmi ott ami miatt félteni kellene, Nem szorul be, nem tud kiesni, nem esik rá semmi, De nem szeretem, és nem engedem hogy egyedül kint legyen.  Mostanában különben is jobb, ha folyamatosan a szemem előtt ténykedik, mert ha már csendben van akkor az tuti rosszat jelent. Egyik reggel olyan szépen eljátszott az ágyában, gondoltam nyugodtan megiszom a kávémat, ott aztán tényleg semmit nem csinálhat. ...de... kiszedte az összes popsitörlőt a dobozából... az ágy minden pontján volt...  Tegnap reggel pedig majdnem magára borította Zsuzsi szobájában levő cd tartó tornyot... Óriási szerencse, hogy amikor dőlni kezdett, Zsuzsi felkapta Zolikát. Tehát a napok semmit nem vátoztak még mindig a legtöbbet elhangzó mondat: -Zolika nem szabad-   "Dumál" egész nap szinte, tökéletesen mondja, hogy APA, a többi: baba, babuuu, tete, imádja, ha tüsszent valaki, és mondjuk, hogy hapci, egészségedre. Ő is mondja: "eg"  Ha elesik  és mondom, hogy hoppá, akkor válaszol: "ottá"  Imádni való, ahogy nyílik számára a világ. Mindent megnéz, mindenre rácsodálkozik. Már nem barátkozik mindenkivel, aki nem szimpatikus számára annak látványosan hátatfordít :) Szeret tapsolni, néha már integet, de inkább csak utólag. Szereti  az építőkockát, látja, hogy mi felépítjük, ő elborítja, de mostmár kettőt egymásra is rak.

Az elmúlt két hétben szinte megállás nélkül boltból-boltba rohangáltunk. Úgy volt, hogy 1.-én jön a vizes és a burkoló, nekikezdenek a fürdőszobát szétverni majd újra építeni, de nem érkezett meg a csempe... így csúszik, -remélhetőleg- csak 1 hetet. Legalább addig rend van... Ha pedig kész a fürdő, jöhet a folyosó és a konyha járólapozása és festése. A folyosón levő beépített szekrények viszont készen vannak. csodaszép lett. :) Jól megküzdöttünk vele, de megérte. Jól jött, hogy Zsuzsi mamázott egy pár napot, mert a szobájában szemmagasságig ért a lom... hihetetlen mit elnyel az a pár szekrény.  Bár így is morgott cseppet, hogy már megint az Ő birodalmát használjuk raktárnak :) de vígasztalásképp patika-rendet raktam neki. (ez mára már természetesen a múlté)

Miért van az...

.... hogy ha egy kisgyermek már a helyét valamilyen módon változtatni tudja akkor már minden eszközt kezelni tud a maga módján?? Zolikám profi módon kapcsolgatja ki-be a házimozit, a digi dekóderét, a számítógépet (tuti olyankor, mikor valami fontos dologban vagyunk nyakig benne)  Rémisztő sebességgel rántja ki-le a telefont, a kamerát, a fényképezőt a zsinorjánál fogva amikor töltőn van. Tegnap reggel egy ujjal és kb. két mozdulattal  szedte le az egyik hangfal borítását. Persze tudja, hogy nem szabad, ezt minden alkalommal el is mondjuk neki amikor sejteni véljük a következő kiszemelt áldozatot. Amikor elhangzik a bűvös -Zolikámnemszabad,nebántsd veszélyes- megáll egy pillanat törtrészéig, hátranéz és elkezdi rázni a fejét, szinte mondja, hogy tudom, nem szabad. Mi meg fuldoklunk a visszafojtott nevetéstől, mert annyira édes ilyenkor.  Nagyon résen kell vele lenni, mert már nem jelent gátló tényezőt egy küszöb, vagy odadobott takaró sem, mindenen átmászi. Mit átmászik? Átgázol!! :)))) Profi módon áll fel, mostmár semmi félelemérzés nincs benne akkor sem ha le kell ülni. Bár még olykor koppan a buksi (fog is még tudom egy párszor) A játékos polcot naponta le tudom törölgetni lepakolás nélkül, azt megteszi helyettem :) visszapakolás még sajnos nem megy :) Az apróbb játékoknak van 2-3 kisebb doboz. Na azok addig vannak benne kb. amíg be nem ér Manókám a szobába. :))  Hihetetlen sokat ügyesedett és erősödött. Múlt csütörtökön voltunk a hivatalos méréseket megejteni, 9800gr és 71 cm. Pár dekát hízott csak az elmúlt hónapban. mondjuk ez nem lep meg, mert szinte 0-24-ig mozgásban van. Viszont nem is nőtt semmit.  Fogak száma 5 és fél. ...és nagyon harap. Rászokott, hogy mint egy kisoroszlán (horoszkópilag az is) nekiindul, közben persze megy a hangutánzás is :) Még szelíd oroszlánkölyöknek hangzik, de alakul :) Szóval közelít tátott szájjal és oroszlán(ka) ordítással és harap. Nagyot. El sem enged. Miután nem lehet tudni, hogy ez most éppen a szeretetnyilvánítás ölelős-nyálas puszija lesz-e vagy harapás, meg kell várni a fájdalmas végeredményt. Múltkor sikerült neki az orromon azt a pontot eltalálni, ahol az orrcsont végetér, a porc kezdődik.. Szégyen-nemszégyen csorgott a könnyem. ...és hiába mondom el százszor-ezerszer, hogy ez nagyon fáj... vissza mégsem haraphatok... így jött nagy kínnal, hogy ráfújok az arcára, ugyanis azt nagyon nem szereti. Persze mondom neki, hogy nem szabad harapni... Esetleg valakinek bevált ötlete?? Mindenre vevő vagyok, mielőtt még apró darabokban fogom a következő bejegyzést megírni :) 

Vagyok...!!

Számomra roppant bosszantó volt már akkor is, amikor Zolikám a pocakomban volt, hogy mindenkit csak az érdekelt, hányok-e (bocsi) mennyit híztam... stb sorolhatnám... Amikor megszületett: mennyivel született, szopik-e, pisil-kakil-alszik-e rendesen.... Szintén sorolhatnám... Valahol az anyaság megjelenésével elveszett az én . Senkit nem érdekel van-e valamiről véleményem -pedig sok mindenről van- Megszüntek a régi jó dumapartyk, az éjszakába nyúló beszélgetések, bandázások. (bár ez köszönhető annak is, hogy amióta elköltöztünk azóta nincs kivel) Minap kisfiammal betévedtünk a munkahelyemre (elég gyakran tesszük nem újdonság)... mindenki köszönt: Szia Zozi!!!! Szia Zolika!!! Ha nem szégyeltem volna ott akkor toporzékolni kezdek... de csak annyit mondtam: ...azthiszem én is itt vagyok... Félreértés ne essék, nagyon jó a viszony a munkatársaim és közöttem, és féltékeny sem vagyok saját gyermekem sikerére, csak akkor és ott (és nagyon sokszor máskor is) arra vágytam, hogy valaki megkérdezze, pláne őszintén érdekelje, hogy én hogy vagyok... Nem azért mintha másként lennék mint máskor, csak jól esett volna. Lassan ott tartok, hogy leszokom a beszélgetésről... Ma már, ha nem közeli ismerőssel találkozom, nehezen indul meg a beszélgetés. Régebben ez sosem jelentett problémát. Mára már inkább csendes megfigyelőlént szemlélem, hallgatom mások beszélgetéseit. ...és ha jól belegondolok ez szörnyű. Szintén nem félreérteni, imádok itthon lenni és babázni, úgyhiszem nem vagyok depis sem. Nem okoz gondot ha -szerintem borzalmas hangomon- énekelni kell gyermekdalokat, vagy egész nap a Babám gagyogását kell hallgatni és válaszolgatni rá... Nagyon szeretek anya lenni, imádom ezt a részét, csak a másikat nem, hogy megszüntem embernek is lenni mások szemében. pedig talán nem zárja ki a kettő egymást... Szerintem...

Hazaért... de hogyan??

Addig sem volt túl pihentető, amíg járkáltam Zolihoz a kórházba és szinte csak aludni jártunk haza, de most aztán úgy érzem elhavazódtam teljesen. Pedig szavam nem lehet, Zoli egy roppant türelmes, jó beteg. Szinte úgy kell kihúzni belőle mit hozzak neki. Csak épp legszívesebben ott ülnék az ágy szélén, lesve minden rezdülését.

Tehát a hazaút: ugye ott tartottunk, hogy betegszállítósokat kerestem, mert féltem/féltettem Apácskát a hazaúttól. Pénteken reggel az összes magán betegszállító céget felhívtam, de eszméletlen összegeket mondtak a telefonba. 35 és 60 ezer között. Mindegy az egyiket azért kiválasztottam, hogy ha hazaengedik, akkor hívom őket. Nem volt rá szükség... -mert mit tesz a bélelt boríték- azonnal, szó nélkül megrendelte az orvos az ingyenes hazaszállítást. Még hétfőn reggel mentem, segítettem összepakolni, elrendezgetni a megmaradt feladatokat, majd 11 körül Zolikával hazaindultunk. Papír szerint, dél és két óra között jöttek volna Zoliért. Délben telefonált, hogy indulnak haza. A nagy boldogság csak addig tartott, amíg nem jöttek sorban az smsek, hogy még mindig Pesten vannak, még mindig beteget vesznek fel. Közben eltelt már 3 óra. 4 óra körül aztán felhívott Zoli, hogy elintézte a gépkocsivezetővel, hogy Cegléden megállnak és onnan én hozom inkább tovább, mert ők még másfelé mentek. Tehát a végeredmény, az indulás és a hazaérkezés közt 5 azazÖT óra telt el. Hiába fekve, mert semmi biztonsági öv, semmi vákumágy, kézzel-lábbal kapaszkodnia kellett, hogy a kanyarokban ne essen le a hordágyról... ami természetesen a rövidebbik fajta volt, így persze a feje és a lába lelógott... Amikor elváltunk a kórházban én egy jókedvű, sétáló emberkét hagytam, és mire hazaértünk... nem találok rá szavakat, hogy mennyire megviselt volt. Tele fájdalommal. Azokkal a fájdalmakkal, amik már nem is voltak csak műtét előtt...  A kötés egyik része átázott, kicsit olyan véres levedzős valamivel. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történt, őszintén remélem, hogy "csak" a sok órás rázkódást érzi, és nem szakadt szét valami ott benn...  ...és kimondhatatlanul bánt a saját gyávaságom, hogy nem mertem én hazahozni... vagy inkább fizetni érte, hogy emberhez méltóan kerüljön haza. Hétfőn varratszedés, arra viszont tuti, hogy inkább én viszem...  Tehát ennyi. düh és elkeseredés...

Még azért egy kép, Az apropója pedig, hogy Zolikám eddig soha, senkivel nem aludt el csak velem. Kedden, csodajó hangulatában nagyon elfáradt, de mivel mondogatom neki, hogy most vigyázni kell Apára, nem szabad ugrálni, odakucorodott :) ...és elaludt...

Gyors jelentés

A neheze megvolt/vagy most jön? A műtét sikerült, Zoli rendben ébredt, nem volt rosszul, éhes volt és rögtön fel akart kelni :)  -persze nem volt még magánál teljesen-  Most még vannak fájdalmai, de ez most még természetes. Már ma megkezdődik a torna.  Az orvos szerint ha nem lesz semmi láz, vagy valami más gubanc hétfőn haza lehet hozni. Újabb feladat, mert szerinte autóval szállítható, de nem merek vállalkozni rá... (...és nem engedem a családból senkinek)  egy 4 napos műtött gerincnek nem hiszem, hogy használ egy esetleges hirtelen fékezés és másfél 2 óra zötykölődés. Így ma végigtelefonálok pár betegszállító céget, kinek van megfelelő auója felszerelése és mennyiért szállít...  Nagyon kellemesen érintett, hogy mindenki -a liftes bácsi, a nővérek, az orvosok- tényleg mindenki hihetetlenül kedves. 

Zolikám fantasztikusan viseli az egész nyúzást-húzást, tegnap mintha tudta volna, hogy nem szabad hangoskodni, szépen csendben volt amíg Apukája aludt. Az utakat végig!!- szinte háztól házig végigaludta eddig. Pedig az a budai-pesti dugók nélkül is majdnem 2 óra.  Éjszaka összebújva alszunk, most nem viszem át a szobájába. Majd ha visszaáll a rend akkor újrakezdjük... Kis hódítóm a kórházban már mindenkit az ujjai köré csavart, tegnap egy teljesen idegen főorvos állt meg neki a folyosón, megcirógatta a pofiját, meg beszélgetett hozzá :))  Nagyon jó, hogy Zoli egy kétágyas szobában van, és szerencsére egyedül, így senkit nem zavar, hogy ott vagyunk. Nagyon nagy tisztaság van, így Zolikát bátran leteszem a földre, és játszik meg bejárja a kórtermet. Ha éhes akkor meg is tudom szoptatni bármikor.

Mégegyszer Mindenkinek ezer köszönet a drukkokért, nem tudjátok el sem képzelni mennyi erőt tud adni. :)

Megvan...

.... a műtét időpontja... jövő hét csütörtök... (május 21.)  

Pénteken végre készen lett az a bizonyos vizsgálat is. Szerencsére negatív lett, semmi baci nem tenyészett ki. Ma telefonáltak a kórházból, hogy szerdán délelőtt várják Zolit, és csütörtökön meg is lesz a műtét.

Közben millió dolog történt, de majd összeszedem magam, ...és a gondolataimat... mert azok most világgá mentek...  Szóval majd jövök...

Csavarogtunk

Adós vagyok egy beszámolóval...

Csodálatos hétvégét töltöttünk el a Balatonnál.  Igyekeztünk aktívan eltölteni ezt a kis időt, de úgy hiszem jó tartalmasra is sikeredett. Sokfelé jártunk, sokmindent megnéztünk, de bármerre mentünk nagyon kedves volt mindenki velünk. Zolikám fantasztikusan viselte az egész csavargósdit. Pedig tartottam kicsit tőle, mennyire zavarja meg, hogy minden másként, máshol, máshogyan van, mint amit megszokott. De igazán nem lehet okom panaszra, mert egyszer sem sirdogált, nem volt nyűgös. Zsuzsi pedig imádta az egészet, elemében volt végig. Az üdülőben voltak kis barátai. Esténként szinte látni sem láttuk, úgy kellett becserkészni, hogy jöhetne már aludni :) 

Akkor hát:

Amikor odaértünk ebéddel vártak minket. Kipakoltunk és elmentünk sétálni egyet a partra. Ez a kép a sétányon készült, ami hihetetlenül gyönyörű színekben pompázott. (Picuranyu ezt a képet Neked küldöm :) )

Pénteken délelőtt Veszprémben voltunk az állatkertben. Sok-sok évvel ezelőtt voltam már, de akkor sem és most sem éreztem jól magam ott. Valahogy olyan búsak, szomorúak az állatok. Pedig tényleg gyönyörűen korszerűsítve lett az egész állatkert.  Ebéd Csopakon, utána Balatonfüred. Imádom. Ott mindig hatalmas élet van. Óriásit sétáltunk. A sétány elejétől a kikötőn át a Helkáig. Nagyon jó volt az idő, sütött a nap, bár a szél eléggé fújt.

Szombaton ennyire nem volt szerencsénk az idővel.  Keszthely volt betervezve, a Babamúzeum, a Festetits kastély, meg még amit találunk. Mire odaértünk már elég borult volt az ég és hideg is szél is fújt. A kastélyba mentünk először. Oda sajnos babakocsival nem lehet bemenni, így Zolikám az én kezemben, hol Zoliéban utazott. A parkban is sétáltunk egy nagyot.

Mire bejártuk a parkot zuhogott az eső, így a többi látnivalót meghagytuk máskorra :( Elindultunk vissza. Badacsonyt elhagyva százágra sütni kezdett a nap, így gondoltuk megnézzük Tihanyt. Annyira nem is az Apátság érdekelt minket, hanem a Belső-tó környéke. nagyon nagy szerencsénk volt, mert épp egy rendezvényre pottyantunk be. Akkor tartották a Kecskeköröm-fesztivált. Na volt ott minden: kovács mester, nyilazás, kutya szépségverseny, főzőverseny, kirakodó vásár. ...és persze hihetetlenül gyönyörű táj.

Vacsora után, az üdülő kertjében sétálgattunk általában. Ha még nem jártuk le térdig a lábunkat, akkor ott is megtehettük. Gyönyörűen parkosítva van az egész, eldugott kis padokkal, játszótérrel.

Zolikám kipróbálta a hintát. Nagyon tetszett, voltak hatalmas kacagások :)

Nagyon tetszett a rugós autó is :)

...Apácskával csúzdáztak...

...velem egy kötélre lógatott gerendán billegett...

Bújócskáztunk a bokrok között... :)

Hol volt közben Zsuzsi? Hát csocsózott... először kis barátokkal...

...persze Apát is rá lehetett venni egy-két meccsre :) Közben Zolikám szétnézett az asztalok alatt  :))

Mindent összevetve, ez az a hely, ahová visszavágyik az ember. Az ahogy fogadtak, amilyen kiszolgálás volt, az fantasztikus. Nagyon-nagyon bababarát az üdülő, minden volt, Kiságy, kád, etetőszék... sorolhatnám. Nagyon jó lenne visszamenni hosszabb időre.

Itthon aztán belecsöppentünk a hétköznapok darálójába. Egész héten csak mostam-mostam, éééés valahogy nem akar elfogyni sohasem.

Zoli vizsgálatait is végzik. Sajnos az egyik lelete nem lett jó...  így csúszik a műtét is, addig amíg nem produkál negatív leletet... Pedig már jó lenne túl lenni rajta.

Még egy jó hír ami a héten történt:

Ismét egy emléklap: Zsuzsink 1. helyezést ért el az iskolai szépírási versenyen :) Nagyon-nagyon büszke vagyok RÁ :))

Jó rég voltam már itt...

... rengeteg dolog összegyűlt megint.

Akkor hát... A legfontosabbal kezdem, Manókám mászik :) de mint a villám úgy ám :) édes kis birodalmi lépegető, csak úgy csattog a kis tenyere a földön :) Természetesen mindig a lábam alatt van, vagy a hátam mögött, így minden idegszálammal azt kell figyelni, hogy épp hol van és mit csinál. Természetesen felfedezte a tiltott dolgokat is, mint például a cd/dvd állvány (van belőle 3) Virágtartó (ettől nagyon félek, mert elég nagy méretű virágok vannak rajta, de azthiszem ki lesznek lakoltatva az erkélyre nyárra) Így aztán mint egy gép azt ismételgetem, -Zolikám nem szabad, -Ezt ne csináld, nem szabad. Olyankor rámnéz és persze ugyanúgy csinálja tovább.  Még egy kicsit a mászásról, tegnap reggel -már felöltöztetve- letettem a szobájában a földre, jöttem-mentem, Zsuzsi is felébredt, Zolikám hatalmas örömujjongás közepette megrohamozta a szobáját. Annyira édes volt, ahogy örült Zsuzsinak :)

Végre vettünk etetőszéket is. Jó nehéz választás volt, meg jó sokba is került, de legalább olyan, mint amit megálmodtunk. Jól elvan benne, eljátszik a tálcájára tett dolgokkal. Bár a legnagyobb szórakozás mindent ledobálni és utána rácsodálkozni, hogy került fel ismét a tálcára :)

Ha már etetőszék... etetés... próbálkozunk mindenfélével :) Három befutó van eddig, a sütőtök csirkével, ez a kedvencek kedvence, második a levesből kiszedett répa+krumpli ha van hozzákeverve egy kis tejcsi (természetesen anyáé) illetve kaptunk a Hipptől kóstolókat, ebből a vaníliás jóéjszakát tejbedara. Na ez nagyon ízlett. Ezen felbuzdulva főztem neki a fagyóból elővett tejcsiből tejbegrízt. Az is ízlett nagyon. Múlt pénteken pedig, sóskát kapott. Ez azért nagy szó, mert én már a látványtól és az illatától is rosszul voltam (bocs aki szereti).  Szóval, fogtam a kezemben a kész főzit, és mondtam Zolikámnak, hogy teljes mértékben meg fogom érteni, ha nem kéri. De kérte. Mitöbb még tátotta is a száját. No, most vagy annyira éhes volt, vagy ízlett neki. Gyorsan elújságoltam sms-ben Zolinak meg Anyunak, hogy mostmár tuti nem hasonlít semmiben sem rám a fiam, mert még a sóskát is megeszi... A válaszok pedig így hangzottak. Anyu: -Ebben a korban még te is megetted, csak miután önállóan enni kezdtél onnan kezdve nem. (hm biztató...)  Zoli: -Örülök, hogy eszik a kölök és hidd el rád is hasonlít. (különben meg csak az mondja, hogy hasonlít rám aki bókolni akar) Szóval eszeget végre a Drágám. A legfontosabb persze, hogy legyen kéznél a cici, persze ellenőrzi naponta többször is, nehogy elvesszen valahol. Számomra nagyon fontos, hogy minnél tovább szopizzon, ezért nagyon örülök neki, hogy bármilyen más étellel is kínálom meg Manókámat, utána mindig cicit kér. Azthiszem ez olyan lelki kötődéses dolog ez nálunk. Imádom szoptatni, mert olyan átéléssel teszi, hogy már látványnak is gyönyörű. Imádom, hogy olyankor annyira közel vagyunk egymáshoz, megszűnik a külvilág, szívom be az illatát, nézem a buksiján az apró izzadságcseppeket, mert ez kérem szépen nagy munka ám... :) ... és nem utolsósorban imádom, ahogy szopi után elégedetten rámnéz, vagy egy tejcseppel a szája sarkában ellazultan, mosolyogva elalszik.

Készültem pár képet feltenni, ezeket is pótolom. (tudjátok, kattra nőnek)

 Mama (Apa Anyuja) ölében csodálta a nagy vizet:

Így mentünk csavarogni amikor jóidő volt, nem is állta meg szó nélkül senki, hogy milyen szép. (én meg híztam vagy két kilót bizti)

Húsvétkor a frizurának is tökéletesnek kell lenni :)

Itt meg mi négyen szintén húsvétkor. A kép időzítővel készült, a fényképező az ágy előtt volt a vasalóasztalon :))