Írom ám, itthon vagyunk, csak... elhavazódtam, lusta vagyok... és bevallom most nincs túl jó kedvem sem...
Maga a nyaralás szép volt, jó volt, bár az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Sőt... de amikor elindultunk megfogadtam, hogy nem vagyok hajlandó a kedvemet elrontani azzal, hogy a rossz idő miatt kesergek. ...és végülis minden csúnya dologban meglehet találni a szépet is...
Tehát hétfőn elindultunk, uticélunk Balatonfüred. Egy apartmanházban volt szállásunk, amit délután lehetett elfoglalni, tehát nem siettünk. Útközben nem kellett megállni sem, mert Zozi az egész utat végigaludta. Bár csavarogni a majdhogynem viharos északi szélben senkinek sem lett volna kedve. Gyors kipakolás után azért kimerészkedtünk egy rövidebb sétára a környéken.
Másnap csak romlott az idő, már az eső is esett, de vállalkozókedvünk töretlen volt, hiszen autóval is lehet kirándulni-nézelődni :) Boltfelderítés is szükségessé vált, mert önellátósra terveztük a nyaralásunkat.
Szerda reggel végre száz ágra sütött a nap, és bár a fák majdnem a földig hajoltak, mi elindultunk várnézőbe. Személy szerint imádom a várromokat és szerettem volna, ha néhányat megnézünk. Az első Nagyvázsonyban a Kinizsi-vár volt. Három éve én már láttam, de bármikor visszamennék, mert annyira elvarázsol. Szépen rendbe tették, vannak berendezett szobák, így könnyen lehet azonosulni az akkori korral. Nehézséget csak az okozott, amikor a lakótoronyba mentünk fel, keskeny csigalépcsőn. Zozit Apácska cipelte, Zsuzsi felszaladt én pedig hátul másztam a lépcsőket. Még felfelé csak-csak... de lefelé már kissé szédítő volt, bár nem félek a magasságtól, de mostanában nem látom a pocakomtól, hogy hova kell lépni :) A vár mellett található egy aprócska Posta- és Távközlési Múzeum. Ledöbbentő, de egyben csodálatos is, hogy olyan telefonközpontok vannak benne, amivel még én is dolgoztam. Na most mondja valaki, hogy nem egy múzeumi darab vagyok én is :)) Ezután még bekukkantottunk a Panoptikumba, ami szintén egy meglehetősen mini változat, de nekem nagyon tetszett.
Következett a következő vár: Sümeg. Na itt még soha nem voltam és még az emlékeimből sem tudtam előkaparni egy képet, hogy milyen. Hát amikor odaértünk és megláttam... maga a vár gyönyörű....de mi a csudának kellett olyan piszok magasra építeni???? Na jó a választ tudom/tudtam is, csak azt nem, hogy fogok én oda felmászni... Bár működtetnek vár-taxit nem kevés pénzért, de a büszkeségem nem engedte, hogy autón furikázzak fel. Így szépen nekivágtunk, megmásztuk szépen lassan nyugis tempóban. Csak arra kellett vigyázni, hogy a szél le ne fújjon bennünket. Jó sok időt töltöttünk el itt is, nagyon szép volt minden. Berendezett kovácsműhely, pékség, stb. Lefelé viszonylag gyorsan leértünk, és mivel már jócskán benne voltunk a délutánban, hazafelé vettük az irányt, bár még két vár volt amit meg szerettünk volna nézni. Természetesen az esti séta a parton nem maradhatott el.
Csütörtökön reggel személy szerint alig birtam felkelni az ágyból, olyan izomlázam volt, de úgy voltam vele, majdcsak bejáródok :) A nap sütött, és a szél továbbra is nagyon fújt. Mi pedig Tihanyba mentünk, ott először a Belső-tónál tettünk egy meglehetősen nagy sétát, majd az Apátságot vettük célba. A tó körüli séta után, Zozi egy perc alatt ájulás-szerűen elaludt a kocsiban, majd amikor egy parkolóban megálltunk és Zoli kivette, hogy majd kézben hozza ő félálomban nyöszörögve engem követelt. Így az Apátsághoz súlyozva sétáltunk fel. Naná, hogy mire felértünk felébredt :) így viszont kipihenve, jókedvűen, korához egyátalán nem illő komolysággal nézegette végig a dolgokat. Hazafelé meg szerettem volna állni szedni levendulát, de sajnos körbe lett kerítve a terület, így ez elmaradt. Aznap az este kezdődött a Bor-és halfesztivál Füreden, természetesen ott a helyünk. Ettünk finom sült keszeget fűszeres krumplival és belekóstoltunk egy pincészet borába. (igen én is, de szó szerint csak belekóstoltam)
Péntekre hajókázást terveztünk, ami nagyon sikeres is volt. Vitorlásoztunk egy órácskát. Legalábbis nekünk nagyon tetszett. Hát Zozinak nem annyira, mert az út első felében szemben velem ült az ölemben és szinte belém bújt, visszafelé pedig elaludt... Az nem derült ki, hogy a szél nem tetszett neki, vagy félt volna, mert csak a szeme sarkából kukucskált amikor mutattunk valamit. Délután először csak punnyadtunk, majd estefelé ismét séta a parton. Természetesen nem lehetett kihagyni a hattyúkat és a hápi-kacsákat sem. Az összes maradék kenyeret odahordtuk nekik.
Szombaton csak pihentünk és sétálgattunk, semmi különös program nem volt.
Vasárnap reggel úgy tünt végre eljött a mi időnk, kimerészkedtünk a strandra. Nehogymár úgy menjünk haza a nyaralásból, hogy a fürdőruhánk száraz maradjon. Na Zolién kívül mindenkié az maradt, mert bár a nap sütött, meleg is volt, de a víz csak 18 fokosra melegedett fel... személy szerint csak bokáig merészkedtem bele... Zsuzsi még annyira sem, Zozi pedig csak a kis viziszörny alakú csónakjában szállt vízre kb. két percig, amíg apukája bírta a hideg vizet :) este megetettük a maradék kenyeret a szárnyasokkal, sétáltunk egy nagyot búcsúzóul. Bár úgy terveztem, hogy délután mindent összepakolok, hogy reggel csak indulni kelljen, a csomagolás mégis estére maradt amikor a gyerekek már elaludtak.
Hétfőn gyors reggeli és nemsokkal 9 után indultunk haza.
Tehát ennyi. Szép volt nagyon, jól éreztük magunkat, együtt voltunk. Szerintem elég tartalmasan töltöttük el ezt a pár napot ahhoz, hogy az emlékek kitartsanak valameddig.
Képek is vannak, bár nem sok, mert valahogy a gépet csak párszor cipeltük magunkkal. Majd jövök még azokkal is, meg a keddi Marci-kukkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése