Zozi ül az ölemben. Felfedezek rajta a homlokán a haja tövében egy új anyajegyet, mosolyogva megpuszilom. Kérdezi mit csinálok. Elmondom neki, megmutatom a másikat is, a nyakán a füle mögött levőt, elmesélem, hogy az már születésekor is ott volt :) Imádom, oda is kap egy puszit. Nézi-nézi az arcom, felfedez egy pöttyöt, ad rá egy puszit és mondja: Anyám jegye :)
Fürdetem. Játszik a kádban, majd megjegyzi:
-Még kisfiú vagyok. Nekem csak a fejemen van szőr, neked meg még a lábad is szőrös... :) (aznap este le is borotváltam gyorsan)
Ballagunk haza az oviból. Mesél:
-Jó volt ma az oviban. Ettünk, aztán kicsit kimentünk az udvarra játszani. (amióta hideg van nem szeret kimenni)
-Mit csináltál? Futkároztál? Csúszdáztál?
-Neeem. Ültem a padon és vártam az én anyámat. (tutijó lehetett tényleg...)
Szintén oviból hazafele... eszetlenkedett útközben, hol előttem, hol mögöttem. Többször kértem, hogy mellettem jöjjön. (általában szépen mellettem jön, vagy a kezemet vagy a babakocsit fogja) Mégsem... meg is lett az eredménye, egy óvatlan pillanatban el is esett... én meg épp nem oda figyeltem, véletlenül rágurítom a babakocsi egyik első kerekét a lábára, de olyan szerencsétlen módon, hogy a csizmája beszorult a kerekek közé. (páros kerék pont akkora távolsággal, amekkora a csizma lábfeje) Az biztos, hogy nem fájhatott neki, de nagy mérgesen felkászálódott és rám ripakodott: -Nem figyelsz? Na belőlem kirobbant a nevetés, mert a látvány szörnyen komikus volt. Zozi még szemrehányóbban: -Ne nevess! Ez cseppet sem volt vicces!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése