Kincsem Zozikám!

Mondd, mikor nőttél meg ilyen nagynak? Mikor lett abból a szuszogó kis csomagból ez a helyes kispasi?
Az első  kétszámjegyű szülinap...

Még gyakran odajössz, hogy "-összebújunk?"
Hát persze. Ölellek amíg lehet, amíg igényled, amíg engeded. Imádom az érzékenységed, a szereteted, a vidámságod. Téged!

Isten éltessen nagyon sokáig KISFIAM!
Boldog születésnapot! Szeretlek!

Nyaralásos...3...-Velence, Murano, ...hazafelé

Hát a hat ott töltött napba nem sok program fért bele. Na meg valljuk be, a lelkünk most a  finom puha homokot és a tengert vágyta. Az édes semmittevést.
Viszont a fiúknak is látni kellett Velencét. Kíváncsiak voltak a gondolákra, a sikátorokra, a hajókra. El sem tudták képzelni, hogy ott nem közlekednek autók... 😊

Így pénteken útnak indultunk. Azt a tanácsot kaptuk, hogy olyan hajójegyet vegyünk, ami családi és egész napra szól, mint egy bérlet,  korlátlan mennyiségben fel és leszállhatunk bármikor és bárhol. Így is lett. 

Nagyon korrekt a közlekedés.  Tényleg,  mint Pesten a BKV buszok úgy jönnek-mennek a hajók.
Az első állomás természetesen Velence volt. Újra és újra elvarázsolt. A fiúk is nagyon odavoltak érte. Imádták a hidakat, boldogan integettek minden gondolásnak és ujjongtak, amikor azok visszaintegettek.
Mi most is kihagytuk magát a gondolázást. Prózai oka van... brutál drága... 

Hatalmasat sétáltunk. Észrevétlenül szinte órákat. Pontosan nem is tudtuk merre járunk, de nem is volt lényeges. Egy nagyon szimpatikus helyen fagyit vettünk, félárnyékban egy hídon leskelődtünk amíg elfogyott. Épp akkor kötött ki egy gondola. Marci egyszercsak felkiált: ott a Majka, az ott a gondolás. Már indult is volna oda hozzá. Nagyon nehezen sikerült meggyőzni, hogy csak hasonlít rá. 

Csuda szuper kiskereskedéseket láttunk. A csokiárustól kezdve, miniatür könyvárusig, parfüméria, meg minden, tényleg minden.
Na amikor már mindenki lába jajgatott egy kis pihenőért felszálltunk egy hajóra és visszamentünk a nagy kikötőbe. Át szerettünk volna menni egy másik szigetre.  A következő hajó Muranoba vitt. Gyönyörű hely. Nem tudom melyik megállónál szálltunk ki, de tuti nem ott ahol a turisták. Egy nagyon csendes, szinte kihalt városrészben sétáltunk.  Gyakorlatilag egy bácsi üldögélt a háza előtt és más nem is volt az utcán.
Egy folyó mentén épültek itt is a házak. Érdekes, hogy itt úgy parkolnak a ház előtt a motorcsónakok, kishajók, mint nálunk az autók. Csak jönnek  bepattannak és már mennek is. Találtunk egy kávézót. Ittunk egy kávét, a fiúk fantát és megkerestük a hajóállomást.
Vissza Velencébe. A mi kikötőnkhöz onnan volt csak vissza hajó.
Útközben megcsodálhattuk a temetőszigetet is. Érdekes,  addig fel sem merült bennem, hogy vajon hova temetkeznek. De így már érthető.

Az utazással szerencsénk volt.  Nem kellett szinte sehol sokat várni.
Azt úgy megállapítottam, hogy nem voltunk olyan igazi turisták. Nem jártuk be a múzeumokat, nem álltunk sorba sehol. Biztos az is gyönyörű,  de egy napba nem fért volna bele több. Az is csoda volt, hogy a fiúk fegyelmezetten szépen bírták. Na jó, ők más szemmel nézik az efféle kirándulásokat.  Nekik fontosabb volt egy-egy díszes giccses kirakat, mint egy szép szobor. Na meg persze elfáradtak ők is nagyon.

Aztán bármennyire nem is akartuk, közelgett a hétvége, a hazaindulás.
Szombaton a parton ülve csak bámultuk a tengert, a partot, az eget. Nem is tudtam mit akarok magammal vinni.  Úgy mindent. Az illatokat, a látványt, az érzést.  Ááá, ez az a hely  amit nem lehet megunni...
A fiúk is azt kérdezgették, hogy ugye még fürdünk  ugye sétálunk, ugye szedünk kagylókat, ugye ugye ugye...
Vasárnap reggel,  még reggeli után a teraszról integettünk egyet a tengernek, annak a csodának ami ott vár minket... mert ugye visszavár... ugye visszavár...

Nyaralásos...2...- Dolce Vita

A második nap reggelén na jó, hajnalán esőre ébredtünk. Nem baj, majd kirándulunk.
De mire a reggelihez összeszedtük magunkat el is állt az eső. Mire végeztünk száz ágra sütött a nap. 
Húú, valami nulla idő alatt öltöztünk át fürdőruhába. 

Jutalmunk az volt, hogy gyakorlatilag szinte senki nem volt még a parton.
Minden hotel rendelkezik a parton egy-egy  szakasszal ahol csak a saját vendégei foglalhatják el a napágyat. Mi is megkerestük a mi területünket -nem volt nehéz- pont a hotel előtti sávban volt.
Lecuccoltunk és irány a víz...

Kicsit fújt a szél, de kimondottan kellemes volt. Viszont arra elég erős, hogy jókora hullámok legyenek. A kezdeti bénázás után rájöttünk, hogy ha nem közvetlenül a parton derékig érő vízben ugrálunk, akkor nem fel és beborít a hullám   hanem finoman felemel és ringat. Igen mééég engem is 😁

A fiúk persze nagyon élvezték. Érdekes, de itt soha nem kékült a szájuk a kihűléstől. Biztosan azért, mert folyamatosan mozogtak.
Azért persze, mikor mindannyian olyan ráncosra áztunk, mint egy vizihulla kimentünk a partra száradni. Ez konkrétan azt jelentette, hogy túrtuk a homokot.
Építettünk "gátat" a hullámok ellen. Komoly medencét fallal körülvéve. Persze ez elég sziszi-fuszi munka volt, mert egy nagyobb hullám elmosta a falat. 

Dél körül már kissé unalmas móka volt. Letusoltuk a part melletti zuhanynál a nagyja homokot és szinte azzal a lendülettel a fiúk ugrottak is be az édesvizű kristálytiszta medencébe. Mi pedig a medence melletti bár vendégszeretetét élveztük. Nagyon fincsi kávét ittunk, mérhetetlen mennyiségű ásványvizet (valami eszméletlen finom)
Kicsit később a kicsik ettek sült krumplit vagy pizzát. Kb annyi időre lehetett őket kicsalogatni a medencéből. 

Délután, kora este útnak indultunk.
Jesolo főutcája esténként sétáló utcává válik. Azthiszem 7-től nem mehetnek autók rajta.  Sokat sétáltunk, de a végére soha nem értünk. Kipróbáltuk a bringó-hintót is. Jó móka.

Vacsorázni két étterem tünt szimpatikusnak. Az egyik a La Gondola, a másik pedig  A Terasz. (Hú ezt most nem jut eszembe hogy volt írva)

Mindkettőben jókat ettünk.  Mindkettőben nagyon kedvesek voltak velünk. A La Gondolaban a pincérnő már megismert.  Kézzel-lábbal elmesélte  hogy volt már Magyarországon és milyen gyönyörű.  Minden este amikor ott voltunk kaptak a fiúk ajándékot.  Nyalókát, hűtőmágnest. Készítettem egy közös fotót is, hogy megmaradjon emléknek. Az utolsó estén pedig a fiúk rajzoltak egy búcsú képet ajándékba.
A Terasz-ba az érdekessége miatt mentünk be. Maga a ház... hát hogy is mondjam... kissé győzikés volt... csupa rikító szín... de a kert nagyon szép.  Na jó, a pálmafákra felvezetett ledfénysor kicsit sok volt...

Bárhol is voltunk, a jellemző az volt, hogy a gyerekek mindig előnyt élveztek. Nagyon szeretik őket. Még az utolsó bangladesi árus is kedveskedett nekik valami aprósággal.
Mindenki kérdezgette, hogy ikrek-e a fiúk. Nagyon tetszett, hogy egyformák. Szerintük.

Ja amit még le akartam írni a partról... hihetetlen "házaló" árus volt. Volt thai masszőrnő, néger táska-, törölköző-, napszemüveg-, óra árus, volt egy olyan tincsfonó nő. Na ők kicsit erőszakosak voltak, de  a gyerekek is gyorsan megtanulták, hogy nem szabad megnézni se mit árulnak  mert akkor nagyon nehéz őket lerázni. A tincsfonót például alig tudtuk elküldeni, mert meglátta Marci babahajtincsét és mindenáron fonni akarta.

 

Szóval kedd, szerda, csütörtök, szombat így telt.

Ha két szóval kellene jellemeznem:
Édes élet.