2011. január 31., hétfő

Két és felesem :)


Hogy milyen is az én "Naaagy" két és felesem? (azon kívül, hogy gyönyörű)
-Testalkatra picikének mondanám (85,5 cm 12300 gr). Ez azért furcsa, mert mi nem vagyunk aprók,Zozi babának pedig mindig is nagy volt, de nem bánom, majd megnő.
-Szöszke, ha nem vágnám a haját akkor kicsit göndörödne, de csak annyira, hogy kócos hatást keltsen, így gyakran elő az ollóval. Most karácsonykor volt az első olyan hajvágás amiről tudott, ugyanis eddig álmában nyírtam :) Most megbeszéltük így hősiesen végigülte a fodrászkodást, bár fél percenként elhangzott, hogy Ó KÉSZ!!
-Okos :) Mint a szivacs úgy szívja magába az infókat.
    Amit tud:
    - az összes színt, nem csak ha én mondom, Ő is megnevezi,
    - az ujjai "nevét",
    - a nevét, hány éves, hol lakik, apa, anya, tesók neve,
    - tudja, hogy a nagyszülők merre laknak, ki kihez tartozik,
    - számol 20-ig, de 3-as a számfogalma,
    - ismeri a bal-jobb fogalmát, (ha kedve van használja is )
    - néhány számot fel is ismer (én ezen majdnem hanyatt estem amikor az egyik séta közben rámutatott a kirakaton levő 100- ra, hogy - egy-nulla-nulla)
    - ha van kedve szépen és tisztán eszik, (ha nincs akkor etetni kell )
    - néhány kedvenc mondókát mondogat segítség nélkül, de sokat tud, ha segítek neki.
   Amit szeret:
    - a könyveket, legújabb kedvenc a Boribon, (találtunk olyat ami még az enyém volt, de karácsonyra is kapott) Anna Peti Gergő (szintén Jézuska hozta) illetve szoktam venni neki Trixi könyveket (ezeket is naponta végig kell olvasni)
    -rajzolni. Mindegy mivel, de komolyan rendes lapra, nem ám holmi apró fecnikre :) Meg is nevezi rajzait, bár még nem felismerhetőek. Illetve ha van a karikának lába (ez meglepően jól megy) akkor Apát rajzolta le :DDD
    - kedvenc étele a rizs, a bableves, a lecsó, palacsinta. Legalábbis ha kérdezem ezek hangoznak el. De mindenevő, bármit adok neki megeszi (illetve két kivétel van, a tejbegríz és a sütőtök pedig utóbbit imádta)
    - zenét. Bármilyet, bármennyit, ha lehet jó hangosan :)
    - fürdést. Imád pancsolni, öntögetni kiürült flakonokból, mosószeradagolókból. ( a fürőjátékokat nyugdíjazni kellett, mert nem érdekelte egy sem)
    - meséket. Az olvasott mesék a fentiek, illetve bármilyen verses mese. Ha nézni akarja akkor JimJam mese van, azok közül a Bob a mester, Sam a tűzoltó, Thomas, Barnie és barátai, ...jaj és ki ne maradjon: Mio és Mao.
...és a többi:
    - végre alszik... (el ne kiabáljam) hetek óta átalussza az éjszakákat ez azt jelenti, hogy fél 8- fél 9 körül már elalszik (ilyenkor szopizik már csak...) és reggel fél 7- fél 8 körül ébred. Napközben egyszer alszik egy- másfél órát (de ilyenkor csendnek kell lennie, mert minden neszre felriad és nem tud vissza aludni)  Az éjszakai alvás nagyban köszönhető annak is, hogy Marci nálunk alszik és nem ébresztik egymást.
    - még mindig nem szobatiszta, de egyenlőre hanyagoljuk is a témát, majd tavasszal vagy nyáron visszatérünk rá. Nem siettetem. Pontosan tudja mit szeretnénk, de még nem szánta el magát. Néhányszor mondja, hogy pisilek bilibe, de mire levetkőztetem, elszáll a bátorság és közli, hogy -majd holnap :)
    - foga 18. Még kettőre várunk...
    - nem hisztis. Egyetlen "hisztije" hogy kb 2-3 hónapja nem mehetünk sehova, és nem jöhet senki hozzánk. (még a nagyszülőkhöz sem) Csak csimpaszkodik a nyakamba és zokog. Ez kb. 5 percig tart -ha nem szólnak hozzá, ha szólnak akkor tovább- és utána, mintha mi sem történt volna, játszani kezd. Pedig senki nem bántotta, nem ijesztgette.
    - ami nagyon érdekes, hogy kép-szerűen jegyez meg dolgokat. Pl. Tudja, hogy a telefonom Samsung, de beazonosítja, hogy a tv is az, és ha lát valahol ilyen feliratot akkor azt is tudja. De több hasonlót vettem már észre nála.
    - nagyon ki tudja mutatni a szeretetét. Jön, megölel, kapok naponta ezer jó kis nyálas puszikát :) Ha kérdezem, hogy szeretsz kitárja a karját úgy ölel, szorít és mondja, hogy íííígy :) Reggelente jön, odabújik, olyankor csak ölel, ölelem, már-már olvadozok, hogy milyen jóóóó, aztán egyszer csak felpattan és közli hogy kér reggelit (pasiból van):)
    - nem tudja elviselni az Őt körülvevő apró változásokat. Pl: nála születésétől fogva nagyon bevált a dm-es pelenka, így értelemszerűen ezt használtuk. Most, amikor Marci megszületett kaptunk kuponokat, így miután tök mindegy melyik ujjamat harapom, Zozinál használtuk fel az egyiket. Így először életében más pelenka került a fenekére. Még rá sem adtam az elsőt máris méltatlankodott...: -nem jó pelenka, szorít. Nem szép, vissza fehéret, macisat. Ez megy azóta minden pelenkázáskor.
    - elteszi a játékait :)) Persze kell neki némi szóbeli segítség, hogy mit hova tegyen, de minden este rend van amikor lefekszik.
..és még annyi minden... Persze én is biztosan elfogult szülő vagyok :) Nagyon rosszakat nem tudok írni, mert tényleg jó gyerek. Persze van amikor rosszalkodik, van amikor nem fogad szót, van amikor kiakaszt, de utána jön, megölel, hogy anya bocsánat. Ki tudna haragudni tovább?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése