Nyaralásos 1. -érkezés...

Azthittem, ha hazaérkezünk rögtön többrészes bejegyzéseket fogok írni a nyaralásról. Ehhez képest... lassan egy hete itthon vagyunk és egy mukkot sem írtam...
Biztos azért is, mert idő sincs semmire, na meg szerintem a szívem-lelkem egy darabkája ott maradt.

Kezdetek:  a tavaly szeptemberi kettesben töltött Olasz hétvége után mindketten tudtuk, hogy oda vissza KELL menni. Így ért bennünk egyre jobban az elhatározás,  hogy ott fogunk nyaralni. Nem bíztuk a véletlenre, még télen keresni kezdtünk szállást. Akkor még jobban lehet válogatni.  Sikerült is,  egy parti szállodában elfogadható áron helyet találni. Lefoglaltuk.
Ahogy közeledett a nyár úgy lettünk egyre izgatottabbak. A fiúkat is beavattuk, így ők is egyre jobban várták. 

Eljött a nagy nap,  indulás. Csomagok készen, minden bőröndben. Hajnali indulást terveztünk, mert hosszú az út, két megállóval számolva, belekalkulálva, hogy az olasz autópálya átépítés alatt áll. 10-12 órát számoltunk. Hát kb be is jött.
Délután becsekkoltunk és irány a tenger.
Ó az a fantasztikus tengerillat, az a sóóós víz... homokos tengerpart...
A fiúk még soha nem láttak tengert így az első mozdulat az volt,  hogy megkóstolták. Tényleg sós.  Nagyon sós. De tiszta, és nincs hínár,  és mennyi kagyló... ott is... ott is. Kb 5 perc alatt egy nagy maréknyit szedtek össze.  Rohangáltak ki-be. Élvezték az aránylag magas hullámokat. A hőfoka nagyon kellemes volt. Olyan 25 fok körüli. 

Lubickolás után vacsizni mentünk, meg kicsit szétnézni.  

Na az az egy biztos, hogy senkit nem kellett altatni. 😀

Valami nem működik...

Mindenkitől elnézést kérek, aki az elmúlt 1-2 hétben megjegyzést írt a bloghoz... valamiért nem jön email-ben értesítés róla... most vettem észre, most válaszoltam meg csak... Pedig mindig úgy várom,  hogy valaki hozzá(nk) szóljon...

Napsugár tábor

Június utolsó hetében a fiúk mindketten az iskola által szervezett Napsugár gyülekezeti táborban vettek részt. Tavaly Zozi már volt, nagyon jól érezte magát,  így nem volt kérdéses  hogy menni szeretne-e. Idén már Marci is elkísérte. Először kicsit tartott tőle, de amikor kiderült, hogy legkedvesebb barátja is ott lesz, már rögtön lelkesen készült. 

Napközis tábor jellegű, délelőtt némi hittan-foglalkozás, délután pedig szuper programokkal.

Idén ez így nézett ki:
Minden reggel torna, éneklés, miniáhítat.
Tízórai, foglalkozások, ebéd. 
Utána pedig:

Hétfőn fafaragás, póló batikolás, gyöngyfűzés. 

Kedden a 8 év felettiek felmehettek a templom toronyba. Marci nagyon nehezményezte, hogy ő mindjárt 8 és nem mehet... dehát a szabály az szabály.  Én cseppet sem bántam... majd jövőre.
A kicsik addig csillámtetkót kaptak. Lehetett úszni a suli uszodájában, és kipróbálhatták a templomi orgonát. (De kár,  hogy nem vagyok gyerek)

Szerdán elvitték a csapatot Szarvasra az arborétumba és a MiniMagyarországot is megnézték. Mázlisták, mert addig amíg ott voltak nem esett az eső.  Itthon egész nap szakadt. 

Csütörtökön ismét úszás, csillámtetkó, ijjászkodás.

Pénteken KiMitTud. Ajándék osztás, táborzárás. Bulizás.

Most is azt mondom  le a kalappal a tanítók előtt. Kimondhatatlan mennyi szeretetet, odafigyelést kaptak a gyerekek.  Még tábor nyitáskor kaptak egy csomagot, egy hátizsákot abban notesz  ceruzák, tollak, egy nyomtatott feladatlap, énekeskönyv.  Ezt haza is hozhatták.

Étellel-itallal jól el voltak látva, a suli ebédlőben kapták az ebédet.  De volt tízórai, uzsonna, korlátlanul gyümölcs,  tea, limonádé, péksütik.

