Zenetábor

Na csak nem tudok haladni a történettel...

Alig fejeződött be a suli, a vakáció első hetében volt a zeneiskolában a tehetséggondozó napok név alatt futó zenetábor. 

Olyan napközistábor stílusú.
Szabin voltam azon a héten.  Így minden reggel elballagtunk, délután pedig haza. Na jó, mi Marcival közben hazamentünk.

Érdekes volt.  Zozi imádta. Csoportokra voltak osztva, hát ő a nagyfiúkkal volt. Na péntekre meg is volt az eredménye, olyan szlengeket használt, amit addig soha. 

Kellett egy csapatnevet választani, plakátot rajzolni, csapatindulót írni, csatakiáltást kitalálni. Az ő nevük Csövesbánatok volt. Az első pillanatban csupán nagyra nyílt a szemem, hogy milyen idióta nevet találtak ki. De felvilágosítottak, hogy ez egy igazi banda... hm... kigugliztam... sőt, youtube-on megnéztem... na akkor aztán a tarkómig szaladt a szemöldököm...
Miért? ...keressetek rá... 
Na mindegy, minden csoda három napig... nem reagáltam túl, hátha hamar feledésbe merül a dolog...

Nos, tehát a napjaik úgy teltek, hogy délelőtt zenéltek, tanultak új darabokat.
Délben ebédelni mentek, aztán csendes pihenő.... kérdeztem ez mit takart, aludtak? Hát nem... mindenki a telefonját nyomkodta... hm... no comment...
Utána vagy zenéltek,  vagy filmet néztek, vagy az udvaron voltak.
Hát nem túl érdekfeszítő program,  de Zozi jól érezte magát és ez a lényeg. 

Pénteken volt egy záróhangverseny. Azokat a darabokat adták elő, amit most tanultak.  Húhú,  fantasztikus volt. Annyira más,  mint év közben.  Zozi gitározott is, szólót is, meg az egyik nagyobb fiúval közösen is. Meg citerázott is, két nagyfiúval együttesben. Felvettem videóra, nagyon szuperek voltak. A finálé pedig... valami fantasztikus. Majd megpróbálom összevágni és feltenni, mert tényleg jók.

Amíg Zozi zenélgetett, mi Marcival itthon főztünk, takarítottunk. Olyan nagyon jó volt, nyugiban  nem kapkodva. Mindenre volt idő. Jókat beszélgettünk. Okos,  komoly dolgokról. Pl... mi történne, ha megállna a föld... és mondta, és magyarázta. Én meg úgy, de úgy élveztem.

Tanévzáró

Na végre nálunk is megvolt a tanévzáró. 
Jó sokára... nem így szokott lenni.

De még kicsit visszakanyarodok az utolsó sulis napra. Hamarabb el kellett hozni a fiúkat.  Így én is rövid napot dolgoztam.  Miután begyűjtöttem őket, elballagtunk a zeneiskolához, mert a bizonyítványokat aznap délután osztották.
Na jó, Marciét hamarabb, a nyílt órán megkaptuk. Ja, hogy arról sem írtam... ...szóval volt. 
Marci is példás eredményt produkált szolfézsból.
Na tehát, Zozi zeneiskolás bizije full példás. Ügyibogyóim. Kapott két könyvet, és két oklevelet. Az egyiket az eredményért a másikat a zenetörténeti vetélkedőért. Valamint lehetőséget, hogy részt vegyen a tehetség gondozó napokon. Ez is megvolt már, majd írok róla.

Na tehát a zenesulis bizi kipipálva. Jöhet a sulis.
Ezzel ott tartottam, hogy későre tették. Mindig az első szünidei vasárnap szokott lenni. Most pedig az azt követő szombaton.
Nagy volt az izgalom.  Számomra komoly dilemma volt,  hogy melyik gyereket kísérjem. Marci mégiscsak élete első bizonyítványát kapta... Zozi pedig búcsúztatja az alsó tagozatot és a tanító néniket.  Na meg őt kérték fel,  hogy búcsúzzon azoktól, akik mennek 8 osztályos gimibe. A mi osztályunkból ketten,  plussz egy gyerek költözik.
Végül abban maradtunk Apával, hogy ha Marci nem lesz kitűnő, akkor őt kísérem, mert bizony nagy sírás várható. 
Ezt azért tudtuk volna meg előre, mert a kitűnő tanulók neveit osztályonként felsorolják és az igazgató átad egy oklevelet. 
Nagyon izgultam én is... szinte levegőt sem vettem amikor az osztályukhoz értek. Éééés, igen!!! Elhangzott a neve.
Nagyon reménykedtem benne,  hogy így lesz. Amiért nem voltam teljesen biztos benne az az, hogy Marci tanító nénije túl szigorú,  túl sokat vár, de keveset ad... dícséretet szinte sohasem... soha egy plussz feladatért nem kapott Marci még egy piros pontot sem... Így meg aztán szépen lassan leszokott arról,  hogy túlteljesítsen... De a felmérői mindig nagyon jók voltak. 95-100%-ok.

Zozinál sima ügy volt.  Nagyon sejthető volt,  hogy meglesz a csupaötös.
Bánatára nevelőtestületiről lecsúszott, de így is 3 dícsérete volt. Marcinak kettő.

Nagyon boldog vagyok,  hihetetlen büszke rájuk, mert ez az ő munkájuk. Hogy őszinte legyek, nem nagyon gyötörtem őket az itthoni gyakorlással. A házi feladat mindig kész volt, néha-néha egy-két feladatot átbeszéltünk.
Jövőre biztosan oda kell figyelni jobban, hiszen a 2.osztály nem könnyű  és 5.-ben már nem lesz tanítónő,  aki megnézze  hogy kész-e az összes lecke.

Zoziéknál a búcsúztató olyan nagyon megható volt,  hogy kb a 2. percben sírt mindenki... Zozi kezdte a műsort a búcsúversével. Az egyik elköszönő kislánynak végig potyogtak a könnyei. Mire Zozi végigmondta, már ő is nagyon küzdött... Aztán a tanító nénik jöttek... egy közös énekkel kezdtek a gyerekek.  Hát sírt ott mindenki,  gyerek, felnőtt... Bizony bizony ilyen tanító néni,  mint K néni több nincs a világon.
A végén volt nagy ölelkezés.

Na mikor mindenki jól kibőgte magát, jött a program többi része.  Nálunk már hagyomány,  hogy egy éttermi ebéddel ünnepeljük meg a tanév végét.
Most is így volt.  Annyi különbséggel, hogy most volt némi ajándék is. 
Már évekkel ezelőtt megbeszéltük Zozival , hogy ha jó lesz a bizi  negyedik osztály végén kap egy telefont.  Pontosabban a felét.  Nálunk az úgy van  ha valami nagyobb dolgot szeretnének   a  felét összegyűjtik a másik felét pedig megkapják.  Így Zozi egy telefont kapott   Marci pedig egy lego techniket nézegetett egy ideje  azt kapta meg.
Nagy volt az öröm.

Na ezennel a 2017/2018-as évet bezárom. Túl vagyunk rajta,  nem volt könnyű év, de sikeres volt. 

Következő mese

Még május...
Igazából azt sem tudom,  hogy fogjak bele...
Na lecsó...

Május elején kaptam egy üzenetet egy számomra ismeretlen hölgytől. Nagyon fotogénnek látja a fiúkat és ha beleegyeznénk akkor készítenének egy sorozatot róluk. Ja és hát nézzem meg ezt meg ezt a weboldalt, ez az övéké. Semmi elkötelezettséggel nem jár.
Ők egy modellügynökség. 

Gondoltam, blablabla, egyenszöveg. Meséltem Zolinak. Szerinte próbáljuk meg. Max csinálnak róluk egy fotósorozatot és kész. Veszteni valónk nincs.

Leveleztünk egy hétig, majd megbeszéltünk egy mindenkinekjó időpontot.  Hajmosás, ing, farmer. Nagyon  szimpatikus két fiatal fiú volt a fotós. Sok-sok beállással készítettek képeket, mindegyikből hármat, egy portrét, egy teljes alakost és egy 3/4-est. Szemüveggel és nélküle. Készült pár közös kép róluk a meglepi bónusz pedig az volt, hogy velünk közösen is lett három kép. 

A fiúk nagyon ügyesek voltak, szépen beszéltek a kicsikkel, ment minden olajozottan. 

A mi fiaink pedig roppant lelkesek és közreműködőek voltak.

A képeket múlt héten kaptuk meg. Hát nekünk nagyon tetszenek. 

Aztán, hogy mi lesz az a jövő zenéje.
De a képekért már megérte.

Ezisazis

Lehet, hogy lopnom kellene az ötletet Erikától és pontokba szedve írni. Sok apró rövid történet van.

Szerda este Zozi mondta, hogy ő csütörtökön inkább úszik, most nincs kedve hangszerórára menni. Úgyis pénteken vizsgázik, a darabokat tudja. Így is lett. G bácsit felhívtuk, aztmondta oké, de a házi feladat ötször eljátszani a vizsgaanyagot. Így is lett. 

Csütörtökön Zozi a sulikapuban szétbőgött fejjel fogadott... kezében a szemüveg... a két hetes új szemüveg...
Egy harmadikos fiú, -mert Zozi osztálytársa nemet mondott egy közös focizásra- Zozit mérgében a tujafák közé lökte, közben a szemüveg lerepült... a fiú felkapta és dühében földhöz vágta...
Bár nem tört össze,  de kiesett a lencséje...
Úgy kapásból hirtelen a döbbenettől nem is tudtam mit csináljak.  Elrohantunk az optikushoz. Szerencsére szépen sikerült visszatennie. Feltett szándékom az volt, hogy ha új kell,  akkor számlát kérek és a gyerek szülei kifizetik.

Másnapra a mérgem annyira csillapodott, hogy nem csináltam ügyet belőle, mert pénzbe sem került. Csupán a bosszúság és döbbenet maradt, hogy egy kisgyerek már ekkoraként erre képes akkor mi lesz később. Zozinak mondtam, hogy csak annyit mondjon, hogy nem kellett fizetni, de egy bocsánat kéréshez ragaszkodjon.
Miután tanár is látta a dolgot, így igazgató úr elé került az ügy, aki behívta a gyerek szüleit. Tán az anyuka sírva ment haza... hm... komolyan sajnáltam... jóféle csemete lehet... Mindegy. Pontot tettünk a dolog végére.

Pénteken Zozi ebéd után eljött a suliból  mert csak úgy tudtunk beérni a hangszervizsgára. Nem mehettem be, csak a vizsgázók. Így a folyosón rágtam tövig a körmöm... De vigyorogva jött ki. Szerinte jól ment. Eredmény azaz bizonyítvány majd 15-én. 

Látszik, hogy mindjárt vége a tanévnek. Péntek este volt a fiúknak a Jóga óra utolsó foglalkozása. Bár nem tudták, de ebből is vizsga volt. Kaptak oklevelet meg apró ajándékot.
Hétfőtől pedig unatkozunk? Se zeneiskola, se jóga  se semmi... tisztára fura lesz, hogy nem kell rohanni sehova...

Közben beírattam a fiúkat a gyülekezeti táborba, tavaly még csak Zozi volt, de most már Marci is megy. Június utolsó hetében lesz majd. Zozi nagyon élvezte, remélem most is nagy élmény lesz.

Zozit megint hívták a suli utáni héten tartandó tehetség kutató zenetáborba. Naná, hogy menni fog.

Mindkettő napközistábor jellegű, reggeltől délutánig.

Aztán meg máris itt a július...

Na hirtelen ennyi jutott az eszembe.
Illetve van még valami, de maradni kell holnapra is mesének 😊