2018. március 18., vasárnap

Rövid, de tartalmas hét

Konkrétan örülök,  hogy csak három napos munkahét volt,  mert roppant fárasztónak sikeredett.

Nem csak nekem, hanem a fiúknak is.
Még az ezt megelőző héten  kezdődött  az iskolában az "Aranyhét". Vagyis tanulmányi versenyek minden tárgyból.  Marcit matekból  olvasásból és környezetből neveztük, de sajnos egyik tárgyból sem lett az első három között.  Nem baj, kipróbálta magát. Túlságosan nem vette zokon, de megjegyezte, hogy nem kapott oklevelet.
Zozi mint utólag kiderült, minden létező és nevezhető tantárgyból indult... A szavalóversenyen második helyezést ért el. Ügyes volt nagyon. Bár ő az elsőért hajtott, mert szeretett volna a városi versenyre menni...

Szerdán pedig a zeneiskolában volt a Városi hangszerszóló. Nem volt túl sok ideje felkészülni, mert csak pár nappal előtte tudtuk meg, hogy Zozit is benevezték. Ott is ezüstöt kapott.
Ügyes volt nagyon,  szépen végigjátszotta gitáron is és citerán is a darabokat. Kétszer volt egy-egy mellépengetése, de ügyesen korrigált. 

Hétvégén pedig két nap is buliztunk. Most tartottuk a januári Marci és Ágnes napot, februári Zsuzsanna szülinapot és a márciusi nemzetközi Zoltán napot. 


2 megjegyzés: