Marci politizál... -Marciszáj-

Tegnap reggel a szokásos rutin szerint  mentünk a suliba (utána oviba)

Az utunk a városi buszpályaudvar mellett vezet el. Reggelente nagy a forgalom,  szinte egymást váltják a buszok. Különösen sok ember várakozott az egyik megállóban. 

Marci: -De sokan vannak! Mire várnak?
Én: -Hát a buszra. 
Marci: -Kik ezek?  Menekültek??

Megbeszéltük persze, hogy dolgozni mennek ezek a nénik,  bácsik. De meglepő volt ,  mert nem nagyon beszélünk itthon a témáról.  A tv sem megy csak este...

Szombaton amikor egész nap szakadt az eső,  akkor is megjegyezte,  hogy biztosan most eláznak azok az emberek... 

Hm...Szóval fura. 

Anya túl vicces...

...vagy inkább fárasztó...

Szabin voltam a héten. (nem akar elfogyni, még mindig maradt kB 10 napom...)

Miután a konyhát, kamrát, szekrényeket és sok mást kisikáltam, -úgy rendesen- már elfogyott a türelmem, kedvem. Ilyenkor szoktam valami olyan dologba vágni ami jó a lelkemnek is.

Most a gyerekek szobájának az ablakdíszítésére esett a választás. Jól elterveztem,  vásároltam némi színes lapot és nekiláttam. Amióta ablakcsere volt nem festek rá, csak ragasztok. 

Tehát... hogy a cím kifejtésére is rátérjek...
Odakinn mocsok esős, szürke idő volt,  én a konyha asztalnál alkottam, amikor Zoli hívott telefonon. Sok blablabla után... :

Z: -Mit csinálsz?
Én: -Rajzolok.
Z: -Mit?
Én: -Felhőket.
Csönd.... 
Z: -Aztán azt minek?
Én: -Mert nincs elég az égen...  (épp ömlött az eső)

Persze nagy röhögésbe fulladt a beszélgetés :-) 

De hogy megörökítésre kerüljön itt is,  íme, ilyen lett. Na jó... Pocsék képet sikerült róla készíteni...  Élőben jobb. 

Valami történt... De mi???

Bár remélem már csak múltidő, de leírom,  hogy látjátok??

KB 2 hete Zozi reggelente sír az iskolában.  (nem minden reggel,  de elég gyakran)

Már induláskor érezhetően feszült,  pedig nagyon igyekszem hangos szó nélkül készülődni.  (ez meglehetősen nehéz,  mert úgy húzzák az időt ahogy csak lehet) 

Minden reggel ugyanaz a sorrend.  Zozit elfuvarozom a suliba.  Ott felballagunk az emeletre,  kipakol,  búcsúzik, mi Marcival tovább indulunk.
No ez a tovább indulás lett kicsit nehezebb...  Ugyanis már jó néhányszor mire Marcit beültettem az autóba, Zozi sírva kiabált az iskola ajtajából... Indok mindig van: vagy a könyvét nem találta, vagy a tornacuccát, vagy valami hasonlót. 
Persze minden a helyén volt soha semmi sem maradt otthon. 
Kicsit pánikolni kezdtem,  mert elsőben már szeptember végétől egyedül ment be az iskolába. Volt néha kivétel persze...

Pár alkalom után leültem vele beszélgetni.  Bántja-e valaki,  vagy valami?   Tanító néni összeszidta- e valamiért? Kedves-e vele az új napközis tanító néni?

Igazából minden rendben van...  Van ugyan egy fiú az osztályokban aki sokkal nagyobb,  erősebb,  sportoló is, de nagyon agresszív...  Egy kicsit ő macerálja,  nem bántja igazán,  inkább csak piszkálja. De közben meg barátok...

Egy kicsit elbeszélgettem a fiúval. Szépen,  kettesben,  inkább vigyázzon Zozira, mert ő sokkal kisebb,  gyengébb, mint ő. Azóta ő lett a testőre :-) 

Na de a sírdogálás maradt...  Továbbra is talány,  hogy mi a baj.  Tanító néni szerint napközben semmi gond nincs,  ügyes,  jelentkezik,  vidám. Na meg szeret is járni,  imád tanulni...

