2017. július 30., vasárnap

9 éves ...

Holnap lesz 9 éve...


Hogy is volt?
9 éve ilyenkor  már nem találtam a helyem. Nem fájt olyan nagyon csak olyan sehol nem jó érzés volt.  Ültem a nagy labdámon, a konyhában a széken, feküdtem az ágyon, végül a legkényelmesebbnek a leendő babaszobában elhelyezett jókora fotel bizonyult.  Olyannyira,  hogy szinte az egész éjszakát ott töltöttem mérsékelt fájásokkal.
Hajnalban aztán mintha nedvesnek éreztem volna a bugyimat. Nem voltam egyáltalán biztos benne,  csupán sejtettem, hogy szivárog a magzatvíz. 
Reggel 7-kor pedig ígyis-úgyis jelenésem volt a dokibácsinál, mert már 4 nappal túlléptük a kiírás dátumát. 
Még jócskán vigyorogva indultunk útnak, majd csekkoltunk be a kórházban.  Még az is benne volt a pakliban,  hogy haza leszek küldve. Micsoda naív gondolat  😀
Dokibá megerősítette, hogy igen a magzatvíz csordogál szép lassan.  Méhszáj alig nyitott... Fájás szinte semmi.  Nem baj,  itt ma gyerek lesz. Kaptam valami zselét amitől tágulni kellett volna.  Na persze 😊  Közben kúp (itt nincs beöntés) meg séta.  Eltelt vagy másfél óra, semmi... még a fájások sem voltak kibírhatatlanok. Közben a  szomszéd szülőszobában született egy kisfiú...   úgy kb fél óra alatt...
Dokibácsi úgy gondolta valami hatásosabb dolgot ad. Hát jött az oxi... vele együtt a fájások. Nagyon... már nem mosolyogtam.  Néha megvizsgált valaki hogy állunk, de nem haladt túl gyorsan a dolog. Nagyon bekorlátozta a mozgást az infúzió... labdán ültem egy pár órát... ráborulva az ágyra volt a legkibírhatóbb. Apácska nézte a görbéket, masszírozta a derekam, szóval tartott.  Közben az egyik fájás közben burkot repesztettek, hátha felgyorsulnak a dolgok. Na kb én itt éreztem azt, hogy már maradnék az oldalamon fekve. És kb itt veszítettem el az időérzékemet. Zoli szerint kb egy óra telt el így, hogy nem szóltam semmit csak voltam.  Nem reagáltam semmire. És még mindig nem jártunk csak 3-4 ujjnyinál... Aztán valami történt.  Jött Dokibácsi és mondta,  hogy ki kell venni mostmár ezt a babát. Sajnos valószínűleg egy pár évvel azelőtti méhszáj műtét hegesedése miatt nem fogom tudni megszülni természetes úton Zozit.
Jött egy fiúcska és áttett a kocsira. Kellemesen hűvösnek éreztem a műtőt. Pikk-pakk gerincen szúrtak. Némi hideg érzés, itt-ott rángatás, jókora hányinger és egyszer csak hangos bömbölés. 2008. július 31. csütörtök. 16 óra 47 és hatalmas kisfiú -mondta a szülésznő.  Odadugták a fejemhez egy puszira és vitték mérni, vizsgálni, fürdetni. Oda végig kísérte az újdonsült Apuka. Tényleg nagy baba volt.  3840 gramm és 56 cm.
Engem gyorsan összeraktak, férceltek, majd jött a kétórás megfigyelés. Ott kaptam meg Zozit egy kicsit. Szoptatással is próbálkoztunk, legalábbis úgy csináltuk mintha tudnánk hogy kell  ☺ Később elvitték Zozit,  mert ő fázott, én meg remegtem nagyon az érzéstelenítés miatt. Na meg rettentően fáradt voltam. 
Ennek ellenére valamikor éjfélkor tudtam csak elaludni.

Hát így született meg...
...most meg 9 éves...

Nagyon boldog születésnapot kívánok drága kisfiam!  Egy csoda vagy! A mi első csodánk!

7 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog szülinapot!!!! Az utolsó egyszámjegyű! :)
    Puszi nektek, Popianyu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen. ...hüpp-hüpp... ebbe még bele sem gondoltam...

      Törlés
  2. Drága! Nagyon Boldogságos Szülinapot! Ölellek

    VálaszTörlés