2 évesem

Kicsi Kincsem!

Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánunk Neked! Légy mindig olyan vidám, boldog, mint most. Szavakba nem lehet foglalni mennyire szeretünk.

Hát "evvan"

Hisztis, mindenen bőgős kismama jelenti:

...és ez most nem túlzás, képes vagyok bármin sírva fakadni...  Ez  szerencsére nem túl régi állapot. Nézegettem a youtube-on egy születéses videót, egy Bp-i kórházban készült és a témája az volt, hogy a császáros babákat kiemelés után azonnal megkapják az Apukák. Hihetetlenül megható képek voltak. Na, hogy ezen bőgtem nem is csodálkozom, mert ez még egy normális embert is sírva fakaszt, nemhogy engem... De az, hogy tegnapelőtt a ToyStory 3 is megbőgetett, azt gondoltam, hogy kész, itt a vég... tiszta gyagya vagyok. Tegnap pedig egy nagyon kedves ismerős teljesen ártatlan megjegyzésétől fakadtam sírva, de úgy, hogy abbahagyni is alig tudtam... (ezúton is még egyszer bocsánat érte)  Szóval tényleg jó lenne már, ha ezek az átkozott hormonok visszarázódnának, mert így tényleg totál kész vagyok magamtól is. Szegény környezetem... (bár nem panaszkodnak, de lehet, csak hősiesen elviselik)

Apácskánk itthon van, megbetegedett Ő is. Nem tudom én ragasztottam-e rá, vagy valami mást sikerült elkapnia, de neki hangja sem volt, csak suttogott. Egyébként sem kiabálós fajta, de most aztán pláne nem szólt semmit... Szerencsére már kicsit jobban van. Persze nagyon élvezem, hogy együtt vagyunk, de nem ilyen áron.

Tegnap dokibácsim újra megnézett, azt mondta, nem hiszi, hogy hamarabb megszületne Marci. Teljesen be van már fordulva, buksija pedig beilleszkedve. (ezt érzem is rendesen) Időnként -elég gyakran- kezét-lábát, vagy mit tudom melyik porcikáját beakasztja a bordáim alá, olyankor aztán van nyöszörgés, mert még a lélegzetem is elakad... De mindezekkel együtt imádom ezeket a napokat, közben pedig szomorúan búcsúzom a pocakosságtól, mert ezután már tuti nem lesz több ilyen... Vénségem miatt már túl kockázatos is lenne, na meg lassan a csilláron is gyerek lógna :)  ...és már nem is tervezünk több miniManót, így megbeszéltem a dokibával, hogy biztosra menjünk, császármetszés közben elvégez egy kis beavatkozást.

Lassan, de tényleg csiga lassan elkészülök talán, babaholmik kimosva, kivasalva, szekrénybe rakva. Következő nagy falat, a babakocsi és hordozó tisztítása... Fogalmam nincs hogy kezdjek hozzá, mert a huzatot nem tudom leszedni...

Zozival minden nap beszélgetünk arról, hogy lesz amikor csak Apával és Nannával lesz itthon, okosan bólogat olyankor, simogatja a pocakom és ölel a két kis kezével szorosan. Tudom, hogy érti valahol. Bízom benne, hogy minden rendben lesz.  Amikor a kis ruhákat pakolgattam, megbeszéltük, hogy ezek a ruhák Zozié voltak, de most majd Marci hordja őket, és a kicsi ágyban is Marci alszik majd. Reakció: csicsijja babája :) imádom!!! Azt még nem mondja, hogy Marci, de azt már igen, hogy öcsi :) valahogy így: ecsi :))  Nagyon nagyon sokat fejlődött a beszélőkéje, mindent utánoz, hol érthetőbben, hol pedig teljesen másképp. Van valami amit nem tudunk megfejteni, ez a citoá ha kérdezem, hogy mi az akkor vigyorogva közli, hogy blablabla :) nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a megfejtés. Bármit elmutogat, ha valamit akar addig mutogatja amíg nem értjük miről is van szó. Most például idehozta a szandiját, hogy menjünk le játszani  :))  Úgyhogy megadom magam... menjünk...

Forró éjszakai kalandunk...

...egy denevérrel...

Tegnap késő este,  már Zozit elaltattam, megfürödtünk, néztünk valamit a tv-ben, közben Zozi felébredt, megitattam, újra elaltattam. Amikor jövök ki a szobából látom ám, hogy az én Drágám egy szál törölközővel ugrabugrál a szoba ajtajában :) Miután pokolian felmelegedett napközben a lakás az erkélyajtót sarkig nyitjuk esténként, hátha enyhül a forróság idebenn... Na soha többet ilyet nem teszünk az tuti...inkább megsülünk...  Berepült ugyanis egy denevér a szobába.  Na innen kezdve nem tudom meddig, de jó sokáig ketten ugráltunk törölközővel a kezünkben, derengő félhomályban (a tv fényénél) hogy kifárasszuk a kis bestiát annyira, hogy valahol kicsit megpihenjen. Jó sokára így is tett, a függönykarnisba kapaszkodva pihegett. Hős Apácskánk ekkor jól fejbe kólintotta a törölközővel, annyira, hogy kissé megszédülve a földön landolt. Egy műanyag pohár és egy papírlap segítségével sikerült kitessékelni őnagyságát.

...mi meg mehettünk újra fürödni, mert az ugrálástól patakokban csorgott a víz mindkettőnktől...

Uborkaszezon...

Ez van nálunk.  Történnek persze dolgok, de semmi számottevő...

Zsuzsit már több, mint egy hete hazahoztam a táborból. Nagyon jól érezte magát, szeretne menni jövőre is. Hát, ha lesz rá lehetőség biztos, hogy megy. Vitt magával fényképezőgépet, itthon aztán jókat nevettünk az elkészített képeken Ugyanis szó szerint vette, hogy mindent örökítsen meg. Így készült felvétel a szekrényről, bejárati ajtóról, tv-ről, asztalról, fürdőszoba minden szegletéről, ágyakról is :DD. Na jó, akadt néhány olyan is, ami a tényleges élményeket mutatta :)  Ezek...

 Édes volt Zozi, minden nap emlegette. Az első napokban állt a kis drágám Zsuzsi szobája ajtajában és folyamatosan mondogatta, hogy Nanna-Nanna. Várta, hogy mikor nyitja ki az ajtót. Mindig mondtam neki, hogy Nannát elvittük táborba, majd pár nap és hazahozzuk. Az utolsó napokban már csak elment az ajtó előtt, mondta,Nanna tábo... Azóta is, ha Zsuzsi nincs itthon, vagy csukva a szoba ajtó akkorNanna tábo :) De hatalmas volt az öröm, amikor végre meglátta :) Jó látni a ragaszkodásukat.

Lassan visszaáll a rend alvás terén is, mert a nyaralásból hazatérve valami szörnyen zaklatott éjszakák voltak. Bár most a meleg ami nem kevés gondot okoz. Zozin is csak egy szál pelenka, de még így is nagyon szenved a forróságtól. Jó kis panel szépen felmelegedett, így éjszakára is csak 29-30 fokig "hül" le...

Pénteken pedig meglátogattam a dokibácsimat. Hát meglepő, de egyben nagyon jó híreket mondott. Nézegette, méricskélte pocak-Marcit és arra jutott, hogy mire letelik ez a pár hét, Marcink a 4 kilót is elérheti, de inkább meghaladja...Ennek csupán azért örülök, mert eddig szinte minden alkalommal kisebbnek mérték Zolikámnál. Két lehetséges okot sorakoztattam fel a miértekre... -azon kívül, hogy minden terhesség más- aztán persze lehet, hogy hülyeség... Az egyik, hogy Zozinál már a tervezgetésekor elkezdtem szedni a vitamint és végig becsületesen szedtem, Marcinál aznap vettem meg amikor pozitív lett a teszt és gyakran el is felejtem... A másik pedig, hogy tulajdonképpen Zozi még mindig szopizik, ez is vehet el Marcitól olyan dolgokat amire neki is szüksége lenne... Bár ez a szopizás, már inkább csak az összebújásokról szól, mert csak alváskor kéri, illetve, ha valami nagy-nagy katasztrófa történik és vigasztalásra szorul. De az tény, hogy tejcsi van még valamennyi. Persze így roppant kíváncsi vagyok, hogy fogok tandem-szoptatni, de egy csomót utánaolvastam és gondolom nekünk is menni fog.

Na jól elkanyarodtam :) Szóval nagy-nagy az esély rá, hogy Marcink sem természetes úton fog megszületni. Úgy beszéltük meg, hogy kb. aug. 20-ig várunk és ha addig nem indul el, akkor Ő is császármetszéssel fog világra jönni. Most így erre készülök lelkileg. Aztán majd kiderül mi lesz. Ha hasonlít a bátyuskájára, akkor nem siet :) Zozival aznap amikor ki voltam írva, moziban voltunk :D  másnap pedig horgászni :DD  De miután Marcink teljesen be van már fordulva így elkezdtem azért a készülődést. Legalábbis a kis ruhákat kimostam. Még ki nem vasaltam, de nagy büntetésnek tartom a 36 fokban történő vasalást. Még egy utolsó összehasonlítás mára, hogy ilyenkor Zozinál már minden készen volt, sőt az én motyóm is összepakolva várta az indulást... Sok mindent elterveztem még, amit meg szeretnék csinálni,  de szinte minden arra vár, hogy egy cseppet hűvösebb legyen.  Meg különben is na ki az az ügyes, aki a legmelegebb időben bekap valami bacit, na ki más, mint én... Brutál módon begyulladt az egész torkom, mandulám stb... éjjel pedig már nem csak a melegtől nem alszik a család, hanem a köhögésemtől sem... Na mindegy, voltam dokinál -mármint a háziorvosnál- és kaptam rá gyógyszereket. Sajna antibiotikumot is kell... de azt mondta csak 4 nap és ismét tökéletes leszek... Hát a tökéletességben én azért kételkedem :D

Tegnap...

Elvittük Zsuzsit táborba. Eddig még sohasem volt tőlem távol... Volt kicsi pityergés búcsúzáskor, de két perc múlva már a többiekkel vigyorgott. Nem hiszem, hogy bármi baj lenne ezután. (de biztos ami biztos, a telefonszámom le van adva...) Gyorsan barátkozik, biztosan jól érzi magát. Hétfőn reggel lehet majd menni érte.

...és a maradék...

Kedden Marci-kukkra voltunk hivatalosak. Szándékosan kicsit korábban mentünk, mert szerettem volna, ha találkozunk Csillagbabával. Nagyon izgultam, nehogy szabin legyen épp, hiszen olyan ritkán van lehetőség/idő egy-egy találkozásra. De szerencsére dolgozott, így tudtunk néhány szót váltani. Az, hogy mennyire örültünk egymásnak az nem leírható :) Gyanítom, hogy még mindig ott ülnénk és beszélgetnénk, ha nem időre kellett volna mennünk...

Marcink köszöni szépen jól van. Méretei teljesen a korának megfelelőek. Sajnos nagyon sokan voltunk, így nem volt mozizás, képek sem készültek... dvd-t kértünk azért. Valahogy így fekszik bennem :DD (a rajztudásért bocsi, és az ötlet is kölcsönvett, de nekem tetszik)

És akkor jöjjenek az elmaradt képek:

Sümeg

Kinizsi-vár Nagyvázsony

Vitorlázós:

És van egy nyaralás előtti ribizlivel ismerkedős :)  Megjegyzem, nagyon finom volt,  brutál savanyú, de ette hősiesen :)

Nyaralásos összefoglaló

Írom ám, itthon vagyunk, csak... elhavazódtam, lusta vagyok... és bevallom most nincs túl jó kedvem sem...

Maga a nyaralás szép volt, jó volt, bár az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Sőt... de amikor elindultunk megfogadtam, hogy nem vagyok hajlandó a kedvemet elrontani azzal, hogy a rossz idő miatt kesergek. ...és végülis minden csúnya dologban meglehet találni a szépet is...

Tehát hétfőn elindultunk, uticélunk Balatonfüred. Egy apartmanházban volt szállásunk, amit délután lehetett elfoglalni, tehát nem siettünk. Útközben nem kellett megállni sem, mert Zozi az egész utat végigaludta. Bár csavarogni a majdhogynem viharos északi szélben senkinek sem lett volna kedve.  Gyors kipakolás után azért kimerészkedtünk egy rövidebb sétára a környéken.

Másnap csak romlott az idő, már az eső is esett, de vállalkozókedvünk töretlen volt, hiszen autóval is lehet kirándulni-nézelődni :) Boltfelderítés is szükségessé vált, mert önellátósra terveztük a nyaralásunkat.

Szerda reggel végre száz ágra sütött a nap, és bár a fák majdnem a földig hajoltak, mi elindultunk várnézőbe. Személy szerint imádom a várromokat és szerettem volna, ha néhányat megnézünk. Az első Nagyvázsonyban a Kinizsi-vár volt. Három éve én már láttam, de bármikor visszamennék, mert annyira elvarázsol. Szépen rendbe tették, vannak berendezett szobák, így könnyen lehet azonosulni az akkori korral. Nehézséget csak az okozott, amikor a lakótoronyba mentünk fel, keskeny csigalépcsőn. Zozit Apácska cipelte, Zsuzsi felszaladt én pedig hátul másztam a lépcsőket. Még felfelé csak-csak... de lefelé már kissé szédítő volt, bár nem félek a magasságtól, de mostanában nem látom a pocakomtól, hogy hova kell lépni :) A vár mellett található egy aprócska Posta- és Távközlési Múzeum. Ledöbbentő, de egyben csodálatos is, hogy olyan telefonközpontok vannak benne, amivel még én is dolgoztam.  Na most mondja valaki, hogy nem egy múzeumi darab vagyok én is :)) Ezután még bekukkantottunk a Panoptikumba, ami szintén egy meglehetősen mini változat, de nekem nagyon tetszett.

Következett a következő vár: Sümeg. Na itt még soha nem voltam és még az emlékeimből sem tudtam előkaparni egy képet, hogy milyen. Hát amikor odaértünk és megláttam... maga a vár gyönyörű....de mi a csudának kellett olyan piszok magasra építeni???? Na jó a választ tudom/tudtam is, csak azt nem, hogy fogok én oda felmászni... Bár működtetnek vár-taxit nem kevés pénzért, de a büszkeségem nem engedte, hogy autón furikázzak fel. Így szépen nekivágtunk, megmásztuk szépen lassan nyugis tempóban. Csak arra kellett vigyázni, hogy a szél le ne fújjon bennünket. Jó sok időt töltöttünk el itt is, nagyon szép volt minden. Berendezett kovácsműhely, pékség, stb. Lefelé viszonylag gyorsan leértünk, és mivel már jócskán benne voltunk a délutánban, hazafelé vettük az irányt, bár még két vár volt amit meg szerettünk volna nézni. Természetesen az esti séta a parton nem maradhatott el.

Csütörtökön reggel személy szerint alig birtam felkelni az ágyból, olyan izomlázam volt, de úgy voltam vele, majdcsak bejáródok :) A nap sütött, és a szél továbbra is nagyon fújt. Mi pedig Tihanyba mentünk, ott először a Belső-tónál tettünk egy meglehetősen nagy sétát, majd az Apátságot vettük célba. A tó körüli séta után, Zozi egy perc alatt ájulás-szerűen elaludt a kocsiban, majd amikor egy parkolóban megálltunk és Zoli kivette, hogy majd kézben hozza ő félálomban nyöszörögve engem követelt. Így az Apátsághoz súlyozva sétáltunk fel. Naná, hogy mire felértünk felébredt :) így viszont kipihenve, jókedvűen, korához egyátalán nem illő komolysággal nézegette végig a dolgokat. Hazafelé meg szerettem volna állni szedni levendulát, de sajnos körbe lett kerítve a terület, így ez elmaradt. Aznap az este kezdődött a Bor-és halfesztivál Füreden, természetesen ott a helyünk. Ettünk finom sült keszeget fűszeres krumplival és belekóstoltunk egy pincészet borába. (igen én is, de szó szerint csak belekóstoltam)

Péntekre hajókázást terveztünk, ami nagyon sikeres is volt. Vitorlásoztunk egy órácskát. Legalábbis nekünk nagyon tetszett. Hát Zozinak nem annyira, mert az út első felében szemben velem ült az ölemben és szinte belém bújt, visszafelé pedig elaludt... Az nem derült ki, hogy a szél nem tetszett neki, vagy félt volna, mert csak a szeme sarkából kukucskált amikor mutattunk valamit. Délután először csak punnyadtunk, majd estefelé ismét séta a parton. Természetesen nem lehetett kihagyni a hattyúkat és a hápi-kacsákat sem. Az összes maradék kenyeret odahordtuk nekik.

Szombaton csak pihentünk és sétálgattunk, semmi különös program nem volt.

Vasárnap reggel úgy tünt végre eljött a mi időnk, kimerészkedtünk a strandra. Nehogymár úgy menjünk haza a nyaralásból, hogy a fürdőruhánk száraz maradjon. Na Zolién kívül mindenkié az maradt, mert bár a nap sütött, meleg is volt, de a víz csak 18 fokosra melegedett fel... személy szerint csak bokáig merészkedtem bele... Zsuzsi még annyira sem, Zozi pedig csak a kis viziszörny alakú csónakjában szállt vízre kb. két percig, amíg apukája bírta a hideg vizet :) este megetettük a maradék kenyeret a szárnyasokkal, sétáltunk egy nagyot búcsúzóul. Bár úgy terveztem, hogy délután mindent összepakolok, hogy reggel csak indulni kelljen, a csomagolás mégis estére maradt amikor a gyerekek már elaludtak.

Hétfőn gyors reggeli és nemsokkal 9 után indultunk haza.

Tehát ennyi. Szép volt nagyon, jól éreztük magunkat, együtt voltunk. Szerintem elég tartalmasan töltöttük el ezt a pár napot ahhoz, hogy az emlékek kitartsanak valameddig.

Képek is vannak, bár nem sok, mert valahogy a gépet csak párszor cipeltük magunkkal. Majd jövök még azokkal is, meg a keddi Marci-kukkal.