Időszámításunk kezdete... :)

Ma három éve, hogy teljesen egymáséi vagyunk. ...és ez jóóó!!

 

Öregedjünk meg együtt, a sors bármit is rendel.
Így állunk elébe mi, ketten, egy szerelemmel.

Marci EGY hónapos máááár...

Annyira telik az idő, úgy szaladnak a napok, hogy az szinte hihetetlen...

Nagyon sok minden történt az elmúlt egy hónapban. Boldog lebegés a rózsaszín, -bocsi fiaim vannak- égszínkék felhőcskéken, süllyedés az önsajnálat mocsarába, mások által okozott érzelmi földbedöngölés, csakazértismegmutatomén felemelkedés. Na meg hasonló hullámvasút. Kicsit érthetőbben? Imádom-imádom-imádom. Pihe-puhaságát, mélykék tekintetét, szuszogását. Közben pedig hihetetlenül fáradt vagyok, próbálok lavírozni a pici és a többiek közt, próbálok megfelelni mások de főleg saját elvárásaimnak. Nehezen akar sikerülni... Sőt olykor összecsapnak a hullámok. Ráadásul az idő is olyan pocsék mostanság, hogy beszorulunk a lakásba és mindenki csak szenved... Na jó, néha kicsit kisüt a napocska odakinn is és a lelkemben is.

Másfél hete kellett menni a három hetes tanácsadásra. Legnagyobb megdöbbenésemre Marci nem érte még el a születési súlyát sem... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem olyan ügyesen szopizik, mint Zozi anno... Álmaimban sem gondoltam, hogy nekem pont a szoptatással lesznek a legnagyobb problémáim... Vagy nem szopizik egyátalán (ilyenkor elő a cumisüveg, abból gond nélkül elfogadja), vagy nagyon mohón és gyorsan akar enni, ráadásul borzasztó nehezen büfizik és a megevett tejet szinte egy az egyben visszabukja. Vagy a másik változat, hogy két korty után bealszik, majd kissebb-nagyobb (általában utóbbi) noszogatásra, mint aki menten éhenhal mohóskodni kezd, így a végeredmény ugyanaz. Valószínű ezért a kevés gyarapodás. No tehát a dokibácsi Nutritont ajánlott (ez egy olyan szer, ami a gyomrában besűríti a tejet) így talán benn marad amire szüksége van. Plussz, nem hagyhatom aludni, nincs kegyelem ébreszteni kell három óránként... Na ez utóbbival nem igazán értek egyet... De csinálom becsületesen, mert búcsúszóként kilátásba helyezte, hogy egy hét múlva újra mérés és ha nem nő a súlya, akkor tápszert ír fel...  Így aztán a menetrend éjjel-nappal: próbálom szoptatni, ha nem akar akkor üveg- fel a vállra, büfiztetés- altatás-gyors fejés-kb egy óra múlva brutál hasfájás amire sajnos eddig semmi sem hatott- ringatás. A következő etetésig a maradék kb. egy órába pedig bele kellene sűríteni a többieket...+ házimunkát+ (hahaha) én pihenésemet. Persze nem sikerül. Bár Zolira maximálisan támaszkodhatok amikor itthon van, de annyira jó lenne kicsit jobban csinálni. Nem tökéletes akarok lenni, csak elég jó... DE végre múlt csütörtökön jött egy kis megkönnyebbülés, nagyon szépen gyarapodott a fiatalúr. Így most 55,5 cm és 4250 gr :) Remélem a tempó így is marad. A többit meg majd kialakítjuk.

Zozi imádni való, amellett, hogy egyre többet beszél, hihetetlen humorérzéke van. Mindenből viccet csinál, így aztán nagyon nehéz haragudni rá. Mai gyöngyszem: Marci sírni kezdett miközben én fejtem, csak letettem magam mellé a mellszívót és felvettem Marcit, vigasztalgattam. Hallom ám, cici-tej-cici. Anyaaa, cici... odanézek, ül törökülésben, tartja a szippancsot a cicijéhez (ahogy én szoktam) és kacag mellé. De a legédesebb amikor vigasztalja Marcit. Odamegy, simogatja a buksiját és duruzsol neki. Vagy amikor büfire várunk, Marci a vállamon, popsiját döcögtetem. Zozi jön és segít: popsit paskolni :) Ezek a pillanatok valami fantasztikusak, raktározom is őket, hogy rosszabb percekben elővehessem.

Zsuzsi ugye suliban, nagyon várta, hogy ötödikes lehessen, mert számára ez a nagylánysággal egyenértékű. Nagyon kamasz, néha nagyon szemtelen, de kezelhető még. Sajnos pont őrá jut a legkevesebb idő, tudom, hogy ez valahol valamilyen módon visszaüt, de próbálom ezt is alakítani. Szerencsére Zozival nagyon imádják egymást, (remélem Marcival is így lesz) így nem magányos, Zozi lefoglalja :)

Zoli dolgozik nagyon sokat -úgy, mint eddig. Próbálnám az otthon melegét megteremteni neki, remélem egyszer sikerül maximálisan.

Tehát minden ugyanúgy van, mint eddig volt, vannak jobb és kevésbé jó napok, de szédületesen sok örömet okoznak a kicsijeim és nagyjaim. Sokszor úgy gondolom ha klónoznák az embereket elsőként jelentkeznék rá, hogy elég legyek mindenkinek. Bár szerintem a családom sokszor úgy gondolja, bőven elég belőlem egy is :)

Az első néhány nap

Nos akkor ott tartottam, hogy Apácskánk jött Marciért és értem a kórházba és megtettük az első, de egyben a legfontosabb utunkat: hazajöttünk. ...és, hogy az élet mennyire ismétli önmagát... ugyanúgy fényképeztünk, mint két évvel ezelőtt :)

Balról Zozi, jobbról Marciképek :)

Az első napokban nagyon sok volt a két fiú közt a hasonlóság. Most már nem látom annyira egyformának Őket. Az viszont tuti, hogy a vérmérsékletük és testalkatuk teljesen más.

-Zozi pár naposan is alig aludt, Marci nagyon jó alvó (kopp-kopp-kopp remélem így is marad)

-Zozi imádott meztelen lenni, Marci már akkor is visít, amikor a pelenkáját cserélem.

-Zozi a mai napig nem viseli el magán a takarót, mindig melege van, Marci viszont akkor érzi jól magát, ha be van bugyolálva mindig fázik.

-Zozi az első pillanattól imádott szopizni és ezt úgy tette ahogy azt a tankönyvek írják, Marci türelmetlen, ha nem zúdul a tejecske a szájába akkor képes feladni és inkább nem enni, vagy pedig az első  fél óra azzal telik, hogy alszik cicivel a szájában utána pedig mintha észbekapna hihetetlen mohón csak nyel-nyel.

-Zozi újszülöttnek is gömbölyű volt, Marci, bár a méreteik megegyeznek, vékony kezű-lábú. (Gondolom itt azért csak hiányzik az a két hét amivel Zozi többet töltött a pocakomban.)

A nappalok jól telnek, Marci eszik-alszik, Zozi játszik, Zsuzsi suliban, Apácskánk mától dolgozik (eddig tudott szabin lenni). Az éjszakák általában nagyon változatosak... Vagy Marci van ébren, vagy Zozi, vagy mindkettő... Ha külön-külön akkor nincs gond, mert mindkettő szopizik és alszik tovább, a káosz akkor kezdődik, ha egyszerre vannak ébren, mert mindketten cicire pályáznak. Bár kettő van belőle, de még nem sikerült azt a testhelyzetet kikísérletezni, amikor nem tépik ketten kétfelé... Ilyenkor persze nem tudom ki legyen az első... ha Zozit intem türelemre, akkor Ő sír, a kicsi meg ugye nem értené, miért tátog hiába... Ez a dolog az, amit még nem tudtam érzelmileg magamban helyre tenni... Zozi ugyan megnyugszik néhány perc múlva, de olyan szomorúan bámulja a plafont, hogy a szívem facsarodik ilyenkor. Olyan, mintha félretenném és már nem lenne fontos számomra, jaj pedig dehogynem... Érzésre ugyanez, ha a kicsi befejezi az evést, gyors büfizés és már rohanok is a "nagyhoz", őt vígasztalom, holott tudom, Marci nem alszik, biztos igényelné a babusgatást. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de nem sejtettem, hogy ennyire nehéz. ...és ez csak az érzelmi oldal, mert arról szót nem is ejtettem, hogy kb. 3-4 órát alszom összesen éjszakánként. Aztán a másik véglet, amikor végigalussza mindkét gyerek szinte az egész éjszakát, (22-04) én meg tejben úszva-fürödve hallgatózom, hogy ugyan mikor ébredezik már valamelyik... :)  na, nekem semmi sem jó... :D

Zoli mától dolgozik újra, eddig itthon őrzött bennünket. Hihetetlenül jó volt. Nem is tudom szavakba önteni, mennyit jelentettek számomra azok a szerinte apró semmiségek, amiket és ahogyan tett.  Ahogyan helyt állt amikor még a kórházban voltam. A meglepi virágcsokor ami itthon várt :) A hajnali vígasztalás. ...és még sok-sok minden amit hirtelen felsorolni sem tudok.

Visszaolvasva elég nyafogósnak tűnik, de ez senkit ne tévesszen meg! Hiszen nagyon jó így ez az egész, így kerek, sőt gömbölyű. Imádom minden egyes pillanatát az életemnek. Vannak és biztosan lesznek is nehéz napok, de mindenért kárpótolnak azok a pillanatok, amikor szopizás közben Marcival összeakad a tekintetünk, vagy amikor Zozi átkulcsolja a nyakamat és odasuttogja a saját kis nyelvén, hogy szeretlek. Mindez lehet, hogy túl cukormázasnak tűnik, de nem bánom, most tényleg nagyon jó.

...és egy kihagyhatatlan:

 

Akkor hát a történet...

... amikor elköszöntem reggel a nagy napon, nem gondoltam, hogy két hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra le tudjak ülni néhány percre nyugodtan... Pedig hát panaszra nem lehet okom... no de szépen sorban...

Tehát 20-án reggel elindultunk, a kórházban regisztráltunk, felballagtunk a szülőszobára ahol már tudták, hogy hamarosan érkezünk. Mindenki nagyon kedves és rendes volt, felvették az adatokat, előkészítettek és elfoglalhattam a helyem az egyik szülőszobában. Innen kicsit lelassultak az események, mert az infúzió amit kaptam, jó lassan folydogált le, bár nem is siettünk. Közben Marcikánk megérezhette, hogy kilakoltatás következik, mert a ctg bár nem túl erős de határozott fájásértékeket mutatott. Jött dokibácsink, mondta, hogy van előttem egy másik császáros de legkésőbb 11-kor találkozhatunk végre a kisfiúnkkal.  Apácskával dumálgattunk, bohóckodtunk, én búcsúztam a pocakomtól. Aztán egyszer csak jött értem egy "fiúcska" és innen már nagyon pörögtek az események. Azért, hogy mégsem menjen minden simán és első nekifutásra, történt egy kis izgalom is. Nem sikerült elsőre megszúrni a gerincem. Sőt, a nagyon-nagyon sokadik próbálkozás után már az altatást fontolgatták. Kértem, hogy próbálják meg még párszor (pedig piszokul fájt), mert nagyon szerettem volna ébren lenni és találkozni az első percekben Marcival. És tényleg amikor már azt mondták, hogy ez lesz az utolsó próbálkozás, akkor sikerült... Az anesztes orvos egy tünemény volt, végig beszélgetett velem, illetve közvetítette mi történik a "függöny mögött". Aztán megláttam... mázasan, véresen, de valami szépségesen... és csak nyöszörgött, nem sírt nagyon... helyette potyogtak az én könnyeim... persze amikor vizsgálták és mosdatták bepótolta a kis drágám. Kicsit vissza is hozta a szülésznő, megpuszikálhattam. Amíg dokibácsink befejezte a varrogatást addig Apácskával ismerkedhettek. Külön kértem, és ebben partner volt a szülésznő is, hogy a megfigyelési idő alatt maradhasson nálam és segítsenek megpróbálni a szoptatást. Sokáig ott voltunk összebújva, Marci a cicimen szundikált, próbált kicsit szopizni is, mi Apácskával pedig csak gyönyörködtünk benne. Nagyon-nagyon sok hasonlóságot fedeztünk fel Marci és Zozi közt.  Sajnos eljött a búcsú pillanata is, először elvitték Marcit, utána pedig engem.

A császáros szoba tele volt, így egy háromágyas kórterembe kerültem. Illetve kerültünk az utánam következő császáros anyukával. Jót vigyorogtunk azon, hogy majd versenyt jajgatunk... Másnap még nem, de utána már kértem, hogy Marci ott lehessen velem. Aznap egy nagyon kedves és segítőkész csecsemős nővér volt, így mindent elmagyarázott, hogy mit és hogyan tegyek. ...és bár nem volt túl régen amikor Zozit a kezembe foghattam, de jól jöttek a tanácsai. Egyedül csak az volt rossz, hogy hiányoztak a szeretteim. Bár jöttek minden nap látogatni, de az mégsem olyan volt. Zozikám igazi nagyfiúként viselkedett, evett, aludt, nem volt hisztis. Apa szerint öregedett egy évet olyan kis komoly lett. Én meg csak bőgtem esténként amikor Zoli telefonált, hogy alszik már.  Nagyon jól és gyorsan teltek a benn töltött órák, de jó volt amikor kedd reggel végre kimondta a gyerekorvos, hogy Marci egészséges és jöhetünk haza. Előtte nap délután pánikoltam, hogy sárgásnak látom a szemét, tuti nem engednek haza minket, de szerencsére nem volt vészes.

Itthon várt Anyu, Zoli Anyuja, Zozi és Zsuzsi. Mintha ezer éve nem jártam volna itthon olyan érzés volt, pedig csak 4 nap volt.

Folyt köv...

Üzenet Marcinak

"40 hétre kölcsönadtam a testem óvó, védelmező bölcső-melegét, hogy élhess. És egy egész életen át védelmezlek és óvlak, ha hagyod. És fölvértezlek e kegyetlen világ ellen minden lehető páncéllal és fegyverrel, hogy harcaid nyertesen, sebek nélkül vívhasd, ha nélkülem kell helytállnod."



Már akkor is

mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon
szerettelek.
(Sárhelyi Erika: (Netelka)