Kor szerint csoportokra voltak osztva. Lehetett volna kérni  hogy egy csoportban legyenek a fiúk, de nem voltam annyira rajta, jó volt ez így.  Az asztaluk egymás mellett volt, ha akartak együtt lehettek, de nem volt jellemző.  A csoportok 10-12 gyerekből álltak. Minden csoporthoz két tanító és egy segítő nagydiák volt beosztva.

 
Annyira jól sikerült,  annyira jól érezte magát mindkét fiú, hogy alig lehetett őket délutánonként hazacsalogatni.
Pénteken pedig meg kellett ígérnem  hogy jövőre is mehetnek. 

• 
  

A képek fb-ról letöltöttek, így sajnos nem túl nagy minőség...

Zenetábor

Na csak nem tudok haladni a történettel...

Alig fejeződött be a suli, a vakáció első hetében volt a zeneiskolában a tehetséggondozó napok név alatt futó zenetábor. 

Olyan napközistábor stílusú.
Szabin voltam azon a héten.  Így minden reggel elballagtunk, délután pedig haza. Na jó, mi Marcival közben hazamentünk.

Érdekes volt.  Zozi imádta. Csoportokra voltak osztva, hát ő a nagyfiúkkal volt. Na péntekre meg is volt az eredménye, olyan szlengeket használt, amit addig soha. 

Kellett egy csapatnevet választani, plakátot rajzolni, csapatindulót írni, csatakiáltást kitalálni. Az ő nevük Csövesbánatok volt. Az első pillanatban csupán nagyra nyílt a szemem, hogy milyen idióta nevet találtak ki. De felvilágosítottak, hogy ez egy igazi banda... hm... kigugliztam... sőt, youtube-on megnéztem... na akkor aztán a tarkómig szaladt a szemöldököm...
Miért? ...keressetek rá... 
Na mindegy, minden csoda három napig... nem reagáltam túl, hátha hamar feledésbe merül a dolog...

Nos, tehát a napjaik úgy teltek, hogy délelőtt zenéltek, tanultak új darabokat.
Délben ebédelni mentek, aztán csendes pihenő.... kérdeztem ez mit takart, aludtak? Hát nem... mindenki a telefonját nyomkodta... hm... no comment...
Utána vagy zenéltek,  vagy filmet néztek, vagy az udvaron voltak.
Hát nem túl érdekfeszítő program,  de Zozi jól érezte magát és ez a lényeg. 

Pénteken volt egy záróhangverseny. Azokat a darabokat adták elő, amit most tanultak.  Húhú,  fantasztikus volt. Annyira más,  mint év közben.  Zozi gitározott is, szólót is, meg az egyik nagyobb fiúval közösen is. Meg citerázott is, két nagyfiúval együttesben. Felvettem videóra, nagyon szuperek voltak. A finálé pedig... valami fantasztikus. Majd megpróbálom összevágni és feltenni, mert tényleg jók.

Amíg Zozi zenélgetett, mi Marcival itthon főztünk, takarítottunk. Olyan nagyon jó volt, nyugiban  nem kapkodva. Mindenre volt idő. Jókat beszélgettünk. Okos,  komoly dolgokról. Pl... mi történne, ha megállna a föld... és mondta, és magyarázta. Én meg úgy, de úgy élveztem.

Tanévzáró

Na végre nálunk is megvolt a tanévzáró. 
Jó sokára... nem így szokott lenni.

De még kicsit visszakanyarodok az utolsó sulis napra. Hamarabb el kellett hozni a fiúkat.  Így én is rövid napot dolgoztam.  Miután begyűjtöttem őket, elballagtunk a zeneiskolához, mert a bizonyítványokat aznap délután osztották.
Na jó, Marciét hamarabb, a nyílt órán megkaptuk. Ja, hogy arról sem írtam... ...szóval volt. 
Marci is példás eredményt produkált szolfézsból.
Na tehát, Zozi zeneiskolás bizije full példás. Ügyibogyóim. Kapott két könyvet, és két oklevelet. Az egyiket az eredményért a másikat a zenetörténeti vetélkedőért. Valamint lehetőséget, hogy részt vegyen a tehetség gondozó napokon. Ez is megvolt már, majd írok róla.

Na tehát a zenesulis bizi kipipálva. Jöhet a sulis.
Ezzel ott tartottam, hogy későre tették. Mindig az első szünidei vasárnap szokott lenni. Most pedig az azt követő szombaton.
Nagy volt az izgalom.  Számomra komoly dilemma volt,  hogy melyik gyereket kísérjem. Marci mégiscsak élete első bizonyítványát kapta... Zozi pedig búcsúztatja az alsó tagozatot és a tanító néniket.  Na meg őt kérték fel,  hogy búcsúzzon azoktól, akik mennek 8 osztályos gimibe. A mi osztályunkból ketten,  plussz egy gyerek költözik.
Végül abban maradtunk Apával, hogy ha Marci nem lesz kitűnő, akkor őt kísérem, mert bizony nagy sírás várható. 
Ezt azért tudtuk volna meg előre, mert a kitűnő tanulók neveit osztályonként felsorolják és az igazgató átad egy oklevelet. 
Nagyon izgultam én is... szinte levegőt sem vettem amikor az osztályukhoz értek. Éééés, igen!!! Elhangzott a neve.
Nagyon reménykedtem benne,  hogy így lesz. Amiért nem voltam teljesen biztos benne az az, hogy Marci tanító nénije túl szigorú,  túl sokat vár, de keveset ad... dícséretet szinte sohasem... soha egy plussz feladatért nem kapott Marci még egy piros pontot sem... Így meg aztán szépen lassan leszokott arról,  hogy túlteljesítsen... De a felmérői mindig nagyon jók voltak. 95-100%-ok.

Zozinál sima ügy volt.  Nagyon sejthető volt,  hogy meglesz a csupaötös.
Bánatára nevelőtestületiről lecsúszott, de így is 3 dícsérete volt. Marcinak kettő.

Nagyon boldog vagyok,  hihetetlen büszke rájuk, mert ez az ő munkájuk. Hogy őszinte legyek, nem nagyon gyötörtem őket az itthoni gyakorlással. A házi feladat mindig kész volt, néha-néha egy-két feladatot átbeszéltünk.
Jövőre biztosan oda kell figyelni jobban, hiszen a 2.osztály nem könnyű  és 5.-ben már nem lesz tanítónő,  aki megnézze  hogy kész-e az összes lecke.

Zoziéknál a búcsúztató olyan nagyon megható volt,  hogy kb a 2. percben sírt mindenki... Zozi kezdte a műsort a búcsúversével. Az egyik elköszönő kislánynak végig potyogtak a könnyei. Mire Zozi végigmondta, már ő is nagyon küzdött... Aztán a tanító nénik jöttek... egy közös énekkel kezdtek a gyerekek.  Hát sírt ott mindenki,  gyerek, felnőtt... Bizony bizony ilyen tanító néni,  mint K néni több nincs a világon.
A végén volt nagy ölelkezés.

Na mikor mindenki jól kibőgte magát, jött a program többi része.  Nálunk már hagyomány,  hogy egy éttermi ebéddel ünnepeljük meg a tanév végét.
Most is így volt.  Annyi különbséggel, hogy most volt némi ajándék is. 
Már évekkel ezelőtt megbeszéltük Zozival , hogy ha jó lesz a bizi  negyedik osztály végén kap egy telefont.  Pontosabban a felét.  Nálunk az úgy van  ha valami nagyobb dolgot szeretnének   a  felét összegyűjtik a másik felét pedig megkapják.  Így Zozi egy telefont kapott   Marci pedig egy lego techniket nézegetett egy ideje  azt kapta meg.
Nagy volt az öröm.

Na ezennel a 2017/2018-as évet bezárom. Túl vagyunk rajta,  nem volt könnyű év, de sikeres volt. 

Következő mese

Még május...
Igazából azt sem tudom,  hogy fogjak bele...
Na lecsó...

Május elején kaptam egy üzenetet egy számomra ismeretlen hölgytől. Nagyon fotogénnek látja a fiúkat és ha beleegyeznénk akkor készítenének egy sorozatot róluk. Ja és hát nézzem meg ezt meg ezt a weboldalt, ez az övéké. Semmi elkötelezettséggel nem jár.
Ők egy modellügynökség. 

Gondoltam, blablabla, egyenszöveg. Meséltem Zolinak. Szerinte próbáljuk meg. Max csinálnak róluk egy fotósorozatot és kész. Veszteni valónk nincs.

Leveleztünk egy hétig, majd megbeszéltünk egy mindenkinekjó időpontot.  Hajmosás, ing, farmer. Nagyon  szimpatikus két fiatal fiú volt a fotós. Sok-sok beállással készítettek képeket, mindegyikből hármat, egy portrét, egy teljes alakost és egy 3/4-est. Szemüveggel és nélküle. Készült pár közös kép róluk a meglepi bónusz pedig az volt, hogy velünk közösen is lett három kép. 

A fiúk nagyon ügyesek voltak, szépen beszéltek a kicsikkel, ment minden olajozottan. 

A mi fiaink pedig roppant lelkesek és közreműködőek voltak.

A képeket múlt héten kaptuk meg. Hát nekünk nagyon tetszenek. 

Aztán, hogy mi lesz az a jövő zenéje.
De a képekért már megérte.