Ami volt... Ami van... Ami lesz...

"cseppet"  megcsúsztam...
(Inkább szétcsúsztam... ha elhallgatok itt a blogon az sose jelent jót) de nem erről írok most.

Munka rengeteg, kimerültség, gondok-bajok, agyalni való még több, hangulat nulla. Így indultunk neki az ünnepeknek.  Hát nem túl szép kilátások. De végül is egész jól kialakult.  Nagyon jól!!

A program fix volt:

23-án este tettem le a lantot. ... És bár mindig megfogadom, hogy jövőre időben csomagolok,  késő éjszakáig ragasztottam, szalagoztam, cimkéztem. Apa pedig húst aprított, készült a másnapi főzéshez. 

24-én főztünk, díszítettünk,  ünnepeltünk Anyuéknál,  illetve itthon.

25-én naaagy családi banzáj nálunk,
26-án ugyanez a család másik felével Apuéknál.

Ajándék hegyek,  boldogság,  gyermekmosoly. Csak ez számít. 

Minden szabad percben játszottunk a gyerekekkel.  Marcival autópályáztunk,  Zozit bámultuk ahogy ügyeskedik az új peonzájával, illetve társasjátékoztunk az új Blanco-val. Ha épp nem volt kedvük velünk játszani olvastunk, beszélgettünk. Rövid,  de értékes időt töltöttünk együtt.  Jó volt.  Nagyon jó. 

27-én meghívtam Apácskát ebédelni Kecskemétre egy étterembe. Ugyanis ma lett 40 éves,  de ma mindenki dolgozott. 

Tehát a hosszú hétvége,  az ünnepek egy szempillantás alatt tova tűntek...  Lehet várni a következőt.

...Ami van....
Mi nagyok dolgozunk...  Az apróbbak Maminál...  Jó lenne itthon lenni,  de ez most kizárt...

...Ami lesz...
31-én is dolgozunk... Zoli 4-ig, én is kb.akkor kerülök elő... Délig leszünk nyitva,  utána leltár, éves zárás,  statisztika, és...

...És elköszönök a munkahelyemtől... 
Maradok a szakmámban, csak egy pár lépcsőfokot ugrok.  Adódott egy lehetőség,  amit vétek lett volna kihagyni. Hívtak,  rám gondoltak...  Hát elfogadtam.  Nagyon más lesz,  nagyon idegen.  Nagyon izgulok helyt tudok-e állni,  úgy ahogy elvárom magamtól és ahogy elvárják tőlem.  Majd kiderül... 
Az biztos,  hogy nehéz elköszönni... 

Most nézem ahogy a kollázsokat készítettem, alig készültek képek...

Ezt már nem tudom....

.... szavakba önteni.... 

Micsoda csoda ez a gyerek :-)  (most épp Zoziról van szó megint) 

Hétfőn reggelenként van a tanítás előtt a templomban egy kis hét kezdő áhítat. Ennek keretében Zoziék osztálya adventi műsort adott. Ebben a műsorban Zozi előadta azt a bizonyos verset, amivel november végén különdíjat hozott el az országos versmondó versenyről.

Nos... hétfőn délután csörgött a telefonom. Anita néni volt, Zozi tanító nénije, hogy elmondhatná-e Zozi a verset vasárnap az Istentiszteleten.... Hááát persze...!!! :-)
Így ma reggel testileg-lelkileg ünneplőbe öltöztünk, és mindannyian templomba mentünk. Zozi szavalni, mi pedig hallgatni ŐT.  (bár mondta már ennél szebben is... de az érzés... leírhatatlan :-) 

(azt meg csak úúúgy megsúgom, mert Zozi sem tud róla, a Művelődési központ szervezésében a városi karácsonyi műsoron két alkalommal kellene előadnia citerán a Mennyből az angyal-t... Azért csak kellene, mert ütközik az időpont a sulis ünnepséggel... így majd máskor...)  Mondom én, hogy csoda ez a gyerek :-)

Mikulás itt is, ott is...

Mi másról is szólt volna az egész hét, mint a Mikulásról, illetve annak várásáról...

Marciéknak már kedden megérkezett az óvodába. Volt mindenféle ünneplés, zenebohóc, mikulásbuli. Állítólag, még verset is mondott Marci neki :-)  Nem volt nagyon közlékeny, amikor azt kérdeztem, mit mondott neki a Mikulás... 

-Hááát, semmit, csak, hogy mondjam el a verset... 

-Khm... azt nem, hogy ne szomorkodj reggelente?

- ....Hááát lehet, hogy azt is mondta...      :-) 

Kaptak színezőt, meg kis csomagot a nagy-szakállútól. Boldogság volt ám, hogy Ő kapta a családban először a csomagot. 

Még a hétfői citera órán mondta Gábor bácsi, hogy csütörtökön várja szeretettel a fiúkat, lesz némi mikulásozás a hangversenyteremben.  Naná, hogy 3-5-ig.... amikor 3/4 5-ig dolgozom...  Nos, a lényeg, hogy Apácska szabaddá tette a délutánját, felmarkolta a fiúkat és buliztak egyet. No itt kicsit kettéválik a mesélés, mert Apa azt mondta, égetni valóan rosszak voltak, a fiúk pedig, hogy milyen jót buliztak, haza sem akartak jönni. Végül is a kettő együtt is megy nekik :-)  Na a lényeg a feladat volt, Zozi egy másik citerázó fiúval együtt zenéltek. Apácska természetesen felvette :-) Ahogy néztem a videót, szinte hihetetlen, hogy nem gyakoroltak előtte együtt, sőt nem is találkoztak még csak akkor, ott. A másik csodálatos dolog számomra, hallgatni, ahogy Zozi zenél. Lehet, hogy az elfogódottság is, de nekem annyira ügyes. (mondjuk Gábor bácsi is sokat dicsérte) Tehát, ahhoz képest, hogy szeptemberben fogott a kezébe először pengetőt.... szerintem szuper :-) 

No és  pénteken megérkezett a "városi" Mikulás is. Minden évben a városháza erkélyéről ereszkedik le kötélen, és a krampuszokkal bohóckodnak kicsit a megjelent gyerekeknek. Ilyenkor minden óvoda viszi a gyerekeket, sőt az alsósok is ott vannak. Ovis csoportonként kapnak ilyenkor egy nagy piros zsákban csomagokat, minden kisgyermeknek névre szólót. Ez egy városi rendezvény a kicsiknek, de szerintem kedves.

Pénteken délután zenesuli után megnéztük, hogy Mamáéknál is hagyott-e ajándékot a piros ruhás. (naná, hogy igen) 

Szombaton mi Apával kimenősök voltunk, némi beszerző körút volt betervezve, így a gyerekek Maminál voltak. Na ott is járt a Mikulás.

Még szombaton késő este nagy csizmapucolásba kezdtek a fiúk, mert még mi is vártuk... Sőt, Zozi rajzolt egy képet is csalogatónak. ...és ha netán megéhezett volna Mikulásunk, készítettek a fiúk neki tejet és kekszet. Egy zsebkendőt is kapott a tálca mellé, nehogy elcseppenjen az orra... :-D (na ezen jót mosolyogtam) 

Így aztán nem volt hiába a sok-sok csalogatás, mert vasárnap reggelre megteltek a kirakott csizmák, sőt bele sem fért a sok ajándék. De biztos sietett a Mikulás, mert egy csomó szaloncukrot és apró csokit szétszórt a csizmák mellett :-) 

Hát ez volt a mi mikulásváró hetünk :-) 

Bónuszként íme a videó, ami a zenesuliban készült: