...hát igen, ez a nap is eljött... Már nem húzhattuk tovább, Marci is oviba ment ma reggel.
Még visszanyúlok a péntek délutánra, amikor bevásárlás közben találkoztunk A. Nénivel, aki szomorúan mondta Marcinak, hogy sajnos idén már nem az ő csoportjukban lesz óvónéni. Marci flegmán rávágta, hogy nem baj...
A. néni nevetve mondta, hogy kicsit nagyobb megrendülésre számított.
Hát szerintem lesz is, csak később esik le a tantusz. Mert a kedvenc -a kezdeti nehézségek után- Ő volt. Ő nyújtotta a vigaszt, tőle jött a sok ölelés, bátorítás.
Vasárnap készülődtünk, összeraktam az ovis zsákot, tornacuccot, benti cipőt, készítettünk elő új focis pizsamát, kistáskát, alvó cimborát.
Nem láttam Marcit sem szomorúnak, sem kitörően vidámnak.
Bennem kimondhatatlanul nagy drukk volt/van, mert nem szeretném, ha az elmúlt évekhez hasonlóan szomorúnak, szorongónak látnám. A nyáron szerintem egész jól sikerült a kis lelkét rendbe tenni. Nem lenne jó, ha újra össze lenne törve. Rengeteget dícsértük mindenért, talán egy kis önbizalmat is sikerült beletáplálni. Jó lenne, ha így maradna.
Szóval eljött a reggel, előre megbeszéltek szerint, Apácska vitte Zozit suliba, hogy legyen elég időnk Marcival beköltözni.
Aránylag jó tempóban készültünk el, időben indultunk.
Megkerestük az új szekrényt, majd lecuccoltunk a csoportjukban.
Szomorúan láttuk, hogy a kiírt menü még a múlt heti, így nem tudtuk mire készíteni a pocakot.
Volt még gyors ölelés, és szépen besétált Marci a csoportba. A saját óvónéni még nem volt ott, de A.néni igen. Jól megölelgették egymást.
Na én itt indultam el.
Itthon mesélte, hogy volt már foglalkozás. Ráadásul az egyik rettegett...mesét hallgattak és azt kellett lerajzolni... Nem szeret rajzolni...
Na majd reggel megnézem a művet :-) és jóóól megdicsérem :-)
Beszélgettünk pont ma reggel erről, hogy nem baj, ha nem sikerül szépre. Hibázhat.
Na a lényeg, hogy jókedvűen jöttünk haza.
Annyira jó lenne, ha így is maradna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése