Vannak még csodák, és csodálatos emberek!

Előzmény: nyaralás közben amikor bobozni voltunk,  kaptunk egy mc.donalds  kupont. Ki is használtuk, beautóztunk Veszprémbe. A gyerekeknek természetesen gyerekmenü dukált. Akkoriban a Kiskedvencek kabalafiguráit adták ajándékba.
Teljesen véletlenül,  Marci pont egy kutyát kapott. Duke kutyust. Ez egy maroknyi méretű barna szőrgombóc, aki már-már annyira csúnya,  hogy az már szép.  :-)
De az én kutyaimádó, falka-tulajdonosomnak egy pillanat alatt a kedvencévé vált. Olyannyira,  hogy vele feküdt, vele kelt. (na jó, ott aludhatott Spuri-kutya és a boxer is, de betakarva csak Duke volt)
Naná, hogy az óvodába is ő kísérte. Igenám, de sajnos egyik délután hazafelé kipottyanhatott az ovistáskából...
Volt ám nagy szomorúság...  De a remény megmaradt, hátha az oviban akart maradni Duke...  Csakhogy reggel ott sem találtuk...
A netet bújtam egész nap,  valahol lehetne-e másikat vásárolni,  de csak nagyobb méretűt találtam,  ebben pedig pont az volt a jó,  hogy marokban elfért.
Végül este jött az ötlet, hogy a fb ismerősöknek hátha van...
Éééés igen,  egy nagyon kedves blogbarát, illetve gyönyörű lánykája felajánlotta, hogy küldenek egy Duke-t. 
Marci, azóta kb óránként kérdezte meg,  hogy tényleg igaz-e. :-) ... És nem lesz-e szomorú a kislány,  hogy neki már nincs?  :-)

Tehát ma Duke megérkezett. Marci öröme határtalan. 
Én pedig párás szemmel nézem, és ilyenkor újra elhiszem, hogy vannak még csodák.
Ha erre jársz,  és látod: itt is köszönjük Bogi és KicsiHanna!!!



A nagycsoportos első napja

...hát igen,  ez a nap is eljött...  Már nem húzhattuk tovább,  Marci is oviba ment ma reggel. 
Még visszanyúlok a péntek délutánra,  amikor bevásárlás közben találkoztunk A. Nénivel,  aki szomorúan mondta Marcinak,  hogy sajnos idén már nem az ő csoportjukban lesz óvónéni.  Marci flegmán rávágta, hogy nem baj...
A. néni nevetve mondta, hogy kicsit nagyobb megrendülésre számított.
Hát szerintem lesz is, csak később esik le a tantusz.  Mert a kedvenc -a kezdeti nehézségek után- Ő volt.  Ő nyújtotta a vigaszt, tőle jött a sok ölelés,  bátorítás.

Vasárnap készülődtünk,  összeraktam az ovis zsákot,  tornacuccot, benti cipőt, készítettünk elő új focis pizsamát, kistáskát, alvó cimborát.
Nem láttam Marcit sem szomorúnak,  sem kitörően vidámnak.
Bennem kimondhatatlanul nagy drukk volt/van,  mert nem szeretném, ha az elmúlt évekhez hasonlóan szomorúnak, szorongónak látnám.  A nyáron szerintem egész jól sikerült a kis lelkét rendbe tenni.  Nem lenne jó, ha újra össze lenne törve. Rengeteget dícsértük mindenért,  talán egy kis önbizalmat is sikerült beletáplálni. Jó lenne, ha így maradna. 
Szóval eljött a reggel,  előre megbeszéltek szerint,  Apácska vitte Zozit suliba,  hogy legyen elég időnk Marcival beköltözni.
Aránylag jó tempóban készültünk el, időben indultunk.
Megkerestük az új szekrényt, majd lecuccoltunk a csoportjukban. 
Szomorúan láttuk, hogy a kiírt menü még a múlt heti,  így nem tudtuk mire készíteni a pocakot.
Volt még gyors ölelés,  és szépen besétált Marci a csoportba.  A saját óvónéni még nem volt ott, de A.néni igen.  Jól megölelgették egymást. 
Na én itt indultam el. 

Itthon mesélte, hogy volt már foglalkozás.  Ráadásul az egyik rettegett...mesét hallgattak és azt kellett lerajzolni... Nem szeret rajzolni...
Na majd reggel megnézem a művet :-) és jóóól megdicsérem :-)
Beszélgettünk pont ma reggel erről,  hogy nem baj,  ha nem sikerül szépre. Hibázhat.
Na a lényeg,  hogy jókedvűen jöttünk haza. 
Annyira jó lenne, ha így is maradna.

A harmadik osztályos első napja :-)

Aludtunk is éjszaka,  meg nem is.
Nekem brutálisan fájt a fejem...  Apa kb két óránként ébren volt. 
Zozi pedig az összes lepedőt,  plédet egy hurkába gyűrte... így joggal gondoltam,  hogy nem túl pihentető volt az Ő éjszakája sem.  Egyedül Marci aludt rendesen,  dehát Ő még szabadnapos :-)
Ennek ellenére,  Zozi szépen ébredt,  csak mi nagyok voltunk olyan gyűröttek, hogy speciel tőlem vagy öten kérdezték beteg vagyok-e... (pedig még sminkeltem is)

Gyorsan lepasszoltuk Marcit Anyunál. Ott Zozi kapott egy szerencse követ. Neki nagyon sokat jelentenek az ehhez hasonló apróságok.

Szóval kicsivel 7 után már leparkoltunk az iskola előtt.  Csak azért mentünk ennyire korán, mert Zozi ezt kérte.  Mégpedig azért,  hogy azt a helyet választhassa, amelyiket szeretné. Az első padot az ajtó mellett.  Ám legyen,  ezen ne múljon :-)
Az első sokk akkor ért amikor az udvaron őrködő tanító néni felvilágosított minket, hogy fél 8 előtt az iskola épületébe nem léphet be diák.  Hm bakker itt egy szülő sem dolgozik????
Szerintem látta, hogy Zozi kétségbe esik,  hogy lesz így meg a legjobb hely..
. Ezért megengedte, hogy bevigyük a táskát.  Nagy mosolyt kapott köszönetül.
Így meglett a szuper hely is.
Ezután már az sem érdekelte Zozit, hogy először Apa búcsúzott el,  majd kicsivel fél 8 előtt én is. Mert bár csak egy park választja el a munkahelyem az iskolától, de fél 8-kor nekem is formaruhába átöltözve kell az asztalomnál lenni.

Szépen eltelt a nap. 4-kor mentem érte. Már a park közepén jártam,  amikor kiszúrtam, hogy ott vár az udvaron.  Integettünk vigyorogva. 
Nagyon jó nap volt,  játszottak egész nap,  versenyek voltak,  meg vetélkedők. És csak ömlöttek a szavak,  a jobbnál jobb élmények.  Kati néni szigorú, de nagyon kedves,  nem kiabálós. Jó lesz.

Kicsit megnyugodtunk azt hiszem.

Nap közben kiderült a zeneiskolában tartott órák ideje is.
Szolfézs: hétfő, csütörtök 14-14:45
Hangszer: hétfő,  csütörtök 18-18:45

Az, hogy két órára ki varázsolja át a zeneiskolába őt és még jó pár gyereket az még kérdéses,  mert az iskola nem vállal ilyet. Talán szülői összefogással menni fog.  Legalábbis remélem... Ugyanaz a kérdésem:  Bakker, minden szülő ráér?  Na valami majd lesz...

Már csak reménykedem,  hogy Marci suliváró foglalkozásával ne ütközzön semmi. 

Na, de majd ezeken ráér akkor gondolkodni amikor aktuális lesz.