Nevessünk is -amikor anya alakít...

Ma reggel fél 8-kor úgy kellett kiborítani a fiúkat az ágyból... naná, egy ilyen éjszaka után (Zozit megszámlálhatatlanul sokszor vittem vissza az ágyába, Marci pedig megszámlálhatatlanul sokszor nyöszörgött, de csak annyira, hogy én ébredjek, ő pedig békésen aludt tovább) Tehát nem is csodálom, hogy aludtak még... én is szerettem volna... 

Fél 9-ig kell odaérnünk az oviba, mert utána kapuzárás... Ráadásul szerda a gyümölcsnap és -száztizenötször átkoztam az esti torkosságomat, hogy az utolsó fürt szőlőt megettem...- még valamit venni is kellett. Így tudom, hogy nem dicséretes, de épp csak beestünk az utolsó percekben az ajtón... (hajjaj, hogy lesz ebből jövőre pontos munkakezdés...)

Tehát öltöztetem Zozit, közben a fél szemem Marcin, hogy ne essen le a kispadról. 
Teszem el a kabátot, veszem elő a váltócipőt, ráadom a lábára, küldöm a csizmájával, hogy tegye el a szekrénybe.
Zozikám vékony panaszkodós hangon: -Anyaaaa a cipőőőőm.....
Ránézek épp kérdezni akartam, hogy mi a baja vele, akkor látom, hogy a "jobbost" Zozi, a "balost" Marci lábára adtam... :D
Titokban reménykedem, hogy nem látták sokan :DDD

Nyerő gyerek... :)

Soha sem volt kérdés, hogy Zozi a szerencse fia.

Így aztán meg sem lepődtem amikor kibontottam azt a csomagot amit tegnap hozott a postás. Még valamikor nyár végén volt egy nyereményszelvény az egyik Thomaszos újságjában, épp a postára mentem, így gondoltam feladom neki. Nyert :)

14 hónapos Marci... és ami kimaradt

Már teljesen feladtam a reményt is, hogy valaha normális posztot sikerül írni... de igyekszem összekaparni a maradványaimat... (tegnap este Zozi is beteg lett...)

Tehát:

Van egy fantasztikus legkisebbünk aki ma pontosan 14 hónapos :) hihetetlen változásokon ment keresztül az elmúlt hetek alatt. Mondjuk abban semmit sem változott, hogy a mozgások elsajátításában továbbra is lusta, vagyis hát megcsinál ő mindent, csak a saját tempójában. Szóval még mindig csak mászik, illetve ha ráér kapaszkodva sétálgat. Úgy hiszem tudna ő menni kapaszkodás nélkül is, csak még nem jött rá, hogy úgy is lehet :) Feláll bárhol, megáll hosszú percekig, egyet-kettőt lép, aztán leül szépen lassan leereszkedve (szerintem ezt én nem tudnám utána csinálni) aztán uzsgyi, mint egy szélvész már ott sincs.

Zolikám kedvencei a Trixi könyvek ezeket Marci is nagy előszeretettel lapozgatja, olykor tényleg ügyesen, aztán pedig van amikor kicsit durvábban, (olyankor anya ragaszt), meg néha meg is kóstol egy-egy lapot (hát ezzel még anya sem tud mit kezdeni). A másik nagy kedvenc egy tűzpiros lendkerekes tűzoltóautó, hosszú-hosszú percekig tologatja, élvezi ahogy hangot ad, néha szakértő módon a feje tetejére állítja és teljes beleéléssel vizsgálgatja, hogy melyik kerék milyen hangot ad :) Imádom ahogy így elmókol magában, próbálom ilyenkor nem megzavarni.

Ami még újdonság számomra, hogy Marci soha nem volt az a típusú gyerek akit csak úgy kedvünkre ölelgetünk, már picinek is, ha elege volt az ölelgetésből eltolt magától. Mostanában nagy előszeretettel az ölembe ül, "beszélgetünk" (ő mutogat én mondom mi az és mit csinál) vagy mesélünk és teljesen spontán kapok egy puszit :) na még nem olyan igazi cuppanósat, hanem olyan tátott szájas nyálasat, de mégiscsak puszi :)

Ha kérem, mutatja a pocakját, az okos fejét, a fütyit :) és ha nagyon jó kedve van a kezét és lábát is.

Hát az evésére ha a mostani betegséget nem számítjuk nem lehet panasz,  szinte mindent megeszik. Imádja a joghurtot és természetesen mindent amit mi eszünk. Nem túl régen még összetörtem neki szinte mindent, ma már nem lehet, mert úgy nem kell, csak ha ugyanolyan felnőttes mint a mienk :) Így nagyon mulatságos, ha pl. spagettit eszünk, azt ő szálanként kéri, de csakis úgy, ha az ujjamra tekerem és úgy bekaphatja. Nem nagyon pancsol bele az ételbe kézzel, mert nem tudja elviselni, ha maszatos a keze, rögtön tartja a számhoz, hogy nyaljam le, én pedig visszatolom az ő szájához, hogy a saját nyelvével rendelkezzen, ne az enyémmel :) Ezen jókat szoktunk nevetni, aztán persze letörlöm.

Beszélni nem beszél még, pontosabban mondja ő,csak mi nem értjük, hogy mit. Ami biztosan felismerhető, a mama és a hamma ami természetesen evést jelent, vagy ivást. De semmi anya, vagy apa de még hasonlók sem hangzanak el... Tudom, majd egyszer elkezd dumálni és akkor lesz még fogd már be a szád egy percre :) Tehát ez ügyben sem vagyok ideges.

Imádja a zenét, amint meghall valamit, legyen az valamelyik zenélő játék zenéje, vagy a tv-ből-rádióból valami zene rögtön rázza a fenekét és tapsikolni kezd hozzá.

Fogtündér mostanában állandó vendég lett nálunk, két felső őrlő áttörőben van, ez szegénykémet nagyon megkínozza. Így tulajdonképpen majdnem tízfogúnak is nevezhetném már. De a doktornéni kedden azt mondta, hogy mintha  a szemfogak is duzzadtak lennének, így azok is várhatóak nemsokára.

Ja, és mostanában cumizik... nem régen megtalálta az egyik cumiját a játékosdobozában, és látni kellett volna az örömét. Nem volt szívem elvenni, azóta is rágja, nem úgy cumizik mint egy rendes cumis gyerek, hanem csak rágcsálja. Szerintem jólesik a fogának is. Ha épp nincs szem előtt akkor nem keresi, de ha látja akkor rögtön bekapja. Így most cumis fényképeink is vannak azóta :)

Tehát mostanában ilyen :) Imádni való, igazi kiskrapek :)

Bár még nyáron készültek, beszúrok két képet. Imádom őket fényképezni amikor alszanak, ilyenkor szoktam "porcikás" képeket készíteni :)  Ilyeneket:

Marci porcikák:

Zozi porcikák:

Minden...

Hát nem unatkozunk mostanában :)  Ez jó is, meg nem is...

Az elmúlt hetek, a gyerekek betegségei és gondolom az őszi időjárás nagyon rányomta bélyegét az egész család hangulatára. A gyerekek is csak nyűglődtek, én is kezdtem nagyon befordulni. (nem jellemző rám, de ott tartottam, hogy a boltba sem volt kedvem lemenni, csak ültem a szobában és bámultam ki a fejemből...) Így nagyon fontos volt, hogy kicsit kizökkentsük magunkat. Apácskánk jött a fel és megmentő ötletével, hogy menjünk el valahova szombaton. A Tropikáriumra esett a választás. Így aztán szombaton reggel (délelőtt) útra keltünk, és csodás élményekben volt részünk. Pechünkre nagyon sokan voltak... pont kifogtunk egy -valószínű- lengyel csoportot... nem túlzok, de szó szerint lépni alig lehetett. Tetéztük a nehézségeket azzal is, hogy bár az van kiírva, hogy babakocsival is végigjárható, ennek örömére vittük is magunkkal... na itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy csak fölösleges kolonc a babakocsi, ugyanis a tömegben tolni alig lehetett, Marci pedig nem maradt meg benne... na ha benne marad akkor sem lát belőle szinte semmit...  DE, semmi nem szegte kedvünk, nagyon szépeket láttunk, Zozi egyenesen imádta, Zsuzsinak is tetszett, Apácskánk már látta, de nem sokra emlékezett belőle, nekem pedig varázslatos volt még így is.

Ezeket láttuk (illetve az én szemszögemből ezek voltak a legérdekesebbek)

Amikor hazaértünk kicsi pihenő után, készülődtünk a városközpontba, mert nagy-nagy városépítés-szépítés volt nálunk... Április és október között konkrétan közlekedni nem lehetett sehol, mert mindent egyszerre csináltak: körforgalmat a közlekedési lámpák helyett, szét dúrtak egy nagyon régi teret, (én szerettem, nekem tetszett még akkor is, ha egy szovjet emlékmű volt a közepén, de én gyerek korom óta imádtam azt a szobrot és nagyon sajnálom...), tér kövezték az egész városközpontot, építettek két új szökőkutat, lezártak egy másik tér kivezető utcáját, így most egy hatalmas színpaddal ellátott tér lett belőle, ja és pont eközben kezdték az egész város területén a csatornázási munkálatokat is, ami ki tudja mikor lesz kész.

Na szóval ennek a megújult városközpont átadó ünnepsége volt szombaton. Az esti program eléggé hívogató volt, Wolf Kati, Mága Zoltán és az Angyalok, utána tűzijáték. Az utóbbi megnézését attól tettük függővé, hogy a kicsik hogy bírják a strapát az egész napos csavargás után. Hát bírták :) Mindenki jól beöltöztetve, hogy ne fázzunk meg, Marci még el is aludt a két koncert alatt :) Zolika bohóckodott, Zsuzsi barátnőzött, mi pedig találkoztunk régi ismerősökkel és együtt hallgattuk, néztük az előadást. 

Aztán, hogy ne legyen az örömünk teljes, Marci ismét (?) (gyakorlatilag 5 hete hol jobban hol rosszabbul van) beteg lett. Igazából már szombaton ment kicsit a hasa, de vasárnapra ezt kiegészítve jött az orrfolyás is némi lázzal... Így a hétfőt megint a dokibácsinál kezdtük, aki szokás szerint a fogzásra gyanakodott. Így nem is kapott semmi gyógyszert, csak a szokásos tanácsokat, orrszívó, Nasivin, láz esetén lázkúp... Hát komolyan mondom ezért kár volt annyi ideig egyetemre járnia... Kedden Marci aki egy olyan típusú gyerek aki két percig nem marad meg a kezemben, egész nap vagy aludt vagy a kezemben sírt... Délután amikor Apácska hazaért azt a döntést hoztuk, hogy átvisszük Ceglédre az idős doktornénihez. Jól tettük.... ugyanis Marci igaz fogzik is, de ennyi tünetet azért nem illik ennek a számlájára írni. Tetőtől-talpig vizsgálat után doktornéni arcüreg-gyulladást állapított meg...  kapott rá gyógyszert és így most annak a hatását várjuk... remélem gyorsan meggyógyul... Én pedig megbízható gyerekorvost keresek...

Ölelés világnapján...

...küldj egy ölelést szeretteidnek...

Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

(Paulo Coelho)

Telik az idő...

... de még milyen gyorsan...

Zozi kitalálta délután, hogy ő pogácsát szeretne enni... Na micsoda anya az ilyen... nem álltam neki sütni... Erre Ő, hozzak neki Pista bácsitól (a házunkkal szemben van egy kis bolt) mondom neki, nincs kedvem most felöltözni, lemenni, majd holnap veszünk. Nem volt jó... Majd ő lemegy és vesz magának... (ma már a második hoppá...) kezébe nyomtam egy kétszázast, lekísértem az út széléig, ügyesen szétnézett, nem jött autó átment, be a boltba EGYEDÜL!!! Pár perc múlva diadalmas arccal hozott egy kis zacskóban 3 szem pogácsát :)
Azt a büszke mosolyt az arcán örökre szeretném megőrizni az emlékezetemben.

Nevessünk is- Zoziszáj 8.

Reggel sétálunk az oviba, Zozi kérdezget:-Anya az a néni mit csinál?

-Biciklizik.

-Hova megy?

-Gondolom dolgozni...

-Hogy hívják? (mostanában mindenkinek nagyon fontos tudnia a nevét)

-Nem tudom.

-Neeem tudooood?  Akkor hát mit tudsz?? (hoppá-hoppá...)

Ballagunk felfelé a lépcsőn... Zozi nem akar most a lábán jönni, de a kezemben Marci és ráadásul szinte a fülemen is csomag lóg...

Zozi:

-Jaaaj, de nehéz ma magammal....

...és a legfrissebb könnyfakasztója...

Délutáni ébredés után általában a fotelban ülünk, összebújva, kell neki ez a kis szeretgetés. Simogatja arcom, odasúgja:

-Anya szeretlek! Nagyon szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek Kincsem.

-Amikor a pocakodban voltam akkor is szerettelek... (hát bevallom erre már nem találtam szavakat)

Október...

kb. száz-ötvenhetedszer kezdek neki, hogy végre az a rosszkedvű bejegyzés ne látszódjon azonnal...

Bár sok újdonságról nem tudok írni, a kicsik hol jobban, hol pedig rosszabbul vannak. Egyik nap még Zozi orra folyik nagyon, krákog, köhécsel, másnapra mintha elfújták volna. Másnap már Marci orrát porszívózom, szortyog egész nap, vagy éppen a hasa megy... Most éjjel megint nagyon rosszul aludt, nehezen kapott levegőt, kb negyed óránként ébredt nyöszörögve. Hajnalban megint belázasodott, kapott kúpot ami szépen levitte, és bár az éjszaka hátralevő részét is ébren töltöttük, reggelre már láthatóan semmi baja nem volt... remélem így is marad...

Zozikám hétfőn újra elkezdte az ovit, cseppnyi sírás volt csak. De most inkább mulatságos volt a szitu: egész úton mondogatta, hogy ügyes lesz ám, nem sír, de vigyek majd tejszeletet délben. Megígértem, ment a szokásos rituálé az oviban, nagy bátran ment a csoportba, az ajtónál még egy utolsó előtti és utolsó puszira visszafordult, és könnybe lábadt szemmel mondta, hogy nem akar itt maradni. Kérdezem tőle, miért?  -erre Ő: sír a Zsoltiiii!!! (az egyik kisfiú, még szinte az egész napot végigsírja) De aztán az óvónéni felvette megölelgette és mire az ablakhoz értem, már nem volt semmi baj.

Annyira gyorsan telnek a napok, és szinte hihetetlen, hogy Zozi már egy hónapja ovis (na jó, azt az egyszer 3 napot és egyszer 1 hetet leszámítva) Marci pedig elmúlt 13 hónapos is... (na azt sem írtam még meg...) hihetetlen dolgokat produkál :)

Zsuzsi is észrevétlen beszokott az új iskolába. Volt az osztályfőnöke családlátogatáson, nagyon meg van vele elégedve. nem panaszkodhatok én sem, de nem akarok semmi konkrét dolgot írni, mert arra tuti rácáfol egy pár napon belül. A lényeg, hogy most nagyon lelkes, és nagyon remélem marad ez így :)

Ezek pedig hétvégi frissek :)