A konyha

...mert emlékszem ám, hogy ezzel is elmaradtam...
Szokásos "házgyári" lakás a mienk, ennek megfelelően a konyha mérete is kicsinek mondható. Az előző bútor sötét volt, illetve a világítás is olyan alig megfelelő, így mindenképpen világos szekrényeket szerettünk volna, sok-sok beleépített led világítással. Így lett a szín olyan törtfehéres, krémszínű. Továbbá, álmaim közt szerepelt, hogy sok-sok fiók legyen,  a felső szekrények pedig felfelé nyíljanak. Az, hogy a menyezetig legyen beépítve az asztalos ötlete volt, de így nyertünk egy csomó pakolóteret, ott vannak azok az eszközök, poharak, amiket kb 10 év alatt 1-2alkalommal vettünk elő. Nem szerettem volna fogantyúkat sem, így a fiókok is csupán egy sínnel nyithatóak.
Amit nem sikerült megvalósítani, az egy rolóval leválasztott polcos elem, ami a kisgépeket rejtette volna el. Viszont klasszul elbújt a mosogatógép,  és a gránit mosogató igazi ékszer lett. Fantasztikusan jó is, nem csupán szép.
A képek nem most készültek, azóta a kenyérpirító és a mikró is krémszínű lett. A padló szerintem telitalálat, laminált padló, kimondottan konyhába való, nagyon könnyű kezelni, és közel sem olyan hideg hatású, mint a járólap volt. Tehát imádás van.
Sajnos a falon levő burkolatot nem tudtuk kicserélni. (Bár ez a képeken nincs rajta) Ezt még az előző lakótól örököltem. Az biztos, hogy valami kell, mert északi tájolású a konyha és brutálisan hideg a fal, ráadásul így könnyebb tisztán tartani.
Hát ennyit tudtunk kihozni kb 3,60×1,80-ból... (egyben fotózhatatlan, így legózzátok össze)

Juppiiiii!

Éssss igen!
Büszkeségem kimondhatatlan! 

Ötödik éve küzd érte Zozi! Minden álma, hogy kezet foghasson a Polgármesterrel.

 
Megérdemelte.

Képekkel majd jövök az esemény után.

Mai gyorshír...

Tegnap, vagyis 2019.május 19-én 12:21 perckor újra 4 tagú család lettünk.
Zsuzsanna úgy döntött, hogy már elég érett az önálló életben maradáshoz. Hajrá...!

Életjelek

Szóval megvagyunk ám... 

Nem könnyű ennyi idő után újrakezdeni az írást. 

Hogy is vagyunk? Kicsit túlterhelve, kicsit belassulva, kicsit túlagyalva... de vagyunk. A napok peregnek felettünk, tesszük a dolgunk, sodródunk a napokkal.

A fiúk jól vannak. Tanulnak, mindketten a maguk módján és szintjén. Nem lehet okom panaszra.

Azt hittem,  december után kicsit fellélegzünk, kevesebb lesz a program, többet "unatkozunk"... Áááhhh a csudát... csupán lapoztunk egyet a naptárban és rohantunk tovább.  

Zozi: 

-befejezte az országos olvasóversenyt, (a Pál utcai fiúk) 18. lett. Ez nem olyan rossz eredmény, bár nem is annyira jó. Rengeteg munka volt benne, nagyon hosszú és bonyolult feladatlapokkal ezen kívül kreatív anyagot is be kellett adni minden feladattal. + a végén egy kreatív olvasónaplót. Hát lehet többet is ki lehetett volna hozni belőle, de közben rengeteg volt az egyéb tanulni, felkészülni való. De így legalább most szünetben nem kell az olvasónaplóval vesződnünk, eleve 2 példányban készítettük el. 

- A félévi bizonyítványba került 3 db négyes is  az ötösök mellé, de nem estünk kétségbe, nagyon nagy váltás az alsó tagozathoz képest.

- A farsangjuk már külön volt a fiúknak. Zoziék csoportosan öltöztek be, 101 kiskutya volt az osztályuk. Jó buli volt, az ofi volt a Szörnyella 😊

- volt márciusban a Városi hangszerszóló ahol végre megérdemelten arany minősítést kapott.  Még a helyi újságban is benne volt 😊

- illetve szintén márciusban volt a tanszaki hangverseny, ahol szólót játszott. 

- Április elején az iskolai szavalóversenyen szintén arany oklevelet kapott Zozi, ez automatikusan hozza, hogy indítják a városi versenyen is. Hát ez, számomra érthetetlen módon most másképp alakult... Zozit nem indították... lehet, hogy mert volt a térségi versenyen,  vagy ki tudja. Végülis nem bánom annyira, mert aznap volt egy hangverseny  ismét.

- A szokásos Weiner hét hangversenye, itt énekelt is a kórussal, benne volt a citeraegyüttesben és gitározott is. Ez utóbbi ott derült ki, de szépen játszott. 

Marci:

- A félévi bizi kitűnő lett. Különösen nagy boldogság ez nekem.  Hihetetlen jó feje van. 

- Februárban volt a nyílt nap, illetve órák. Kettő volt hirdetve. Nagyon szeretek ott lenni,  olyan jó látni mit csinálnak. Bár tudom ez más, mint a hétköznapokban, de akkor is szeretem.

- A farsangon útépítő munkás akart lenni. Az lett. Jót buliztak. Még Zozi és pár osztálytársa is belógott. Kivételesen ott tudtam lenni. És amióta suliba járnak, most először sikerült a tombolán nyernünk. Márciusban a zeneiskolás tanszaki hangversenyen már Marci is fellépett. Úgy konferálták fel, hogy öröm,  ha testvéreket taníthatnak, de az külön öröm, ha ennyire tehetségesek mindketten. Hát ez annyira jól esett!

- Szintén március, a suliban Arany hét.  Lehetett választani különböző versenyek közül, Marci verset akart mondani. Hát ha ezt akarja, hajrá. Ezüstöt hozott haza. 😍 Nagyon büszke vagyok rá,  mert eddig nem akart szerepelni sehol. 

Most pedig számukra és nekem hétfőtől tavaszi szünet.  Milyen mázlisták, a többi suli még javában tanul. 

Szerencsére az influenza és hasonló kórságok elkerülték a családot. Némi apró megfázás, nátha volt csak, semmi olyan amivel doktorhoz kellett volna menni velük. 

A doktorosdi most az én kiváltságom volt. Pedig nem vagyok dokihozjáró tipus. Évek óta kínlódok a derekammal, olyan becsípődés érzésű éles fájdalommal. Eddig kb egy hét alatt elmúlt. No ez most úgy maradt... úgy kb ősztől... annyira, hogy január elején elmentem a háziorvoshoz aki rögtön a kezembe adott egy beutalót a neurológiára. Időpont?  Március vége... így aztán bejelentkeztem ahhoz a gerincgyógyászhoz, aki Zolit műtötte 2009-ben. Egy hét alatt megvolt (jópénzért persze) az MR és az ítélet... az egyik porc van annyira elkopva, hogy gyakorlatilag alig maradt belőle, ezért a gerinc túlmozog, és van némi sérv is. Még nem műtene meg, de 1 hét bentfekvős kezelést próbáljunk meg. Március utolsó hetében ez meg is történt.  Csodajó volt, annyira koncentráltan kaptam mindenféle kezelést, hogy úgy jöttem haza, hogy alig fájt. Hát azóta már fájdogál újra, de aránylag gyógyszer mentesen kibírom még.  Akkor kell mennem vissza ha ismét nagyon rossz lesz, akkor viszont meg is műt, így aztán... akkor se fáj, ha fáj...

Mindeközben hogy az unalmas napok se legyenek annyira unalmasak, belefogtunk a naaagy konyhafelújítás projektbe... 

Hát megállapítottam, hogy el vagyok én már ettől szokva... a rumli, a por, a nemtudommimelyikdobozbanvan... 

Pedig aránylag gyorsan végeztünk... durván 3 hét alatt lett kész. Ebből a teljes konyhanélküliség (értsd gáz, víz, pult nélkül) úgy 1 hét volt. Na ezt nagyon nem szerettem... de kész lett egyszercsak. Nagyon szép lett, nagyon modern, kényelmes, kézre esik minden. 

Az első 4 hónap életjeleit olvashattátok. Majd jövök...

Próbálok jelentkezni gyakrabban... most nem lesz semmi felújítás,  sem verseny. 😉

Elmaradások pótlása...

Már nem is mentegetőzöm...
Hetek óta pótolni szerettem volna azt a sok élményt ami igazán ide való, de csak tologattam, görgettem magam előtt...
Már biztosan nem tudom úgy leírni, mintha akkor friss érzésekkel írtam volna, de mindenképpen megörökítésre érdemes.

Tehát a novemberünk gyakorlatilag a decemberre való felkészülés volt. Mert a december -majd látjátok- igencsak sűrű és nehéz programokkal volt tele.

November 22-én tartották a zeneiskolában a Jeunesses Ifjú zenebarátok koncertjét. Ez minden évben van, idén Zozi gitározott. Nagyon ügyesen hiba nélkül játszott, de valamiért nagyon izgult.

November 28. Térségi szavalóverseny.
Petőfi: Arany Lacinak verssel indította az iskola Zozit. Érdekes, hogy ezt a verset mindenki ismeri, talán tudja is, de szerintem nagyon nehéz jól előadni. Pláne egy kisgyereknek. Végülis szépen mondta, sokat készültünk rá, és az osztályfőnök (magyar tanár) is sokat segített. A 3. helyezést hozta el Zozi. Büszke vagyok rá,  szerintem ez nagyon jó teljesítmény.  Márciusban újra ezzel a verssel indul egy másik versenyen, úgyhogy néha el kell mondani el ne felejtse.

December 3-án a templomban Marciék osztálya tartotta az első adventi gyertyagyújtást. Két mesét adtak elő. Ügyesek voltak. Sajnos nem ülhettünk túl közel,  így nem túl jó képet sikerült lőni.

Ugyanezen a napon Papi (a nevelőapám) kórházba került. Elesett és sajnos combnyak-törése lett.  Négy napot várt a műtétre... de szerencsére jól sikerült,  mankózik még,  de lassan javulgat. 80 éves,  úgyhogy nem megy ez könnyen...

December 6. Jött a Mikulás.  Természetesen otthonra is. Mamákhoz is. Az iskolában is járt. Sőt a zeneiskolában is ott volt. Minő szerencse épp volt órájuk a fiúknak.  Némi ajándékért elő kellett adniuk egy mikulásdalt. Zozi még azelőtt ezt gyorsan lezavarta mielőtt mi Marcival odaértünk,  így azt nem hallottam. Marci citerán játszott. Szépen, tisztán. Ügyes volt. 

December 8-án a "céges" Mikulás jött. Ott is kaptak csomagot. A nyugdíjas kollégák sütikkel, sült tökkel, kedveskedtek,  de volt szendvics, tea, és a felnőtteknek forralt bor is.

A következő hét valami horror, hogy milyen zsúfolt volt.

December 10-én színpadi nagypróba volt a városi Művelődési központban. (mindjárt kiderül miért) Délután 3-ra ment Zozi,  és fél 7 elmúlt mire végeztek...

December 11-én tartotta a város a Cipősdoboz hangversenyt. Ez számított a főpróbának. Bár teljes előadást leadtak, aminek végén kiosztották az összegyűjtött cipősdobozokat a nagycsaládosoknak.

Éééés December 12-én a városi Adventi hangversenyen szerepelhetett Zozi a zeneiskolával. A kórusban is benne volt és a citera-együttesben is.
Ó, nagyon élvezte. Végig mosolygott. Gyönyörűségesen énekeltek és nagyon szépen játszottak. Le a kalappal.  Csoda megható volt, hogy az én kincsem is ott áll a színpadon. A következő napokban pedig hízott a májam... jó páran gratuláltak.

December 14-én Marciék előadták a karácsonyi műsorukat a szülőknek. Jelmezes előadás volt. Marcinak az egyikben egész hosszú szerepe volt. Csodálkoztam is, mert E.néni nem szokott csak 1-2 soros szerepeket adni neki. Pedig ennél ezerszer többre képes. Nagyon ügyesek voltak.

December 15-én ugyanezzel a műsorral mentek Marciék egy másik iskolába vendégségbe. Na meg vittek a saját készítésű mézeskalácsukból is, amit a napköziben készítettek egyik délután.  Minden gyerek gyúrt, nyújtott,  szaggatott, de csak D.néni kezelhette a sütőt.
Természetesen sikerük volt mind a műsorral, mind a sütivel is.

Meglepő, de 17, 18, 19-én nem volt semmi különös.  Azthiszem legalábbis. Az tuti, hogy 19-e volt az utolsó tanítási nap.

Némi vásárlást ejtettünk meg 20-21-én.

December 22-én kirándultunk egyet. Egészen Győrig mentünk. Zoli kollégáját látogattuk meg. Úgy 2-3 évente megszoktuk nézni őket. Hihetetlen kedves család.  Jó apropó volt a karácsonyi vásár.  Nagyon készültünk, mert mondták,  hogy gyönyörű.  Én már csak azért is,  mert volt óriáskerék.  Sajnos az időjárás nem volt a barátunk, szakadt az eső végig, egész nap... de nem tántorított el semmi, nagyon élveztük a napot.
G és T teljesen odavoltak a fiúkért. Nekik már kirepültek a gyerekeik, és unoka még nincs. Szó szerint babusgatták őket egész nap.  A fiúk pedig demo üzemmódba kapcsoltak és mint két cukorfalat úgy viselkedtek.

Aztán eljött a karácsony.  Idén sikerült akkora fát venni, hogy  az aljából is és a tetejéből is vágni kellett, hogy beférjen. Dehát olyan szépet sikerült választani...
Jött a Jézuska sok-sok ajándékkal. Szenteste Mamiéknál és itthon.
Első napon jöttek Zoli testvéréék, Anyukája, MarciKeresztanyu.
Jó kis nap volt.  A gyerekek nagyon élvezték,  játszottak egész nap.  Így négyesben ritkán vannak.
Második nap Apuéknál voltunk. Ott is csomó ajándék volt a fa alatt, meg ott is a nagyszülők szeretete, unokatesók, nagybácsik bohóckodása.

December 29-én végre volt annyira hideg, hogy kimerészkedjünk a jégpályára. Vagyis ez pasiprogram, mert én csak palánkon kívülről vigyorgok.
De ők jól elvannak, esnek-kelnek.
De a végére egész jól belejönnek.

És az év utolsó napja... December 31.
Itthon voltunk. Sütit sütöttek a fiúk, sajtos masnit. Én pedig hidegtálat varázsoltam.
10 körül lementünk az Aldi parkolóba, vittük a tüzijátékot és jót mulattunk.
Ez is évek óta tartó szokás, hogy a régi munkatársakkal ott összejövünk, viszünk kölyökpezsgőt a kicsiknek, rendeset a nagyoknak és koccintunk. Beszélgetünk megfagyásig és mindenki megy haza.
Éjfélkor koccintottunk az új évre, bámultuk az ablakból a tüzijátékokat. Aztán jó éjt, viszlát 2018, Isten hozott 2019.

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

A képeket próbálom sorban feltenni... hát majd összefésülitek a történetekkel.