A 2018/2019-es tanévet megnyitom...

...ezt mondta ma az Igi-bá...

Hát, nem kísérte olyan lelkes taps, mint az évzárón elhangzó hasonló de mégis más mondatot... De voltak lelkesek, csillogó gyermekszemek.

Nálunk sok minden változik...
Zozi ötödik osztályba megy... ( ááá nem létezik... tuti tévedés...)
Új tanárok. Új osztályfőnök.  Új tantárgyak. Új tanterem. Másképp kell tanulni. Gyanítom  nem lesz ilyen könnyű dolgunk,  mint eddig...
Az új osztályfőnök -Szilvi néni- szimpatikus... ma találkoztunk vele először.  Rögtön kérte mindenkitől, hogy tegeződjünk. Így közvetlenebben tudjuk egymást megszólítani.

Marci tanító nénijei nem változtak. A terem, sőt az épület igen. Másodikban (mondom én,  hogy tévedés...) megint másik épületben vannak. Még mindig külön, nem a nagyokkal. Jó kis hely, aránylag nagy udvar, játszótérrel. Bár ami nem volt régen (értsd Zoziéknál másodikban) túl jó dolog, hogy minden nap, mint a malacok olyan retkesek voltak. A játszótér ugyanis homokozóban van... 
No náluk ennyi a változás. Kíváncsi vagyok Marcinak mennyire jön be ez az épület. Anno Zozi nem szerette, mert nagyon nagy.  Régi, nagy belmagasságúak a termek. Egyébként nem komor szerintem, de szokni kell a tavalyi lapostetős elsős épület után. A termet nyáron mi szülők tettük rendbe. Ebben az évben ezt a négy osztályt nem festették volna ki. Hogy mégis tiszta legyen, az apukák festettek, anyukák takarítottak. A gyerekek így mégis szép tiszta falak közt lehetnek. Ha már ott vannak egész nap...

Személy szerint én nem vártam a sulit... olyan jó volt így, hogy nyugi volt. A fiúk jól elvoltak a mamáknál. Idén nyáron igazán szerencsések voltunk. Sokat voltunk együtt.  Mindhárom nyári hónapban voltunk szabadságon.  Illetve a megszokottól eltérően két nyaralás is volt az egy hosszú helyett.
Mindketten hatalmasat nőttek... teljes ruhatár csere van folyamatban... Zozi jól megerősödött, már nem csúfolhatjuk bőrkének... ilyenkor szokott nőni. Hát hajrá!
Marci óriásit nőtt, most az évnyitón látszott igazán, hogy jóval magasabb mindenkinél... na ő viszont gondolom ennek köszönhetően nagyon sovány... de majd behozza ő is.
A kis lelkük úgy érzem rendben van.  Tulajdonképpen várták az iskolát. Kíváncsi vagyok meddig tart ez a lelkesedés. Remélhetőleg minél tovább.

Holnap még aránylag nyugis napjuk lesz. Csendes nap. Lehet értük menni fél kettő körül. 
Ez jó is, mert kettőtől a zeneiskolában már hangszer-óra beosztás van.  Jó lenne valami jó kis időpontot megcsípni. De legalább azt, hogy a két fiút ne kellene külön-külön hordani ugyanahhoz a tanárhoz. Na meg az én munkaidőmmel se üsse egymást...

Úgy látom azért holnap beleugrunk a sűrűjébe. Izgulok is rendesen... titokban... Hát hajrá.

Minden sulisnak/ovisnak zökkenőmentes tanévkezdést és sikeres évet kívánok!

Most így... augusztus utolsó napján... nyaralás...

Hát... nem voltam túl aktív...
Pedig lett volna mit megörökíteni.

Pl... volt még egy nyaralás. Egy Balatonos. A szokott helyen Füreden.
Szerintem a nyár legforróbb napjait töltöttük ott.
Nagyon nem is tudtunk sehova menni a forróság miatt, egyszerűen ránk olvadt a ruha. Így az ott töltött 9 napból 7-et a strandon töltöttünk. Azért ennyit, mert az érkezés napján nem fürödtünk, illetve volt egy "hűvösebb" nap, amikor csak olyan 37 fok körül volt. Na aznap megnéztük a Kinizsi várat.
Szuper élmény volt.  Akkor voltunk, amikor Marci még a hasamban utazott. Jókat nosztalgiáztam, hogy a torony csigalépcsőjén lefelé nem láttam a hasamtól. 😊
Most sikerült olyan időpontban menni, hogy érkezésünk után kb fél órával várjáték kezdődött.  Ó, hát az nagyon szuper volt.  Belevonták a közönséget is. Főleg a gyerekeket. Na meg a bátrabb felnőtteket. Így lett Apából Kinizsi, a vár ura.  Akkora hatalommal bírt, hogy a gyerekeket ő ütötte lovaggá.

A többi strandos nap ugyanolyan volt, mint mindig. Fürdés, evés, pihenés, fürdés, fagyi, haza. Annyi volt az érdekesség, hogy most kipróbáltuk Füreden a Eszterházy strandot. Kétszer voltunk ott. Nagyon szép,  nagyon kultúrált, de baromi drága.  Az egyik nap kipróbáltuk az élményfürdőjét. Szuper. Nem túl nagy, kb a kétórás jegy fedezi, hogy minden elemet végigjátsz. De jó volt a kristálytiszta medencében lubickolni.
Változatosságnak tökéletes. 

Összegezve elmondhatom, hogy nagyon passzív pihenés volt. Kellett ez, az egész nyári rohanás, kapkodás után.  Kicsit nehéz volt visszazökkenni utána a pörgésbe... pláne, hogy mindkettőnknek nemszeretem napok következtek...

Marci, te kicsi kincs!

Drága Kisfiam!

Egy csoda volt számunkra az érkezésed 8 évvel ezelőtt. Egy olyan csoda ami azóta is tart.
A hatalmas szeretet amit kapunk tőled, a mosolyod, a "gondterhelt" homlokráncolásod, mind mind csoda. A csoda Te magad vagy!
Nagyon szeretlek DRÁGA KISFIAM!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Kincsem Zozikám!

Mondd, mikor nőttél meg ilyen nagynak? Mikor lett abból a szuszogó kis csomagból ez a helyes kispasi?
Az első  kétszámjegyű szülinap...

Még gyakran odajössz, hogy "-összebújunk?"
Hát persze. Ölellek amíg lehet, amíg igényled, amíg engeded. Imádom az érzékenységed, a szereteted, a vidámságod. Téged!

Isten éltessen nagyon sokáig KISFIAM!
Boldog születésnapot! Szeretlek!

Nyaralásos...3...-Velence, Murano, ...hazafelé

Hát a hat ott töltött napba nem sok program fért bele. Na meg valljuk be, a lelkünk most a  finom puha homokot és a tengert vágyta. Az édes semmittevést.
Viszont a fiúknak is látni kellett Velencét. Kíváncsiak voltak a gondolákra, a sikátorokra, a hajókra. El sem tudták képzelni, hogy ott nem közlekednek autók... 😊

Így pénteken útnak indultunk. Azt a tanácsot kaptuk, hogy olyan hajójegyet vegyünk, ami családi és egész napra szól, mint egy bérlet,  korlátlan mennyiségben fel és leszállhatunk bármikor és bárhol. Így is lett. 

Nagyon korrekt a közlekedés.  Tényleg,  mint Pesten a BKV buszok úgy jönnek-mennek a hajók.
Az első állomás természetesen Velence volt. Újra és újra elvarázsolt. A fiúk is nagyon odavoltak érte. Imádták a hidakat, boldogan integettek minden gondolásnak és ujjongtak, amikor azok visszaintegettek.
Mi most is kihagytuk magát a gondolázást. Prózai oka van... brutál drága... 

Hatalmasat sétáltunk. Észrevétlenül szinte órákat. Pontosan nem is tudtuk merre járunk, de nem is volt lényeges. Egy nagyon szimpatikus helyen fagyit vettünk, félárnyékban egy hídon leskelődtünk amíg elfogyott. Épp akkor kötött ki egy gondola. Marci egyszercsak felkiált: ott a Majka, az ott a gondolás. Már indult is volna oda hozzá. Nagyon nehezen sikerült meggyőzni, hogy csak hasonlít rá. 

Csuda szuper kiskereskedéseket láttunk. A csokiárustól kezdve, miniatür könyvárusig, parfüméria, meg minden, tényleg minden.
Na amikor már mindenki lába jajgatott egy kis pihenőért felszálltunk egy hajóra és visszamentünk a nagy kikötőbe. Át szerettünk volna menni egy másik szigetre.  A következő hajó Muranoba vitt. Gyönyörű hely. Nem tudom melyik megállónál szálltunk ki, de tuti nem ott ahol a turisták. Egy nagyon csendes, szinte kihalt városrészben sétáltunk.  Gyakorlatilag egy bácsi üldögélt a háza előtt és más nem is volt az utcán.
Egy folyó mentén épültek itt is a házak. Érdekes, hogy itt úgy parkolnak a ház előtt a motorcsónakok, kishajók, mint nálunk az autók. Csak jönnek  bepattannak és már mennek is. Találtunk egy kávézót. Ittunk egy kávét, a fiúk fantát és megkerestük a hajóállomást.
Vissza Velencébe. A mi kikötőnkhöz onnan volt csak vissza hajó.
Útközben megcsodálhattuk a temetőszigetet is. Érdekes,  addig fel sem merült bennem, hogy vajon hova temetkeznek. De így már érthető.

Az utazással szerencsénk volt.  Nem kellett szinte sehol sokat várni.
Azt úgy megállapítottam, hogy nem voltunk olyan igazi turisták. Nem jártuk be a múzeumokat, nem álltunk sorba sehol. Biztos az is gyönyörű,  de egy napba nem fért volna bele több. Az is csoda volt, hogy a fiúk fegyelmezetten szépen bírták. Na jó, ők más szemmel nézik az efféle kirándulásokat.  Nekik fontosabb volt egy-egy díszes giccses kirakat, mint egy szép szobor. Na meg persze elfáradtak ők is nagyon.

Aztán bármennyire nem is akartuk, közelgett a hétvége, a hazaindulás.
Szombaton a parton ülve csak bámultuk a tengert, a partot, az eget. Nem is tudtam mit akarok magammal vinni.  Úgy mindent. Az illatokat, a látványt, az érzést.  Ááá, ez az a hely  amit nem lehet megunni...
A fiúk is azt kérdezgették, hogy ugye még fürdünk  ugye sétálunk, ugye szedünk kagylókat, ugye ugye ugye...
Vasárnap reggel,  még reggeli után a teraszról integettünk egyet a tengernek, annak a csodának ami ott vár minket... mert ugye visszavár... ugye visszavár...

Nyaralásos...2...- Dolce Vita

A második nap reggelén na jó, hajnalán esőre ébredtünk. Nem baj, majd kirándulunk.
De mire a reggelihez összeszedtük magunkat el is állt az eső. Mire végeztünk száz ágra sütött a nap. 
Húú, valami nulla idő alatt öltöztünk át fürdőruhába. 

Jutalmunk az volt, hogy gyakorlatilag szinte senki nem volt még a parton.
Minden hotel rendelkezik a parton egy-egy  szakasszal ahol csak a saját vendégei foglalhatják el a napágyat. Mi is megkerestük a mi területünket -nem volt nehéz- pont a hotel előtti sávban volt.
Lecuccoltunk és irány a víz...

Kicsit fújt a szél, de kimondottan kellemes volt. Viszont arra elég erős, hogy jókora hullámok legyenek. A kezdeti bénázás után rájöttünk, hogy ha nem közvetlenül a parton derékig érő vízben ugrálunk, akkor nem fel és beborít a hullám   hanem finoman felemel és ringat. Igen mééég engem is 😁

A fiúk persze nagyon élvezték. Érdekes, de itt soha nem kékült a szájuk a kihűléstől. Biztosan azért, mert folyamatosan mozogtak.
Azért persze, mikor mindannyian olyan ráncosra áztunk, mint egy vizihulla kimentünk a partra száradni. Ez konkrétan azt jelentette, hogy túrtuk a homokot.
Építettünk "gátat" a hullámok ellen. Komoly medencét fallal körülvéve. Persze ez elég sziszi-fuszi munka volt, mert egy nagyobb hullám elmosta a falat. 

Dél körül már kissé unalmas móka volt. Letusoltuk a part melletti zuhanynál a nagyja homokot és szinte azzal a lendülettel a fiúk ugrottak is be az édesvizű kristálytiszta medencébe. Mi pedig a medence melletti bár vendégszeretetét élveztük. Nagyon fincsi kávét ittunk, mérhetetlen mennyiségű ásványvizet (valami eszméletlen finom)
Kicsit később a kicsik ettek sült krumplit vagy pizzát. Kb annyi időre lehetett őket kicsalogatni a medencéből. 

Délután, kora este útnak indultunk.
Jesolo főutcája esténként sétáló utcává válik. Azthiszem 7-től nem mehetnek autók rajta.  Sokat sétáltunk, de a végére soha nem értünk. Kipróbáltuk a bringó-hintót is. Jó móka.

Vacsorázni két étterem tünt szimpatikusnak. Az egyik a La Gondola, a másik pedig  A Terasz. (Hú ezt most nem jut eszembe hogy volt írva)

Mindkettőben jókat ettünk.  Mindkettőben nagyon kedvesek voltak velünk. A La Gondolaban a pincérnő már megismert.  Kézzel-lábbal elmesélte  hogy volt már Magyarországon és milyen gyönyörű.  Minden este amikor ott voltunk kaptak a fiúk ajándékot.  Nyalókát, hűtőmágnest. Készítettem egy közös fotót is, hogy megmaradjon emléknek. Az utolsó estén pedig a fiúk rajzoltak egy búcsú képet ajándékba.
A Terasz-ba az érdekessége miatt mentünk be. Maga a ház... hát hogy is mondjam... kissé győzikés volt... csupa rikító szín... de a kert nagyon szép.  Na jó, a pálmafákra felvezetett ledfénysor kicsit sok volt...

Bárhol is voltunk, a jellemző az volt, hogy a gyerekek mindig előnyt élveztek. Nagyon szeretik őket. Még az utolsó bangladesi árus is kedveskedett nekik valami aprósággal.
Mindenki kérdezgette, hogy ikrek-e a fiúk. Nagyon tetszett, hogy egyformák. Szerintük.

Ja amit még le akartam írni a partról... hihetetlen "házaló" árus volt. Volt thai masszőrnő, néger táska-, törölköző-, napszemüveg-, óra árus, volt egy olyan tincsfonó nő. Na ők kicsit erőszakosak voltak, de  a gyerekek is gyorsan megtanulták, hogy nem szabad megnézni se mit árulnak  mert akkor nagyon nehéz őket lerázni. A tincsfonót például alig tudtuk elküldeni, mert meglátta Marci babahajtincsét és mindenáron fonni akarta.

 

Szóval kedd, szerda, csütörtök, szombat így telt.

Ha két szóval kellene jellemeznem:
Édes élet.