Amire még gondolok,  hogy egyik reggel egy biztonsági őr volt a folyosón,  közölte,  hogy októbertől csak az iskola kapujáig jöhetnek a szülők...  A folyosóra sem tehetjük be a lábunk...
Zozi pedig szereti megmutatni a rajzait amiket kitesznek a folyosón lévő faliújságra. Ráadásul ő bármire rávehető csak előre meg kell beszélni,  itt viszont tényként közölték mit kell tennie. 

Hát nem tudom...
Most két napja nem volt sírás...  Bár a feszültség érezhetően nő benne amíg odaérünk. 
Nagyon rossz így ott hagyni...  Jó lenne segíteni neki...

Valami ötletetek mit lehetne tenni???

Hogy tudnak...

...ilyen édesen aludni???

Ma még itthon vagyok.  (ugyan holnap is, de az már dokis nap lesz) Tevékenyen telt a délelőttöm, mert a gyerekek "szétszórása" után a beépített szekrényben pakoltam.  Szép is lett. (elvégre nincs nekem semmi bajom,  csak nem látok...)
Most pedig várom,  hogy Marci felébredjen,  aztán megyünk Zoziért. 

Ma sem bírtam ki... hazahoztam Marcit az oviból ebéd után :-) Ilyenkor olyan nosztalgikus érzés, olyan jó itthon lenni, olyan jó várni mikor lehet már értük menni. 

Rendületlenül

Haragudtam. 

Már napok óta a két fiú olyan, mint két kis eszement,  szófogadatlanok, fittyet hánynak minden kérésemre. Többek közt arra is, hogy némi rendet szeretnék a szobájukban.
Szóval haragudtam.  Beígértem, hogy kidobálok mindent ami a lábam alá kerül. 

Szombat délután kisütött a nap. A fiúk naná,  hogy biciklizni szerettek volna. ....én meg rendet... Valamit valamiért. 

Fogtam egy kávét és kényelmesen leültem meginni.  Jött Zozi, bújva,  puszilgatva.  (nagyon el tudja adni magát) 
Kérdezem: -Na, rend van már?
Zozi: -Már rendül.
:-)

A második hét után

Zozi:
- Voltam a héten az iskolában szülőin.  Hát egy élmény volt...  Eleve késtem (pedig vesszőparipám a pontosság) mert fél 5-kor kezdődött,  mi pedig pont addig vagyunk nyitva...  Ilyenkor felmerül bennem, hogy más hogy a csudába csinálja? Vagy nem dolgozik senki 4 után??  Szóval felírtam sok-sok adatot,  időpontot,  szünetek napját, programokat, különórákat, szakköröket ééés még ki tudja mit. Beadtam az osztálypénzt,  a színházbérlet árát.  Szavaztam az szm szülőkre.  Majdnem 7 volt mire hazaértem.

Zozinak hétfőn és pénteken van a zeneiskolában a citera órája.  Eredetileg gitárra jelentkeztünk,  de ez a tanár tanít citerát is, így ezt a hangszert is felvette és ezzel kezdenek.  Na tehát hétfőn volt az első óra,  már pengettek :-) élvezte nagyon.  A szolfézst szerencsére az iskolában tartják,  így nem kell külön hordani. 

Van csütörtökönként pingpong órájuk,  na ez megint nagy kedvenc lesz szerintem.  Legalábbis nagyon tetszett neki. 

Szintén nagy sikerélmény volt,  hogy az úszás órán -bár segédeszközzel- de átúszta a medencét. 

Kevesebb örömöt okozott viszont,  hogy elhagyott egy úszószemüveget,  és egy sapkát a héten... 

Szerzett viszont sok piros pontot,  bezsebelt sok dicséretet :-)

Marci:
A múlt hét mosolygós reggeli elválásaihoz képest zokogva kezdtük a hetet... Szerencsére csak egy napig tartott a szomorúság. 

Kedd reggel találkoztunk a logopédus nénivel, aki miután összerakta a képet, hogy Marci hozzám tartozik,  csak dicsérte.  Hogy milyen bátor,  ügyes,  szuper a szókincse.  Az r hang nincs meg,  de nyugi majd meglesz az is.  Ha jövő ilyenkor mégsem akkor menjünk hozzá.  Ismerem,  ügyfelünk ő is, sok tanácsot kaptam tőle amikor még régebben beszélgettünk Marciról.  Így nagyon örültem ezeknek a híreknek.

Náluk még nem volt szülői, nem tudok részleteket.  Az óvónéni szerint ügyes,  játszik,  eszik, alszik.  Nyugodt, szófogadó kisgyerek. 

Csütörtökre lett egy árpa a szememen,  így itthon vagyok...  Marcit ma haza is hoztam ebéd után.  Húúú azt az örömöt,  azt a boldogságot a kis arcán :-) 

Zsuzsi :

Hááát...  Még nincs meg minden tankönyv,  nincs végleges órarend.  Lesznek könyvek amiket meg kell vásárolni pluszban...  Felajánlottam, hogy a könyvtárból hozza ki, de épp "sok volt a cucca és nem akarta cipelni " ááááá kamasz....  Ja, és a bérletét is elhagyta (szerencsére meglett)  no comment...

Bár még nincs vége a hétnek,  mert Zozival megyünk a zeneiskolába,  de aránylag jól telt a hét. Persze voltak bosszantó pillanatok,  általában reggelente, amikor nem akartak a fiúk haladni a reggelizéssel... De még mit is akarok csak a második hét.  Jó lesz ez :-)

Na vééégre ...

Tadammm...

Végre, ma 17.53 perckor Zozi 7 éves, 1 hónapos, 5 napos korában kipottyantotta az első tejfogát. 

Már mögötte az utánpótlás,  így nem fogatlan a mosolya.  :-)

Az első tanítási napon

Tegnap este 8.00-kor jóéjszakát kívántam.  Még gyorsan megbeszéltük mi legyen a reggeli, aztán szunya.
...A gyerekeknek... én már napok óta nem alszom... 

Reggel kicsit előbbre hoztam kivételesen az ébresztőt,  mert Zozival korán a suliba akartunk érni.  Az első padban szeretett volna ülni.  Na ez annyira sikeres lett, hogy mi értünk az iskolába elsőnek :-)

Idén az osztályuk átkerült egy másik épületbe.  Nagyobb a tanterem sokkal,  viszont nem olyan barátságos, mint az előző volt.  No majd belakják.  Szóval felköltöztünk az osztályba, ezt most szó szerint lehet érteni,  mert annyi cucc volt.  Kicsit vártunk még,  megnéztük mi merre van,  aztán gyors búcsú következett. 

A következő állomás az óvoda volt.  Kicsit az ájulás kerülhetett az izgalomtól... Marci viszont pörgött,  csacsogott, így igyekeztem palástolni...
Felmarkoltuk a maradék holmit az autóból,  és hajrá... 
Az udvaron Marci meglátta Irénke nénit, az új óvónénit. Odaszaladt hozzá és megölelte.  Majd a folyosón megkereste a szekrényét ahova be is pakoltunk.  Váltócipő, varázscukor*  (neem,  nem felejtette el)
Aztán spuri a csoportba.  Ott várta az új óvónéni,  Erika néni. Őt nem ismertük, mert másik oviban volt eddig.  Nevén szólította Marcit :-) Ő pedig elköszönt és mehettünk dolgunkra.  Semmi sírás,  sehol egy görbült szájacska. Óóó maradjon így!!!!

Ennyi... Elkezdődött a tanév.  Minek ezen ennyit stresszelni...  Tudja mindenki a dolgát,  és csinálja is :-)

*varázscukor:  Még a tavalyi sírós időből származik,  amikor már mindent kipróbáltam... Ez egy apró töltetlen cukor, a pennyben szoktam venni.  Kineveztem varázscukornak, mert ez elmúlasztja a rosszkedvet. De csak egy szemet szabad enni belőle,  mert csak akkor használ. Biztos ami tuti,  tettem a táskám erre a célra használatos rekeszébe egy maréknyit. Ééés nem felejtette el.  Kereste.  Úgy, de úgy örült Marci neki.  :-)