Hát, hogy miért is veszem elő ezt a témát?
Kicsit félve is teszem ezt, mert nagyon megosztja az embereket... de most oka van... Na meg persze miután a gyermekeimről szól ez a blog, egy nagy állomás ez az életünkben.
Amikor Zozi megszületett nagyon fontossá vált, hogy szoptathassam amíg tudom, amíg kéri, amíg van mit... és volt mit. Nagyon cicifüggővé vált. Akkor sem hagyta abba amikor a szervezetem jelzett, hogy felkészült egy esetleges terhességre, akkor sem amikor Marcival várandós lettem (szerencsére gondot sem okozott, így a terhesség alatt végig tudtam szoptatni) Nagyon örültem amikor tandemban mindkettejüknek jutott tej. Bár ez rövidke idő volt csak, mert Marcit a bukásai miatt nem szoptathattam de kb 9 hónapos koráig fejve-sűrítve cumisüvegből -bár pótlás már kellett- de kapta. Eközben Zozi csak nőtt, nőtt és nem akart lemondani róla.
Már régen csak este bújtunk össze, amolyan esti rituálé volt inkább neki, mint szükséglet, de kellett a kis lelkének. ...és bevallom, imádtam összebújni vele. Olyan kapocs volt ez köztünk, amit csak én tudtam neki megadni. Az utóbbi időben (1-2 évben) sokat kérdeztem tőle, hogy mikor nem kéri már, próbáltam lebeszélni róla, hiszen olyan nagyfiú már. Azt mondta, hogy még nem nagyfiú, majd ha 4 éves lesz akkor lesz nagyfiú...
Hát 4 éves lett... az ezt megelőző hetekben, napokban emlékeztettem gyakran az ígéretére...
...a szülinapját megelőző este arról beszélgettünk, hogy holnap lesz a szülinapja. Erre ő annyit mondott: -akkor ma lesz utoljára a cici... kicsit szomorúan, kicsit túl komolyan mondta... és igen az volt az utolsó szoptatás... nem kéri, nem kell emlékeztetni.
Így elbúcsúztam én is ettől a csodálatos dologtól. Lezárult egy gyönyörű korszak. Persze tudom már bőven itt volt az ideje, csak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése