2016. április 25., hétfő

Szent György napi forgatag

Minden évben nagyon nagy rendezvény van ilyenkor György nap környékén. 
Tulajdonképpen az egész hetet már ennek az előszele lengi be. 

Nekünk pénteken kezdődött a buli.  Aznap volt többek között a zeneiskola névadójának ünnepe is, ilyenkor rendezik meg a Weiner Leó hetet. Ennek záróünnepsége minden évben egy hangverseny.  Nos ennek az első fellépője volt Zozi :-) két darabot játszott el. Ügyesen,  mint mindig.  Le a kalappal,  mert minden izgalom nélkül,  szépen eljátszotta. 

Szombaton kezdődött a bulizós rész.  Ilyenkor van virágvásár is,  az egész városközpontot lezárják,  mindenféle árusok kínálják portékáikat. És a megmaradt pénzedet el is költheted mert a főtér tele van különböző körhinták,  ugrálóvárak, trambulinok, stb... tömkelegével.  Na jó,  ilyenkor erre készülünk fel. 
A kicsik ezt jól ki is használták :-)

Mi kétszer is besétáltunk a központba.  Egyszer ebéd után szinte rögtön,  akkor volt a nagy körhinta parti,  majd este visszamentünk, mert TNT koncert volt.  Bár rezgett a léc, mert az eső közben rákezdett,  de mi kitartottunk,  na meg vittünk esőkabátot a gyerekeknek.  És milyen jól tettük, szuper koncert volt. 
Gyakorlatilag azt a majdnem másfél órát Zoli Zozival a kezében, én pedig Marcit fogva ugráltuk,  táncoltuk végig. (a lábam még mindig érzem) Majdnem 10-re értünk haza.

Marci úgy összegezte: -Jól meghosszabbítottuk a napot!  Jó buli volt.

...és tényleg az volt... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése