Kis betegem...

Csütörtökön voltunk az 1 éves státuszvizsgálaton.  A mi doktorbácsink szabadságon van, de egy tündéri doktornéni helyettesítette. Nagyon alaposan megvizsgálta Zolikát, mindent rendben talált. A súlya: 9400 gr és 73,5 cm hosszú. tehát az elmúlt két hónapban nem sokat (100 gr-ot) gyarapodott. Bár ezt nem is csodálom, mert állandó mozgásban van.Nagyon-nagyon ott kell lenni mellette, mert pillanatok alatt képes hajmeresztő dolgokat produkálni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lakást nem nagyon szeretném átrendezni, inkább ha lehet így kellene megtanulnia, hogy mi az amit szabad és mi az ami számára tiltott dolog. Az ilyen "apróságok", hogy a dvd-ket minimum naponta kétszer lepakolja, mi pedig vissza, már meg sem lep. A szekrények, fiókok nyitogatása és csukogatása is remek móka számára. Persze félek, hogy az ujjacskáját odacsukja, de valahogy majdcsak ezt is megtanulja... A legkedvesebb a fehérneműs fiókom :) csak úgy röpködnek a bugyik, harisnyák melltartók a szobában :) na de a fiók nem marad üres, kerül a helyükre dvd :DD  Csak tudnám ha ezek ennyire jó dolgok, akkor mit keres a saját szobájában az a töménytelen mennyiségű játék??
picurAnyu kérésére: Az alvás: jó ideje próbálkozunk az alábbiakkal: amióta megszületett Zolika, az esti rituálé mindig ugyanaz. Időben változhat, de sorrendben nem. A záróakkord mindig a szopizás az ágyunkban. Eddig ugye velünk aludt, de egy ideje annyira sokat mocorgott, hogy úgy gondoltam lehet, hogy zavarjuk. Így szépen amikor elalszik, átviszem a szobájába a saját ágyába. Ha felébred, kap cicit (ekkor már nem hozom ki) és szépen vissza a helyére. Persze voltak/vannak/lesznek jobb és rosszabb éjszakák, ha már nem bírom a fárdtságtól, akkor visszaviszem hozzánk. A lényeg az, hogy soha, de soha nem hagyom sírni. Aztán az egyik nap felébredtem hajnalban, hogy hopp világosodik és hol a gyerek? Aludt szépen nyugodtan. ...és ez így megy mostmár jópár napja. Persze tudom nem lesz ez mindig így, de azthiszem kezd végre ráérezni, hogy aludni igenis jó dolog :)  Persze én még ugyanúgy ébredek, meglesem, hogy alszik, ...és nagyon, de nagyon hiányzik a szuszogása, de tudom ennek így kell lennie...
Kicsit visszakanyarodva a dokis témára : :( tegnap délben melegebbnek éreztem a kis testét Zolikámnak. Megmértem gyorsan a lázát, volt egy kis láza. Nem túl magas, de mégis csak láz. Nem is evett úgy ahogy szokott, a kedvenc hami sem kellett. Kapott lázcsillapítót, ez le is vitte teljesen a lázát. Aztán amikor felébredt a délutáni alvásból, megint hirtelen meleg lett... na gyorsan doki. Szerencsére semmi nagy baj nincs, vírusos torokgyulladása van. Valószínű, hogy a csütörtöki tanácsadáson szedte össze... gyógyszert nem kapott, a lázát kell csillapítani. Így persze velem aludt az éjjel. Nem volt semmi, aludt nyugodta, gondolom az esti kúp is altatta kicsit. viszont reggel/hajnalban már hőemelkedéssel ébredt. Adtam Panadol baby-t, most láztalan, és alszik... Az azért biztató, hogy szívesen és sokat szopizik, ez talán gyorsan meggyógyítja ...jó lenne, ha gyorsan rendbe jönne... Istenem egy kicsi láz, és teljesen oda vagyok miatta... Kis Drágámat egész nap a kezemben fognám és le sem tenném legszívesebben... (Ő meg persze nem érti minek is fogdossa valaki mindig a buksiját)

Vegyesvágott

Kivételesen nem a télire eltett savanyúság :) (haha de vicces volt)

Millió a lemaradásom, de próbálom időrendbe leírni a történéseket...

Tehát a július 1-i tervekhez képest 3 (!) hetet késett a felújítás kezdete. Ott kezdődött, hogy a megrendelt csempék, járólapok szállítása 2 hetet csúszott. természetesen a mesterek nem vártak ránk, hanem belekezdtek más munkába. Így az egyik csütörtökön szétverték a fürdőt, de csak a következő hétfőn tudott jönni a burkoló, másnap a vizes, így sokáig tartott az egész. Addig fürödni is Anyuhoz jártunk. ...és pont akkor volt a legmelegebb... Nagyon-nagyon sok ideget le kellett nyelni, mert senki nem úgy akart dolgozni, ahogy azt mi szerettük volna. Ezek roppant apró dolgok voltak (pl. miért akarjuk diagonálban lerakni a járólapot, miért nem jó térhálóban, mert úgy egyszerűbb? aztán, miért akarunk külön kádtöltőcsapot, miért nem jó, ha a mosdó csapja fordítható oda? ) Már a végén csak annyit mondtunk, hogy azért mert mi így szeretnénk... Na mindegy, sokba került, sokáig tartott, szép lett, tényleg gyönyörű, de mi látjuk azért azokat a hibákat, amiket ki lehetett volna küszöbölni. (Nem feltűnőek, de mi tudjuk, hogy hol vannak) DE VÉGE. Pont Zolikám szülinapján reggel végzett a burkoló, így azt mondtam aznap estére nem érdekel, hogy hogyan, de lesz szülinapi tortázás. Nehogymár a Fiam első szülinapja ne legyen megünnepelve!! Igaz, hogy a konyhai bútorok még Zsuzsi szobájában voltak, és csak délután végeztünk a festéssel, de estére legalább az étkezőasztalt a helyére rakva ünnepeltünk. Anyuék jöttek el. Jó nagy a család, így nem is lehetett volna egyszerre hívni mindenkit, mert az egész lakásban sem fértünk volna el. Na meg ugye Aput és Anyut sajnos nem lehet egyszerre meghívni :( Tudnak viselkedni, tuti nem lenne gond, de nem érezné jól magát egyikük sem. (pedig már 35 éve elváltak)

Na visszakanyarodva a bulizáshoz: Miután konyhám darabokban, így a tortát rendeltük. Mindenképp csokitortát akartam, mert azt remekül szét lehet kenni. Szerettem volna olyan fényképet, amikor Zolikám könyékig csokikrémes. De miután az én fiam egy egyéniség, ez nem jött össze... első ismerkedése a tortával annyi volt, hogy a gyertya lángját megpróbálta elkapni. Naná, hogy megégette... nem tudtuk rávenni utána, hogy akár a torta közelébe is menjen.

A legjobban sikerült kép tehát:

Utána játszás végkimerülésig az új játékokkal. Annyi mindent kapott, hogy felsorolni is nehéz.

Másnaptól pakolás és festés, és pakolás és takarítás, és pakolás és pakolás, és pakolás........ Közben eltelt egy hét...

Szombaton folytatódott a bulizás. Na itt már rafináltak voltunk, mert Zsuzsi köszöntését is lerendeztük :) A vendégek: Józsiék, Manyi Mama, Apuék. Azt hittem, majd elfelejtődik a gyertyás-tortás rossz emlék, de nem. Nem tudtuk rávenni Zolikát, hogy hozzáérjen a krémhez. Ez is csokis torta volt, de ez macifejes. Manyi Mama hozta. Volt aznap is millió ajándék, De nehogy vasárnap unatkozzunk, jött a két bátyám családostul, így voltunk ismét jó sokan. Valahogy most úgy érzem, hogy nem szeretnék bulit tartani a közeljövőben.

Hétfőn "romeltakarítottunk".  Ma pedig:

Ismét ünneplünk :) Zsuzsimat :) Ennek örömére végre sikerült becserkészni a gyermekfodrászt, és ma reggel 8-kor Zsuzai "megkopaszodott" na nem teljesen, hanem csak olyan rendes csajos haja lett a korábbi fenekét verdeső hajzuhatag helyett.  Ez is már hetek óta téma volt, mert Ő le szerette volna rövidre vágatni, de én csak hosszú hajjal tudom elképzelni. Szó volt a kleopátrástól kezdve a felnyírtig mindenről, de kompromisszumos megoldás született, ami szerintem nagyon szuper lett :)

Ilyen a csajos Zsuzsi :)

...és még nincs vége a napnak... Apa ma horgászik :) Hoz talán haza halat is aztmondta :))

Frissítés 13:10 :  (Tudtam, hogy kimaradnak dolgok)

Zolikám szülinapi ajándékai amiket mi kaptunk: 

1:   (jaj, csak el ne kiabáljam!) Kb 1 hete az éjszakákat a szobájában tölti. 1 max. 2 ébredéssel :))))))))

2:  megvan a hetedik fog, illetve a nyolcadikat is látni vélem :))

A mai nap, jó nap az ünneplésre

Drága Kislányom! Legyen nagyon boldog a mai napod (is) ! Nagyon szeretlek!

 Zsuzsi a nevét, valószínűleg a kórházban kapta amikor megszületett.  Aztán amikor az én kislányom lett, azt szerettem volna, ha nem egy napon ünnepli a név- és szülinapját. Ezért mi ilyenkor augusztusban köszöntjük.

Drága kicsi Kincsem, édes Kisfiam...

...el sem hiszed, mekkora boldogság vagy Te nekünk! Ma 1 éve, hogy megszülettél, így lett teljessé a mi életünk is. Rengeteg az öröm amit adsz nap, mint nap. Elég ha csak elmosolyodsz azzal a varázslatos mosolyoddal és már mindenkit az ujjaid köré csavartál. Bár ha engem hívsz akkor még csak ritkán vagyok any, ha fekszünk az ágyban akkor hamarabb támadsz meg ci-ci-ci-ci kiáltással, de azt, hogy Apa olyan sóhajtással mondod, hogy abba a szív beleremeg. Édesek a szeretet-megnyilvánulásaid: belémkapaszkodva bújsz a nyakamhoz és olyankor aj-aj-aj. Ilyenkor még néha harapás a vége, de szerencsée egyre ritkábban. Szinte hihetetlen, hogy a mozgásban mennyit fejlődtél. Abból a tehetetlen kis gombócból egy örökmozgó nagy gombóc lett. :) Bár még önállóan nem indultál útnak, de szerintem hajszál választ el ettől. Nincs még rá szükséged, mert olyan tempóban mászol, hogy így is nehéz utolérni :) istenem mi lesz, ha rájössz, hogy két lábon még gyorsabb lehetsz? :) 

Ma éjszaka sokszor megnéztelek, megsímogattam kicsi buksidat. Számomra még mindig hihetetlen hogy vagy nekem. Az, hogy mekkora csoda volt élni akarásod és mekkora csoda volt érkezésed, azt rajtam kívül senki nem értheti. Ugyanígy, amit érzek, azt sem lehet szavakba önteni, mert ezt a szavak ezt az érzést nem tudják úgy visszaadni ahogy kellene. Tehát csak így egyszerűen: Nagyon szeretlek Drága Kisfiam!

Nagyon-nagyon boldog első születésnapot kívánok Neked Drága Kincsecském!

  Az első fénykép Rólad, ilyen voltál a születésed utáni pillanatokban.

 ...és ilyen vagy mostanában. Apa csokiját titokban megkóstolva... :)

...szinte hihetetlen hogy telik az idő...

Csak úgy röpülnek a napok egymás után ...

Zolikám 11 hónapos lesz a napokban. Hihetetlen! ...na meg az is, amiket művel... Kezdem ott, hogy mostmár bárhol feláll, nincs akadály. Nem kell ám szinte semmi kapaszkodó, csak annyi, hogy megtámaszkodhasson. Egyet-kettőt lépeget (persze kapaszkodva), de inkább most még a gyorsabb mászást részesíti előnyben. Viszont mászva rohan! Ez vicces így leírva, de pillanatok alatt odaér bárhova :)   "Szerencsére"  mama megtanította hogy kell átmászni a magasabb küszöbökön, így az eddig csábító, de elérhetetlen imádott erkély is megközelíthetővé vált számára. Gyakorlatilag nincs semmi ott ami miatt félteni kellene, Nem szorul be, nem tud kiesni, nem esik rá semmi, De nem szeretem, és nem engedem hogy egyedül kint legyen.  Mostanában különben is jobb, ha folyamatosan a szemem előtt ténykedik, mert ha már csendben van akkor az tuti rosszat jelent. Egyik reggel olyan szépen eljátszott az ágyában, gondoltam nyugodtan megiszom a kávémat, ott aztán tényleg semmit nem csinálhat. ...de... kiszedte az összes popsitörlőt a dobozából... az ágy minden pontján volt...  Tegnap reggel pedig majdnem magára borította Zsuzsi szobájában levő cd tartó tornyot... Óriási szerencse, hogy amikor dőlni kezdett, Zsuzsi felkapta Zolikát. Tehát a napok semmit nem vátoztak még mindig a legtöbbet elhangzó mondat: -Zolika nem szabad-   "Dumál" egész nap szinte, tökéletesen mondja, hogy APA, a többi: baba, babuuu, tete, imádja, ha tüsszent valaki, és mondjuk, hogy hapci, egészségedre. Ő is mondja: "eg"  Ha elesik  és mondom, hogy hoppá, akkor válaszol: "ottá"  Imádni való, ahogy nyílik számára a világ. Mindent megnéz, mindenre rácsodálkozik. Már nem barátkozik mindenkivel, aki nem szimpatikus számára annak látványosan hátatfordít :) Szeret tapsolni, néha már integet, de inkább csak utólag. Szereti  az építőkockát, látja, hogy mi felépítjük, ő elborítja, de mostmár kettőt egymásra is rak.

Az elmúlt két hétben szinte megállás nélkül boltból-boltba rohangáltunk. Úgy volt, hogy 1.-én jön a vizes és a burkoló, nekikezdenek a fürdőszobát szétverni majd újra építeni, de nem érkezett meg a csempe... így csúszik, -remélhetőleg- csak 1 hetet. Legalább addig rend van... Ha pedig kész a fürdő, jöhet a folyosó és a konyha járólapozása és festése. A folyosón levő beépített szekrények viszont készen vannak. csodaszép lett. :) Jól megküzdöttünk vele, de megérte. Jól jött, hogy Zsuzsi mamázott egy pár napot, mert a szobájában szemmagasságig ért a lom... hihetetlen mit elnyel az a pár szekrény.  Bár így is morgott cseppet, hogy már megint az Ő birodalmát használjuk raktárnak :) de vígasztalásképp patika-rendet raktam neki. (ez mára már természetesen a múlté)

Miért van az...

.... hogy ha egy kisgyermek már a helyét valamilyen módon változtatni tudja akkor már minden eszközt kezelni tud a maga módján?? Zolikám profi módon kapcsolgatja ki-be a házimozit, a digi dekóderét, a számítógépet (tuti olyankor, mikor valami fontos dologban vagyunk nyakig benne)  Rémisztő sebességgel rántja ki-le a telefont, a kamerát, a fényképezőt a zsinorjánál fogva amikor töltőn van. Tegnap reggel egy ujjal és kb. két mozdulattal  szedte le az egyik hangfal borítását. Persze tudja, hogy nem szabad, ezt minden alkalommal el is mondjuk neki amikor sejteni véljük a következő kiszemelt áldozatot. Amikor elhangzik a bűvös -Zolikámnemszabad,nebántsd veszélyes- megáll egy pillanat törtrészéig, hátranéz és elkezdi rázni a fejét, szinte mondja, hogy tudom, nem szabad. Mi meg fuldoklunk a visszafojtott nevetéstől, mert annyira édes ilyenkor.  Nagyon résen kell vele lenni, mert már nem jelent gátló tényezőt egy küszöb, vagy odadobott takaró sem, mindenen átmászi. Mit átmászik? Átgázol!! :)))) Profi módon áll fel, mostmár semmi félelemérzés nincs benne akkor sem ha le kell ülni. Bár még olykor koppan a buksi (fog is még tudom egy párszor) A játékos polcot naponta le tudom törölgetni lepakolás nélkül, azt megteszi helyettem :) visszapakolás még sajnos nem megy :) Az apróbb játékoknak van 2-3 kisebb doboz. Na azok addig vannak benne kb. amíg be nem ér Manókám a szobába. :))  Hihetetlen sokat ügyesedett és erősödött. Múlt csütörtökön voltunk a hivatalos méréseket megejteni, 9800gr és 71 cm. Pár dekát hízott csak az elmúlt hónapban. mondjuk ez nem lep meg, mert szinte 0-24-ig mozgásban van. Viszont nem is nőtt semmit.  Fogak száma 5 és fél. ...és nagyon harap. Rászokott, hogy mint egy kisoroszlán (horoszkópilag az is) nekiindul, közben persze megy a hangutánzás is :) Még szelíd oroszlánkölyöknek hangzik, de alakul :) Szóval közelít tátott szájjal és oroszlán(ka) ordítással és harap. Nagyot. El sem enged. Miután nem lehet tudni, hogy ez most éppen a szeretetnyilvánítás ölelős-nyálas puszija lesz-e vagy harapás, meg kell várni a fájdalmas végeredményt. Múltkor sikerült neki az orromon azt a pontot eltalálni, ahol az orrcsont végetér, a porc kezdődik.. Szégyen-nemszégyen csorgott a könnyem. ...és hiába mondom el százszor-ezerszer, hogy ez nagyon fáj... vissza mégsem haraphatok... így jött nagy kínnal, hogy ráfújok az arcára, ugyanis azt nagyon nem szereti. Persze mondom neki, hogy nem szabad harapni... Esetleg valakinek bevált ötlete?? Mindenre vevő vagyok, mielőtt még apró darabokban fogom a következő bejegyzést megírni :) 

Vagyok...!!

Számomra roppant bosszantó volt már akkor is, amikor Zolikám a pocakomban volt, hogy mindenkit csak az érdekelt, hányok-e (bocsi) mennyit híztam... stb sorolhatnám... Amikor megszületett: mennyivel született, szopik-e, pisil-kakil-alszik-e rendesen.... Szintén sorolhatnám... Valahol az anyaság megjelenésével elveszett az én . Senkit nem érdekel van-e valamiről véleményem -pedig sok mindenről van- Megszüntek a régi jó dumapartyk, az éjszakába nyúló beszélgetések, bandázások. (bár ez köszönhető annak is, hogy amióta elköltöztünk azóta nincs kivel) Minap kisfiammal betévedtünk a munkahelyemre (elég gyakran tesszük nem újdonság)... mindenki köszönt: Szia Zozi!!!! Szia Zolika!!! Ha nem szégyeltem volna ott akkor toporzékolni kezdek... de csak annyit mondtam: ...azthiszem én is itt vagyok... Félreértés ne essék, nagyon jó a viszony a munkatársaim és közöttem, és féltékeny sem vagyok saját gyermekem sikerére, csak akkor és ott (és nagyon sokszor máskor is) arra vágytam, hogy valaki megkérdezze, pláne őszintén érdekelje, hogy én hogy vagyok... Nem azért mintha másként lennék mint máskor, csak jól esett volna. Lassan ott tartok, hogy leszokom a beszélgetésről... Ma már, ha nem közeli ismerőssel találkozom, nehezen indul meg a beszélgetés. Régebben ez sosem jelentett problémát. Mára már inkább csendes megfigyelőlént szemlélem, hallgatom mások beszélgetéseit. ...és ha jól belegondolok ez szörnyű. Szintén nem félreérteni, imádok itthon lenni és babázni, úgyhiszem nem vagyok depis sem. Nem okoz gondot ha -szerintem borzalmas hangomon- énekelni kell gyermekdalokat, vagy egész nap a Babám gagyogását kell hallgatni és válaszolgatni rá... Nagyon szeretek anya lenni, imádom ezt a részét, csak a másikat nem, hogy megszüntem embernek is lenni mások szemében. pedig talán nem zárja ki a kettő egymást... Szerintem...

Hazaért... de hogyan??

Addig sem volt túl pihentető, amíg járkáltam Zolihoz a kórházba és szinte csak aludni jártunk haza, de most aztán úgy érzem elhavazódtam teljesen. Pedig szavam nem lehet, Zoli egy roppant türelmes, jó beteg. Szinte úgy kell kihúzni belőle mit hozzak neki. Csak épp legszívesebben ott ülnék az ágy szélén, lesve minden rezdülését.

Tehát a hazaút: ugye ott tartottunk, hogy betegszállítósokat kerestem, mert féltem/féltettem Apácskát a hazaúttól. Pénteken reggel az összes magán betegszállító céget felhívtam, de eszméletlen összegeket mondtak a telefonba. 35 és 60 ezer között. Mindegy az egyiket azért kiválasztottam, hogy ha hazaengedik, akkor hívom őket. Nem volt rá szükség... -mert mit tesz a bélelt boríték- azonnal, szó nélkül megrendelte az orvos az ingyenes hazaszállítást. Még hétfőn reggel mentem, segítettem összepakolni, elrendezgetni a megmaradt feladatokat, majd 11 körül Zolikával hazaindultunk. Papír szerint, dél és két óra között jöttek volna Zoliért. Délben telefonált, hogy indulnak haza. A nagy boldogság csak addig tartott, amíg nem jöttek sorban az smsek, hogy még mindig Pesten vannak, még mindig beteget vesznek fel. Közben eltelt már 3 óra. 4 óra körül aztán felhívott Zoli, hogy elintézte a gépkocsivezetővel, hogy Cegléden megállnak és onnan én hozom inkább tovább, mert ők még másfelé mentek. Tehát a végeredmény, az indulás és a hazaérkezés közt 5 azazÖT óra telt el. Hiába fekve, mert semmi biztonsági öv, semmi vákumágy, kézzel-lábbal kapaszkodnia kellett, hogy a kanyarokban ne essen le a hordágyról... ami természetesen a rövidebbik fajta volt, így persze a feje és a lába lelógott... Amikor elváltunk a kórházban én egy jókedvű, sétáló emberkét hagytam, és mire hazaértünk... nem találok rá szavakat, hogy mennyire megviselt volt. Tele fájdalommal. Azokkal a fájdalmakkal, amik már nem is voltak csak műtét előtt...  A kötés egyik része átázott, kicsit olyan véres levedzős valamivel. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történt, őszintén remélem, hogy "csak" a sok órás rázkódást érzi, és nem szakadt szét valami ott benn...  ...és kimondhatatlanul bánt a saját gyávaságom, hogy nem mertem én hazahozni... vagy inkább fizetni érte, hogy emberhez méltóan kerüljön haza. Hétfőn varratszedés, arra viszont tuti, hogy inkább én viszem...  Tehát ennyi. düh és elkeseredés...

Még azért egy kép, Az apropója pedig, hogy Zolikám eddig soha, senkivel nem aludt el csak velem. Kedden, csodajó hangulatában nagyon elfáradt, de mivel mondogatom neki, hogy most vigyázni kell Apára, nem szabad ugrálni, odakucorodott :) ...és elaludt...

Gyors jelentés

A neheze megvolt/vagy most jön? A műtét sikerült, Zoli rendben ébredt, nem volt rosszul, éhes volt és rögtön fel akart kelni :)  -persze nem volt még magánál teljesen-  Most még vannak fájdalmai, de ez most még természetes. Már ma megkezdődik a torna.  Az orvos szerint ha nem lesz semmi láz, vagy valami más gubanc hétfőn haza lehet hozni. Újabb feladat, mert szerinte autóval szállítható, de nem merek vállalkozni rá... (...és nem engedem a családból senkinek)  egy 4 napos műtött gerincnek nem hiszem, hogy használ egy esetleges hirtelen fékezés és másfél 2 óra zötykölődés. Így ma végigtelefonálok pár betegszállító céget, kinek van megfelelő auója felszerelése és mennyiért szállít...  Nagyon kellemesen érintett, hogy mindenki -a liftes bácsi, a nővérek, az orvosok- tényleg mindenki hihetetlenül kedves. 

Zolikám fantasztikusan viseli az egész nyúzást-húzást, tegnap mintha tudta volna, hogy nem szabad hangoskodni, szépen csendben volt amíg Apukája aludt. Az utakat végig!!- szinte háztól házig végigaludta eddig. Pedig az a budai-pesti dugók nélkül is majdnem 2 óra.  Éjszaka összebújva alszunk, most nem viszem át a szobájába. Majd ha visszaáll a rend akkor újrakezdjük... Kis hódítóm a kórházban már mindenkit az ujjai köré csavart, tegnap egy teljesen idegen főorvos állt meg neki a folyosón, megcirógatta a pofiját, meg beszélgetett hozzá :))  Nagyon jó, hogy Zoli egy kétágyas szobában van, és szerencsére egyedül, így senkit nem zavar, hogy ott vagyunk. Nagyon nagy tisztaság van, így Zolikát bátran leteszem a földre, és játszik meg bejárja a kórtermet. Ha éhes akkor meg is tudom szoptatni bármikor.

Mégegyszer Mindenkinek ezer köszönet a drukkokért, nem tudjátok el sem képzelni mennyi erőt tud adni. :)

Megvan...

.... a műtét időpontja... jövő hét csütörtök... (május 21.)  

Pénteken végre készen lett az a bizonyos vizsgálat is. Szerencsére negatív lett, semmi baci nem tenyészett ki. Ma telefonáltak a kórházból, hogy szerdán délelőtt várják Zolit, és csütörtökön meg is lesz a műtét.

Közben millió dolog történt, de majd összeszedem magam, ...és a gondolataimat... mert azok most világgá mentek...  Szóval majd jövök...