Annyira telik az idő, úgy szaladnak a napok, hogy az szinte hihetetlen...
Nagyon sok minden történt az elmúlt egy hónapban. Boldog lebegés a rózsaszín, -bocsi fiaim vannak- égszínkék felhőcskéken, süllyedés az önsajnálat mocsarába, mások által okozott érzelmi földbedöngölés, csakazértismegmutatomén felemelkedés. Na meg hasonló hullámvasút. Kicsit érthetőbben? Imádom-imádom-imádom. Pihe-puhaságát, mélykék tekintetét, szuszogását. Közben pedig hihetetlenül fáradt vagyok, próbálok lavírozni a pici és a többiek közt, próbálok megfelelni mások de főleg saját elvárásaimnak. Nehezen akar sikerülni... Sőt olykor összecsapnak a hullámok. Ráadásul az idő is olyan pocsék mostanság, hogy beszorulunk a lakásba és mindenki csak szenved... Na jó, néha kicsit kisüt a napocska odakinn is és a lelkemben is.
Másfél hete kellett menni a három hetes tanácsadásra. Legnagyobb megdöbbenésemre Marci nem érte még el a születési súlyát sem... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem olyan ügyesen szopizik, mint Zozi anno... Álmaimban sem gondoltam, hogy nekem pont a szoptatással lesznek a legnagyobb problémáim... Vagy nem szopizik egyátalán (ilyenkor elő a cumisüveg, abból gond nélkül elfogadja), vagy nagyon mohón és gyorsan akar enni, ráadásul borzasztó nehezen büfizik és a megevett tejet szinte egy az egyben visszabukja. Vagy a másik változat, hogy két korty után bealszik, majd kissebb-nagyobb (általában utóbbi) noszogatásra, mint aki menten éhenhal mohóskodni kezd, így a végeredmény ugyanaz. Valószínű ezért a kevés gyarapodás. No tehát a dokibácsi Nutritont ajánlott (ez egy olyan szer, ami a gyomrában besűríti a tejet) így talán benn marad amire szüksége van. Plussz, nem hagyhatom aludni, nincs kegyelem ébreszteni kell három óránként... Na ez utóbbival nem igazán értek egyet... De csinálom becsületesen, mert búcsúszóként kilátásba helyezte, hogy egy hét múlva újra mérés és ha nem nő a súlya, akkor tápszert ír fel... Így aztán a menetrend éjjel-nappal: próbálom szoptatni, ha nem akar akkor üveg- fel a vállra, büfiztetés- altatás-gyors fejés-kb egy óra múlva brutál hasfájás amire sajnos eddig semmi sem hatott- ringatás. A következő etetésig a maradék kb. egy órába pedig bele kellene sűríteni a többieket...+ házimunkát+ (hahaha) én pihenésemet. Persze nem sikerül. Bár Zolira maximálisan támaszkodhatok amikor itthon van, de annyira jó lenne kicsit jobban csinálni. Nem tökéletes akarok lenni, csak elég jó... DE végre múlt csütörtökön jött egy kis megkönnyebbülés, nagyon szépen gyarapodott a fiatalúr. Így most 55,5 cm és 4250 gr :) Remélem a tempó így is marad. A többit meg majd kialakítjuk.
Zozi imádni való, amellett, hogy egyre többet beszél, hihetetlen humorérzéke van. Mindenből viccet csinál, így aztán nagyon nehéz haragudni rá. Mai gyöngyszem: Marci sírni kezdett miközben én fejtem, csak letettem magam mellé a mellszívót és felvettem Marcit, vigasztalgattam. Hallom ám, cici-tej-cici. Anyaaa, cici... odanézek, ül törökülésben, tartja a szippancsot a cicijéhez (ahogy én szoktam) és kacag mellé. De a legédesebb amikor vigasztalja Marcit. Odamegy, simogatja a buksiját és duruzsol neki. Vagy amikor büfire várunk, Marci a vállamon, popsiját döcögtetem. Zozi jön és segít: popsit paskolni :) Ezek a pillanatok valami fantasztikusak, raktározom is őket, hogy rosszabb percekben elővehessem.
Zsuzsi ugye suliban, nagyon várta, hogy ötödikes lehessen, mert számára ez a nagylánysággal egyenértékű. Nagyon kamasz, néha nagyon szemtelen, de kezelhető még. Sajnos pont őrá jut a legkevesebb idő, tudom, hogy ez valahol valamilyen módon visszaüt, de próbálom ezt is alakítani. Szerencsére Zozival nagyon imádják egymást, (remélem Marcival is így lesz) így nem magányos, Zozi lefoglalja :)
Zoli dolgozik nagyon sokat -úgy, mint eddig. Próbálnám az otthon melegét megteremteni neki, remélem egyszer sikerül maximálisan.
Tehát minden ugyanúgy van, mint eddig volt, vannak jobb és kevésbé jó napok, de szédületesen sok örömet okoznak a kicsijeim és nagyjaim. Sokszor úgy gondolom ha klónoznák az embereket elsőként jelentkeznék rá, hogy elég legyek mindenkinek. Bár szerintem a családom sokszor úgy gondolja, bőven elég belőlem egy is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése